Pozitív Covid-teszt után el sem utazhatott Szaúd-Arábiába az egyik Extreme E újonc, a Xite Energy versenyzője, Klara Andersson. A svéd hölgy helyét azonnali hatállyal a sorozat egyik tartalékpilótája, Tamara Molinaro veszi át, aki tavaly már Szardíniában mehetett az Odyssey 21-gyel. A másik hivatalos pilóta, Timo Scheider sem lesz ott, így az Extre
Megmutatta a Ferrari, hogy a piros melyik árnyalatában fog pompázni a 2022-es autójuk. A Scuderia már régóta készül erre a pillanatra, ugyanis már tavaly az új szabályokra és az idei konstrukcióra koncentráltak inkább. Új erőforrásuk a számításaik szerint felveszi a versenyt a Honda és a Mercedes hajtásláncával, sőt a Shellnek köszönhetően az üzema
Denny Hamlin társtulajdonos is arról beszél, akár mindkét 23XI Racing-autó ott lehet a playoffban, és Kurt Busch szerint is sokat ígér 2022. 2022-re kétautós istállóvá bővült a 23XI Racing, hiszen Bubba Wallace mellett immár Kurt Busch is a csapat tagja. Wallace tavaly futamot tudott nyerni (igaz, nem playoff-résztvevőként), míg Kurt Busch korábbi
Az F1 Bizottság londoni ülésén az FIA elnöke, Mohammed Ben Sulayem bemutatta a Forma-1-et érintő új tervek egy részét. Ennek jelentős részét képezi az F1-es versenyigazgató személye, miután az 2021-es szezonzáró futam óta szinte követelik Michael Masi menesztését a pozícióból. “Először is, a versenyigazgatót a döntéshozatalban segítendő, létrehozun
A Skoda murva és aszfalt után havon tesztelte a legújabb Rally2-es autóját, mely jövő nyáron lesz elérhető a versenyzőknek. A Skoda a finn Rovaniemi környékén nagy hóban és hidegben, szöges gumikon tesztelte a Rally2 evo utódját, mely 2023 nyarán lesz elérhető az érdeklődő versenyzők számára. A teszt a WRC2 és ERC tavalyi bajnoka, Andreas Mikkels
A Nemzetközi Autómobil Szövetség (FIA) hétőn alapos és mindenre kiterjedő vizsgálatot tartott a 2021-es világbajnokság utolsó, mindent eldöntő, Abu Dzabi-i futamával kapcsolatban. A verdikt, kirúgták Michael Masi versenyigazgatót. Ezzel gyakorlatilag el is ismerték, csalás történt az utolsó futamon, vagy legalábbis nem született mindenki számára me
Még el sem kezdődött, máris elképesztő érdeklődés övezi a Formula 1 világbajnoki sorozat idei küzdelmeit, amit a Hungaroring vezetősége a „saját bőrén” is érez. Persze, soha nagyobb gondja ne legyen Gyulay Zsolt elnök-vezérigazgatónak annál, hogy alig több mint egy hónap alatt az újonnan felépülő lelátókra is elkeltek a jegyek (szám szerint 7.564),
A Baja Russia után máris folytatódik a Tereprally-világkupa, a sorozat második állomása, Jordánia legnagyobb autósport rendezvénye a Jordan Baja február 17-18-án lesz. A verseny első pillantásra nem túl bonyolult, de annál látványosabb. Három speciálszakasz, köztük az egyik abban a Wadi Rum-ban, ahol olyan hollywoodi szuperprodukciók készültek, min
A Paul Miller Racing a sebringi 12 óráson már ezzel az autóval tervezett versenyezni. A BMW M4 GT3 most érkezett meg hozzájuk. A Paul Miller Racing átvette az új BMW M4 GT3-at, amelyet a csapat a jövő hónapban megrendezésre kerülő sebringi 12 óráson már egyébként is indítani tervezett. Az IMSA WeatherTech SportsCar Championship 2018-as GTD-osztályá
Az orosz Anna Scserbakova nyerte a női műkorcsolyázók versenyét a pekingi téli olimpián, míg a doppingbotrányba keveredett 15 éves honfitársa, a kűrt élről kezdő Kamila Valijeva nem bírta el a nyomást, még a dobogóról is lecsúszott.
A Mercedes idén először valósítja meg a fejlesztési programjában rejlő potenciált, azáltal, hogy George Russell a Williamstől átigazol és Lewis Hamilton csapattársaként folytatja karrierjét. A Mercedes még 2016-ban hozta létre a Red Bull Junior Teamhez, a Ferrari Driver Academy-hez és az Alpine Academy-hez hasonlóan a juniorprogramját. Russell az e
Az Alpine hivatalosan is bejelentette, amit már régóta sejteni lehetett: Otmar Szafnauer csatlakozik a csapathoz. Amióta biztossá vált Szafnauer távozása az Aston Martintól, azóta benne volt a levegőben, hogy az 57 esztendős szakember az Alpine színeiben folytatja. Az Astontól viszont nem csak ő, hanem az egyik korábbi főszponzor, a BWT is átpártol
Gyászol a magyar futball és a Ferencvárosi Torna Club, 88 évesen csütörtökön elhunyt egyesületünk egykori kiváló, legendás sikereket elért labdarúgója, sportvezetője, az FTC örökös bajnoka, Fenyvesi Máté. A korábbi remek balszélső örökre beírta magát a klub történelmébe azzal, hogy a Vásárvárosok Kupájának 1965-ös döntőjében, Torinóban fejesgóljáva
Sosem látott, történelmi pillanatokat hozott egy magyar női bajnoki vízilabda-meccs. Kisteleki Dóra és lánya, Lendvay Zoé egymás ellen játszott a Iii. kerületi Tve és az Uvse Hunguest Hotels bajnokiján.
