A golfozók Arnold Palmerről elnevezett versenyének első napján parádés ütést láthattunk Ryan Moore-tól. Az amerikai játékos a hetedik lyuknál 201 yardos (184 méteres) szakaszt abszolvált egyetlen ütéssel. A norma három volt.
Roy Hodgson, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő West Bromwich menedzsere az idény végén végleg szerződtetné az első számú kapussá avanzsáló kölcsönjátékost, Ben Fostert. Az angol válogatott kapus mögött második számú kapuvédő Fülöp Márton.
Bogomil Marinov bolgár labdarúgó-játékvezető azt állítja: a korábbi aranylabdás bolgár labdarúgó, a jelenleg a Liteksz Lovecs vezetőedzőjeként dolgozó Hriszto Sztoicskov telefonon durván megfenyegette őt. Marinov úgy döntött, a jövőben csak amatőrmérkőzéseken bíráskodik.
Kiakadt játékosaira Harry Redknapp, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Tottenham menedzsere. Az angol válogatott szövetségi kapitányi posztjával hírbe hozott szakvezető szerint a londoni klub futballistáit nem érdekli jövője, nekik mindegy, hogy megy vagy marad.
Sikeres volt a német Schalke labdarúgócsapatának fellebbezése, és eltörölték a Twente elleni nyolcaddöntő első meccsén kiállított Joel Matip piros lapját.
Andy Murray két sima szettben legyőzte Alejandro Fallát a Miamiban zajló férfi tenisztorna második fordulójában. A negyedik helyen kiemelt brit játékos végig kezében tartva a mérkőzést 6:2, 6:3-ra legyűrte kolumbiai ellenfelét.
Vita tört ki a Német Labdarúgó-szövetség (DFB) és az ország legnagyobb zsidószervezete között azzal kapcsolatban, hogy a nemzeti válogatott tagjai meglátogassák-e az auschwitzi koncentrációs tábort az idén nyári lengyel-ukrán rendezésű futball Európa-bajnokság alatt.
A Real Madrid öt kiállított játékosa, illetve edzője közül egyedül Sergio Ramost mentette fel pénteken a Spanyol Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága.
A Real Madrid öt kiállított játékosa, illetve edzője közül egyedül Sergio Ramost mentette fel pénteken a Spanyol Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága. Pepének és Rui Fariának két, Mesut Özilnek és José Mourinhónak egy meccset kell kihagynia.
Pénteken a rákospalotai temetőben utolsó útjára kísérték Kutasi Róbertet, a REAC sportigazgatóját, az MLSZ NB II-es bizottságának elnökét – olvasható a Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapján.
A rákospalotai temetőben pénteken kísérték utolsó útjára Kutasi Róbertet, a másodosztályban szereplő REAC sportigazgatóját, a Magyar Labdarúgó Szövetség NB II-es bizottságának elnökét.
A rákospalotai temetőben pénteken kísérték utolsó útjára Kutasi Róbertet, a másodosztályban szereplő REAC sportigazgatóját, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) NB II-es bizottságának elnökét.
Az előnevezések alapján tizenhét ország, mintegy hatezer futója vesz majd részt vasárnap a Rotary Futófesztivál különböző távjain – hangzott el a rendezvény pénteki, debreceni sajtótájékoztatóján.
A nemzetközi porondon vitézkedő Szolnoki Olaj folytatta jó szereplését: a címvédő hazai pályán 95–71-re legyőzte a Kecskemétet a férfi kosárlabda NBI 23. fordulójának pénteki játéknapján.
Lemondtak az igazgatósági tagok a görög élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Panathinaikosznál a pénteki, mintegy három órásra nyúló gyűlést követően. Mint ismert, a Rudolf Gergelyt foglalkoztató klubot súlyos szankciókkal sújtotta a görög liga az Olympiakosz elleni meccsen történt rendbontás miatt.
A labdarúgó NB I 21. fordulójának nyitómérkőzésén, a negyedik helyen álló Honvéd, a hetedik Kecskemétet fogadta. Az első félidőben mindkét oldalon megzörrent a kapufa, a háló azonban csak a hazaiak kapujában, miután a 42. percben Lencse László szerzett gólt. A második játékrész elején a kecskeméti támadó ráadásul duplázni is tudott, a 63. percben pedig Vladan Szavics a kegyelemdöfést is…
Hazai pályán 35–31-re kikapott a Tatabánya a Pécstől a férfi kézilabda NB I alapszakaszának utolsó fordulójában, így lemaradt az elődöntőről. A Tatabánya vereségével biztossá vált, hogy a Balatonfüred szerezte meg a negyedik helyet az alapszakaszban.
A Kecskemét megérdemelt, 4–1-es győzelmet aratott idegenben a Budapest Honvéd ellen a labdarúgó NB I pénteki játéknapján. Török László, a vendégek szakmai igazgatója elmondta, akár a forduló meglepetése is lehet ez a találkozó, és hogy sokkal jobban esett nyilatkozni, mint a Pécs elleni zakó után.
A Corinthianstól elküldött Adrianót a szintén a brazil élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Atlético Mineiro szeretné megszerezni, s az egyik helyi bár tulajdonosa olyan dolgokat ajánlott a rutinos csatárnak, amelyeket várhatóan nehéz szívvel utasít vissza...
Sérülése után egyre inkább játékba lendül Simon Krisztián, az Újpest labdarúgócsapatának középpályása. A fiatal játékos az ujpestfc-hu-nak nyilatkozott formájáról és arról, mit vár a DVTK elleni szombati meccstől.
A kiesés elől menekülő Monaco 2–1-re legyőzte a Chateauroux-t a francia másodosztályú labdarúgó-bajnokság (Ligue 2) 29. fordulójának pénteki játéknapján, így immár hat forduló óta veretlen.
Az Australian Open-győztes, ebben az évben még veretlen Viktorija Azarenka győzelemmel kezdte a miami női tenisztornát: a fehérorosz világranglista-vezető – akinek első kiemeltként az első körben erőnyerő volt – a holland Michaella Krajicek ellen nyert két szettben.
Északi derbivel kezdődött a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 27. fordulója: a VfL Wolfsburg hazai pályán 2–1-re legyőzte a HSV Hamburgot. A „farkasok" szerezték meg a vezetést a második félidő első percében, majd a vendégek gyorsan egyenlítettek, Marcel Schäfer ravasz szabadrúgásgólja azonban három pontot ért a házigazdáknak.
A férfi kosárlabdázók Euroliga-negyeddöntőjének második mérkőzésén a CSZKA Moszkva másodszor is simán győzött a Bilbao ellen, így 2–0-s előnnyel utazik a Baszkföldre. A Montepaschi Siena hatalmas küzdelemben egy ponttal nyert az Olympiakosz Pireusz ellen, így a görögországi mérkőzések előtt 1–1-re alakította az állást.