2020. szeptember 23. szerda

szept. 23
16:02
Játékossors: Dárdai Pál távozása óta nem megy a középpályásnak (She)
Ondrej Duda 2016 nyarán került a Herthához, ám amióta Dárdai Pál távozott a német klubtól, visszaesett a teljesítménye, amely következtében előbb kölcsön, majd végleg eladták.
szept. 23
16:06
A Moldénak már nincs Haalandja, de több gólja van, mint a Fradinak (She)
A norvég Molde nemzetközi szinten kevésbé ismert, mint a Ferencváros előző két BL-selejtezős ellenfele, a skót Celtic és a horvát Dinamo Zagreb, ezért is érdemes megvizsgálni a norvég csapat eddigi meccseit az idei selejtezőkben, hogy lássuk, mire számíthat az FTC a 21 órakor kezdődő, norvégiai találkozón.
szept. 23
16:15
Több száz Bayern-szurkoló visszamondta a jegyét, a németek nem mernek tévéseket küldeni a budapesti Szuperkupa-döntőre (SzMo)
Az MLSZ szerint viszont csütörtök este a Puskás Aréna biztonságosabb helyszín lesz, mint bármelyik más pont az országban vagy akár egész Európában.
szept. 23
16:30
NB II: Bajner Bálint a magyar másodosztályban folytatja (She)
A magyar labdarúgó-bajnokság másodosztályában szereplő Pécsi MFC hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette a 29 éves Bajner Bálintot. A magyar csatárnak másfél évig nem volt csapata, legutóbb a Borussia Dortmund tartalékcsapatánál kapott szerepet, a német negyedosztályban.
szept. 23
16:39
Fájó búcsú, sírva köszönt el a Barcelona világsztárja (Ripost)
Az uruguayi csatár, Luis Suárez távozik a Barcelona labdarúgó-csapatától.
szept. 23
16:41
"Óvatosnak kell lennem" - ezekkel a szavakkal állt edzésbe Szalai Ádám a kirúgása után (Ripost)
Mindenkit meglepett a csatár. A Mainz már nem tart igényt a szolgálataira, tréningezhetett volna akár otthon is, de...
szept. 23
16:42
Kézilabda: Bánhidi Bence már sokkal jobban van (She)
Jelentősen enyhültek Bánhidi Bence válogatott kézilabdázó koronavírusos tünetei.
szept. 23
16:44
Női kézi: hosszú időre kidőlt Eb-csoportellenfelünk irányítója (She)
Hosszú kihagyás vár a Borussia Dortmund női kézilabdacsapatának holland világbajnok irányítójára, Delaila Amegára, aki keresztszalag-szakadást szenvedett a legutóbbi Bajnokok Ligája-mérkőzésen.
szept. 23
16:45
Paire tesztje ismét pozitív, mégis játszhatott, aztán feladta a meccset (Eurosport)
Újabb pozitív koronavírustesztje ellenére elindulhatott az 1,2 millió euró (435,6 millió forint) összdíjazású hamburgi salakpályás férfi tenisztornán a francia Benoit Paire, aki viszont feladta a mérkőzését.
szept. 23
17:00
NB Iii: a Paks legyőzte a Szegedet; 9 gól a Thse–Füreden (She)
A Paks 2–1-re legyőzte a Szegedi VSE-t a labdarúgó NB III Közép-csoportjának 9. fordulójából elhalasztott szerdai mérkőzésén.
szept. 23
17:06
El: egy nappal a meccs előtt pozitív lett egy Milan-játékos tesztje (She)
A Milan labdarúgócsapata a hivatalos honlapján tudatta, hogy pozitív lett játékosa, Léo Duarte koronavírustesztje.
szept. 23
17:15
A rákból felépült csapatfőnök őrületes küzdelme Pogacar Tour-győzelméért (Eurosport)
Allan Peiper számára hatalmas elégtétel volt a sárga trikó megszerzése.
