2022. február 12. szombat

febr. 12
4:21
Vajon Grosjean bicskája is beletörik Colton Hertába? (Racing)
Az addig az Andretti Autosport sztárversenyzőjének számító Alexander Rossi torkán már megakadt Colton Herta. Hogy boldogul majd vele Romain Grosjean? 2019-ben futott első teljes szezonja óta ível meredeken felfelé Colton Herta karrierje az IndyCarban. Persze apja, Bryan jól csengő vezetékneve révén az ember akár azt is hihetné, hogy Colton Herta ez
febr. 12
5:21
Az olimpia szombati programja: Egyesült Államok–Kanada hokimeccs, NHL-játékosok nélkül (Infostart)
Hat számban avatnak bajnokot a téli olimpia szombati versenynapján. A leglátványosabbnak talán a síugrók döntője ígérkezik, a selejtezőben két norvég ugrott a legjobban. Amúgy is nagy napjuk lehet a norvégoknak.
febr. 12
6:15
Durván edz Carlos Sainz az Extreme E-re (Racing)
Sébastien Loeb és Nasser Al-Attiyah mellett Carlos Sainz is marad az Extreme E mezőnyében, miután nem változtatta meg csapatának felállását. Közülük a katari lesz egyedül „újonc” idén, aki pont egy másik neves Dakar induló, Mattias Ekström helyét foglalta el az Abt Cupránál. Ami Sainzékat illeti, tavaly hatodikok lettek a bajnokságban, szezon közbe
febr. 12
6:21
Bemutatkozott az Arrow McLaren SP 2022-es versenygépe (Racing)
Idén minden eddiginél nagyobb erőbedobással készül a McLaren elhódítani az IndyCar bajnoki címét Pato O’Ward, és Felix Rosenqvist vezérletével. Zak Brown nemcsak a Forma-1-et szeretné meghódítani a wokingi céggel, az amerikai sorozattal kapcsolatban is nagy ambíciói vannak. Tavaly megtették a következő lépést a teljes visszatérés felé: a McLaren me
febr. 12
7:09
Rossiék legalább 2-3 játékost figyelnek, Ádám Martin is behívót kaphat (HírTV)
A magyar válogatott felkészülési mérkőzésen március 24-én a szerbeket fogadja a Puskás Arénában, majd öt nappal később, 29-én Észak-Írország vendégeként lép pályára Belfastban.
febr. 12
7:15
Forma-1: újabb változtatásokat jelentett be a FIA (Infostart)
A szabadedzések és az időmérő időpontja is változik a Forma-1-ben.
febr. 12
7:15
Vettel: A jövőm azon múlik, tudok-e harcolni a győzelemért (Racing)
Sebastian Vettel cáfolta azokat a szóbeszédeket, melyek szerint 2022 az utolsó szezonja lenne. A német a Ferraris évei végére eléggé labilissá vált, sokszor csak árnyéka volt korábbi önmagának, így tavaly az Aston Martinhoz szerződött, ahol tiszta lappal indulhatott. Az ügyletet tető alá hozó szakember, Otmar Szafnauer azonban már nem dolgozik a cs
febr. 12
7:45
Labdarúgó NB I - Eredmények és tabella (Infostart)
Még átmenetileg sem tudott elmozdulni a labdarúgó OTP Bank Liga kiesőhelyéről az Újpest FC, mivel a huszadik forduló péntek esti nyitómeccsén házigazdaként csupán gól nélküli döntetlent játszott a bajnoki címért küzdő Kisvárdával.
