2019. május 29. szerda

máj. 29
12:00
Konkurenciaharc volt, törés nem – így lett bajnok a Fradi (She)
Aranyat ért a zöld-fehéreknek a konkurenciaharc és a kiegyensúlyozott teljesítmény, ám a bajnoki menetelés közben olykor forrtak az indulatok. A Nemzeti Sport NB I-es idényértékelésének első része a Ferencvárosról szól.
máj. 29
12:12
Eb 2020: Bénes László is ott van a szlovák keretben (She)
Pavel Hapal szövetségi kapitány 29 játékost hívott meg a magyar csapattal azonos selejtezőcsoportban szereplő szlovák labdarúgó-válogatott két júniusi mérkőzésére, amelyek közül az egyik Eb-selejtező lesz.
máj. 29
12:18
Vidi: Juhász és Huszti teljesítette a fogadásban ígérteket – kép (She)
A Mol Vidi FC két rutinos játékosa, Juhász Roland és Huszti Szabolcs megfogadta, hogy az együttes Magyar Kupa-győzelme esetén megválik a hajától. Mint ismert, a fehérvári csapat 2–1-re legyőzte a Bp. Honvédot, és a klubhonlap beszámolója szerint az idényt búcsúztató közös ebéden már így is jelentek meg a futballisták.
máj. 29
12:24
34 éve veszített először BL-döntőt a Pool, mégsem erre emlékeznek a mai napon (m4sport.hu)
Az UEFA történetének legsötétebb órája.
máj. 29
12:26
Karius üzent Kloppéknak, miután a Pool kiejtette a Barcát a BL-ből (m4sport.hu)
„Azt hiszem, ez sok mindent elárul róla.”
máj. 29
12:30
Meddig juthatott volna a Southampton a Bajnokok Ligájában? (m4sport.hu)
Akár nyolc korábbi Southampton-játékos is pályára léphet a szombati BL-döntőben.
máj. 29
12:42
Szombattól fontos szabályváltozások jönnek a labdarúgásban (Infostart)
A labdarúgás nemzetközi szabályalkotó testülete még márciusban fogadott el több fontos, a játékszabályokat érintő kiegészítést és pontosítást fogadott el, melyek június 1-től érvényesek.
máj. 29
13:00
Férfi kézi: a Veszprém BL-ellenfele hamarosan elveszíti egyik legjobbját (She)
Bertus Servaas, a lengyel Kielce férfi kézilabdacsapatának elnöke elárulta, gyakorlatilag már csak az aláírás hiányzik ahhoz, hogy Luka Cindric a Barcelonához igazoljon. A klasszis horvát irányítóért azonban megközelítőleg sem kapnak annyi pénzt, mint amennyiről a sajtóban cikkeznek.
máj. 29
13:06
Mls: újabb meccsről tiltották el Németh Krisztiánt (She)
A tengerentúli profi labdarúgóliga (MLS) egy meccsel megtoldotta a Sporting Kansas Cityt erősítő – ebben az idényben már hétszer is eredményes – Németh Krisztián eltiltását.
máj. 29
13:08
Sepsi Osk: korábbi Fradi-tréner lett az új vezetőedző (She)
László Csaba lett a Sepsi OSK új vezetőedzője – jelentette be a román élvonalbeli labdarúgóklub a szerdai sajtótájékoztatóján.
máj. 29
13:09
Dupla sok cukorral (Behaviour)
A Bundesliga színvonalát kritizálta a Der Spiegel című hetilap, mely szerint a Bayern München elavult játékkal, idős kerettel lett ismét első és nagy gondban van a német futball. (Sport)
máj. 29
13:12
óriási kötényt kapott Neymar, nem volt oda érte (She)
Ezúttal a sikeres cselt „szenvedő” félként élte át a Copa Américára készülő brazil válogatott edzésén Neymar, a PSG játékosa. A napokban a csapatkapitányi tisztségtől megfosztott támadó a 19 éves Cruzeiro-játékostól, Weverton Guilhermétől kapott egy kötényt, erre a 27 éves sztár egyből lerántotta.
máj. 29
13:14
Roland Garros: Fucsovics férfi párosban is búcsúzott (She)
Fucsovics Márton szerdán kezdte meg szereplését a Roland Garros férfi párosversenyében – akár kedden is pályára léphetett volna, de a szervezők elfogadták a halasztással kapcsolatos kérelmét. Az MTK teniszezője vasárnap egyesben öt játszmában kapott ki az argentin Diego Schwartzmantól, az összecsapásra ráadásul betegen állt ki, a szervezete nem bír
máj. 29
13:30
Fucsovics párosban is kiesett a Roland Garroson (m4sport.hu)
Három szettben kapott ki a magyar-svéd páros.
máj. 29
13:36
Red Bull Air Race: a 2019-es idény után nem versenyeznek többé (She)
A Red Bull úgy határozott, hogy a 2019-es idényt követően már nem folytatja a hazánkban is népszerűségnek örvendő Red Bull Air Race-sorozatot – áll a hivatalos oldal beszámolójában.
