2023. február 24. péntek

febr. 24
12:45
Kiderült a Fradi ellenfele az Európa-liga nyolcaddöntőjében (BorsOnline)
Itt a nagy feladat, Gera kisorsolta az Ftc ellenfelét.
febr. 24
12:45
Sorsoltak az Európa-ligában: német ellenfelet kapott a Fradi! (Demokrata)
A német Bayer Leverkusennel találkozik a Ferencváros labdarúgócsapata az Európa-liga nyolcaddöntőjében.
febr. 24
12:45
Sainz stabilan az élen délelőtt, miközben még sokaknál van takargatnivaló (Racing)
A Forma-1 háromnapos szezon előtti tesztje pénteken folytatódott a napsütéses Bahreinben. Az első mért kört a ferraris Carlos Sainz produkálta, 1:38.225-tel, de természetesen ez még nem volt mérvadó. Sorra javultak a köridők. Sergio Pérez kezdéskor megtett három kört az RB19-essel, majd visszatért a boxba, ahol a szerelők intenzív munkába fogtak. M
febr. 24
12:57
A Ferrari volt a leggyorsabb, Hamilton autóját javítani kellett – bahreini teszt 2. nap, délelőtt (Racing)
Carlos Sainz zárta az élen a bahreini F1-es teszt második napjának délelőttjét, míg Lewis Hamilton Mercedesét szerelni kellett.
febr. 24
13:03
Ennyit keresett eddig az FTC az Európa-ligában (Infostart)
A nyolcaddöntő résztvevői közül egyelőre a magyar bajnok kapta a legkevesebb pénzt, de a Bayer Leverkusen ellen még lehet gyarapítani a bevételeket.
febr. 24
13:15
Seidl: Az F1 és az FIA fantasztikus munkát végzett a népszerűségért (Racing)
Andreas Seidl, a Sauber-csoport vezérigazgatója méltatta a Forma-1 vezetősége és az FIA  közös munkáját, mellyel az elmúlt években megmodernizálták az F1-et. A Liberty Media 2017-ben vette át a sportág kereskedelmi jogait, és azóta dolgozik azon, hogy bővítse a rajongói bázist. Egyrészt az Egyesült Államokban törekedtek a sport népszerűsítésére, va
febr. 24
13:27
Megtámadták a pályán a volt újpesti kapust, váratlan volt a reakciója (Infostart)
Marko Dmitrovic gyorsan elhárította a támadást Eindhovenben, és átadta a szurkolót a biztonságiaknak.
febr. 24
13:27
Kubatov Gábor is reagált, ismert a Fradi ellenfele az Európa-ligában (Ripost)
Német topcsapat vár a magyar rekordbajnokra.
febr. 24
13:27
Rajtbaleset egy teszten? – Bahreinben majdnem összehozták (Racing)
Csúnya vége lehetett volna a bahreini teszt második napjának délelőttjét lezáró félreértésnek.
febr. 24
13:39
Fricska a Fradi ellenfelének: Marco Rossit idézte Kubatov Gábor az El-sorsolás után (BorsOnline)
Ha úgy sikerül a folytatás is, mint a válogatottnak...
febr. 24
13:57
Agresszív megoldásokkal fejlesztette tovább autóját a Red Bull (Racing)
A Red Bull RB19 a tavalyi RB18 evolúciója, néhány igen agresszív fejlesztéssel.
febr. 24
14:15
A Haas „csinált egy székfoglalót” és rengeteg pénzt spórolt vele (Racing)
Meglepő változásra szánta el magát a Haas csapat idén, amivel jókora összeget meg is takarított. Az amerikai istállónál valóságos székfoglaló alakult ki a pitwallon. A 6-8 férőhelyes épített központot szoktak meg az F1-es közösség tagjai, ám a legfiatalabb csapat 2023-ban felrúgta a hagyományokat. A Haasnál ugyanis csak három férőhely maradt azon a
febr. 24
14:27
Kalle Rovanpera tesztelte a Rally2-es Toyotát (Racing)
Franciaországban folytatódik a Rally2-es Toyota tesztje, ezúttal pedig Juho Hanninen mellett már Kalle Rovanpera is az autóba ült.
