A férfi kosárlabda NB I döntőjének harmadik mérkőzésén a Szolnoki Olaj óriási csatában, 91–85-ös győzelmet aratott az Alba Fehérvár felett, ezzel újra előnybe került, és egy győzelemre került a végső sikertől.
A tavalyi országúti világbajnok szlovák Peter Sagan nem a fő számában, hanem hegyikerékpárban próbál meg aranyérmet szerezni az augusztusi riói ötkarikás játékokon.
A hatodik helyen kiemelt olasz Andreas Seppi számára már az első fordulóban véget ért a hollandiai férfi tenisztorna, miután két szettben kikapott a francia Adrian Mannarinótól.
Spanyol sajtóhírek szerint Marcelino García Toralnak a legjobbak a kilátásai, hogy a franciaországi Európa-bajnokság után Vicente del Bosque szövetségi kapitány örökébe lépjen az Eb-címvédő válogatott élén.
Az NSO Tv a labdarúgó Eb alatt új sorozattal jelentkezik. A Nap kérdését szurkolóknak, járókelőknek, illetve mindazoknak feltesszük, akikkel beszélgetünk a torna kapcsán Franciaországban. Az első részben azt tudakoltuk, tartanak-e terrorcselekménytől. A magyar válogatott bázisszállásaként szolgáló Terre Blanche egyik igazgatója, Gilles Fouilleroux mellett reptéri utasokat kérdeztünk.
A Sky Sports értesülése szerint alaposan belehúz a nyáron a Manchester City az átigazolási piacon: a Premier League 4., még BL-indulást érő helyén végző együttes előrehaladott tárgyalásokat folytat a Borussia Dortmunddal, méghozzá Pierre-Emerick Aubameyangról.
A Sky Sports értesülése szerint a Villarreal elefántcsontparti védője, Eric Bailly átesett az orvosi vizsgálaton a Premier League-ben szereplő Manchester Unitednél.
Arsene Wenger nem hízelgéssel próbálja meggyőzni Jamie Vardyt, hogy szerződjön az Arsenalhoz, legalábbis erre lehet következtetni a beIN Sportsnak adott nyilatkozatából, amelyben inkább a 29 éves támadó kezdő esélyeiről beszélt, az oroszok elleni Eb-nyitó meccs kapcsán.
Antonio Rüdiger, a Roma német válogatott védője lemarad a franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságról, miután súlyos térdsérülést szenvedett az egymás közti gyakorláson.