Elképesztő pechszéria üldözi Deutsch Bencét (26), az élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő MTK védőjét: négy év alatt harmadszor is megsérült a lábközépcsontja.
„Még nem rontották el Mick Schumachert, és ennek nagyon örülök” – Jean Todt (73), a Nemzetközi Automobil-szövetség elnöke dicsérte így a hétszeres Forma–1-es világbajnok, a német Michael Schumacher (50) fiát.
A Manchester United 3-1-re nyert a Parc des Princes-ben, s ezzel kiejtette a PSG-t a labdarúgó BL nyolcaddöntőjében. Portóban a videobíró kapott főszerepet a hosszabbítás végén, az FC Porto jutott tovább.
Történelmi este volt a keddi Madridban; a Real Madrid számára az Ajaxtól elszenvedett 4-1-es vereséggel érdemben véget ért a 2018—2019-es szezon, pedig még csak március elejét írjuk.
Ole Gunnar Solskjaer, a Manchester United vezetőedzője a Paris Saint-Germain vendégeként aratott 3-1-es győzelem után azt mondta: mindig hittek abban, hogy a 2-0-s hazai vereség ellenére továbbjuthatnak labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjéből.
A hőskor, az 1920-as, 30-as évekbeli nagyjainknak köszönhetően attól még jó ideig nem kell tartanunk, hogy az asztalitenisz-világbajnokságok összesített éremtábláján elveszítjük a második helyünket.
Daniele de Rossi szörnyűnek nevezte, ahogy csapata, az AS Roma szerdán hosszabbítást követően 3-1-re kikapott a Porto vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján, és 4-3-as összesítéssel búcsúzott a sorozattól.
Tavaly december elején, amikor az UEFA úgy döntött, hogy korábbi terveit megváltoztatva, már a mostani tavaszi idényben bevezeti a VAR, a videobírós rendszer alkalmazását a labdarúgó Bajnokok Ligájában, talán senki sem gondolta, hogy már a nyolcaddöntős továbbjutásoknál ekkora szerepe lesz a technikai segítséget követő döntéseknek. Szerda este egyi
Újra szövetségi kapitány lett Magyarországon Pat Cortina, aki 2008-ban a szapporói világbajnokságon feljuttatta a férfijégkorong-válogatottunkat az elitbe.
Egymást követő harmadik évben is kiesett a Paris Saint-Germain (PSG) a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. Ebből két idényben, a 2016–2017-esben és a mostaniban, szinte önmagát verte meg. A francia bajnokságban kiemelkedően szereplő gárda így ezúttal sem tud „szintet lépni”, nem tudja bebizonyítani, hogy valóban a kontinens legjobb csapatai közé tar