Orosz győztest avattak a női műkorcsolyázóknál a téli olimpián, mégis megtartják pénteken az eredményhirdetést. A képlet úgy alakulhatott ki, hogy a rövidprogram után vezető doppingbotrányba keveredő Kamila Valijeva rontott, s csak negyedik lett, Anna Scserbakova lett az aranyérmes.
A Glasgow Rangers meglepetésre 4-2-re győzött a Borussia Dortmund otthonában a labdarúgó Európa-ligában, a nyolcaddöntőbe jutásért zajló párharc első mérkőzésén.
Pénteken mutatkozott volna be a Chtchetinina Ioulia, Magyar Márk kettős a pekingi téli olimpián, de nem versenyezhetnek, miután utóbbi PCR-tesztje pozitív lett. A versenynapon öt versenyszámban avatnak bajnokot.
Két futamot rendeztek a NASCAR szezon első igazi versenynapján, a Roush Fenway Keselowski Racing versenyzői pedig mindkettőt megnyerték! Korábban már megírtuk, hogy a szerda esti időmérőt a Hendrick Motorsports versenyzői dominálták, a címvédő Kyle Larson indulhat a Pole-ból, mellőle pedig csapattársa Alex Bowman rajtolhat majd. A többi hely sorsát
Az elmúlt közel egy évtized elsősorban a Mercedes és Lewis Hamilton hegemóniájáról szólt. A brit világbajnok 2014 óta csupán kétszer, 2016-ban és 2021—ben maradt le a világbajnoki címről. Ő mondhatja el magáról egyedül, hogy valamennyi idényben, amikor rajthoz állt, nyert legalább egy futamot, igaz ő már a kezdetek óta versenyképes autót tudhat mag
Sébastien Loeb a Dakar második helye után a Tereprally Világbajnokság (W2RC) második futamán már nyerni szeretne a BRX csapat, Prodrive fejlesztette autójával. A W2RC első versenyén, a Dakaron a második helyen ért célba Sébastien Loeb a toyotás Nasser Al Attiyah mögött, ami után egy pont előnnyel vezet a katari versenyző a kilencszeres rally világ
Joey Logano teljes felelősséget vállalt a verseny végén történt balesetért, amely potenciálisan a győzelmébe került. A 60., és egyben utolsó körben Logano vezetett a 2-es kanyar kijáratán, de Chris Buescher bedugta autója orrát mellé, hogy megpróbáljon megelőzni a vezetésért. Logano azonban blokkolt, a két autó összeért, a Team Penske versenyzője p
A jövő héten elkezdődnek a Forma-1-es előszezoni tesztek Barcelonában, az Aston Martin pedig elsőként tisztázta, hogyan osztják fel a három itteni tesztnapot a versenyzőik között. A szabályok szerint egy adott csapatnak egyszerre egy autója lehet a pályán ezeken az alkalmakon, így a február 23-25-re eső tesztnapok 1,5-1,5 arányban oszthatók fel a c
A címvédő alakulat, a Rosberg Xtreme Racing a második, amelyik felfedte idei festését, ami új színt vitt a csapat megjelenésébe. A tavalyihoz hasonlóan az Alpine F1-es csapatának grafikus tervezője, Sean Bull hozta létre az új dizájnt. A fekete és a türkiz mellett megjelent a fehér az autón, amivel csak jobban elkülöníthetőek lesznek majd az X44,
A Venturini Motorsports mindig gyors volt Daytonában, és ez alól 2022 sem kivétel. Toni Breidinger vezetésével ismét gyors a csapat! Az ARCA Menards Series legutóbbi négy Daytonai versenyének győztesének, a Venturini Motorsports pilótái voltak leggyorsabb versenyző a Daytonában február 17-én, csütörtökön tartott egyetlen ARCA edzésen. Toni Breiding
„Azért dolgoztam, azért készültem, különösen az utolsó négy évben, hogy olimpikon lehessek, hogy megmutathassuk Iouliával, hogy mit tudunk olimpián” - mondta az érezhetően letört Magyar Márk.
A Ferrari egy meglehetősen egyedi első szárnyat alkalmazott az idei konstrukcióján, az F1-75-ön. Ha az olasz istálló ezen megoldása kifizetődik, akkor akár hatalmas előnybe kerülhet a riválisaikkal szemben, akik mindannyian egy teljesen másik koncepciót alkalmaznak majd a Vörösökhöz képest. Az F1-75-ön egy olyan „moduláris” orrkúp látható, amihez h
A műkorcsolyázónak pozitív lett a koronavírustesztje, ezért a párjával, Scsetyinyina Julijával nem tud elindulni a rövidprogramban és a szombati kűrben a pekingi olimpián.
