Az 5-szörös ARCA Midwest Tour bajnok Ty Majeski első teljes nemzeti szériás szezonját futhatja. Ty Majeski neve nem ismeretlen a NASCAR rajongók számára. A Roush Fenway Racing korábbi fejlesztő-versenyzője a 2020-ban az eredeti tervek szerint teljes szezont futhatott volna a Truck szériában, az év közepén azonban szerződést bontott vele a Niece Mot
Az a két ország áll a pekingi téli olimpia éremtáblázatának élén nyolc versenynap után, amelyik négy éve, Pjongcsangban is a legsikeresebb volt: Németország és Norvégia. Mindkét ország nyolc aranyat szerzett eddig az idei játékokon.
Az utolsó reális éremszerzési esély a vasárnapi a férfi rövidpályás gyorskorcsolyázók előtt. Hárman is bejutottak az 500 méteres táv negyeddöntőjébe. Liu Shaolin Sándoron, Liu Shaoangon és Krueger John-Henryn kívül lesz még egy magyar szereplője a kilencedik versenynapnak: férfi óriás-műlesiklásban bemutatkozik Kékesi Márton.
A Manchester United leigazolta portugál sztárjátékosa, Cristiano Ronaldo 11 éves fiát, aki így hivatalosan is tagja lett az angol labdarúgóklub akadémiájának.
Bernáth Attila révén egy magyar aranyérem született szombaton, a 66. Bocskai István nemzetközi ökölvívó-emlékverseny szombati zárónapján, melyen a férfiak fináléit rendezték meg.
A címvédő és éllovas Manchester City könnyedén, 4-0-ra győzött a kieső helyen álló Norwich City otthonában az angol labdarúgó-bajnokság 25. fordulójának szombati játéknapján.