Egy fogadó elképesztő, 280 ezer dolláros, azaz mintegy 89,5 millió forintnyi tétet tett Orbán Viktor miniszterelnök győzelmére a Polymarket nevű eseménytőzsdén. A szokatlanul nagy összegű fogadás nemcsak a fogadóirodák, hanem a közvélemény figyelmét is felkeltette, különösen a rekordrészvételt hozó április 12-i választás fényében. A tét nagysága és
Feltehetően legkevesebb kétszáz ember meghalt, amikor egy iszlamista fegyvereseket üldöző nigériai katonai gép légicsapást mért egy falusi piacra az ország északkeleti részén szombat éjjel – közölték vasárnap helyiek.
Két év börtönbüntetésre ítélték Enzo Conticellót, aki egy londoni kocsmából ellopott egy kézitáskát, amelyben több mint 2 millió font, azaz 861,4 millió forint értékű tárgy volt. A tolvaj nem tudta, hogy a táska mit tartalmaz, egy smaragdokkal díszített Fabergé-tojásnak és egy értékes karórának is lába kelt. Drogért cserélte el a ridikült, de a kin
Az iráni Forradalmi Gárda vasárnap azt közölte, hogy teljes ellenőrzés alatt tartja a Hormuzi-szoros forgalmát, és az amerikai kijelentések után azzal fenyegetett, hogy "halálos örvény csapdájába" ejti ellenségeit.
Az ukrán elnök az X-en gratulált a Tisza Pártnak a választási győzelemhez. A magyar nyelvű posztban a jószomszédi kapcsolatok és a közös munka fontosságát hangsúlyozta.
Az amerikai kontinensen 90 százalékos volt a részvétel az országgyűlési képviselők választásán – derül ki a Nemzeti Választási Iroda (NVI) vasárnapi adataiból.
A kínai szárazföldi hatóságok tíz intézkedésből álló csomagot jelentettek be a Tajvani-szoroson átívelő kapcsolatok és együttműködés erősítésére – közölte vasárnap a Kínai Kommunista Párt (KKP) Központi Bizottságának tajvani ügyekért felelős hivatala.
Szlovéniában három év alatt 234 ezer gigabájt digitális hulladékot töröltek magánszemélyek és szervezetek eszközeikről a digitális nagytakarítási kampányban (Slovenia Digital Cleanup), amivel évente mintegy 49 tonnával csökkentették a szén-dioxid-kibocsátást – közölték a szervezők.
Jordan Bardella hangsúlyozta, hogy Orbán Viktor befejezte Magyarország gazdasági felzárkóztatását, olyan családpolitikát támogatott, amely lehetővé tette a születések számának védelmét, és megvédte hazája és Európa határait a migrációs hullámokkal szemben.
A Jediót Ahronót című újság hangsúlyozta, hogy Benjámin Netanjahu közeli szövetségese vesztett, és hogy Jeruzsálemben attól tartanak, Izrael elveszíti azt a vétót, amely megvédte az Európai Unióban a szankcióktól.
A holland hatóságok jóváhagyták a Tesla fejlett vezetéstámogató rendszerének alkalmazását, így Hollandia lett az első ország a kontinensen, ahol engedélyezték a felügyelt önvezető szoftver használatát
Minden pillanatok alatt zajlott le: a tulajdonos egy pillanatra letette a táskát, a tolvaj pedig már el is emelte. Később döbbent rá, hogy egy kétmillió fontot érő Fabergé-tojást tartalmazott.
Az amerikai elnök kilátásba helyezte, hogy Washington felülvizsgálja a NATO-nak kifizetett pénzeket, és ismét csalódottságát hangoztatta a NATO-val kapcsolatban.
Életbe lép hétfőn az iráni kikötők amerikai blokádja, miközben további országok dolgoznak azon, hogy Irán ne legyen képes olajat értékesíteni – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök vasárnap.
Magyarország Európát választotta; egy ország visszatér az európai útjára; az unió erősebbé válik – ezekkel a szavakkal üdvözölték a magyarországi választás végeredményét az európai intézmények vezetői. Sorra gratuláltak Magyar Péternek a határon túli magyar szervezetek elnökei és az európai országok vezetői is. A vasárnapi voksolást nemcsak európai
A brit fővárosban volt, aki már helyi idő szerint hajnali fél ötkor a kijelölt helyszínen várakozott – jelentette a helyszínről az InfoRádió tudósítója.
Az amerikai katonai erők hétfőn tengeri blokád alá veszik az iráni kikötőket – közölte a Középső Parancsnokság (CENTCOM). Az amerikai hadsereg Közel-Keletért is felelős irányítási törzsének közleménye szerint a zárlatra vonatkozó művelet közép-európai idő szerint délután négykor indul.
Donald Trump amerikai elnök vasárnap jelentette ki, hogy hétfőn életbe lép az iráni kikötők amerikai blokádja, miközben további országok dolgoznak azon, hogy Irán ne legyen képes olajat értékesíteni
Orbán Viktor szövetségese, Aleksandar Vučić szerb elnök is gratulált Magyar Péternek, Donald Trump nem kommentálta a magyar választást. Megérkeztek az első külképviseleti urnák az NVI-hez. A választás másnapja percről percre.