2019. február 22. péntek

febr. 22
18:03
FFT: Nehezebb volt a Barcát kiverni, mint a bajnoki cím a Cityvel – Dzeko (She)
Interjú az AS Roma bosnyák csatárával, akinél senki sem szerzett több gólt a BL-ben 2018-ban.
febr. 22
18:21
Arsenal: Lacazette az El-nyolcaddöntőt is kihagyja (She)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága három mérkőzésre tiltotta el a BATE elleni Európa-liga-párharc első mérkőzésén kiállított Alexandre Lacazette-et, így az Arsenal támadója a nyolcaddöntőt is kénytelen lesz kihagyni.
febr. 22
18:39
Tűz ütött ki a McLaren garázsában (m4sport.hu)
Tűz ütött ki a McLaren barcelonai garázsában a pénteki filmes napon. Három ember is megsérült.
febr. 22
18:51
Kézi NB I: kis híján elvesztett egy pontot a Kisvárda (She)
A női kézilabda NB I pénteki játéknapján a Kisvárda egygólos győzelmet aratott a Budaörs vendégeként. A szabolcsiak a szünetben hattal vezettek, a hazaiak azonban a hajrára szorossá tudták tenni a mérkőzést, pontot viszont nem szereztek.
febr. 22
19:21
A Mercedes motivációja: elérni, amit még senki más (m4sport.hu)
Újabb történelmi tettre készül Lewis Hamilton és a Mercedes, de úgy, mintha az előző öt év meg sem történt volna.
febr. 22
19:27
Man. City: 2025-ig hosszabbított az alapember – hivatalos (She)
A Manchester City a hivatalos oldalán számolt be arról, hogy Aymeric Laporte 2025-ig szerződést hosszabbított a klubbal.
febr. 22
19:33
NFL: szexbotrányba keveredett a Patriots tulajdonosa (She)
Szexbotrányba keveredett Robert Kraft, az NFL-ben szereplő New England Patriots tulajdonosa.
febr. 22
19:39
Gascoigne-módi - preview, Day 27 (444.hu)
United-Liverpool, ölre menő kis- és középcsapatok, Ligakupa-döntő. Hát józanul nem lehet ezt bírni!
febr. 22
19:45
Undorító dolgot rögzített a kamera élő adásban, egész Amerika látta (Ripost)
Senki nem figyelt a csinos riporternőre a háttérben zajló események miatt. Ilyet nagyon ritkán látni a tévében.
febr. 22
19:45
Rebrov: Ha jobb játékos vagy, menj ki és mutasd meg! (m4sport.hu)
Az új igazolások beépítése hosszadalmas meló.
febr. 22
19:47
Áll a bál, durva büntetés a Salára emlékező szurkolók miatt (Ripost)
A szabály, az szabály - de nem lehetett volna kivételesen elnézőbbnek lenni?
febr. 22
19:57
A DVTK edzőjének bejön az Újpest (m4sport.hu)
Fernandónak szimpatikus, amit a hétvégi ellenfélnél lát.
febr. 22
19:59
Egy góllal nyert a Cegléd (m4sport.hu)
A házigazdák a Gyöngyöst verték a férfi kézibajnokságban.
febr. 22
20:03
Budaörsön nyert a Kisvárda (m4sport.hu)
A kiesőhelyen álló hazaiak egy perccel a mérkőzés vége előtt egy gólra feljöttek.
febr. 22
20:09
Ki gondolta volna? Mezőkövesdi háziverseny a gólkirályi címért (m4sport.hu)
Drazic szerint alapvetően másban jók, de egyformán eredményesek Molnárral.
febr. 22
20:15
PSG: új mezszponzora lesz nyártól a csapatnak – hivatalos (She)
A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Paris Saint-Germain hivatalosan is bejelentette, hogy a következő szezontól már nem az Emirates, hanem az Accor Group lesz a csapat mezszponzora. Az Accort 1967-ben alapították, székhelye Párizsban van, és ami a legfontosabb: ez egy szállodalánc (109 országban 4586 hotel). Magyarországon 19 szál
febr. 22
20:15
Del Piero és Pirlo is kritizálta a Juve Atléti elleni játékát (m4sport.hu)
Fabio Capello szerint jogtalanul vették el Morata gólját.