máj. 29
13:42
El-döntő: a Chelsea edzőt menthetne, az Arsenal-győzelem BL-indulást érne (She)
Pikáns londoni derbi vár ránk szerda este az Európa-liga fináléjában: a Chelsea és az Arsenal találkozik egymással Bakiban, az Olimpiai Stadionban.
máj. 29
13:42
Fucsovics párosban is búcsúzott a Roland Garrostól (Behaviour)
Fucsovics Márton, oldalán a svéd Robert Lindstedttel az első fordulóban kikapott szerdán a francia nyílt teniszbajnokság férfi párosversenyében. (Sport)
máj. 29
13:42
Idén megszűnik a Red Bull Air Race (444.hu)
Jövőre már Zamárdiban sem lesz vrrrooooom, vrrrrooooooom, VROOOOOMMM!!!!
máj. 29
13:42
Dráma a focimeccsen, nem bírta az izgalmakat az orvos szíve (Ripost)
Érte is küzdöttek a labdarúgók a hihetetlenül fordulatos második félidőben.
máj. 29
13:48
Nem lesz több Red Bull Air Race (m4sport.hu)
Magyarországon az idei lesz a 13. verseny.
máj. 29
13:48
Vége: lefújják a Red Bull Air Race-t az idei szezon után, megszüntetik az egész világbajnokságot (SzMo)
A már lekötött futamokat viszont még megrendezik.
máj. 29
13:50
Valverdével képzeli el jövőjét a Barcelona (m4sport.hu)
A klubelnök pontot tett az ügy végére.
máj. 29
13:54
Bundesliga: Nagelsmann négy éven belül bajnok lenne Gulácsiékkal (She)
Négy éven belül meg akarja nyerni a csapattal a német labdarúgó Bundesligát Julian Nagelsmann, a magyar válogatott Gulácsi Pétert és Willi Orbánt is foglalkoztató RB Leipzig új vezetőedzője, aki július 1-jén áll munkába.
máj. 29
14:00
Spanyol bundabotrány: hat gyanúsított áll bíróság elé (She)
Hat gyanúsítottat hallgatnak meg csütörtökön a kedden kirobbant spanyol labdarúgó-bundabotrány ügyében.
máj. 29
14:00
Vége a Red Bull Air Race-nek (Infostart)
Az idei év az utolsó a repülő cirkuszból, július 13-14-én Zamárdiban még lesz verseny.
máj. 29
14:06
Légiósok: Magamba néztem; hibát igazán nem találtam – Lang Ádám (She)
Bár a kolozsvári CFR bajnok lett Romániában, Dan Petrescu vezetőedző alig számított Lang Ádámra. A magyar játékos szerint a sok edzőváltás nem tett jót romániai karrierjének, pedig a saját teljesítményével elégedett – mondta a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában.
máj. 29
14:06
Mostantól az angol csapatok nyernek meg minden kupát? (444.hu)
Ha az anyagiakon múlik, akkor jó eséllyel igen. De sok pénzt hihetetenül rosszul is el tudnak költeni. Akárcsak a PSG vagy a Barcelona.
máj. 29
14:12
Roland Garros: „Néha nem is értem, hová üti majd a labdát” – Fucsovics (She)
Mint ismert, Fucsovics Márton számára véget ért a férfi párosok versenye a Roland Garroson, mivel specialista párjával, a 42 éves svéd Robert Lindstedttel kikapott az első fordulóban.
máj. 29
14:14
Angol kupafölény – de nem korszakváltás (She)
Élvezzük ki ezt a hetet az angol házidöntőkkel az Európa-ligában és a Bajnokok Ligájában, mert ki tudja még, hogyan emlékszünk majd később vissza erre az évre: egy korszak kezdete vagy vége-e…
máj. 29
14:18
F1: elbúcsúztatták Niki Laudát Bécsben – képgaléria (She)
Szerdán elbúcsúztatták a május 20-án 70 évesen elhunyt Niki Laudát Bécsben. Ahogy azt már korábban tudni lehetett, a versenyzői overallban eltemetett háromszoros F1-világbajnoktól először az osztrák fővárosban található Stephansdomban vehettek búcsút a rajongók, majd zárt körben gyászmisével folytatódott a megemlékezés.
máj. 29
14:24
El-döntő: egy szurkolót átvertek, újabb botrány Bakiban (She)
Az egyik Arsenal-szurkoló Twitteren osztotta meg, hogy milyen szállodai szobát kapott azok után, hogy előre lefoglalta azt. A probléma az volt, hogy mielőtt fizetett volna érte az adott oldalon, jó állapotú fürdőszoba szerepelt a képeken, ez viszont nem tükrözte a valóságot.
máj. 29
14:24
Kubica bizonyított (m4sport.hu)
Úgy érzi, sikerült elhallgattatnia kritikusait.
máj. 29
14:30
Niki Laudától búcsúzott a világ, élőben közvetítették a gyászszertartást (Infostart)
A háromszoros Forma-1-es világbajnokot szűk családi körben helyezik örök nyugalomra Bécsben.
máj. 29
14:30
KVÍZ: mennyit tud megnevezni az eddigi 22 BEK/BL-győztes közül? (m4sport.hu)
Induljon a játék!
