A győri Széchenyi István Egyetem és a Huawei Technologies akkreditált, infokommunikációs és távközlési kurzusok közös indításáról írt alá megállapodást. Az együttműködés része az egyetem és a világ egyik legnagyobb technológiai cége között 2016 óta fennálló stratégiai megállapodásnak. Dr. Lukács Eszter, az egyetem rektorhelyettese és Colin Cai, a H
Agilis működésre áll át novembertől a Magyar Telekom egyik legnagyobb létszámú szervezeti egysége, a hálózatok tervezéséért, fejlesztéséért és üzemeltetéséért felelős műszaki terület. A terület átalakításának célja, hogy a folyamatok és a szervezet egyszerűsítésének köszönhetően a társaság megőrizhesse technológiai vezető pozícióját és rugalmasabba
Robothalak segítségével vizsgálták a rajban úszó halak mozgását az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) kutatói a Max Planck Állatviselkedéstani Intézet, a Konstanzi Egyetem és a Pekingi Egyetem tudósaival együttműködve. Kutatásuk eredményei bizonyították azt a korábbi feltevést, hogy a halak energiát spórolnak a rajban úszással. Az ELTE honlapján
A győri Széchenyi István Egyetem és a Huawei Technologies akkreditált, infokommunikációs és távközlési kurzusok közös indításáról írt alá megállapodást. A megállapodást Lukács Eszter, az egyetem rektorhelyettese és Colin Cai, a Huawei Technologies magyar leányvállalatának ügyvezető igazgatója írta alá. Ezzel kiterjesztik a felsőoktatási intézmény é
Pletykaszinten már lehetett hallani, hogy a 11-es lehet az utolsó EMUI rendszer. Ezt a hírt most részben egy interjú is megerősíti, amit Wang Chengluval, a Huawei szoftverfejlesztésért felelős elnökével készítettek. A MyDrivers hozott le egy cikket, amiben Wang Chenglu az EMUI 11-ről és a HarmonyOS kapcsolatáról beszél. Az ott elhangzott információ
Saját honlapot kapott a Seuso-kincs: a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Múzeum által közösen létrehozott seuso.mnm.hu weboldal célja a közösen koordinált kutatási program széles körű, tudományos ismeretterjesztő bemutatása. A weboldal létrehozói szeretnék bevezetni a felhasználókat a Seuso-kincs ezüstedényeinek világába és tartalmával tudom
A legjobban bekamerázott városok globális toplistáján 20-ból 18 kínai települést találunk, és a világ összes ilyen megfigyelő eszközének is több mint a fele működik Kínában.
A kiélezett piaci versenyre és a jobb minőségű eredeti tartalmak előállítására hivatkozva áremelést jelentett be a hazánkban is népszerű streamingszolgáltató a Netflix. Bár elsőként csak Amerikában, de hamarosan akár nálunk is többet kérhetnek a szolgáltatásért. Szerencsére olyan jelentős mértékű áremelésre azért nem kell számítani, de biztosan les
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/10/31/2254/
Úgy tűnik, hogy kezd feléledni hamvaiből az LG mobilos részlege, amit az elmúlt időszakban bemutatott telefonoknak köszönhet a gyártó. Az LG a napokban közzétette a júliustól szeptemberig terjedő időszakra vonatkozó jelentését, és nagyon úgy látszik, hogy a mobilos részleg fellendülőben van. A közzétett adatok szerint a harmadik negyedévben összes
Agilis működésre áll át novembertől a Magyar Telekom egyik legnagyobb létszámú szervezeti egysége, a hálózatok tervezéséért, fejlesztéséért és üzemeltetéséért felelős műszaki terület. A terület átalakításának célja, hogy a folyamatok és a szervezet egyszerűsítésének köszönhetően a társaság megőrizhesse technológiai vezető pozícióját és rugalmasabba