A Svéd Rally szervezői rénszarvas mozgás miatt két szakasszal rövidítették a világbajnoki futam programját. Rénszarvasok jelentek meg a Svéd Rally szombati napjának környékén, az Örtrask szakasz környékén, ami miatt ott nem lehet sem a versenyzők, sem pedig az állatok biztonságát garantálni. Ezért a verseny szervezői törölték ezt a szakaszt. 20,5
Bár minden statisztikai mutatóban javulni tudott tavaly, William Byron nem elégedett. Több versenye alakult borzalmasan, ezekből merít most erőt. Xfinity Series-bajnoki címe után immár ötödik Cup-szezonját kezdheti meg 2022-ben William Byron. 2021 minden addiginál jobban sikerült számára, szigorúan a számokat vizsgálva. 20 alkalommal végzett a top
Mindenki meglepődött, hogy Szalai Ádám távozik a Mainzból és az FC Basel svájci klubhoz szerződik, ám a közösségi oldalán már az újdonsült csapata mezében látható.
Két év után ismét visszatért az ezüst színhez a Mercedes, ugyanakkor a pirosat és a türkizt sem hagyta el. A konstruktőri világbajnok idén visszavágna a Red Bullnak. Ugyan csapat szinten a csillagosok végeztek előrébb, ám az egyéni címet végül Max Verstappen szerezte meg. Az Abu Dhabi Nagydíj körüli botrány lassan lecseng, így az alakulatok is
A Ferrari a mai nap folyamán fogja először bejáratni újdonsült konstrukcióját, az F1-75-öt. A hírt az olasz istálló csapatfőnöke, Mattia Binotto erősítette meg. Az idei Ferrariról egy látványos online bemutató keretein belül hullt le a lepel és hosszú időt követően újra szerepet kapott a fekete a Ferrari vörös mellett az autó fényezésében. Az autó
A GMS Racinghez visszatért Enfinger megmutatta, hogy gyorsan összeszokott régi-új csapatával és a legjobb tudott lenni a NASCAR Truck Series gyakorlásán.
A Forma-1 megerősítette, hogy 2021-re megugrottak a sport nézettségi adatai. A bajnokságot eldöntő szezonzáró versenyt 108 millióan nézték. Kétségtelen, hogy az F1 jelenleg felfelé ível, köszönhetően a modernebb kommunikációnak, a netflixes Drive to Survive sorozatnak, és annak, hogy a 2021-es szezon elképesztően szoros bajnoki csatát eredményezett
Az amerikai idén csatlakozik majd az Extreme E mezőnyéhez, és az új szezon előtt kijelentette, a jövő szempontjából is nagy hatása van a sorozatnak. „Szerintem a motorsport jelenleg válaszutak előtt áll. Az elektromos versenyzésnek meg kell mutatnia, hogy igenis teljesítmény lakozik benne, de ugyanakkor biztonságos és megbízható is, és képes egyre
RFK Racing lett a Roush Fenwayből, ahol az újrabrandelt istállóban a K a csapattulajdonos, de még versenyző Brad Keselowski nevét jelöli. Az istálló várja már a szezonkezdést. 2022-re Brad Keselowski a Roush Fenway Racinghez szerződött. Na nem csak egyszerűen versenyzőként, hanem társtulajdonosként is: így lett az istállóból egy névváltoztatás után
A koronavírus-fertőzésen áteső sportolók hetekig fáradékonyságra panaszkodnak – mondta érdeklődésünkre a Testnevelési Egyetem tudományos és innovációs rektorhelyettese.
Több száz szurkoló, családtagok, barátok és a sajtó munkatársai fogadták a Gyakorló Jégcsarnokban a pekingi téli olimpiáról hazatért rövidpályás gyorskorcsolyázókat.
Bár a tengerentúlon a korai szezonkezdet miatt nem érkezett meg mindegyik M4 GT3-as, a DTM-ben négy autót is ígér a BMW, és már a pilóták is megvannak. 2022-ben a Walkenhorst mellett a Schubert Motorsport fog két autót indítani, miután a ROWE Racing inkább a GT World Challenge Europe és a Nürburgring Endurance Series mellett döntött.