szept. 23
17:18
Barcelona: Fati szerződést hosszabbított a katalánokkal (She)
Ansu Fati, az FC Barcelona mindössze 17 éves tehetsége új, hosszú távú szerződést írt alá a katalán klubbal, amely a goal.com értesülései szerint nem bízott semmit a véletlenre: 400 millió euróban határozta meg a spanyol szélső kivásárlási árát.
szept. 23
17:30
Szuperkupa: BL-győztes a Király utcában – így indult a Puskás Arénába a Bayern (She)
Megérkezett Budapestre a Bajnokok Ligája-győztes Bayern München, amely a Sevillával küzd meg csütörtök este Budapesten az európai Szuperkupáért. Stábunk éppen elcsípte, amikor a bajor sztárcsapat edzésre indult a Puskás Arénába.
szept. 23
17:48
Európai Szuperkupa: A Bayern a világ legerősebb csapata (She)
A 150-szeres német válogatott Lothar Matthäus sosem látott még a maihoz fogható Bayern Münchent, és biztos benne, hogy a budapesti Szuperkupa-mérkőzésen a Sevilla sem tudja megállítani.
szept. 23
17:50
Felkészülés: Moszkvában lesz a svéd-orosz mérkőzés (She)
A svédországi járványügyi előírások miatt Stockholm helyett Moszkvában kerül sor a svéd és az orosz labdarúgó-válogatott felkészülési mérkőzésére.
szept. 23
17:51
VB 2022: aggódnak a játékosok a koronavírus miatt (Eurosport)
A profi labdarúgók nemzetközi szakszervezete aggodalmát fejezte ki, amiért a koronavírus-járvány ellenére októberben megkezdődik a 2022-es katari világbajnokság dél-amerikai selejtezősorozata.
szept. 23
17:54
Európai Szuperkupa: futballozni és nyerni jött a Bayern (She)
Hansi Flick vezetőedző és Manuel Neuer kapus tartott sajtótájékoztatót a Bayern részéről a Puskás Arénában az Európai Szuperkupa előestéjén.
szept. 23
17:56
Férfi röpi BL: három játszmában győzött a Kaposvár (She)
A Fino Kaposvár SE 3:0-ra legyőzte az albán Erzeni Shijak csapatát a férfi röplabda Bajnokok Ligája-selejtező 1. fordulójának szerdai első mérkőzésén, Zágrábban.
szept. 23
18:15
Dzsudzsák Balázs felemelkedése és hazatérése – avagy Debrecenből Debrecenbe 5 lépésben (Eurosport)
12 év után ismét Debrecenben, immáron a másodosztályban Dzsudzsák Balázs 108-szoros magyar válogatott. Hogy mi történt azóta, és mi várható a közeljövőben, alább megpróbáljuk összefoglalni.
szept. 23
18:21
Dzsudzsák Balázs felemelkedése és hazatérése – avagy Debrecenből Debrecenbe 5 lépésben (Eurosport)
12 év után ismét Debrecenben, immáron a másodosztályban Dzsudzsák Balázs 108-szoros magyar válogatott. Hogy mi történt azóta, és mi várható a közeljövőben, alább megpróbáljuk összefoglalni.
szept. 23
18:24
Rangadónak indult, könnyed győri győzelem lett belőle (She)
Itt a 6. forduló a női kézilabda NB I-ben, és máris egy nagy rangadó, méghozzá a Siófok–Győri ETO mérkőzés előtt állunk. Az előző, csonka idényben a Siófok öt góllal nyert. Vajon ma is sikerül győznie? Tartsanak velünk, kövessék figyelemmel élő, percről percre frissülő közvetítésünket, szóljanak hozzá, kommentálják az eseményeket!
szept. 23
18:26
Légiósok: Szalai Ádám egyedül edzett, a csapat érte tüntetett (She)
Bár a Mainz hétfőn kitette a keretéből Szalai Ádámot, a magyar válogatott csatára szerdán megjelent a Bundesligában szereplő klub edzésén. A csapattársai viszont nem edzettek szerdán, a Bild információi szerint így álltak ki a magyar csatár mellett.
szept. 23
18:36
Nfl: véletlenül átszúrta az orvos a Chargers-játékos tüdejét (She)
Tüdősérülése miatt határozatlan ideig nem játszhat Tyrod Taylor, a Los Angeles Chargers irányítója.