Elfogadta a Delta Technologies beszámolóját a közgyűlés, a társaság adózott vesztesége 2020. január 1-től június 30-ig tartó üzleti évben 21 milliárd forintot tett ki, amely egy egyszeri tételnek, a Delta Systems Kft. üzletrész átértékelésének tudható be – derült ki a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken közzétett egyedi beszámolóból. A t
Online tartják meg az idei nemzeti kiberbiztonsági konferenciát november végén. A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete azt közölte: az online visszaélések és a digitális készségek témakörére épülő konferencia célja, hogy segítsék az emberek tájékoztatását az internet biztonságos használatáról, bemutatva a potenciális kiberfe
Home Agent néven indított állandó távmunkaprogramot a Vodafone Magyarország meglévő és újonnan belépő ügyfélszolgálatos kollégák körében – ezzel úttörő szerepet vállalva az innovatív, digitális munkavégzés kialakításában. A programmal a távközlési vállalat lokációtól függetlenül kíván munkalehetőséget teremteni, olyan munkavállaók számára, akik ott
Az LG Electronics 16,92 ezer milliárd won (14,24 milliard dollár) konszolidált árbevételt és 959 milliárd won (807,14 millió dollár) üzemi eredményt ért el a harmadik negyedévben. Mind a bevétel, mind pedig az üzemi eredmény rekordnak számít: a vállalat 62 éves történelmében soha nem volt még ilyen erős harmadik negyedév. A bevétel éves összevetésb
Megérkezett az LG legújabb mobilja, a K92 5G amivel már az olcsóbb kategóriába is elhozza az 5G kapcsolat lehetőségét a dél-koreai gyártó. Az LG is lerántotta a leplet egy olcsó 5G képes telefonról, ami a K92 5G nevet kapta. A készülék egy egész nagy méretű, 6,7 hüvelykes Full HD+ felbontású IPS LCD kijelzőt kapott, felső
Újabb olcsó Honor mobillal állt elő a Huawei leányvállalata, az újdonság méretes teleppel és Kirin 710 processzorral érkezett. Bővült a Honor termékkínálata, a kínai cég ugyanis bejelentette legújabb mobilját a Honor 10X Lite-ot. Az eszköz egyébként az X10 5G és az X10 Max 5G egy megfizethető verziója, csak a Honor 10X Lite esetében valami oknál
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/11/01/2263/
Az Apple ingyenes javítást vagy cserét ajánl azon AirPods Pro termékek esetében, amelyeknél statikus vagy zajcsökkenési hibák jelentkeznek. A csereprogram 1 évvel indul el azután, hogy az AirPods Prok megjelentek a piacon, az Apple ingyenesen javítani fogja vagy cseléli az érintett termékeket. Sajnos ezzel csak az a baj, hogy nagyon sok vásárlónak
Megvillantotta erejét AnTuTu-ban a Qualcomm hamarosan érkező csúcsprocesszora a Snapdragon 875, és ahogy az várható volt jelentősen túlszárnyalta a többi 5 nanométeres lapkát. Már egy ideje tudjuk, hogy a december elején érkező Snpadragon 875 processzor jelenleg a “Lahaina” kódnéven fut. Ami most feltűt az AnTuTu egyik tesztjén és lenyűgöző pontszá
Megújult fogadótérben és új élményelemmel várják a látogatókat Keszthelyen, a Balatoni Múzeumban, az interaktív kalandjátékban a Festetics család élettörténetét ismerhetik meg a résztvevők. A szabadulószobában játszódó időutazás a második világháború végnapjaiba repíti vissza játékosokat: egy romos állapotba került kastélyszobában kell megkeresniük
Országos pályázatot hirdet felső tagozatos tanulóknak a Generali a Biztonságért Alapítvány és Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Safer Internet Programja, a sikeresen pályázók interaktív internetbiztonsági foglalkozásokon vehetnek részt. A szolgálat közleménye szerint a foglalkozások célja a biztonságos internethasználattal kapcsolatos tudás terjesz