febr. 12
8:15
Négy magyar páros indul a historic Eb-n (Racing)
Érdemes lesz idén figyelni a historic Eb-t, mert négy magyar párosnak is szurkolhatunk, méghozzá nem is akármilyen autókkal. Mekler László Lancia 037-essel, ifj Érdi Tibor Ford Sierrával, Magoss Péter Subaru Legacyval, míg Fehérvári Csaba Mitsubishi Galanttal vág neki a kontinens bajnokságnak.  Igen izgalmasan alakul a covid után végre feltámadni l
febr. 12
8:27
Interjú a Multimatic alapítójával, Larry Holttal (Racing)
A Multimatic karakteres alapítója, Larry Holt Daytonában volt a Ford Mustang GT3 bemutatóján, és itt válaszolt kérdésekre. A dailysportscar.com interjúja erősen szerkesztett, hiszen Larry Holt legendás, már már művészi szinten tud káromkodni. Korábban már készítettek Mustangot, miben lesz ez most más? “Igen, korábban két GT3-as Mustangot készítettü
febr. 12
9:09
Hivatalossá váltak az idei F1-es versenyek kezdési időpontjai (Racing)
Az FIA a tegnapi nap folyamán publikálta azon versenyek kezdési időpontjait, amik helyet kaptak a Forma-1 2022-es versenynaptárában. Az idei menetrendek mindenféleképpen másak lesznek az eddig megszokottakhoz képest, mert 2022-től a sajtónap eltörlése miatt négy napról háromra rövidülnek majd a hétvégék. Ezt a döntést annak érdekében hozták meg a s
febr. 12
9:21
Hódeszkában is áll a bál a bíráskodás miatt (Infostart)
Nemcsak a rövid pályás gyorskorcsolyázóknál, hanem a hódeszkásoknál is forronganak a versenyzők a bíráskodás miatt a pekingi téli olimpián.
febr. 12
9:39
Paksi játékos érkezéséről is beszélt Marco Rossi (Infostart)
Legalább két-három játékost figyel Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya és stábja, a szakember szerint pedig Ádám Martin, a Paks csatára minden korábbinál közelebb áll ahhoz, hogy behívják a nemzeti csapatba.
febr. 12
9:39
Damon Hill is koronavírusos lett (Racing)
1996 Forma-1-es világbajnoka, Damon Hill feltűnően sokat Twitterezett és Instagramozott az utóbbi időben, de erre jó oka van: koronavírusos lett. Az amúgy is fanyar brit humort építő Hill most ezért kifejezetten mókás dolgokat oszt meg az Insta-fiókja “eltűnős” részén, de most bevallotta ennek az okát, hogy hova tűnt, és miért ér rá ennyire: If you
febr. 12
10:09
A Hyundai megerősítette 2022-re Jean-Karl Vernay szerződését is (Racing)
A Hyundai Motorsport megerősítette, hogy Jean-Karl Vernay 2022-ben is az ügyfélversenyzői programjának tagja marad. Ugyanakkor a koreai gyártó még nem hozza nyilvánosságra, hogy a francia pilóta hol fog versenyezni. Vernay a 2021-es szezon előtt csatlakozott a Hyundai-hoz, és már a bemutatkozó szezonjában lenyűgöző teljesítményt nyújtott, hiszen az
febr. 12
10:15
Al-Attiyah már az élen Katarban (Racing)
Nasser Al-Attiyah vette át a vezetést a Katar Rally második napjának első köre után, miután jobb rajthelyének is köszönhetően jóval gyorsabb tudott lenni, mint Mads Østberg. Kris Meeke a tegnapi borulás után már harmadik. A Katar Rally első napja után Mads Østberg 12,2 másodperc előnnyel vezetett Nasser Al-Attiyah előtt, így a norvég versenyzőnek k
febr. 12
10:21
A NASCAR versenyzők tanácsadó testületet alakítanak (Racing)
A NASCAR Cup Series jelenlegi és korábbi versenyzőinek egy csoportja megalakította a Drivers Advisory Council-t. A csoport küldetése a sportág előrevitele és a pozitív változások megteremtése. Ahogy a közlemény írja, a cél “a versenyzés fenntarthatósága, a motorsport biztonsági területeinek további javítása, a sportág növekedése és fejlesztése, val
febr. 12
10:24
Nem bünteti meg a Nemzetközi Olimpiai Bizottság a háború ellen tiltakozó ukrán sportolót (444.hu)
Rendes tőlük.
febr. 12
10:27
Vasárnap derül ki, Kozuback Kamilla indulhat-e big airben (Infostart)
Vasárnap este derül ki, hogy Kozuback Kamilla, Magyarország első hódeszkás olimpikonja indulhat-e a big air számban a pekingi téli olimpián, jelenleg tartaléklistás.