máj. 29
14:42
Világrekorder lett a magyar rendőrnő fekvenyomásban (SzMo)
A tokiói fekvenyomó világbajnokságról Vincze Zoltánné dr. Lombosi Melinda négy éremmel tért haza májusban.
máj. 29
14:45
Fotók a búcsúztatóról, Niki Laudát gyászolja a világ (Ripost)
A Forma-1-es legendát zárt koporsóban, versenyruhájában helyezték örök nyugalomra.
máj. 29
15:06
Hamburg: a Bundesligából érkezik az új edző – hivatalos (She)
A Hamburg hivatalos Twitter-oldalán jelentette be, hogy a Borussia Mönchengladbach korábbi edzője, Dieter Hecking veszi át a német másodosztályú együttes irányítását.
máj. 29
15:12
Szoboszlai Dominik nem megy el Salzburgból: "magasról nagyot lehet esni" (Infostart)
2022-ig szerződés köti a RB Salzburghoz, a csapat ősztől Bajnokok Ligája-főtáblás - osztrák bajnokként és kupagyőztesként.
máj. 29
15:12
Fft: több helyzetet alakított ki, mint Messi. Ki az? (She)
Ebben az idényben több helyzetet alakított ki, mint Lionel Messi, így elmondható: James Maddison beilleszkedett a Premier League-be. A Leicester rettenthetetlen Rókája elmondja, miként segítette skóciai kalandja a meghívást a válogatottba.
máj. 29
15:12
Fittyet hánynak a brexitre (Azenpenzem)
Chelsea—Arsenal derbi. Nem a Stamford Bridge-en, nem is az Emiratesben, hanem a 68 700 nézőt befogadó Baki Olimpiya Stadionuban, Azerbajdzsán fővárosában, az Euró­pa-liga döntőjében.
máj. 29
15:18
Döntött a Kúria: nem kapják vissza a címerüket az Újpest-szurkolók (888.hu)
Marad a „vécédeszka”.
máj. 29
15:21
Spanyol bundabotrány – Hat gyanúsítottat hallgat meg a bíróság (Behaviour)
Rajtuk kívül további 15 személy, valamint az élvonalból kiesett Huesca klubja ellen folytatnak nyomozást. (Sport)
máj. 29
15:24
Televízió: a Premier League után az FA-kupa is a Spíler1 műsorán (She)
A TV2 Csoport sportcsatornáján az indulása óta látható Premier League-mérkőzések közvetítési jogait újabb három évre sikerült megszerezni, valamint az angol FA-kupa mérkőzéseit is a Spíler1 közvetíti majd.
máj. 29
15:36
Honvéd: megvan az első nyári igazolás, Moutari érkezik – hivatalos (She)
Igaznak bizonyultak a Nemzeti Sport értesülései: a labdarúgó NB I-ben szereplő Honvédban folytatja pályafutását Amadou Moutari – jelentette be a kispesti klub hivatalos honlapján. A 25 éves szélső három évre írt alá.
máj. 29
15:36
Korábbi Fradi-játékossal erősített a Honvéd (m4sport.hu)
A támadó három évre írt alá a kispestiekhez.
máj. 29
15:36
Több ezren kísérték utolsó útjára Niki Laudát (HírTV)
A búcsúztatáson Jean Todt, Chase Carey, Alain Prost, Lewis Hamilton és Arnold Schwarzenegger is részt vett.
máj. 29
15:38
Mtk: változás az egyesület tulajdonosi körében (She)
Az eddig inkább háttérben maradó üzletember és az MTK futballklub eddigi társtulajdonosa, Zakor Sándor veszi át az MTK Budapest Labdarúgó Zrt. kizárólagos irányítását – számolt be a következő idényt az NB II-ben töltő fővárosi klub hivatalos honlapja.
máj. 29
15:48
Francia után spanyol hatalomátvétel: a Veszprém a final four kakukktojása (She)
Köln varázsa biztosan megmarad: bár a final four még el sem kezdődött, az már most biztos, hogy ebben az évben sem lesz címvédés a férfi kézilabdázók legrangosabb klubsorozatában. A Montpellier már a Bajnokok Ligája csoportkörében elhullott, ám a legutóbbi négy győztesből így is tiszteletét teszi három a német városban, és az izgalmakat tovább fűsz
máj. 29
15:48
Világbajnok focista lovával küzd meg a magyar csodaló (Ripost)
Újabb mérföldkőhöz érkezett a magyar tulajdonban lévő veretlen angol telivér, Tour To Paris. A csodaló a világbajnok francia focista, Antoine Griezmann lova ellen fog futni csütörtökön a Paris Lonchampban.
máj. 29
15:48
Több ezren vettek részt Niki Lauda búcsúztatásán (Azenpenzem)
Csaknem 300 híresség, köztük Jean Todt, Alain Prost, Lewis Hamilton és Arnold Schwarzenegger vett részt a 70 évesen elhunyt Niki Laudának, a Forma-1 háromszoros világbajnokának búcsúztatásán.

Keresés