Ahogy arról már beszámoltunk, a labdarúgó NB I 6. fordulójában a Videoton idegenben 3–1-re legyőzte a sereghajtó Siófokot. A találkozó után a fehérváriak harmadik góljának szerzője, Filipe Oliveira elmondta, nagyon együtt van a csapat, így a sűrű program ellenére is helyt tudnak állni.
Hétfőn megérkezett az FC Barcelona játékosai által dedikált Daniel Alves-mez, amellyel a súlyos betegségben szenvedő Rakaczki Bencének kívántak jobbulást a katalán csapat játékosai. Az ötletgazda Francisco Gallardo a klub honlapjának nyilatkozott a kezdeményezésről.
A patinás Leeds United labdarúgócsapatához utazott próbajátékra a Ferencváros volt középcsatára, Pölöskey Péter. A magyar támadó – aki Sean Mylerrel együtt van próbajátékon az Elland Roadon – hétfőn a kapuba talált a tartalékok között, a Wigan ellen 3–1-re megnyert mérkőzésen.
Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke még ezen a héten csípőműtéten esik át, így kénytelen kihagyni a londoni paralimpia vasárnapi záróünnepségét.
A Szalai Ádámot is alkalmazó Mainz labdarúgócsapata a hivatalos honlapján tudatta: szerződést kötött a rutinos Ivan Klasniccsal. A horvát csatár szabadon igazolható játékosként került a német élvonalbeli szezont rosszul kezdő mainziakhoz.
A valós kiváltó okot még mindig nem tudni, így többen is találgatásokba bocsátkoznak Cristiano Ronaldo látványos szomorúsága kapcsán. Így van ezzel Roberto Carlos is. A korábbi madridi ikonnak, az orosz Anzsi jelenlegi sportigazgatójának is megvan az üggyel kapcsolatos véleménye.
Távozott a posztjáról Sébastian Fournier, a svájci labdarúgó-bajnokságban szereplő, Vanczák Vilmost is foglalkoztató Sion vezetőedzője, akinek a helyét Michel Decastel veszi át.
Louis van Gaal, a holland labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya Luuk de Jongot (Borussia Mönchengladbach) hívta meg a Törökország (szeptember 7.) és Magyarország (szeptember 11.) ellen készülő keretébe a sérüléssel küszködő Bas Dost helyett.
A magyar férfi kosárlabda-válogatott egyik legjobbja, a betegséggel küzdő Lóránt Péter nélkül indult útnak kedden az osztrákok elleni szerdai Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésre.
A hétvégén kezdetét vette a lengyel férfi kézilabda-bajnokság, amelyben a Wisla Plock a Kwidzynt fogadta, és meggyőző fölénnyel, 38–22-re nyert. A hazaiaknál bemutatkozott a napokban szerződtetett Ilyés Ferenc, aki a csapat másik magyar válogatott játékosához, Eklemovics Nikolához hasonlóan egy gólt szerzett.
Ismertté vált a mieink elleni világbajnoki selejtezőre készülő andorrai labdarúgó-válogatott bő kerete. A főleg a hazájuk bajnokságában és alacsonyabb spanyol osztályban játszókból álló névsorból több megszokott név is hiányzik: Cristian Martínez sérülése miatt, míg Juli Sánchez, Joaquim Salvat és Marc Bernaus a szövetségi kapitány, Koldo Álvarez döntése értelmében maradt ki ezúttal.
Az argentin labdarúgó-bajnokság (Apertura) 5. fordulójában az Argentinos Juniors idegenben aratott egygólos győzelmet a Quilmes felett. A 74. percben a Quilmes hálóőre, Emanuel Tripodi kiejtette a kezéből a labdát, amelyre a vendégek támadója lecsapott és a kapuba gurította. Tekintse meg a találatot!
