A jövőben a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a World Aquatics (WA) által szervezett tornákon vízilabdában nem érhet véget döntetlennel egy mérkőzés – számolt be róla az MTI.
A jövőben a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a World Aquatics (WA) által szervezett tornákon vízilabdában nem érhet véget döntetlennel egy mérkőzés.
Az szakértővé avanzsált egykori csapatmenedzser szerint, Lawrence Strollnak egy idő után elege lesz abból, hogy Fernando Alonso ellopja a show-t. Az Aston Martin vegyes érzelmekkel telve kezdte az idei szezont. Lance Stroll biciklis balesete miatt izgulhattak, majd később a spanyol kétszeres világbajnok dobogós helyezéseit ünnepelhették. A kanadai
Egyelőre nincsenek konkrét tervei a visszavonulását szerdán bejelentő Mesut Özil világbajnok német futballistának, aki most elsősorban a családjára akar koncentrálni – számolt be róla az MTI.
Német lapértesülések szerint hamarosan bejelenti a Bayern München Thomas Tuchel érkezését, és a német futballedző viszi magával állandó segítőjét, Lőw Zsoltot is az Allianz Arenába. Julian Nagelsmann 30 millió euróval vigasztalódhat.
Egészen sok belső információ jelent meg az olasz sajtóban az utóbbi időben a Ferrari Forma–1-es csapatával kapcsolatban. Megdöbbentő, hogy ki lehetett a tégla.
A holland válogatottal 2019-ben világbajnoki címet szerző Rinka Duijndam a norvég Sola együttesétől érkezik a Győri Audi ETO KC csapatához idén nyáron.
A jövőben a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a World Aquatics (WA) által szervezett tornákon vízilabdában nem érhet véget döntetlennel egy mérkőzés.
Hatvankét év után született újra angol győzelem az olasz labdarúgó-válogatott vendégeként – emelte ki a csütörtöki Európa-bajnoki selejtezőket értékelő összefoglalójában a sportág történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS).
Umar Kremljov, az amatőr ökölvívók nemzetközi szövetségének (IBA) orosz elnöke pénteken bejelentette, hogy jövőre egyenlő pénzjutalomban részesülnek a női és férfi bokszolók – számolt be róla az MTI.
Tom Pidcocknak ideje lenne félretenni a montit és a cx-bringát (meg persze az ambícióit), ha Grand Tourt akar nyerni? Az Eurosport kétszeres Tour de France-győztes szakértője, Alberto Contador szerint mindenképpen. Viszont cseppet sem sürgeti a 23 éves Pidcockot, hogy hozza meg a döntését, és koncentráljon kizárólag az országútra, mert egyébként ki
Műkorcsolya-vb - A hazai közönség előtt szereplő Sakamoto Kaori megvédte címét a nők versenyében a Saitamában zajló műkorcsolya- és jégtánc-világbajnokságon.
Nehéz, de annál izgalmasabb ausztriai versenyen van túl a Solid Racing Team Ladás párosa, a Kállai Tamás – Szilassy Arnold duó, akik a Mitropa Kupa nyitófutamán a Rebenland Rallyn kezdték meg a szezont.
A nagy érdeklődésre való tekintettel és a szakhatóságokkal egyeztetve még 150 helyet felszabadítottak a szervezők a Veszprém-Szeged párharc jövő csütörtöki visszavágójára a férfi kézilabda Bajnokok Ligája rájátszásában.
Paolina Saulino egyike azon több millió Napoli-szurkolónak, aki lélegzetvisszafojtva várja, hogy mikor dől el az olasz bajnoki cím. A nápolyi alakulat 19 pont előnnyel vezet, tehát innét már csak a csoda, vagy esetleg a fegyelmi bizottság segíthet az üldözőkön. Saulino azonban ennél is többre vágyna, és többet adna…
A Győr-Moson-Sopron vármegyei harmadosztály B-csoportjában szereplő Győri Cápák a szezon második felére jelentősen megerősödtek, miután a télen 11 légiós – egyiptomi, indiai, marokkói, jordániai, kolumbiai, laoszi, ghánai, tádzsikisztáni, tunéziai, vietnámi és a szaúdi labdarúgó – is érkezett a csapathoz.
Lewis Hamilton arra figyelmeztette a rajongókat, hogy a Red Bull megoldása nem biztos, hogy a Mercedesen is jól működne. A Mercedes elismerte, hogy elgondolkodtak a zero-pod lecserélésén. A csapat tavaly még teljes vállszélességgel kiállt a koncepció mellett, ám idén már nem annyira biztosak a hatékonyságában. Ugyan „faragtak” az oldaldobozon az id
A Mercedes csapatfőnöke elmagyarázta, miért engedhet meg Lewis Hamilton vagy bármely csapattag könyörtelennek tűnő kritikát a csapat irányába, és miért nem helytállóak az ezek negatív hatásáról szóló találgatások.
A síelési szezon végéhez közeledve a gyerekeknél újra a műanyag pályáké lehet a főszerep itthon. Magyarországon több mint félmillió ember űzi a sportágat, serdülőszinten kifejezetten sok a hazai tehetség, a gyerekeknek és a szülőknek pedig olyan lehetőséget kell kínálni, ami akkor is megtérülő befektetés, ha nem lesz valakiből világbajnok. Szezonzá
Miközben sajtóhírek szerint a Red Bull-tábor megorrolt a Max Verstappen hozzáállását kritizáló Nico Rosbergre, tanácsadójuk elárulta, a címvédő közel sem volt százszázalékos Szaúd-Arábiában.
Miami Open presented by Itau - Az amerikai J.J. Wolf lesz a hatodik helyen kiemelt Andrey Rublev ellenfele a keménypályás miami tenisztorna második fordulójában. A mérkőzést élőben, megszakítások nélkül követheted az eurosport.hu-n!
A mezreklámok történetének egyik legérdekesebb fejezete éppen ma 50 ötven éve íródott. Legalábbis részben. A helyszín a kétszázezres észak-német város, Braunschweig, az időpont pedig 1973. március 24.
Nem vehető százszázalékosan biztosra, hogy ha Thomas Tuchelt kinevezik a Bayern München új vezetőedzőjének, akkor állandó magyar segítője, Lőw Zsolt is követi őt a német sztárcsapathoz.
Az olasz Eurosport és a la Gazzetta dello Sport újságírója, Francesco Sessa írt egy dalt, aminek a főszereplője Roger Federer és Rafael Nadal. Ebben persze, még semmi extra nem lenne, de ha egy kicsit továbbgondoljuk, hogy a sport (főleg ha olyan elegánsan művelik, ahogy azt a svájci teszi), végülis nem áll olyan messze a művészettől, mint elsőre t