febr. 12
10:39
Aggodalmak az olimpikonok telefonjára telepített alkalmazás miatt (Infostart)
A japán olimpiai csapat tagjainak készülékeit biztonsági szakemberek nézik majd át hazatérésüket követően.
febr. 12
10:57
Peking 2022 - Vasárnap derül ki, Kozuback indulhat-e big airben (HírTV)
Nagyon kicsi az esély, hogy lánya rajthoz állhasson, de három napot így is edzhet a Big Air Soukangon, az egyik emblematikus pályán.
febr. 12
11:15
Hamilton ott lesz a W13 bemutatóján (Racing)
Ha mást nem is, de azt már tudjuk, hogy Lewis Hamilton ott lesz a Mercedes 2022-es versenyzőjének jövő pénteki bemutatóján. Miután a brit pilóta szinte Abu Dhabiban történtek leintésének a pillanatától kezdve szigorú rádiócsendet tartott, a múlt hétvégén végre megtörte a csendet, és bejelentkezett: “Visszatértem!” A Mercedes is gyorsan gondoskodott
febr. 12
11:18
Burján Csaba hozzásegíthette volna a címvédéshez a magyar váltót, ha nincs az óriási balhé egy Kínának beszóló Instagram-posztja miatt (444.hu)
Csapattársa és edzője szerint is a fiatal Nógrádi Bencén ment el az elődöntő. Ideális esetben helyette Burján Csaba lett volna a váltó tagja, de a karrierjét megtörte egy rossz mondat.
febr. 12
11:27
Percekig tartó tömegverekedés tört ki a csapatok között a Porto-Sporting rangadó után (SzMo)
Öt piros lappal és tízperces tömegverekedéssel fejeződött be a portugál bajnokság egyik legnagyobb rangadója péntek este.
febr. 12
12:03
Az USA nyerte az észak-amerikai hokirangadót - eredmények (Infostart)
Az Egyesült Államok válogatottja 4-2-re legyőzte szombaton ősi riválisát, a kanadai csapatot a pekingi téli olimpia férfi jégkorongtornájának második fordulójában.
febr. 12
12:09
Csalással vádolják az egykori F1-es futamgyőztest (Racing)
Alessandro Nannini a sikeresebb Forma-1-es pilóták közé tartozott a 80-as években. Egyetlen futamgyőzelmét azon az emlékezetes 1989-es Japán Nagydíjon szerezte meg egy Benetton volánja mögött, ahol Ayrton Senna és Alain Prost összeütközött egymással a bajnoki címért való csatározás közben. A brazil pilóta pedig hiába nyerte meg végül a versenyt, a
febr. 12
12:15
Már Dárdai Pál fia sem kell a Herthának (BorsOnline)
Dárdai Mártont előbb az amatőrök közé küldték, majd immár a távozásáról cikkeznek.
febr. 12
12:15
Ingram szakít navigátorával (Racing)
Chris Ingram és Ross Whittock, emlékezetes módon, a 2019-es Rally Hungary-n szerezték meg az Európa-bajnoki címét, és azóta is közösen dolgoztak a pályafutásuk építésén, most azonban külön utakra lépnek. Chris Ingram és Ross Whittock közel öt éve versenyeztek együtt, 2017 óta 29 versenyen indultak, az első évben az ERC3 és az ERC U27 junior, 2019-b
febr. 12
12:21
A Kaulig Racing nagy erőkkel érkezik a NASCAR Cup Seriesbe (Racing)
Matt Kaulig sokáig egy ház körül használható eszköz megalkotásáról volt híres, ma már azonban a NASCAR egyik leggyorsabban fejlődő csapatának tulajdonosa. A LeafFilter alapvetően egy szűrő, amely megakadályozza, hogy a levelek és a törmelék eltömítse az ereszcsatornákat. A cég éves forgalma mintegy 1 milliárd dollár. Matt Kaulig az Associated Press
febr. 12
12:33
Már két Ronaldo van a Manchester Unitedben (Infostart)
Sztárjátékosuk fia érkezett.
