Huahin - Babos Tímea az első fordulóban búcsúzott a thaiföldi Huahinban zajló 250 ezer dollár (69,6 millió forint) összdíjazású keménypályás női tenisztornától, miután feladta a szlovén Tamara Zidansek elleni mérkőzését.
New Orleans – Bajnoki címért küzdő csapatban akar játszani, ezért elcserélését kezdeményezte az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) egyik legjobbja, Anthony Davis (25).
Guernsey – Víz alatti expedíció indul a múlt hét hétfőn, a La Manche csatorna felett eltűnt argentin labdarúgó, Emiliano Sala (28) kisrepülőgépének megtalálására.
Nemrég még pályafutása eddigi leggyengébb állomáshelyének nevezte az NB I-et, hogy aztán hétfőn visszatérjen a magyar foci vérkeringésébe: különös történet Tomás Kosickyé (32), a DVSC „régi-új kapusáé”.
Élménytúrán vesz részt az Egyesült Államokban Lewis Hamilton (34), a Forma–1 brit ötszörös világbajnoka. A Mercedes-pilóta több sportágat kipróbált vagy megnézett Los Angeles környékén.
Belgrád – Helyi lapértesülések szerint korábban már mindenben megegyezett a Ferencváros focicsapatának új szerzeményével, a norvég Tokmac Nguennel (25) a szerb Partizan, így a klubnál nem örülnek, hogy a támadó hazánkban kötött ki.
Egy hete Schäfer András az MTK beleki edzőtáborában rúgta a labdát, s nehezen tudta elképzelni, hogy belátható időn belül három és fél éves szerződést ír alá a Genoa csapatához.
Az MLSZ ünnepélyes eseményen mutatta be Gera Zoltánt mint a 2020-as Eb magyar nagykövetét, aki tökéletes tömörséggel jellemezte az előttünk álló lehetőséget.
Néhány Cardiff City-futballista fél a repüléstől azóta, hogy múlt héten a társukat, Emiliano Salát szállító repülőgép eltűnt a La Manche-csatorna felett - mondta Sol Bamba, az angol élvonalban szereplő walesi együttes védője, egyben csapatkapitánya beszélt.
Görbicz Anita 10 évesen, 1993-ban kezdett kézilabdázni az ETO-ban, és már 15 évesen a felnőtt gárdát erősítette. Neve gyakorlatilag egybeforrt a klubbal.
A kék-fehér klub egykori trénere fel is számoltatná a csapat mögötti vállalkozást. Az MLSZ a klub szerint a mosonmagyaróváriak mellett áll a pénzügyi vitaként indult konfliktusban.
Vívóinknak biztató a rajtpozíciójuk a tavasszal kezdődő olimpiai kvalifikációs sorozat előtt, az továbbra sem kérdéses, hogy a sportág húzóágazata a kard.
A Szekszárd az idegenbeli 17 pontos vereség után 26 ponttal legyőzte a lengyel Bydgoszczot szerdán a női kosárlabda Európa Kupa nyolcaddöntőjének visszavágóján, így továbbjutott a legjobb nyolc közé.
Jarmo Tolvanen szövetségi kapitány 27 játékost, köztük öt újoncot hívott be a magyar jégkorong-válogatott keretébe, amely jövő csütörtöktől szombatig a bledi nemzetközi tornán szerepel.
Jarmo Tolvanen szövetségi kapitány 27 játékost, köztük öt újoncot hívott be a magyar jégkorong-válogatott keretébe, amely jövő csütörtöktől szombatig a bledi nemzetközi tornán szerepel.