febr. 24
14:45
Hatalmas küzdelem kezdődött a sérült hős visszatérése után (Infostart)
Öt női kardvívó harcol azért, hogy bekerüljön a magyar válogatottba a kiemelt nemzetközi versenyeken.
febr. 24
14:45
Kiderült, mit csinál a nyugdíjas Roger Federer (BorsOnline)
A papa utóda lehet valamelyik ikerlánya.
febr. 24
14:57
Nagyon erős ellenfeleket kaptak a "magyaros" csapatok a KFL-ben (Infostart)
A magyar válogatott Kerkez Milost is foglalkoztató AZ Alkmaar az olasz Lazióval, míg a Nikolics Nemanját és Gyurcsó Ádámot is a soraiban tudó AEK Larnaca az angol West Ham Uniteddel találkozik majd a labdarúgó Konferencia-liga nyolcaddöntőjében.
febr. 24
15:27
„Ez egyáltalán nem olyan, mint az autópályán” – a motorsport legjobban alábecsült része (Racing)
Most került be a legfelsőbb kategóriába, így Sting Ray Robb, az IndyCar újonca jól látja, mi a legnehezebb része a sorozatnak.
febr. 24
15:33
Váratlan tragédia: elhunyt a kiváló sportoló (Metropol)
Mindenkit váratlanul ért a sportoló hirtelen halála.
febr. 24
15:33
Nascar: Illegális szerhasználat miatt felfüggesztettek egy versenyző/csapattulajdonost (USAracing)
Nyilvánosságra hozta a Nascar a daytonai hétvége után kiosztott büntetésekre vonatkozó jelentését. A „listán” mindössze...
febr. 24
15:33
Nascar: Illegális szerhasználat miatt felfüggesztettek egy versenyző/csapattulajdonost (Racing)
Nyilvánosságra hozta a Nascar a daytonai hétvége után kiosztott büntetésekre vonatkozó jelentését. A „listán” mindössze...
febr. 24
15:35
A Mercedes javult, de valójában még nagyon messze van a Red Bulltól (Racing)
Az Auto Motor und Sport gyűjtött némi információt a bahreini paddockban.
febr. 24
16:15
Miét szarvazzák fel az F1-es autókat a teszten? Bemutatjuk az aero rake-et (Racing)
Bizonyára észrevettétek már, hogy tesztek esetén gyakran kerülnek a Forma-1-es autók oldalára jókora rácsok. Ezek nem lepkefogók, és nem is arra szolgálnak, hogy szappanos vizet rálocsolva méretes szappanbuborékokat gyártsanak az autók (pedig megnézném :D). De akkor mik is ezek? Az úgynevezett aero rake széles, állványzatszerű fémszerkezet, amely é
febr. 24
16:21
Sergio Ramos visszavonult a spanyol válogatottól (Infostart)
A 36 éves középhátvéd 2010-ben világ-, 2008-ban és 2012-ben pedig Európa-bajnokságot nyert hazája nemzeti csapatával.
febr. 24
16:27
10-en indulnak Rally1-es autóval Mexikóban (Racing)
Megjelent a Mexikó Rally nevezési listája, melyen összesen 32-en szerepelnek, köztük 10-en Rally1-es autóval.
febr. 24
17:15
Beárazták a Fradit és az egész NB I-et (Metropol)
A számok nem hazudnak: őrült fölényben a Fradi.
febr. 24
17:15
Újra bajban Ronaldo, ezúttal a kardozás miatt támadják (BorsOnline)
Nem mindenkinek tetszett a legutóbbi akciója.