febr. 12
12:45
Bánhidi Ákos: Fejben kell a fiúkat összerakni (Infostart)
Azáltal, hogy a magyar férfi rövid pályás gyorskorcsolyázók nem mentek kimondottan jó időket a pekingi olimpia pénteki 500 méteres selejtezőjében, a vasárnapi negyeddöntőben rosszabb helyről startolnak majd, ám Bánhidi Ákos, a válogatott edző-menedzsere szerint el kell hitetni a versenyzőivel, a 3-as vagy 4-es besorolás nem jelent automatikus kiesé
febr. 12
13:15
Gen3: a boxkiállások visszatérhetnek a Formula E-be (Racing)
Jövőre nem csak új autók, hanem új technológia is érkezik a Formula E-vel a Gen3-éra kezdetén. A Jaguar főnöke, James Barclay szerint ez a versenyek képére is komoly kihatással lehet. Az elektromos sorozat kiállásai az egyik legikonikusabb eleme voltak az első négy év versenyeinek. Akkoriban az akkumulátorok kisebb teljesítménnyel rendelkeztek, és
febr. 12
13:21
Argentin bajnok és kupagyőztes szélsőt igazolt az FTC (Infostart)
A River Plate együttesétől érkezett.
febr. 12
13:48
Leesett az első hó a téli olimpián (444.hu)
Letolják a pályákról, nem kell. A versenyzők már hozzászoktak a műhóhoz.
febr. 12
14:09
Ricciardo nem aggódik Norris új szerződése miatt (Racing)
Daniel Ricciardo nem aggódik amiatt, hogy a McLaren esetlegesen Lando Norris köré kezdi építeni a csapatát. A McLaren és Norris új kontraktusa értelmében a brit legalább a 2025-ös szezon végéig marad az istállónál. Ez már a második friss szerződés, amit a 22 éves versenyző kilenc hónapon belül kötött, a csapatfőnök, Andreas Seidl pedig a következet
febr. 12
14:15
Al-Attiyah magabiztosan nyert riválisai drámái után (Racing)
A Katar Rally győzelmét végül Nasser Al-Attiyah nagy előnnyel szerezte meg, miután Mads Østberg és Abdulaziz Al-Kuwari is kiesett, míg Kris Meeke autójának felfüggesztése megsérült. A Katar Rally utolsó három szakasza komoly drámákat tartogatott, ami után Nasser Al Attiyah 4 és fél percnél is nagyobb előnnyel tudott nyerni, így továbbra is veretlen
febr. 12
14:21
Kulisszák mögötti verseny az IndyCar-ban – Szél fújja, por kísérje! II. rész (Racing)
Jelen esetben eléggé kétértelmű ez a közmondás, de nagyon is jellemző az IndyCar gyártók között folyó szélcsatorna harcokra. Az IndyCar-csapatok egy az egyben valós méretű autókat használnak a szélcsatornában – nem modelleket, mint az F1-ben, bár a Dallara is használt ilyeneket -, és annyi szakemberrel dolgoznak, amennyivel csak akarnak. Nincs semm
febr. 12
15:15
Norris magabiztosan tenné meg a következő lépést az új szezonban (Racing)
Lando Norris szerint az új szabályok nagy lehetőségekkel kecsegtetik a versenyzőket. A brit pilóta jól kezdte a tavalyi évet. A második futamon dobogóra állhatott, majd eredményét Monacoban is megismételte. A győzelemhez is közel került Oroszországban, ám az időjárás megtréfálta a 22 éves fiatalt. Ugyanakkor felemelt fejjel tekint előre, hiszen az
febr. 12
15:39
Dennis Rodman lánya focisztár lett: bődületes pénzeket keres (Blikk)
Washington – Igaz, a labdarúgás még mindig nincs olyan szinten az Egyesült Államokban, mint az ottani nemzeti sportágak (kosárlabda, baseball, jégkorong, amerikaifutball), de már elég jól meg lehet élni belőle. A hónap híre, hogy a híres kosárlabdázó, az egykori NBA-sztár, Dennis Rodman lánya, 19 éves Trinity Rodman lett az amerikai NWSL, a női foc
febr. 12
16:15
Verstappen kedvese, Kelly Piquet besokallt a sok gyalázkodástól (Racing)
Max Verstappen barátnője, Kelly Piquet friss Instagram-sztorijában arról számolt be, hogy mennyi trollkodást és bántást kap mostanában ő, és párja, az újdonsült világbajnok Max Verstappen is. Amennyien örültek tavaly december elején Verstappen bajnoki címének, legalább annyian háborodtak fel rajta. Nem csak Michael Masi versenyigazgatót pocskondiáz
febr. 12
16:21
Edzője képtelen elfogadni Csollány Szilveszter halálát (BorsOnline)
Vereckei István tornászedző lelki sebei nem akarnak behegedni, egyszerűen nem tud beletörődni, hogy Csollány Szilvesztert 51 évesen elragadta a koronavírus. A mester a családtagokkal, a barátokkal és a sporttársakkal együtt a héten kísérte utolsó útjára szeretett tanítványát, az olimpiai bajnok sportembert.