szept. 23
18:42
Nfl: véletlenül kilyukasztotta az orvos a Chargers-játékos tüdejét (She)
Tüdősérülése miatt határozatlan ideig nem játszhat Tyrod Taylor, a Los Angeles Chargers irányítója.
szept. 23
18:42
Legendát gyászol a futballvilág, elhunyt Puskás csapattársa (Ripost)
Tüdőgyulladás szövődményei vezettek a vb-döntős, Real Madridban is szerepelt egykori csatár halálához.
szept. 23
18:48
Férfi kézi BL: Kielce–Mol-Pick Szeged élőben az NSO-n! (She)
A férfi kézilabda BL 2. fordulójában Lomza Vive Kielce–Mol-Pick Szeged mérkőzést rendeznek, kövesse a mérkőzést online közvetítésünk segítségével!
szept. 23
18:54
Vb 2022: a FiFPro aggódik a dél-amerikai rajt miatt (She)
A profi labdarúgók nemzetközi szakszervezete (FIFPro) aggodalmát fejezte ki, amiért a koronavírus-járvány második hulláma ellenére októberben megkezdődik a 2022-es katari világbajnokság dél-amerikai selejtezősorozata.
szept. 23
19:03
Nuessle kiütötte az asztalról a kék golyót (Eurosport)
Nuessle lökése nem a lyukban kötött ki, hanem csaknem a nézőtéren.
szept. 23
19:06
Európai Szuperkupa: Davor Suker beugrott a Sevillához a hotelba (She)
A csütörtök este a budapesti Puskás Arénában megrendezendő európai Szuperkupa-mérkőzés főszereplői, vagyis a csapatok már megérkeztek a magyar fővárosba, s javában zajlik az ilyenkor szokásos protokoll: a találkozó előtti nap délutánján mind a két csapat sajtótájékoztatót és edzést tart. A Bayernnél már megvolt, a Sevilláé hamarosan következik. A s
szept. 23
19:09
Ötven éve, hogy kilenc nő fejest ugrott az ismeretlenbe, örökre megváltoztatva ezzel a teniszt (Eurosport)
1970. szeptember 23-án döntöttek úgy, hogy tesznek valamit a sportágban egyre jobban eluralkodó férfidominancia ellen.
szept. 23
19:18
Csupasport: alig tanultak meg járni, de már sportolnak (She)
Az ausztrál Polly Gray tizenegy hónaposan hihetetlen ügyességgel gördeszkázik, a csupán fél éves Rich Humphery pedig a világ legfiatalabb vizísielője lett. De valóban ez a jó irány?
szept. 23
19:30
Profi boksz: megvan a Uszik–Chisora meccs időpontja (She)
Október 31-ét vették célba a szervezők arra, hogy pótolják az Olekszandr Uszik–Dereck Chisora nehézsúlyú találkozót, s szerdán hivatalosan is bejelentették, hogy az említett napon ringbe léphet egymás ellen a két bokszoló.
szept. 23
19:36
Hősiesen helytállt a Kielce otthonában a Mol-Pick Szeged (She)
A kilenc alapemberét nélkülöző Mol-Pick Szeged ugyan három góllal kikapott a Kielce vendégeként a Bajnokok Ligája második fordulójában, ám megmutatta, remekül tud alkalmazkodni a kialakult helyzethez.
szept. 23
19:38
Dac: Nincs mit veszítenünk, mi csak nyerhetünk (She)
Megtartotta az Európa-liga 3. selejtezőkörében az osztrák LASK elleni csütörtöki mérkőzése előtti sajtótájékoztatóját a DAC.
szept. 23
19:39
Minőségi kis videót-beszámoló dobott össze a Zengő Motorsport (Eurosport)
Ez történt zengőéknél a belgiumi idénynyitón
szept. 23
19:40
Hollandia: Frank de Boer az új szövetségi kapitány (She)
Igaznak bizonyultak a keddi sajtóhírek, a Holland Labdarúgó-szövetség (KNVB) szerdán a hivatalos honlapján jelentette be, hogy Frank de Boert nevezte ki a nemzeti csapat szövetségi kapitányának.
