Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája nyerte a Forma-1-es Emilia Romagna Nagydíj pénteki időmérő edzését, így ő indulhat az élről a szombati sprintfutamon.
Régi önmagát idézte a 400 méteres vegyesúszás debreceni ob-döntőjében Hosszú Katinka, aki több testhossz előnnyel győzött egyik kedvenc számában, pedig elmondása szerint a finálé előtt nem volt meggyőződve arról, hogy kell-e ez neki.
A gumifalból a csapat fennállása legjobb rajthelyezéséig – Kevin Magnussen újabb „viking visszatéréssel” tette még népszerűbbé magát a Haason belül és a paddockban.
A híres Talladega Superspeedway egy olyan pálya, amelyet az akciódús futamok és kiszámíthatatlansága miatt szeretnek. És ezek a jelzők a NASCAR Cup Series idei szezonjának versenyére is találóak, hiszen az első kilenc futamon nyolc különböző győztes volt. A NASCAR Cup Series legbrutálisabb, leghosszabb pályája, a 2,66 mérföldes (4,281 km) Talladega
Max Verstappen nem hagyta ki a Lewis Hamilton által kínált ziccert, és odaszúrt legnagyobb riválisának. A Forma–1 mezőnye már javában a hét végi Emilia Romagna Nagydíjra (M4 Sport, 15) készül, a csapatok pénteken a szabadedzésen próbálgatták a legjobb beállításokat a lapzárta után véget ért időmérőre, ám a holland címvédő a lelki hadviselésről sem
A divízió I/A-világbajnokságra készülő magyar jégkorong-válogatott szétlövéssel 3-2-re legyőzte az ukrán csapatot barátságos mérkőzésén a káposztásmegyeri Vasas Jégcentrumban pénteken.
A sereghajtó MTK Budapest négygólos vereséget szenvedett a vendég Mezőkövesdtől a labdarúgó OTP Bank Liga 29. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. Az immár öt kör óta nyeretlen kék-fehérek hátránya így továbbra is hat pont az éppen bennmaradó, 10. helyezett Budapest Honvéddal szemben, amely ráadásul eggyel kevesebb meccset játszott.
A Bahreinben még irreális álomnak tűnő eredményt ért el a McLaren, ám Lando Norrisnak így is volt hiányérzete, mert úgy érezte, az első sor is meglehetett volna
A Föld Napján a Föld meg is mutatta a mezőnynek, hogy a természet az úr: Alaposan megzavarta az időmérő edzést. Európába, Imolába érkezett a Forma-1-es mezőny, és ezzel elérkeztünk a szezon első sprintes hétvégéjéhez is. Ennek megfelelően már pénteken megrendezésre került a kvalifikáció, amely majd a holnapi sprintverseny rajtsorrendjét határozza m
Kalle Rovanpera számára ismeretlenek voltak a Horvát Rally pályái versenykörülmények között, ennek ellenére még az eső sem lassította és elképesztő nagy előnnyel vezet Thierry Neuville előtt. Kalle Rovanpera és Jonne Halttunen tavaly mindössze pár száz méterig jutott a Horvát Rallyn, így versenykörülmények között az idei szakaszok teljesen ismeret
Noha elismerte a hibáját, Carlos Sainz kissé értetlenül állt az előtt az Emilia Romagna Nagydíj időmérője után. A spanyol pilóta úgy véli, meg kell értenie, hogy mi történt. Carlos Sainz az Ausztrál Nagydíj után újabb balul sikerült időmérőn van túl, miután a Q2-ben falhoz csapta a Ferrarit Imolában. A spanyol pilóta a Rivazza 2-es kanyarban
Bútor Robi és navigátora, Tagai Robi is szárnyalt a Horvát Rally első napján. A magyar páros bár abszolút biztonsági tempót autózott, a nyolc szakaszból hetet nyertek az RC4-ben és több mint egy perccel vezetik a kétkerék-hajtású kategóriát. Iszonyatosan nehéz első napon van túl a Horvát Rally mezőnye. Az éjszaka leesett esőt napközben még egy égs
Max Verstappen elmondta, szereti ha egy etap tele van kihívásokkal. A holland versenyző diadalmaskodott a megszakításokkal tűzdelt időmérőn, így ő indulhat holnap az élről a sprintfutamon. Az 5 alkalommal megállított kvalifikáción a két Ferrari volt a fő ellenfele, ám Carlos Sainz egy hiba során kiírta magát a történetből. Végül a Q3-ban a Red Bull
Lando Norris elmondta, miért fejezte be a sóderágy szélén az időmérőt. Az időjárás megtréfálta a mezőnyt ma délután. 5 alkalommal csalogatták elő a piros zászlót, míg a végén a csapadák főszereplőként köszönt vissza a száguldó cirkusz színpadán. A Q3-ban Max Verstappen ugrott az élre Charles Leclerc és a McLaren britje előtt. Az utolsó próbálkozást
