Túl van a mérlegelésen a szombat este Londonban rendezendő David Haye–Dereck Chisora profi ökölvívó-címmérkőzés két résztvevője. Bár a procedúra botrány nélkül lezajlott, biztonsági okokból a két sportolót egy ráccsal választották el egymástól. A két brit öklöző a Bokszvilágszövetség (WBA) és a Bokszvilágszervezet (WBO) nehézsúlyú nemzetközi bajnoki övéért csatázik majd.
Ha minden a tervek szerint alakul, Dvorschák Gábor a labdarúgó NB I-ben szereplő Szombathelyi Haladáshoz kerülhet – írja a klub hivatalos honlapja, a haladas.hu.
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Queens Park Rangers a hivatalos honlapján megerősítette, hogy nem tudtak megegyezni Buzsáky Ákossal az idény végén lejárt szerződésének meghosszabbításáról.
A Nemzeti Sport Időkapszula című rovatában ezúttal a főszerkesztő, Buzgó József mondja el a véleményét a magyar olimpiai csapat londoni esélyeiről, illetve hogy kitől, kiktől vár aranyérmet és kimagasló teljesítményt a játékokon.
Az MTK labdarúgói szerint a Senica a két mérkőzésen mutatott játék alapján nem jobb csapat náluk, a szlovák csapatnál azonban úgy vélik, megérdemelten jutottak tovább az Európa-liga első selejtezőköréből.
Bár a brazil labdarúgó-bajnokságban szereplő Botafogóban tétmérkőzésen még nem lépett pályára a nyáron az AC Milantól szerződtetett holland klasszis, Clarence Seedorf, az edzéseken remekel. A négyszeres Bajnokok Ligája-győztes középpályás a legutóbbi tréningen például néhány mesteri passz és megmozdulás után szép gólokat is szerzett.
A Real Madrid labdarúgócsapata hivatalosan bejelentette, hogy Hamit Altintop a Galatasarayhoz igazolt. A török középpályás négyéves szerződést kötött az isztambuliakkal.
Közel ezer doppingvizsgálatot végeztek a Magyar Antidopping Csoport (MACS) szakemberei, így két héttel a londoni olimpia előtt a munka nagy részén túl vannak – jelentette ki Tiszeker Ágnes, a nemzeti doppingellenőrzést ellátó MACS vezetője.
Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) nyilvánosságra hozta a nemzetek közötti legfrissebb rangsorát, amely alapján a 2013–2014-es szezonban az eddigi kettő helyett csak egy magyar csapat indulhat a férfi Bajnokok Ligájában. A hölgyek rangsorában maradtunk a második helyen, így női együtteseink helyzete nem változik.
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Internazionale felkészülési mérkőzésen 6–0-re kiütötte az alsóbb osztályú Trentinót. A milánóiak az előző szezonban az Espnyolnál kölcsönben futballozó brazil Philippe Coutinho révén szereztek vezetést, majd az argentin Diego Milito klasszikus mesterhármast szerzett az első félidő végéig. A második játékrész elején honfitársa, Esteban Cambiasso…
Két héttel a londoni olimpia rajtja előtt, szombatra virradóra életbe lép az a rendelet, amely kitiltja a brit főváros légterének egyes részeiből a kisebb repülőgépeket, a vitorlázó repülőket és a hőlégballonokat.
Közel ezer doppingvizsgálatot végeztek a Magyar Antidopping Csoport (MACS) szakemberei, így két héttel a londoni olimpia előtt a munka nagy részén túl vannak – jelentette ki Tiszeker Ágnes, a nemzeti doppingellenőrzésért felelős MACS vezetője.
A labdarúgó Európa-liga-selejtező első fordulójának visszavágóján a Budapest Honvéd 2–0-s győzelmet aratott az albán Flamurtari ellen. A mérkőzésen sérülést szenvedett a Honvéd csatára, Vernes Richárd, akinek egy albán játékos rálépett az arcára.
Taggyűlést tartott kedden a Dunakanyar-Vác Labdarúgó kft. Az egyesület jelenlévő képviselője elismerte, jogtalan lépés volt a múlt heti edzőváltás a részükről, mivel még semmilyen szerződés nincs aláírva, így nem járhattak volna el tulajdonosként ebben a kérdésben sem. Ezért az új tréner, Mózner János a következő intézkedésig nem edzheti a csapatot.
Közös megegyezéssel szerződést bontott egymással a Vasas és Hercegfalvi Zoltán. A játékos megállapodása még egy évig élt volna, de a két fél nem kívánta folytatni a közös munkát.
A Nemzeti Sport Vasárnapi vendége ezúttal az énekes, dalszerző, humorista Hajós András lesz, aki az NSO Tv-nek elárulta, hogy mit vár a férfi kézilabda-válogatottba visszatérő Nagy Lászlótól. A teljes interjút a Nemzeti Sport vasárnapi számában olvashatják!
Az Egyesült Államok kongresszusának több tagja is felháborodva fogadta a tényt, hogy a londoni olimpiára készülő amerikai sportolók Kínában gyártott kék-fehér-piros formaruhákban fognak megjelenni a július 27-i nyitóünnepségen.
Gera Zoltán elégedett, hogy hosszú térdsérüléséből felépülve csatlakozhat a West Bromwich Albion labdarúgócsapatának felkészüléséhez. Mint korábban beszámoltunk róla, a magyar középpályás szeretne ott lenni a Liverpool elleni szezonnyitón.
Jó hangulatban telt a londoni olimpiára készülő brazil labdarúgó-válogatott első edzése Rio de Janeiróban. A játékosok amikor csak tehették, ugratták egymást, vagy éppen parádés megoldásokkal szórakoztatták a nézőket. A Real Madrid játékosának, Marcelónak még a kisfia is pályára lépett, míg Neymar egyik csapattársa cipőjét csente és rejtette el.