Max Verstappen szerint Charles Leclerc hibája nem volt akkora, csupán fel lett fújva. A verseny utolsó felében, mikor a monacói pilóta Sergio Pérezt üldözte, elszámolta magát aminek megforgás és falérintés lett a vége. Orrkúpot kellett cserélni a 16-os rajtszámú versenyzőnél, így visszaesett a 9. helyre. A végén viszont felzárkózott a 6. pozícióba.
Miközben Sebastian Vettel nem zárta ki az év végi visszavonulás lehetőségét, az Aston Martin elismerte, tenniük kell azért, hogy meg tudják tartani a négyszeres világbajnokot.
A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto szerint Carlos Sainz a nagy nyomás miatt teljesíthetett rosszabbul az elvártnál az utóbbi két verseny folyamán. A spanyol pilóta azonban nemrégiben cáfolta a svájci-olasz szakember ezen kijelentését. Hosszú idő után az olasz istálló újra egy versenyképes autóval állt elő, amivel jelen pillanatban még a világba
A tavalyi kudarcot követő visszavágás esélyének hiány roppantotta meg Lewis Hamiltont? Gerhard Berger szerint lélektanilag az álma távolodása miatt került nehéz helyzetbe.
Adrian Newey szerint nem kérdés, hogy az idei világbajnoki címekért a Red Bull és a Ferrari fog harcba szállni. A brit tervezőguru úgy gondolja, hogy a két csapat olyan szoros csatát fog majd vívni egymással, mint a Bikák azt 2021-ben tették a Mercedes ellenében. Még csak négy verseny telt el a 2022-es Forma-1-es szezonból, de
Jos Verstappen elismerte, hogy élvezettel nézte mikor fia, Max lekörözte Lewis Hamiltont. Tavaly ilyenkor a hétszeres világbajnok küzdött a holland versenyzővel a bajnoki címért. Idén azonban megpörgették az F1 rulett asztalát, így a Ferrari vette át a Mercedes helyét. A csillagosok egyelőre küszködnek az autóval, így a 37 éves pilóta a mezőny háts
Ross Chastain két futamot is nyert már, és Daniel Suárez is fut jó versenyeket. A Trackhouse Racing csapattulajdonosa viszont óvatosan fogalmaz. Las Vegasban Ross Chastain még nem tudott nyerni, de már övé volt a legtöbb élen töltött kör. Azután viszont nem sokkal később, Texasban átszakadt a gát, és megjött versenyző és csapat első győzelme. Chast
Akár már a következő miami versenyen képet kaphat a Mercedes arról, van-e remény számára. Mérnökük elárulta, lépésekben érkeznek a delfinezésre megoldást kínáló újításaik.
Még az idei F1-es szezon kezdete előtt arról kérdeztünk meg titeket, hogy szerintetek melyik versenyző(k) fog(nak) idén csatlakozni a mezőny azon 10 tagjához, akik már legalább egyszer nyertek Forma-1-es versenyt. Magyarán fogunk-e idén új nyertest avatni, és ha igen, kit? Azóta négy futam eltelt, de új győztes nem született még. Voksaitok eredmény
A shakedown után a Horvát Rally három versenynapjáról is komoly vlogot forgatott Makai Gergely, a rally világbajnokság hivatalos fotósa. Ebben természetesen a legjobb képek mellett találkozhatunk a versenyre nézőként kilátogató Istovics Gergővel, de egy régi jó ismerős is belesétált Geri csapdájába. Nagyugrató, levágós, kihordásos kanyar – minden
Csütörtökön immár az elődöntőkkel tér vissza az UEFA Európa Liga és az UEFA Európa Konferencia Liga az RTL+-ra és az RTL Most+-ra! Prémium online felületünkön 21 órától élőben közvetítjük a West Ham-Frankfurt Európa Liga és a Feyenoord-Marseille Konferencia Liga-összecsapásokat, valamint a lefújás után az RB Leipzig–Rangers mérkőzést is visszanézhe
Van, ami fontosabb még a futballnál is, ahogy azt a Mezőkovácsházi TE csapatának esete is mutatja. A Békés megyei II. osztály A csoportjában szereplő együttes hétvégi bajnokija ugyanis nem mindennapi okból – a gárda középpályása, Sódar Krisztián lakodalma miatt – marad el.
Karim Benzema megint ellopta a show-t! Az angol Manchester City és a spanyol Real Madrid igazi futballünneppé varázsolta a Bajnokok Ligája keddi első elődöntőjét, a telt házas Etihad Stadion közönsége előtt hétgólos ütközetben az angol gárda 4-3-as előnyt szerzett a visszavágóra. A két csapat ragyogó előadásán a madridiak idén megállíthatatlan fran
A magyar fejlesztésű, olimpiai programba vágyó teqball sportágnak már 138 nemzeti szövetsége van. A NOB-ban állítólag úgy látják, hogy a FITEQ a "legelszántabb nemzetközi sportszövetség".