Bíró László József-emlékkiállítás nyílt a hévízi múzeumban, a látogatókat tegnap Papp Gábor, a város polgármestere, Szőcs Géza kormánybiztos és Maximiliano Gergorio-Cernadas, az Argentin Köztársaság budapesti nagykövete köszöntötte.
Országszerte színes programokkal, maratoni versfelolvasásokkal, fényfestéssel, könyvbemutatókkal és más rendezvényekkel ünneplik ma a magyar költészet napját.
Maros András neve garancia az önfeledt, nemcsak göcögve, de visítva kacagó szórakozásra és a súlyos, akár szociológiai igényességű mélyszántásra, ami a magyar rögvalóság, illetve az emberi kapcsolatok értő és megfontolandó ábrázolását illeti. Nincs ez másként legújabb, Befutunk című könyvével kapcsolatban sem.
Hosszú évek után újra kamerák előtt szerepel Krizsó Szilvia. Beszélgetőtársainak a szívét és lelkét igyekszik megnyitni a színházban felvett KrizShow-ban.
Megkezdődött a hetedik Versmaraton kedd délelőtt a Magyar Rádió Márványtermében, ahol a költészet napja alkalmából 12 órán keresztül kortárs költők szavalják verseiket.
Távol-keleti tájak, alakok, állatok, kalligráfia, pecsétek – tegnap nyitották meg a Keletről... című tárlatot, amelyen a Kínai Nemzeti Művészeti Akadémia (KNMA) mutatkozik be a magyar közönségnek. A tárlat fontos kultúrdiplomáciai esemény is, hiszen ma reggel együttműködési megállapodást írt alá a két intézmény között a KNMA alelnöke, Tan Ping és
Bizony, sokszor megfordul a fejemben, miért nem lettem inkább költő. A költő ugyanis vátesz – vagy ha nem, legalább sok oktalanságot, mit az élet feldob, jóvátesz. A költő az Költő, a költő az státus, a költő lánglelkű, a költőnek mindent szabad, amit másnak nem.
Az "Atlantisz gyermekei" után most itt van az "Antarktisz gyermekei" című produkció a Fővárosi Nagycirkuszban. A vízirevüt idén jégrevü váltja fel és a húsvéti hosszú hétvégén matiné és délutáni előadásokkal is várják a családokat - mondta el az InfoRádiónak Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója.
A költészet napja alkalmából jöjjön egy rövid kvíz, amiből megtudhatja, mennyire emlékszik a magyar költők alapműveiből. Guglizni tilos, nézzen szembe az igazsággal! Találja ki, melyik írónk írta a következő sorokat! Nem lesz könnyű!