febr. 12
16:21
Motorost és szamarat is kerül Ken Block (Racing)
Komoly küldetésre vállalkozott a gymkhana videóiról ismert amerikai sztár, Ken Block, aki a Tuthill Porsche csapatával a Kelet-Afrikai Szafari Rallyn állt rajthoz, egy igazi időutazásra.  A nyitóképen még a dán Vicki Lund, Monster Girl pózol a Tuthill Porsche mellett, amiből akár azt a következtetést is levonhatnák, hogy Ken Block egy újabb bohócko
febr. 12
16:23
Elhunyt a NASCAR legendás alakjának fia, Wendell Scott Jr. (Racing)
Elhunyt Wendell Scott Jr., a NASCAR Hírességek csarnokának tagjának, Wendell Scott Sr. fia. Az elhunytról Bubba Wallace is megemlékezett. Idősebb Wendell Scott 1964-ben lett az első afroamerikai győztes a NASCAR Cup Series-ben, és ezt a történelmi tettet 2021-ig, Bubba Wallace Talladegai győzelméig csak ő tudhatta magáénak. Hét gyermeke született.
febr. 12
16:27
Leesett az első hó a téli olimpián (SzMo)
Egészen ideáig műhavon zajlottak a versenyek, a kilencedik napig kellett várni az igazira.
febr. 12
16:45
Világhírű argentin csapattól igazolt csatárt a Fradi (Blikk)
A sajtóhírek alapján már szinte biztos volt, most pedig hivatalossá vált. A Ferencváros a világhírű, argentin River Plate csapatától igazolt futballistát. A 30 éves Carlos Auzqui a magyar bajnokcsapatnál folytatja a pályafutását.
febr. 12
17:09
Gaslyról neveztek el egy tribünt a Paul Ricard-on (Racing)
A Paul Ricard-on megrendezendő idei Francia Nagydíjon saját lelátója lesz Pierre Gaslynak. A verseny szervezői ugyanis az AlphaTauri francia pilótájáról nevezték el a nézőtér egyik részét. Ugyan Romain Grosjean 2021-es távozásával csökkent a francia pilóták száma a Forma-1-ben, Gaslynak és Esteban Oconnak köszönhetően még mindig maradtak ketten az
febr. 12
17:21
Tizenegy gólos meccsen kikapott az orosz férfi jégkorong-válogatott (Infostart)
Óriási csatát vívott a címvédő.
febr. 12
18:09
Újonctól kapott óriási zakót a Bayern München - eredmények (Infostart)
Sallai Roland csapata, az SC Freiburg hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a Szalai Ádámot foglalkoztató Mainz együttesével a német labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának szombati játéknapján.
febr. 12
18:15
Verrasztó Evelyn: A gyerekkori álmom kötelez (Demokrata)
Az Európa-bajnok Verrasztó Evelynnel beszélgettünk divatról, kávéról, jógáról, a magyar tengerről.
febr. 12
18:15
Feofanov kipróbálja a Rally3-as Fordot (Racing)
Dmitry Feofanov, az ERC2 kategória tavalyi második helyezettje idén kipróbálja az M-Sport Rally3-as autóját, melyen akár az ERC3-ban is indulhat.  Az ERC3 kategória az idei Eb szezontól csak a Rally3-as Forddal indulók számára érhetőe el, és itt készül indulni Dmitry Feofanov is, aki tavaly az ERC2 kategóriában zárt a második helyen. „A 2022-es és

Keresés