Huszti Szabolcs, a Hannover magyar légiósa is tagja annak az (egyik) álomkeretnek, amelyben azok a labdarúgók kaptak helyet, akik nem vehetnek részt az idei brazíliai világbajnokságon, noha nagyszerű klubidényt tudhatnak maguk mögött.
Kassai Viktor lesz a játékvezetője az angol és a perui válogatott közötti barátságos labdarúgó-mérkőzésnek, amelyet a jövő szombaton rendeznek meg a londoni Wembley Stadionban.
Már csak egy esélye van – de azzal megpróbál élni. Nasszer al-Attijah az utolsó előtti napon nem faragott ugyan a hátrányából, mégsem adta fel a reményt, hogy harcoljon a végső győzelemért a Fáraó-ralin Yazeed al Rajhival.
Miskolc — A Magyar Kupa vasárnapi fináléjára készülő Diósgyőr méltányossági kérelemmel fordult a honi labdarúgó-szövetséghez (MLSZ) annak érdekében, hogy a csütörtökön eltiltott Szivics Tomiszláv (47) leülhessen a kispadra az Újpest elleni összecsapáson.
Megeshet, hogy a 2021-es budapesti vizes világbajnokságon egy speciális, a Duna vizébe telepítendő medencébe a Lánchídról ugranak majd az óriás-toronyugrás résztvevői.
A brnói egyéni teke-világbajnokság klasszikus egyéni számában (4x30 gurítás) négy férfi és két női versenyzőnk jutott a pénteki nyolcaddöntőbe, de a negyeddöntőben már csak ketten folytathatták. Ám Kiss Tamás és Kakuk Levente ezt az akadályt is sikerrel vette.
Diego Simeone, az Atlético Madrid vezetőedzője megtartotta sajtótájékoztatóját a szombati, Real Madrid elleni labdarúgó Bajnokok Ligája-döntő előtt. Az argentin szakvezető érzi a felelősséget, és reméli, a játékosok ki tudják zárni a külső körülményeket a finálén.
Az angol élvonalbeli Manchester United labdarúgócsapata hivatalos közleményben jelentette be, hogy egy évvel szerződést hosszabbított Patrice Evrával. A francia védő kontraktusa júniusban járt volna le.
A péntek kora esti sajtótájékoztatón elhangzottak alapján az Atlético Madrid amolyan „simeonés, semmi sem lehetetlen" hangulatban készül a Real Madrid elleni labdarúgó Bajnokok Ligája-döntőre, amelyet szombat este rendeznek meg Lisszabonban. A futballisták és a tréner között teljes az összhang, és mindenki bízik abban, hogy a sérülésből lábadozó Diego Costa is pályára léphet.
Klein Dávid pénteken elindult a Mount Everest 8848 méteres csúcsára, amelyet oxigénpalack nélkül készül megmászni a SPAR Everest expedíció keretében. Ha sikerrel jár, ő lesz az első magyar, aki oxigénpalack nélkül mászta meg a Föld legmagasabb hegyét.
A labdarúgó NB II 29. fordulójának pénteki mérkőzésein a hazai pályán március óta nyeretlen Békéscsaba hazai pályán 3–2-re legyőzte az Ajkát, így valamelyest javított rossz hazai mérlegén. A Sopron ellenben a Szolnok elleni sikerével zsinórban harmadik hazai mérkőzését nyerte meg.
Mint arról már beszámoltunk, a Ferencváros labdarúgócsapata 3–2-es vereséget szenvedett a Mezőkövesdtől felkészülési mérkőzésen. A Népligeti Sporttelepen rendezett találkozón a kövesdiek Harsányi Zoltán okos emelésével szereztek vezetést, ám a Fradi Ugrai Roland remek szabadrúgásából egyenlített. A második félidőben a vendégek öt perc alatt kétgólos előnyre tettek szert Bognár István és Harsányi…
A Real Madrid is megtartotta sajtótájékoztatóját Lisszabonban a szombat esti Atlético Madrid elleni Bajnokok Ligája döntő előtt. Carlo Ancelotti, a királyiak vezetőedzője szerint minden döntő egyforma, de ez a mostani különleges lesz csapata számára.
Megérkezett az MLSZ válasza a DVTK méltányossági kérelmére, melyben a klub azt indítványozta, hogy függesszék fel Tomiszlav Szivics vezetőedző eltiltását addig, amíg el nem bírálják a fellebbezést. Nem függesztették fel, vagyis jelen állás szerint Szivics nem ülhet le a kispadra a labdarúgó Magyar Kupa vasárnapi döntőjében – tudtuk meg a diósgyőriek hivatalos honlapjának péntek esti híréből.
Szombat este Lisszabonban eldől, hogy a Real Madrid kilencedik vagy az Atlético Madrid első alkalommal nyeri-e meg Európa legrangosabb labdarúgó-klubtornáját, a Bajnokok Ligáját. A mérkőzést a helyszínről közvetítő Sport Tv kommentátora, Faragó Richard már hetekkel korábban megkezdte a felkészülést a döntőre, de mint mondja, a legnagyobb feladat Portugáliában vár rá.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elutasította, illetve "nem tudta hivatali eljárásba illeszteni" a Magyar Kupa vasárnapi fináléjára készülő Diósgyőri VTK méltányossági kérelmét, amely arra irányult, hogy a csütörtökön eltiltott Szivics Tomiszláv leülhessen a kispadra az Újpest elleni összecsapáson.
Óriásit fordult a világ Lőw Zsolttal. Az osztrák Red Bull Salzburg második csapatánál edzőként dolgozó korábbi magyar válogatott futballistát nevezték ki a felnőtt együttes másodedzőjévé. Az NSO Tv az utolsó mérkőzése után érte el telefonon Lőwöt, aki még mindig alig találta a szavakat a délután történtek óta.
A román Astra Giurgiu először, a bosznia-hercegovinai FK Sarajevo negyedszer, míg a luxemburgi Differdange (az egyik elődklub, a Red Boys sikereit is beleszámítva) 17. alkalommal hódította el az országos labdarúgókupát hazájában, miután megnyerte a pénteki finálét.
A Lékai Mátét is a soraiban tudó Celje nyerte meg a szlovén férfi kézilabda-bajnokságot, miután a rájátszás utolsó fordulójában 36–27-re győzött a nagy rivális Velenje otthonában.
A Chelsea labdarúgócsapata hivatalos honlapján jelentette be, hogy megegyezett a PSG-vel David Luiz átigazolásáról, a francia klubnak már csak a játékossal kell egyezségre jutnia a személyes feltételekben.