Az NB I-ben szereplő Haladás 31 esztendős belső védője, Fehér Zoltán a szombaton összeszedett combizomsérülése után a hét második felében már szeretne bekapcsolódni a közös munkába. A nyáron igazolt labdarúgó nem érti, 1–0-s vezetése után miért állt vissza a csapat a Paks elleni bajnoki mérkőzésen.
Kaká, a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Real Madrid játékosa támogatásáról biztosította Cristiano Ronaldót, aki nemrégiben azt nyilatkozta: szakmai okok miatt „kicsit szomorú".
Ahogy korábban a Nemzeti Sport jelezte, a Genoával szerződést bontó Rudolf Gergelynek konkrét ajánlatai vannak a labdarúgó NB I-ből, sőt a támadó állítólag már tárgyalóasztalhoz is ült magyar csapatokkal.
A DVSC-Teva a hivatalos honlapján, a dvsc.hu-n jelentette be, hogy az év végéig szóló megállapodást kötött a támadó középpályás Birtalan Botonddal. A 23 éves játékos korábban a Sopron és a REAC labdarúgója volt, majd Nagyváradon légióskodott.
Olasz sajtóhírek szerint Christian Vieri egymillió eurós kártérítésre számíthat korábbi klubjától, az Internazionalétól, valamint a Telecom Italiától, amiért állítólag kémkedtek utána, amikor még a milánóiak alkalmazásában állt.
Emile Heskey, a Liverpool és az Aston Villa korábbi támadója bízik benne, hogy még ezen a héten megtalálja új csapatát. A 34 esztendős játékos iránt többek között a Stoke City érdeklődik.
Az MKB Veszprém férfi kézilabdacsapata a holnapi idénynyitó mérkőzés előtt ma délelőtt sajtótájékoztatóval nyitotta az évet. Az eseményen elhangzott, hogy a klub hamarosan megújítja szponzori szerződését az MKB-val, továbbá egy másik, új támogatói szerződést is aláír.
A futballberkekben mértékadónak aligha nevezhető angol Daily Star úgy tudja, hogy a PL-címvédő Manchester City 95 millió fontot készül ajánlani a spanyol Real Madridban rosszkedvű portugál Cristiano Ronaldóért.
A Megyeri Balázst is foglalkoztató görög Olympiakosz labdarúgócsapatában folytatja pályafutását Drissa Diakité, a francia Nice-től távozó mali védekező középpályással egy plusz egy éves szerződést kötöttek.
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban a Cagliari hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott az Atalantával. A vendégek kapusa, Andrea Consigli – akit egyébként a 68. percben le kellett cserélni fejsérülés miatt – a 21. percben Joaquin Larrivey, majd a 29. percben Daniele Conti tizenegyesét hárította. Tekintse meg Consigli bravúros védéseit!
Magyarországon a Sport1-en lesz látható Erdei Zsolt következő, Isaac Chilemba elleni összecsapása: a két félnehézsúlyú bokszoló szeptember 29-én tízmenetes mérkőzést vív Mashantucketben.
A Milan fiatal csatára, Stephan El Shaarawy a La Gazzetta dello Sportnak adott interjújában a piros-feketéknél eltöltött egy évéről beszélt. Az egyiptomi származású, de már olasz válogatott játékost a nyáron távozó futballistákról is megkérdezték, és kiderült: Gennaro Gattuso sokkal jobban fog hiányozni neki, mint Zlatan Ibrahimovic.
A spanyol labdarúgó-bajnokságban szereplő Athletic Bilbao csapata jogi lépéseket fontolgat a Bayern Münchennel szemben Javi Martínez átigazolásának kapcsán – jelentette be Josu Urrutia, a baszk klub elnöke.
A holland labdarúgó-válogatott a Törökország, illetve Magyarország elleni világbajnoki selejtezőre készül, és az oranje csatára, Robin van Persie jelezte: ha Louis van Gaal szövetségi kapitány úgy gondolja, kész bármelyik poszton a rendelkezésre állni.