febr. 22
20:21
EBEL: szoros meccsen kapott ki a Fehérvár odahaza (She)
A Fehérvár AV19 2–1-re kikapott hazai pályán a Vienna Capitalstól az osztrák élvonalbeli jégkorongliga (EBEL) felsőházának középszakaszában.
febr. 22
20:33
Második meccsét is elvesztette a Fehérvár az EBEL középszakaszában (m4sport.hu)
A Volán hazai pályán kapott ki a Vienna Capitals együttesétől.
febr. 22
20:39
Másodikként zárta az Erste Liga középszakaszát az Újpest (m4sport.hu)
Az elmúlt idényben negyeddöntős Dunaújváros súlyos hazai vereséggel búcsúzott az idénytől.
febr. 22
20:45
Erste Liga: az Újpest másodikként zárt a felsőházban (She)
A jégkorong Erste Liga középszakaszának felsőházában az Újpest hazai környezetben 4–1-re legyőzte a DEAC-ot, ezzel a második helyen zárt.
febr. 22
20:45
Vádat emeltek a Super Bowl-győztes Patriots tulajdonosa ellen (m4sport.hu)
A vád: prostitúció támogatása.
febr. 22
21:03
Szavazás: hány NB I-es csapat búcsúzik az MK nyolcaddöntőjében? (She)
A labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjében a párosítás miatt három élvonalbeli együttes biztosan kiesik. De vajon összesen hány NB I-es csapat búcsúzik ebben a fordulóban?
febr. 22
21:09
Tenisz: a címvédő az elődöntőben búcsúzott Dubaiban (She)
A címvédő Elina Szvitolina az elődöntőben búcsúzott a dubai kemény pályás női tenisztornán.
febr. 22
21:21
Liga 1: nézőriasztó időben nézőriasztó futball (She)
Nézőriasztó időben nézőriasztó futball: hóesésben, mínusz hatfokos hidegben játszott gól nélküli döntetlent péntek este a Sepsi OSK és a Viitorul a román élvonalban.
febr. 22
21:23
Tipsport Liga: kikapott a MAC, de meccselhet a rájátszásért (She)
A MAC Újbuda jégkorongcsapata sima, 3–0-s vereséget szenvedett Zólyomban a szlovák Tipsport Liga alapszakaszának pénteki játéknapján, mégis mérkőzhet a rájátszásért.
febr. 22
21:27
Stollár Fanny párosban döntős a budapesti női tenisztornán (m4sport.hu)
A magyar, brit duó két játszmában verte a második helyen kiemelt román, kazah párost.
febr. 22
21:33
Meccselhet a rájátszásért a MAC a szlovák hokiligában (m4sport.hu)
Az újbudai együttes simán kikapott Zólyomban, de a Liptószentmiklós is vereséget szenvedett.
febr. 22
21:45
NS Hosszabbítás: Az utolsó magyar csodatrió (She)
Volt egyszer egy világverő asztalitenisz-generáció. Három életút, három egyéniség, három motiváció, egy cél. A Nemzeti Sport szombati, Hosszabbítás című mellékletének új sorozata az ő sikereiket eleveníti fel. Az első részben kalandos időutazás Miskolctól Phenjanig Jónyer Istvánnal.
febr. 22
21:51
Tenisz: Stollárék bejutottak a budapesti torna döntőjébe (She)
Stollár Fanny a brit Heather Watson oldalán bejutott a fináléba a BOK-csarnokban zajló kemény pályás női tenisztorna párosversenyében. Stollárék a legjobb négy között a másodikként kiemelt Irina-Camelia Begu, Galina Voszkobojeva román, kazah duót győzték le 6:2, 6:3-ra.
febr. 22
21:51
Elképesztő tahósága miatt kerülhet bajba a Liverpool sztárja (Ripost)
Roberto Firmino mozgáskorlátozott parkolóhelyre állt a luxuskocsijával, ezt pedig kiszúrták a lesifotósok. Komoly pénzbírság lehet a "jutalma".
febr. 22
21:53
Kép: Fucsovics Dubaiban találkozott Dzsudzsák Balázzsal (She)
Fucsovics Márton ATP 500-as tornára utazott Dubaiba, ahol pénteken összefutott Dzsudzsák Balázzsal, a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitányával, az al-Ittihad Kalba szélsőjével.