Folyamatos a munka a Ferrari elmondása szerint a gyár háza táján a GT3-as autó fejlesztésével kapcsolatban. A nulláról, fehér papírról indultak. A Ferrari saját elmondása szerint folyamatosan halad új GT3-as autójának fejlesztésében, és a gyártó sportautó-versenyzését felelős vezetője, Antonello Coletta szerint a jövő hónap végén akár ki is gurulha
Az autóról és a navigátorról még nincs hivatalos bejelentés, de úgy tűnik, hogy idén újra versenybe szállhat a bajnoki címért Vincze Feri, aki mint mondja, éhesebb mint valaha. 2019-ben hatalmasat menetelt Vincze Feri, négy versenyt nyert és feliratkozott a magyar rallybajnokok elit klubjába. A 2020-as éve nem sikerült a legjobban, bár egy bajnoki
Az egykori argentin futballista ász, Sergio Agüero még mindig érzi annak a szabálytalan szívverésnek a negatív hatását, ami miatt tavaly visszavonult a futballtól.
Kesjár Csaba a lazuló szocializmus utolsó éveinek nagy magyar autósportos reménysége volt. Mint egy filmsztár, akinek fájdalmasan korán tört derékba karrierje. Harle Tamás második, róla szóló könyvébe mindaz belekerült, ami az elsőbe még nem. A teljes történet. A magam 29 évével én már a rendszerváltás után, 1992-ben születtem. Mire elért a tudatom
A NASCAR Kupa sorozat egyetlen teljes szezonos, külföldi versenyzője úgy érzi, változtatnia kell a sikeres Daytona-i szerepléshez. Daniel Suárez számára Daytona eddig nem hozott túl sok sikert. A Trackhouse Racing versenyzője eddig 5 alkalommal próbálkozott a NASCAR Super Bowl-jának is becézett versenyen, próbálkozásait azonban nem sok siker övezte
A Ferencvárosi Torna Club a hivatalos honlapján tudatta, hogy 88 évesen meghalt Fenyvesi Máté, a Fradi Örökös bajnoka, Eb-bronzérmes labdarúgója, aki elnökként is szolgálta klubját.
Mezőkövesd – A Budapest Honvéd labdarúgócsapata pénteken este a Mezőkövesd otthonában harcol majd azért, hogy minél messzebb kerüljön a kiesőzónától. A nyolcadik kispestieknek eddig pozitív a mérlegük a borsodi csapat otthonában, hatszor nyertek, négyszer kikaptak a tíz mezőkövesdi meccsükön. Ugyanakkor a tabellán a hazaiak állnak jobban, a hatodik
A Formula 2 egyik tősgyökeres istállója a francia DAMS, amely gárdánál az évek alatt olyan pilóták is megfordultak mint Kamui Kobayashi,Nicholas Latifi, Alex Albon, Pierre Gasly, Romain Grosjean vagy éppen Jolyan Palmer, utóbbi kettő velük lett bajnok a Forma-1 előszobájában. A csapatot 1988-ban Jean-Paul Driot alapította, aki a 2019-es haláláig ve
Bár Chase Elliott komfortzónáján kívülre esik a nyilvános szereplés, mégis szívesen vállalja azt, hogy ő legyen a NASCAR “főszereplője”. Mióta 2020-ban megnyerte a NASCAR Cup Series bajnoki címét, Chase Elliott versenyzett az IMSA-ban, dirtön, sőt még a rallycrossozott is. Elliott tehát mindent elvezet, a hét elején azonban a NASCAR Hall of Famer é
Veszprém – A Telekom Veszprém meglepetésre hazai pályán csak döntetlenre volt képes a portugál Porto ellen a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 11. fordulójában (28-28).
Egyre inkább úgy tűnik, nem az edzővel volt baj a Hertha BSC-nél. A november végén elküldött Dárdai Pál helyére kinevezett Tayfun Korkuttal semmivel sem lett sikeresebb a berlini labdarúgócsapat.
A Forma-1 teljesen új szintre lépett a 2022-es szabályok kidolgozása kapcsán. Ezzel párhuzamosan ugyanez igaz a kiadásokra is. A Forma-1-ben már régóta probléma, hogy a versenyzők nem tudják hosszabb ideig szorosan követni a másikat, előzés reményébe, mert az aerodinamika ezt nem tette lehetővé. Az F1 vezető szerepet vállalt a szabályok kutatásában
Harvey Elliott története nem szokványos: az angol Liverpool focicsapatának meccseit négy éve még a szurkolók között, a lelátóról figyelő fiatalember szerdán már szeretett klubja mezében futhatott ki a pályára.