A WBA (Boksz Világszövetség) a szokásoknak megfelelően érthetetlen döntést hozott. A világ legrégebbi bokszszervezete, úgy határozott, hogy Alexander Povetkinnek 120 napon belül meg kell védenie nehézsúlyú világbajnoki címét, így Marco Huck nem kap visszavágót.
Nem minden nap látható jelenetet rögzítettek a kamerák a hétvégi Arsenal-Tottenham angol bajnokin. Louis Saha góljánál ugrálva örült Mike Dean játékvezető. Nagy valószínűséggel kevés Arsenal-szurkoló zárta a szívébe.
A Szolnoki Olaj együttese ma sorsdöntő mérkőzést vív a Telekom Bonn cspatával az Eurochallenge-kupában. Ha a Tisza-partiak legalább 15 ponttal legyőzik a németeket, továbbjutnak a csoportból. A keddi élő sportközvetítések a hazai televíziókban.
Már eleve az furcsa sokaknak, ha egy nő sportot néz. Ilyenkor egyből elkönyvelik, hogy na, igen, ő is csak azért nézi, hogy csorgassa a nyálát. Pedig ez csak egy sztereotípia. De hogyan is szurkolnak valójában a nők?
Legalább egy hónapig nem léphet pályára Sterbik Árpád, az Atlético Madrid kézilabdacsapatának kapusa, aki az MKB Veszprém elleni szombati találkozón szenvedett térdsérülést.
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) alapszakaszának 135. játéknapján a New Jersey Devils sorozatban hét idegenbeli győzelem után kikapott a New York Rangers otthonában. A Colorado Avalanche folytatja menetelését.
Petr Cech, a londoni Chelsea kapusa egymás után negyedszer lett az év labdarúgója Csehországban. A népszerű futballista ezzel összességében ötödször szerezte meg a kitüntető címet, amelyet először 2005-ben kapott meg.
Minden kétséget kizárólag a világ legszexibb bajnoksága az amerikai Lingerie Football League, ahol dögösebbnél dögösebb bombázók kergetik a tojáslabdát. A szépségekre a Playboy is felfigyelt, és le is vetkőztette az LFL "All-star válogatottját".
Újabb gyanúsítottjai vannak a fogadási csalásokkal kapcsolatos ügynek: kedden a REAC labdarúgócsapatának hat jelenlegi, illetve korábbi játékosát állították elő a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) és a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai.
Hétfőn végre megrendezték a Daytona 500-as versenyt, amelyet Matt Kenseth nyert meg, így a Ford megvédte címét. A futam 160. körében az egykori Formula–1-es versenyző, Juan Pablo Montoya nekicsúszott az egyik takarító autónak. Mindkét autó kigyulladt.
Végre valami konkrét fejlemény, hogy miért nem rendezik meg az Erdei Zsolt – Jean Pascal mérkőzést. Egyes hírek szerint a két bokszoló menedzsere kevesellte a fellépti díjat, amelyet a Showtime televíziós csatorna ajánlott.
A Maricsek Team pilótájaként áll rajthoz a magyar rali bajnokságban Talmácsi Gábor. A motoros világbajnok, többször írtuk, így új sportágban méretteti meg magát. Sokak szerint maradnia kellene a két keréknél.