febr. 24
17:15
A Ferrari szerint nem kell aggódni a delfinezés miatt (Racing)
Míg a Red Bull tegnap diktálta a tempót, addig a Ferrari és a Mercedes a pattogást figyelte. Max Verstappen bizonyult az első tesztnapon a leggyorsabbnak, bár a Bikák még nem szeretnének messzemenő következtetéseket levonni az eredményekből. Addig az ellenfelek a delfinezés mértékét figyelték. Carlos Sainz alatt pattogott leginkább a Ferrari, míg a
febr. 24
17:33
A stadion alá menekülnek a focisták, ha megszólalnak a szirénák - egy kijevi magyar játékosügynök a háborúról (Infostart)
Simon Balázsnak sok barátja meghalt a háborúban. A magyar játékosügynök családja hétéves korában költözött Kijevbe. Videós interjúban beszélt az elmúlt egy év fájdalmairól és focinehézségeiről.
febr. 24
17:51
Zhou állt az élre, a Mercedest hiába javították, megadta magát a pályán (Racing)
Miután a második tesztnap délelőttjén Carlos Sainz és a Ferrari volt a leggyorsabb, délután letaszították a trónról az olaszokat. Úgy tűnt, hogy Max Verstappen végez ma a tabella élén, de nagyjából félórával a vége előtt ez megváltozott.  Guanyu Zhou és Verstappen indul a pályára elsőként délután. Első mért körével a 3. helyen nyitott Verstappen, m
febr. 24
18:15
Meglepetés első a második F1-es tesztnapon, a Mercedes bajba került (Racing)
Nem valamelyik topcsapat versenyzője zárta az élen a bahreini F1-es teszt második napját, amelynek a Mercedes lett a nagy vesztese.
febr. 24
18:27
30 éve Baumschlager sem tudta legyőzni Rangát – Budapest Rally 1993 (Racing)
A Magyar Rally Bajnokság harmadik 1993-as versenyének Budapest adott otthont, ahol a magyar mezőny mellett a Mitropa Kupa versenyzői is elindultak. A győztes személye csak a verseny elején volt kérdés.
febr. 24
18:51
Milyen ellenőrzéseket érdemes elvégeztetni a tavaszi/nyári autózáshoz? (USAracing)
Amikor megérkezik a jó idő, és a hőmérséklet tartósan 7 fok fölé kerül, eljön az...
febr. 24
18:51
Milyen ellenőrzéseket érdemes elvégeztetni a tavaszi/nyári autózáshoz? (Racing)
Amikor megérkezik a jó idő, és a hőmérséklet tartósan 7 fok fölé kerül, eljön az...
febr. 24
19:15
Ez a csapat volt komolyabban képben Ricciardónál (Racing)
A McLarentől – és ezáltal – a Forma-1-es mezőnyből kikerülő Daniel Ricciardo számára lett volna lehetőség, hogy a rajtrácson maradhasson. Derül ki a Drive to Survive legújabb évadjából. Mint ismert végül, Ricciardo visszatért a nevelő egyesületéhez, a Red Bullhoz, ahol azonban csak tartalékpilóta lesz. Az már számtalanszor ki lett hangsúlyozva, hog
febr. 24
19:33
Áll a bál, Djokoviccsal megint szórakoznak (BorsOnline)
Még mindig nem kapott választ az amerikai belügytől.
febr. 24
19:33
„Kib***ott kabaré” – így esett egymásnak a Mercedes és a Red Bull főnöke (Racing)
A Drive To Survive mostani évadából kiderül, mi hangzott el a csapatfőnökök közötti megbeszélésen a pattogásról, és hogyan ment szembe Toto Wolff a többiekkel.
febr. 24
19:45
„Szürkébb lett a világ” – Lendvai Miklósért focizik a ZTE (BorsOnline)
A klub sportigazgatója is játszott anno Lendvai Miklóssal
febr. 24
20:03
Nascar: Bowmant bántja, hogy sokak szerint nem érdemli meg a győzelmeit (USAracing)
Alex Bowman neve mellett jelenleg hét Nascar Cup-győzelem szerepel. Ezek többségét a versenyek legvégén kaparintotta...