1956-os röplapokból és szöveges plakátokból állított össze ingyenesen hozzáférhető digitális adatbázist az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) – közölte az intézmény. Az adatbázis a forradalom és szabadságharc idején keletkezett röplapokból és szöveges plakátokból kínál válogatást. Az OSZK közleménye szerint ezeknek a történelmi dokumentumoknak a se
A 2700 dolláros ár ellenére meglepően sokan rendelték elő a frissen bemutatott Mate 40 sorozat legdrágább tagját. Akár az utolsó mobilja is lehet a Huawei és a Porsche kooperációjának a Mate 40 RS. Most valami oknál fogva a megszokottnál is többen rendelték elő a legújabb Porsche kiadást. Alapból egy limitált számban készült mobilról van szó
“Sétáló” robotlábakon helyeztek át egy műemléki épületet Sanghajban, hogy lebontásának elkerülésével szabadítsanak fel helyet egy új kereskedelmi központ számára – adta hírül a kínai sajtó. A CGTN kínai nemzetközi hírcsatorna tudósítása szerint a Sanghaj egykori francia koncessziós negyedében álló, 1935-ben épült Lagena Általános Iskola épületének
De azért a józan ész nem árt. És kell némi elszántság is. Jared Friedmann, az Y Combinator partnere mítosztalanítja a folyamatot, ahogy egy egyetemi kutatásból vállalkozás lesz.
Újra november van és jönnek az év legnagyobb akciói az üzletekben és a különböző webáruházaknál. A Black Friday még egy picit odébb van, de a Telekomnál már most elkezdődött a Cyber November, méghozzá egész jó ajánlatokkal. A promóciónak van egy külön oldala, amit ezen a linken keresztül lehet elérni. A könnyed átláthatóság érdekében a szolgáltató
Rendszerleállás esetén minden perc súlyos összegekbe kerül, mivel az alkalmazottak nem tudnak dolgozni, a bevétel pedig csökken. Az új technológiákkal azonban hatékonyan növelhető a rendelkezésre állás. (x)
Az új környezetben nem hogy lassult volna, de éppenséggel felgyorsult a cloud adaptáció üteme, ami azonban a különféle biztonsági problémákat is hangúlyosabbá teszi.
A OnePlus végre lehetővé teszi az összes Androidos felhasználó számára a OnePlus Buds típusú fülhallgatók testreszabását egy külön applikációval. Mostantól nem csak a OnePlus tulajdonosok számára van értelme használni a OnePlus Buds-t. A Oneplus egy korai fejlesztésű applikációval, amelyet csak „HeyMelody” névre kereszteltek, lehetővé teszi az Ando
Az EU négy évvel ezelőtt meghirdetett stratégiájában az szerepelt, hogy 2020 végéig minden tagállamban be kellene indítani az 5G-t. Bár több országban beindult a kereskedelmi szolgáltatás, a kitűzött céltól elég messze vagyunk.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/11/02/2272/
Hogyan digitalizálhatók biztonságosan és hitelesen az e-kereskedelem vagy éppen a közszféra szolgáltatásai, az ingatlanok adásvétele vagy éppen a biztosítási ügyintézés? E kérdéssel a koronavírus-világjárvány miatt egyre gyakrabban szembesülünk. A megoldás az okosszerződés lehet, amely pontos, átlátható, megbízható, biztonságos digitális megállapod
Az első csatorna a Huawei csúcsmobil-családja, a Mate 40. Ezek a készülékek alapból tartalmaznak egy digitális pénztárcát az állami digitális valutához.
A gyártó szakított eddigi gyakorlatával: a Raspberry Pi 400 ugyanis egy teljes értékű számítógép. Az alapkiszerelésben mindössze egy billentyűzetből álló modell 70 dollárba kerül.
