Egyetlen sort sem közölt eddig az MTI állami hírügynökség a Sándor-palotánál kialakult spontán megmozdulásról. Az eseményről még a francia AFP is hamarabb tett közzé képet a rendszerében, mint magyar társa. Igaz, ez nem volt nagy kunszt: az MTI a Fotóbankjában sem publikált semmit a Budai Várból.
A kutya és az ember látóképessége közötti eltérések befolyásolhatják az etológiai kísérletek eredményét - állapította meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Etológia Tanszékének legújabb kutatása.
Nyolcszáz alkalmazottat bocsát el az amerikai tulajdonú Lear Corporation Hungary Kft., miután a cég vezetése a napokban bejelentette a munkavállalóknak, hogy befejezi az autó üléshuzat-gyártó tevékenységét Magyarországon - közölte a cégnél működő szakszervezet elnöke, Kozma Zsolt hétfőn az MTI-vel. A Nemzetgazdasági Minisztérium azonnali elhelyezke
Közlekedési salátatörvényt készített elő a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, és számos ponton szigorítást hoz a jelenlegi szabályokhoz képest az utak mentén - vette észre a Napi.hu.
Nagypéntek munkaszüneti nappá nyilvánítása miatt 2017. április 14-e (péntek) munkaszüneti nap. Erre tekintettel a Magyar Posta Zrt. által a nyugdíj-kifizetési naptárban adott korábbi tájékoztatáshoz képest módosul a rendszeres ellátás kifizetése.
Ha már a TV2 lett a Orbán Viktorék elsőszámú szócsöve, érdekes megnézni, hogy milyen hatással volt a nézettségére a vasárnapi kormányellenes tüntetés, amelyen a Fideszhez hű média szerint a vártnál kevesebben, a becslések szerint ugyanakkor 60-80 ezren vettek részt.
A tervek szerint ma tárgyalja újra a gazdasági kabinet, a jövő héten pedig már a parlament elé is kerülhet az a több jogszabály módosítását célzó javaslatcsomag, amely a hazai kereskedelempolitika lehetséges fejlesztési irányait tartalmazza.
Annyira jól áll a költségvetés, hogy a kormány korábban elkezdheti a mozgástér kihasználását, vagyis a költekezést - vetítik előre friss költségvetési elemzésükben az OTP Bank közgazdászai. A szakértők bíznak abban, hogy a kormány...
Szakszerű energetikai korszerűsítéssel, aminek amúgy épp most van a szezonja, akár 60-80 százalékkal is csökkenthetjük a rezsit. Ráadásul ezt akár hitelből is finanszírozhatjuk, és egy fillérünkbe sem kerül majd. Több felmérés...
Hetven diák vesz részt a 2016/2017. tanévi pénzügyi ágazati országos szakmai tanulmányi verseny döntőjében - jelentették be a szervezők a verseny megnyitóján, hétfő délután a debreceni Megyeháza Árpád-termében.
Az ország legnagyobb részvényalapjában a kisbefektetők már több mint nyolcmilliárd forintot tartanak, az utóbbi egy évben megélénkült a tőkebeáramlás. A beszálláshoz nem biztos, hogy érdemes a következő visszaesésre várni, mert az a jelenlegi szinteknél jóval magasabbról is jöhet. Az alap nemrég olcsón vett OTP-t. Interjú Honics Istvánnal, az OTP A
A Tesla a legértékesebb amerikai járműgyártó, miután lekörözte az eddig listavezető General Motors-t is a piaci tőkeértéke alapján. A Tesla árfolyama a New York-i értéktőzsde hétfői korai kereskedésében 3,7 százalékos pluszban állt, árfolyama meghaladta a 313 dollárt és ezzel a piaci tőkeértéke elérte az 51 milliárd dollárt. Értéke így 1,7 milliárd dollárral felülmúlta a General ...
2017-től módosult az egyéni vállalkozók adókulcsa, számos változás volt a különböző kedvezmények elszámolásában. Így értelemszerűen új szabályokra is kell figyelni az április 12-én esedékes adóelőleg megállapításánál. Ismertetjük az igénybe vehető kedvezményeket is.
A dollárhoz képest gyengült, az euróval, a svájci frankkal és a japán jennel szemben viszont kissé erősödött a forint a nemzetközi bankközi piacon kedd reggel. Az euró 311,13 forinton forgott reggel hét órakor, szemben a hétfő esti 311,28 forinttal. A dollár árfolyama 293,67 forintról 293,83 forintra erősödött, míg a svájci franké 291,30 forintról 291,24 forintra ...
Felpörgött a kereslet a hazai csirkepiacon, az árak pedig a hónapokon át tartó csökkenés után ismét emelkedésnek indultak - írta keddi számában a Magyar Idők.
A bevallási tervezet a jövedelmek mellett a kedvezményeket is tartalmazza, de csak azokat, amelyekről adata van az adóhivatalnak, így annak, aki elfelejtett időben nyilatkozni munkáltatójának arról, hogy a családi- vagy az első házasoknak járó kedvezmény összegét az adóelőlegéből vonja le, mindenképpen érdemes mielőbb kiegészítve elküldeni a bevall
A központi bank után Írország kormánya is javította gazdasági növekedési előrejelzését, és nem tartja kizártnak, hogy még így is pesszimistának bizonyulhat, miután a Brexit kezdeti hatása a vártnál jóval gyengébbnek bizonyult.