febr. 24
20:03
Nascar: Bowmant bántja, hogy sokak szerint nem érdemli meg a győzelmeit (Racing)
Alex Bowman neve mellett jelenleg hét Nascar Cup-győzelem szerepel. Ezek többségét a versenyek legvégén kaparintotta...
febr. 24
20:15
Villeneuve szerint bajban lesz az Alpine Alonso nélkül (Racing)
A Forma-1 1997-es kanadai világbajnoka híres a megmondó stílusáról. Jacques Villeneuve most éppen az Alpine számára szolgálta nem túl pozitív véleménnyel, aminek köze van Fernando Alonso távozásához. Talán a tavalyi év legmeglepőbb igazolása Alonsóé volt, aki a semmiből jelentette be, hogy az Alpinet hátrahagyva az Aston Martin versenyzője lesz 202
febr. 24
20:51
Végképp elment a fontanai hajó – A Nascar titokban már el is adta az Auto Club Speedway területének nagyrészét (USAracing)
A hivatalos tájékoztatás szerint a Nascar most hétvégi versenyei után kezdődik meg az Auto Club...
febr. 24
20:51
Végképp elment a fontanai hajó – A Nascar titokban már el is adta az Auto Club Speedway területének nagyrészét (Racing)
A hivatalos tájékoztatás szerint a Nascar most hétvégi versenyei után kezdődik meg az Auto Club...
febr. 24
21:15
Csuti nem kertelt, őket látná szívesen a Fradi ellen (BorsOnline)
Az üzletember is reagált a pénteki nap hírére.
febr. 24
21:33
Marko: Ijesztő a Red Bull idei kezdése (Racing)
Mosoly töltötte meg a Red Bull garázsát a csütörtöki napon, amikor a bahreini három napos teszt végre elkezdődött. Ez volt az első pillanat, amikor a Red Bull megmutatta az idei konstrukcióját a világ számára, amivel Max Verstappen címvédését szándékozzák elérni. „Ez majdnem ijesztő, hogy milyen hamar végeztünk az autóval ebben az évben és hogy min
febr. 24
22:09
Elfogták a körözött magyar asztalitenisz-bajnokot (444.hu)
Kábítószerkeres-kedelem miatt körözték. Egy 26 évvel ezelőtti interjúban beszélt a testvéréről, akinek a halálát nem sokkal később a drog okozta.

2023. február 25. szombat

febr. 25
0:15
Mi történt - fokozott rendőri ellenőrzés Mezőkövesden (Infostart)
A mezőkövesdi stadionban 2023. február 24-én rendezik a Mezőkövesd Zsóry FC – Budapest Honvéd FC labdarúgó mérkőzést. A rendőrség ezen a napon fokozott ellenőrzést végez a város közigazgatási területén.
febr. 25
0:19
A németek ellenfele lehet Ukrajna a nyáron (Infostart)
A Német Labdarúgó Szövetség tervei szerint a válogatott a béke jelképeként Ukrajna ellen játszaná története ezredik mérkőzését.
febr. 25
0:23
Fegyelmi után logikus lépés Veszprémben (Infostart)
A szerb irányító, Petar Nenadic távozott a Magyar Kupa-címvédő Telekom Veszprém kézilabdacsapatától.
febr. 25
0:27
Van egy front, ahol az oroszok bizonyosan vereséget szenvednek (Infostart)
Az egy éve kirobbant ukrajnai háborúval a két harcban álló ország sportolói is sokat veszítettek, de amíg az ukránokat általános szimpátia fogadja Nyugaton, addig az orosz sportolók sok esetben nem is vehetnek részt a rendezvényeken. Dénes Ferenc sportközgazdásszal beszélgettünk.
febr. 25
4:48
Formás popsi és bomba mell, meztelenül mutatja álomtestét Neymar legdögösebb exe (Metropol)
Natalia csak kalapot visel a szexi képeken, semmi mást.

Keresés