Charles Leclerc úgy érzi, rajta ment el az Emilia Romagna Nagydíj időmérője, mivel a Q3-ban rossz döntést hozott. Természetesen a “mi lett volna ha” kezdetű mondatok semmilyen sportban nem játszanak, de az Emilia Romagna Nagydíj időmérője esetében nem lehet megkerülni, hogy Charles Leclerc akár a pole pozíciót is megszerezhette volna, ha nem dönt ú
Lewis Hamilton igen csalódottan nyilatkozott a mindkét Mercedes Q2-es kiesésével végződő imolai időmérő után. A hétszeres világbajnok szerint nem végeztek elég jó munkát. Csapattársa eközben arról beszélt, hogy a gumimelegítéssel kapcsolatos problémáik most nagyon rosszul érintették őket. A 2012-es Japán Nagydíj, azaz zsinórban 187 versenyhétvége ó
Életmentő szívműtéten esett át Szabó Ottó, a Rába ETO egykori futballistája. A 66 éves korábbi csatárzseni a győri polgármesternek, Dézsi Csaba Andrásnak sokat köszönhet: a kardiológus főorvos vizsgálta meg a szívelégtelenségre panaszkodó legendát, és állapította meg, hogy azonnali, sürgős beavatkozásra van szüksége. Szerencsére, már túl van az éle
A 2022-es Forma-1-es szezon elképesztő jegyeladási számokat produkált már eddig is, és a hátralévő versenyekre tekintve is ez a helyzet. Csak hogy párat említsünk, a legutóbbi Ausztrál Nagydíj nézőszáma rekordot döntött, a július eleji Brit Nagydíjra már minden jegy elkelt, és hasonló a helyzet a Magyar Nagydíjjal is. Az F1 pedig arra számít, hogy
Az 55 kilométeres prológgal megkezdődött a 2022-es Tunisia Desert Challenge. A versenyen vadonatúj kamionnal indult a Kovács Miklós-Czeglédi Péter-Ács László trió, a Qualisport Racing színeiben. Nyolc szakaszon több mint 2000 kilométer vár a mezőnyre a Tunisia Desert Challenge-en. A prológ egy 55 kilométeres bemelegítés volt Djerba környékén, de sz
Jeffrey Earnhardt vezérletével a Richard Childress Racing legendás 3-as autója lesz a pole-ban, a szombati talladegai Xfinity versenyen. Earnhardt, a NASCAR Hall of Famer Dale Earnhardt Sr. unokája és a szintén Hall of Famer Dale Earnhardt Jr. unokaöccse futotta a leggyorsabb kört a NASCAR Xfinity Series szombati időmérőjén. A 32 éves versenyző, ak
A Comtoyou Racing négy Audi RS 3 LMS versenyautóval tér vissza az FIA WTCR rajtrácsára a 2022-es szezonban: Mehdi Bennani, Tom Coronel, Gilles Magnus és Nathanaël Berthon lesznek a pilótáik. Francois Verbist, a Comtoyou Racing csapatvezetője így nyilatkozott: “A Comtoyou Racing kezdete óta, Jean Michel irányításával az volt a célunk, hogy a folyton
Különös látvány fogadta az újságírókat, és az érdeklődő nézőket pénteken, a Talladega Superspeedwayen, az esernyőké volt a főszerep. Gyönyörű kék ég, és napsütés fogadta a mezőnyt Talladegában, a csapattagok mégis ernyőkkel a kezükben álldogáltak a garázsban, autóik mellett – írja az NBC Sports. Ilyen az autóversenyzés bolondos világa. A 27°C alatt
A Romeo Ferraris megerősítette, hogy Luca Filippit egy újabb szezonra szerződtette az Alfa Romeo Giulia ETCR volánja mögé. Filippi tavaly a PURE ETCR-ben versenyzett a csapattal, és Koppenhága utcáin dobogós helyezést ért el, majd a bajnoki tabella hetedik helyén végzett. Most pedig Maxime Martin mellett áll majd rajthoz az ETCR első teljes FIA-sor
A Firestone, az IndyCar gumibeszállítója fenntarthatóbb versenyabroncsot dob piacra a Föld Napjának megünneplésére. Új szín kerül a Firestone Racing IndyCar gumiabroncsainak oldalfalára. A pénteken az Indianapolis Motor Speedway-en bemutatott Firestone anyavállalat, a Bridgestone Americas bejelentette egy zöld színű abroncs bevezetését, amely egy k
A Horvát Rally első szombati szakaszán Oliver Solberg balesetet szenvedett, ezért megállították, majd törölték a szakaszt, ami előtt Thierry Neuville újabb büntetést kapott. A pénteki eső után szombat reggel ködös, saras körülmények között rajtolt az első szakasz, melyen csupán hat autó tudott célba érni, mielőtt Oliver Solberg és Elliott Edmondso