Folytatódott februárban a turizmus bővülése: a külföldi vendégek által a hazai szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma 7,8, a belföldieké pedig 5,2 százalékkal emelkedett a tél végén. A Központi Statisztikai Hivatal tegnapi közlése szerint összességében 9,9 százalékkal több bruttó bevételt értek el a szállodák februárban az előző évi hasonló idősz
Érdekes, a hasonlóságon jóval túlmutatóan ugyanúgy néz ki a Nemzeti Konzultáció stoptáblába helyezett fehér tenyere és az AdBlock nevű online hirdetésblokkoló logója. Mutatjuk.
A bevallási tervezet a jövedelmek mellett a kedvezményeket is tartalmazza, de csak azokat, amelyekről adata van az adóhivatalnak, így annak, aki elfelejtett időben nyilatkozni munkáltatójának arról, hogy a családi- vagy az első házasoknak járó kedvezmény összegét az adóelőlegéből vonja le, mindenképpen érdemes mielőbb kiegészítve elküldeni a bevall
Ha egy munkáltató tavaly adott lakáshitel támogatást a munkatársainak, akkor az erre vonatkozó rendelet szerint 2017. április 15-ig (munkáltató saját döntése alapján legkésőbb május 31-ig) kell összegyűjteni az ehhez kapcsolódó teljes dokumentációt. A munkatársaknak akkor is át kell adniuk a szükséges dokumentumokat a juttató cégnek, ha közben esetleg már megszűnt a munkaviszonyuk, írja Fata…
14 év kihagyás után és négy gyerek mellett is folytatni tudta karrierjét a “Return to Work - Lendüljön Újra Munkába” program keretében az egyik tavaly sikerrel pályázó jelölt. A Morgan Stanley tavaly első ízben indította el Budapesten azt az „újrakezdő” programot, melynek célja segíteni azon álláskeresőket, akik legalább 2 év kihagyás után szeretnének visszatérni hivatásukhoz vagy új karrier-…
Nyolcszáz alkalmazottat bocsát el az amerikai tulajdonú Lear Corporation Hungary Kft., miután a cég vezetése a napokban bejelentette a munkavállalóknak, hogy befejezi az autó üléshuzat-gyártó tevékenységét Magyarországon - közölte a cégnél működő szakszervezet elnöke, Kozma Zsolt. A Nemzetgazdasági Minisztérium kiemelt figyelemmel követi az elbocsátott dolgozók sorsát, közölték.
A Forex kereskedésnél nincs jobb önismereti tréning a világon. Itt igazából te vagy és a piac. A piacnak meg mindig igaza van. Ha ezt el tudod fogadni, akkor ki fog alakulni benned egy "alázat" a piac irányába (a szó jó értelmében), hogy félreteszed az egódat. Amikor félreteszed az egódat, akkor ismered meg magad igazán és ilyenkor tudsz valóban vá
A bevallási tervezet a jövedelmek mellett a kedvezményeket is tartalmazza, de csak azokat, amelyekről adata van az adóhivatalnak, így annak, aki elfelejtett időben nyilatkozni munkáltatójának arról, hogy a családi- vagy az első házasoknak járó kedvezmény összegét az adóelőlegéből vonja le, mindenképpen érdemes mielőbb kiegészítve elküldeni a bevall
Az államfő végül - a több tízezres tömeg és a nemzetközi tiltakozások ellenére - aláírta a felsőoktatási törvény módosítását. Hatalmasra duzzadt az ez után szervezett spontán tüntetés.
Az amerikaiak szíriai bombázása, a Koreai-félsziget körüli geopolitikai feszültség és a francia elnökválasztással kapcsolatos aggodalmak miatt továbbra is nagy a bizonytalanság a tőzsdéken. Ma reggel az ázsiai tőzsdék többsége esett...
129 millió bírsággal zárul a Tesco 2014-es könyvelési botránya, miután a bíróság rábólintott a megállapodásra a kiskereskedelmi cég és a hatóságok között. A büntetésen kívül a két és fél éves jogi huzavona költségeit is...
A bevallási tervezet a jövedelmek mellett a kedvezményeket is tartalmazza, de csak azokat, amelyekről adata van az adóhivatalnak, így annak, aki elfelejtett időben nyilatkozni munkáltatójának arról, hogy a családi- vagy az első házasoknak járó kedvezmény összegét az adóelőlegéből vonja le, mindenképpen érdemes mielőbb kiegészítve elküldeni a bevallást, hiszen a beérkezéstől számított 30 napon…
Pencz Andrást Budafok-Tétény önkormányzatától bocsátották el, miután kiderült, hogy Momentum-tag és kiállt az olimpia rendezését népszavazásra bocsátó kezdeményezés mellett, írja az Index.
129 millió bírsággal zárul a Tesco 2014-es könyvelési botránya, miután a bíróság rábólintott a megállapodásra a kiskereskedelmi cég és a hatóságok között. A büntetésen kívül a két és fél éves jogi huzavona költségeit is...
129 millió fontos bírsággal zárul a Tesco 2014-es könyvelési botránya, miután a bíróság rábólintott a megállapodásra a kiskereskedelmi cég és a hatóságok között. A büntetésen kívül a két és fél éves jogi huzavona költségeit...