szept. 23
19:42
Női röplabda BL: kikapott és búcsúzott a Vasas (She)
A Vasas Óbuda 3:0-ra kikapott az orosz Dinamo Moszkvától a női röplabda Bajnokok Ligája selejtezőjének 1. fordulójában szerdán, így búcsúzott a sorozattól.
szept. 23
19:51
Féktelen szív, jéghideg fej - ez kellett Tadej Pogacar Tour-győzelméhez (Eurosport)
A fiatal szlovén útja a focitól a 2020-as Tour dobogójának tetejére.
szept. 23
19:54
Női kézi NB I: hatgólos hátrányból fordított a Mosonmagyaróvár (She)
A Debrecen, az MTK és a Mosonmagyaróvár is idegenben nyert a női kézilabda NB I szerdai játéknapján.
szept. 23
19:56
BL: Nguen, Boli, Uzuni hármassal rohamoz az Ftc (She)
A labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének playoffkörében (4. fordulójában), a párharc első felvonásán a Ferencváros a norvég Molde otthonában lép pályára. Nagyjából egy órával a kezdés előtt a két vezetőedző, Szerhij Rebrov és Erling Moe is kijelölte a kezdőcsapatát – számolt be róla az uefa.com.
szept. 23
20:00
Európai Szuperkupa: a saját játékosaira koncentrál Lopetegui (She)
Ahogy délután a Bayern, úgy kora este a Sevilla is megtartotta az UEFA előírása szerint kötelező sajtótájékoztatóját, majd utána az edzését. Julen Lopetegui, a spanyolok mestere elmondása szerint nem különösebben foglalkozik más csapattal, leginkább a saját játékosaira koncentrál.
szept. 23
20:02
El: Szalai Attiláék kaptak egy ötöst a Lech Poznantól, kiestek (She)
A Lech Poznan 5–0-ra legyőzte a limassoli Apollont a labdarúgó Európa-liga selejtezőkörének 3. fordulójában, ezzel bejutott a playoffkörbe.
szept. 23
20:09
A vonalra hullott Bautista Agut parádés emelése (Eurosport)
.
szept. 23
20:12
Női kézi NB I: Siófokon nyert rangadót a Győri ETO (She)
A női kézilabda NB I 6. fordulójában nagy rangadónak ígérkezett a Siófok–Győri ETO mérkőzés, hiszen az előző, csonka idényben a Siófok öt góllal nyert. Ezúttal azonban a Siófoknak esélye sem volt, mert a vendégek a második félidőben állva hagyták a hazaiakat, és kilencgólos különbséggel győztek.
szept. 23
20:21
Szalai Ádám miatt sztrájkolnak a Mainz futballistái (Eurosport)
Szalai Ádám elküldése miatt sztrájkba léptek a német élvonalban szereplő Mainz labdarúgói.
szept. 23
20:30
Férfi kézi BL: három góllal kapott ki a Szeged Lengyelországban (She)
A férfi kézilabda Bajnokok Ligája 2. fordulójában a koronavírus miatt igencsak tartalékos Mol-Pick Szeged 26–23-ra kikapott a Lomza Vive Kielce otthonában.
szept. 23
20:30
Tokmac, Boli és Uzuni rohamozza a Molde kapuját (Behaviour)
Kövesse figyelemmel a Népszaván a Molde-Ferencváros Bajnokok Ligája-mérkőzés percről percre tudósítását.
szept. 23
20:32
Férfi vízi ob I: simán nyert a Szolnok, ikszelt az Uvse (She)
A férfi vízilabda ob I szerdai játéknapján, a Tatabánya csupán az első negyedben tudta tartani vendéglátója tempóját, így a Szolnoki Dózsa 17–5-re nyert.
szept. 23
20:32
Újabb győri versenyző lett koronavírusos, neki is kell hagynia a kajak-kenu világkupát (Behaviour)
Közös buszozás miatt fogyatkozott meg a pénteken kezdődő verseny rajtján indulók száma.

Keresés