febr. 22
21:55
Férfi kosár vb-sel.: kikaptunk az olaszoktól, nem juthatunk tovább (She)
A világbajnoki selejtezősorozatban pénteken játszott a legrosszabbul a magyar férfi kosárlabda-válogatott, amely olaszországi súlyos vereségével lemarad a kínai vb-ről.
febr. 22
22:03
Nem juthat ki a vb-re a férfi kosárválogatott (m4sport.hu)
A magyarok nagy verésbe szaladtak bele Olaszországban.
febr. 22
22:15
Elszálltak a magyar kosarasok esélyei (Infostart)
A magyar férfi kosárlabda-válogatott 75-41-re kikapott Olaszországban a világbajnoki selejtezősorozat 11. fordulójában, ezzel eldőlt, hogy nem juthat ki a kínai vb-re.
febr. 22
22:27
Serie A: Piatek ismét lecsapott, tovább menetel a Milan (She)
A Milan 3–0-ra legyőzte az Empolit az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 25. fordulójában.
febr. 22
22:27
Ivkovics: Van olyan meccs, amikor semmi nem sikerül (m4sport.hu)
Hétfőn szeretnék győzelemmel zárni a vb-selejtezőket.
febr. 22
22:33
Bundesliga: hiába vezetett, továbbra is mélyponton a Stuttgart (She)
A Werder Bremen 1–1-es döntetlent játszott a Stuttgarttal a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 23. fordulójának nyitó mérkőzésén.
febr. 22
22:33
A 10 legnagyobb e-sport játék, amivel akár milliókat is lehet keresni (SzMo)
Nemcsak híresek és népszerűek, de simán meg is élhetsz belőlük, ha profi szinten játszol.
febr. 22
22:45
PL: a korábbi Barca-támadó klasszikus mesterhármast szerzett (She)
A Watford sima, 5–1-es győzelmet aratott a Cardiff City otthonában az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 27. fordulójában. A pénteki játéknap másik mérkőzésén a West Ham fordítani tudott a Fulham ellen.
febr. 22
22:45
Milan-győzelemmel kezdődött az olasz forduló (m4sport.hu)
Az Empolinak nem volt kaput eltaláló lövése.
febr. 22
22:47
Ligue 1: győzelmével már a Marseille előtt a Saint-Étienne (She)
A Saint-Étienne 1–0-ra nyert Dijonban a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 26. fordulójának péntek esti mérkőzésén.
febr. 22
22:51
Döntetlen Brémában (m4sport.hu)
A brémaiak idén még nem veszítettek, a stuttgartiak viszont december közepe óta nem nyertek.
febr. 22
22:54
Pukkantak a pezsgők, hosszú hónapokat vártak erre Liu Shaolinék (Ripost)
Az olimpiai bajnok magyar gyorskorisok végre kibontották a Usain Bolttól kapott pezsgőket.
febr. 22
22:57
Deulofeu nagy napja a Watfordban (m4sport.hu)
A spanyol középpályás háromszor volt eredményes, és egy gólpasszt is adott a Cardiff City ellen.
febr. 22
23:03
La Liga: a sereghajtó pontot csent az Espanyoltól (She)
Az Espanyol 1–1-es döntetlent játszott a sereghajtó Huescával a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 25. fordulójában.
febr. 22
23:09
Ökölvívás: Szellő és Kis is kiütéssel nyert a Magyar Ring Gálán (She)
Szellő Imre és Kis Máté is kiütéssel győzött a Budakalászon rendezett péntek esti telt házas Magyar Ring Gálán – közölte a rendezvény főszervezője az MTI-vel.
febr. 22
23:15
Szellő és Kis is kiütéssel győzött a budakalászi bokszgálán (m4sport.hu)
A cirkálósúlyú szellő már 22 mérkőzés óta veretlen.
febr. 22
23:21
A kenyai utcáktól a Groupama Arénáig; interjú Szeles Mónikával (She)
A Nemzeti Sport szombati számából ajánljuk.
febr. 22
23:39
Sóskát ettél már? – Vincze András publicisztikája (She)
Lehet, sokak számára nem lesz annyira izgalmas ez a téma (életmód), mint ha az ember a futball örömeiről, netán bánatairól írná le a gondolatai...

Keresés