Az elmúlt hetekben már lehetett hallani az Exynos 1080-ről, ami elvileg az Exynos 980 utódja lesz. Egy 5 nanométeres gyártástechnológiával készült középkategóriás rendszerchipről van szó és a Samsung újdonsága az elsődleges tesztek alapján rendkívül erős lesz. A gyártó most nyilvánosságra hozta az Exynos 1080 bemutatójának a dátumát, a tervek szer
Valótlan internetes hirdetésekkel ejtett tévedésbe 221 embert egy nő az ügyészség szerint, ezért vádat emeltek ellene – közölte a Somogy Megyei Főügyészség. Mint írták: a nehéz anyag körülmények között élő, 29 éves feltételezett elkövető 2018 májusától tíz hónapon át kis értékű ruházati és háztartási termékeket kínált eladásra a neten, az árukkal a
Az orosz állampolgárság felvételével kettős állampolgár akar lenni Edward Snowden, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) lehallgatási programját leleplező, Oroszországba menekült amerikai informatikus. Ezt Anatolij Kucserena, a hét éve Oroszországban élő Snowden ügyvédje jelentette be. A 37 éves informatikus a napokban korlátlan időtartamú o
A Telenor szegedi lakossági ügyfélszolgálatán november 1-jétől 121, majd 2021 január 1-jétől további 16 fő dolgozik. Ők eddig nagyrészt munkaerő-kölcsönzőn keresztül dolgoztak a cégnél. A szegedi ügyfélszolgálat ezen kívül egy új, három fős videochat funkciót alkalmazó “csapattal” is bővül. A lépéssel összesen 1390 főre nő a Telenor Magyarországnál
Ugyan a játék megjelenése decemberre lett halasztva, de a OnePlus azért kedveskedik a rajongóknak 8T speciális változatával. Ez a telefon november 11-én kerül piacra, bár egyelőre csak Kínában, ott körülbelül 188 ezer forintnak megfelelő jüan-t kérnek érte. Elmondhatjuk, hogy ennél a modellnél inkább a külső megjelenésre fektette a hangsúlyt a gyá
A Vodafone Magyarország új cégbe szervezi mobilhálózati infrastruktúráját: november elsejétől elindult Vantage Towers Zrt.-nek Budai J. Gergő lett a vezérigazgatója és az igazgatóságának elnöke – erősítette meg a vállalat a korábbi hírt. A Vodafone Csoport kezdeményezésének részeként november elsejétől a Vantage Towers felel a vállalat passzív háló
Kínában november 11. környékén tartják az év legnagyobb akcióit. A Banggood-nál már elindult a 11.11-es promóció és érdemes körülnézni mert már most is van jó néhány termék nagyon jó áron. Kapott egy kezdőlapot is a 11.11-es akció, amin sokkal átláthatóbbak az akciós termékek, ezt erre a linkre kattintva tudod elérni. Több kategória is van, így
A gépi tanuló rendszer feltérképezi a tartalmat és a stíluselemeket, és a megjelenített termékekhez, akciókhoz vagy a márka arculatához is igazodó rövid filmet készít az oldalakból.
Száz százalékban lebomló, szójabab alapú festék és ricinusolajból származó bioműanyagok felhasználásával lett környezetbarátabb a Huawei Mate 40 Pro doboza. A Huawei elkötelezett az ökológiai lábnyom csökkentésében, ennek eredményeként legújabb csúcskészüléke 28 százalékkal kisebb csomagolásban, 90 százalékkal kevesebb papírtartalommal, csupán 3,8
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/11/03/2282/
A Black Friday őrület Amerikából indult és már az egész világot meghódította. A tengerentúlon valamikor a hatvanas években tartották az első “fekete pénteket” ezt a megnevezést egyébként eredetileg az amerikai aranypiac összeomlásánál használták 1869-ben, csak egy évszázaddal később kezdték el a legnagyobb akciókhoz kötni. Néhány éve a Black Frida
Egy startup cég fejleszti azt az otthoni felhasználásra szánt eszközt, ami 3D-s videohívások és más szolgáltatások formájában konzumerizálná a hologramos megjelenítést.