Az már hivatalos, hogy a Forma-1-ben 2023-ban hat sprintversenyt rendeznek, és mostanra állítólag ezek helyszínei is megvannak, de azért még van, ami változhat. Jövőre pont kétszer annyi sprintet láthatunk, mint amennyi idén, vagy tavaly volt. Kettő idei helyszínt megtartanak 2023-ra is: Ausztriát, illetve Brazíliát. Imola, ahol az idei első sprint
A 2022-es Forma-1-es szezon utolsó versenye volt az Abu Dhabi Nagydíj. Érzelmekkel teli versenyhétvége volt, leginkább azért, mert a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel utolsó versenyét teljesítette visszavonulása előtt. Talán még egy visszavonuló versenyzőt sem búcsúztattak még az F1-ben ilyen egyöntetűen és őszintén, mint tették most Vettelle
A második világbajnoki címét már korábban bebiztosító Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Abu-Dzabi Nagydíjat, az idei világbajnoki sorozat 22., utolsó futamát.
Mattia Binotto szerint minden alapot nélkülöznek azon pletykák, amelyek szerint a Ferrari csapatfőnöki posztjáról való menesztése küszöbén állna. Miután kihagyta a Brazil Nagydíjat, akárcsak Mercedes-es kollégája, Toto Wolff is, a páros Abu Dhabiban a 2022-es szezonzárón újra a pálya mellett van. A hét folyamán az olasz média azt találgatta, hogy a
A nézők ismét megszavazták, hogy ki volt a nap versenyzője. A Forma-1 hivatalos weboldalán minden verseny során szavazást indítanak, hogy a rajongók megszavazhassák a nap versenyzőjét, hogy szerintük ki az adott verseny legjobbja, hiszen ez nem mindig egyezik meg a futamgyőztes kilétével. A szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjon nem meglepő módon a Forma-1
Daniel Ricciardo az F1TV-nek adott interjút az F1-es szezont lezáró Abu-Dzabi Nagydíj végeztével, és ott beszélt amerikai terveiről. Daniel Ricciardo utolsó versenyét teljesítette a Forma-1-ben, és erősen zárt, hiszen a 9. helyen ért célba. A verseny után az F1TV szakértőinek vendége volt, és természetesen az IndyCar kommentátora, James Hinchcliffe
Véget ért a 2022-es Forma-1-es szezon utolsó versenyhétvégéje, Abu Dhabiban. Így kirajzolódott a pontversenyek végeredménye is. A bajnoki cím sorsa már korábban eldőlt az egyéni és a csapatok pontversenyében is, a további helyekért azonban még zajlott a csata. A bajnok Verstappen 146 pont előnnyel zárt az élen. A második helyért csapattársa, Pérez
Elkezdődött a labdarúgó világbajnokság Katarban. A minden szempontból rendhagyó tornát évek óta emberi jogi és korrupciós botrányok övezik. A sivatagban lévő stadionok építésekor jogvédő szervezetek szerint vendégmunkások ezrei halhattak meg. A rendező Katart és a FIFA-t brit lapértesülések szerint több szponzor is szerződésszegéssel vádolja az uto
Este, a görögök elleni mérkőzésen köszön el a magyar labdarúgó-válogatottól és ezáltal rekorderré elő is lépő Dzsudzsák Balázs. Fénykorában a magyar foci ásza volt, aki nem csak a foci szerelmese, hanem a luxusautók és az autósportért is rajong. Ha Dzsudzsák és autók egy kontextusba kerülnek, akkor szinte biztos, hogy mindenkinek az a sztori ugrik
Marco Rossi szövetségi kapitány négy helyen változtatott kezdőcsapatán a 20.15-kor kezdődő, görögök elleni barátságos mérkőzésre a csütörtökön 2-2-es döntetlennel zárult luxemburgi találkozóhoz képest.
Ecuador simán győzött a házigazdák válogatottja ellen, akik még a kaput sem találták el. A mérkőzés leginkább az ecuadori szurkolók sört követelő skandálása miatt marad majd emlékezetes.
A magyar labdarúgó-válogatott Kalmár Zsolt a 94. percben rúgott góljával 2-1-re győzött a görögök ellen Dzsudzsák Balázs a válogatottól való búcsúja alkalmával.
Montenegró szerezte meg a bronzérmet a női kézilabda Európa-bajnokságon, mivel hosszabbítás után 27-25-re legyőzte az olimpiai címvédő Franciaországot a vasárnapi helyosztón, Ljubljanában.
Sebastian Vettel kifejezetten üresnek érzi magát az Abu Dhabi Nagydíjat követően. Az idei szezonzáró során ugyanis mindenki őt ünnepelte a visszavonulása miatt. Az Aston Martin négyszeres világbajnokának egy 10. hellyel ért véget a 15 évig tartó pályafutása a királykategóriában. Ugyan a Zöldek 5 pontot szereztek és kiegyenlítettek az Alfa Romeóval
Lewis Hamilton kitálalt arról, milyen “harmóniában” voltak a Forma-1-es riválisai, amikor egy vacsorán találkoztak, hogy megünnepeljék Sebastian Vettel pályafutását. A négyszeres világbajnok Vettel a 2022-es szezon végén visszavonul, ami azt jelenti, hogy szenzációs pályafutása utolsó versenye az Abu Dhabi Nagydíj lesz. Mind a 20 F1-es pilóta együt
A Forma-1 a napokban bejelentette, hogy saját, új, kizárólag női versenyzőket támogató belépő kategóriát hoz létre, mely a Formula 4-es bajnokságok szintjével lesz egyenlő. Miután a W Series pénzügyi problémák miatt 2022-ben idő előtt felhagyott a versenyzéssel, hogy 2023-ra koncentrálhasson, az F1 pénteken bejelentette egy új női kategória, az F1
Első alkalommal látogatott a Forma-1-es paddockba Pierre Gasly új barátnője. A karcsú modell, Francisca Gomes a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjra kísérte el a francia versenyzőt, és talán nem túlzás állítani, hogy a jelen lévő fotósok egyik kedvenc alanya lett. Túl jó eredményt azonban nem sikerült kiszurkolnia kedvesének, mivel Gasly csak a 14. helye
Mads Ostberg idén elsősorban a Magyar Rally Bajnokság futamaira koncentrált, annak szüneteiben azonban elindult más versenyeken is, azonban WRC futamon nem. A magyar bajnok elárulta, fia nevelése miatt nem tudott több időt tölteni versenyzéssel.
Sergio Pérez nem tűnt túl csalódottnak, miután lemaradt a bajnoki második helyről az Abu Dhabi Nagydíjon. A mexikói pilóta a verseny utolsó harmadában nem tudta utolérni a Ferraris Charles Leclerc-t, így a monacói második helyével bebiztosította a bajnoki ezüstérmet, hiszen ők ketten pontegyenlőséggel érkeztek az utolsó futamra. „Ez van. Néha minde
Az Afrika Bajnokság idei hat futamos szezonjában a 12. alkalommal került Zambiába a bajnoki cím Leroy Gomes révén, akinek elég volt egy győzelem is ehhez.