2020. november 3. kedd

nov. 3
19:15
Tartogat még nekünk valamit az Apple (GSMring)
Szeptemberben és októberben is tartott keynote-ot az Apple, most úgy tűnik novemberre is készül valamivel Tim Cook és csapata. Idén kaptunk már új iPad-eket, két Apple Watch-t és négy iPhone-t, így gyaníthatóan új Macbook Pro-ra vagy Air-re lehet számítani. Az Apple az év elején bejelentette, hogy Mac-ekben lévő Intel processzorokat a házon belüli

2020. november 4. szerda

nov. 4
4:39
Az MI a köhögés alapján képes azonosítani a betegeket (Mínuszos)
Amerikai kutatók által fejlesztett mesterséges intelligencia algoritmusa képes pontosan azonosítani a koronavírus okozta Covid 19 betegségben szenvedőket köhögésük hangzása alapján. Teszteléseken 98,5 százalékos sikerrel mutatta ki a betegséget olyan emberek körében, akiknek koronavírus-tesztje pozitív lett és száz százalékos eredményt ért el azok
nov. 4
5:45
Digitalizáció: a magyar bankok lemaradtak (Mínuszos)
Világszerte a digitalizáció felgyorsítására ösztönözte a bankokat a koronavírus-járvány, a pénzintézetek hatvan százaléka bezárta vagy rövidített munkaidővel működtette fiókjait, és digitális fejlesztésbe kezdtek, ugyanakkor a magyar bankok lemaradása jelentős a digitalizáció területén. A Deloitte elemzése szerint a legjobban teljesítő bankok, az ú
nov. 4
6:39
Nem csak az it-biztonsággal voltak gondok a Raiffeisen Banknál (Mínuszos)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 43 millió forint bírságot szabott ki a Raiffeisen Bankra és hatmillió forintot leányvállalatára, a Raiffeisen Corporate Lízingre belső ellenőrzési, szabályozási, kockázatvállalási és -kezelési, adatszolgáltatási, it-biztonsági, tőkekövetelmény-számítási és betétbiztosítási hiányosságok miatt, valamint kötelezte az intézm
nov. 4
7:09
Vezetékes internet üzleti ügyfeleknek a Telenornál (GSMring)
A vezetéknélküli szolgáltatások mellett már korlátlan adatforgalmú vezetékes internet-hozzáférés is elérhető a Telenornál a közép- és nagyvállalati ügyfelek számára. A bérelt vonali megoldások nagysebességű, szimmetrikus le- és feltöltési sebesség mellett magas rendelkezésreállást biztosítanak.  A Telenor mobilszolgáltatóként üzleti ügyfeleinek ezi
nov. 4
7:39
Drótostót: vezetékes internetet kínál a Telenor (Mínuszos)
A vezeték nélküli szolgáltatások mellett már korlátlan adatforgalmú vezetékes internet-hozzáférés is elérhető a Telenornál a közép- és nagyvállalati ügyfelek számára. A bérelt vonali megoldások nagysebességű, szimmetrikus le- és feltöltési sebesség mellett magas rendelkezésre állást biztosítanak. A Telenor mobilszolgáltatóként üzleti ügyfeleinek ez
nov. 4
8:09
Nem kér a robotokból a Walmart (Bitport)
Az amerikai kiskereskedelmi óriásnál rájöttek, hogy a dolgozók is képesek arra, amit gépekkel akartak kiváltani.
nov. 4
9:39
Nézzük mit tudunk eddig a Galaxy S21 szériáról! (GSMring)
A Galaxy S21 mobilok 2021 leginkább várt telefonjai lesznek. A Samsung már gőzerővel dolgozik a Galaxy S széria legújabb tagjain, kiszivárgott képeket már láthattunk és a specifikációkkal kapcsolatban is érkeztek hírek. Összeszedtük mi az amit eddig tudunk. Az elmúlt években a Samsung S modellek februárban lettek bejelentve és márciusban kerültek p
nov. 4
10:21
A Telenortól is lehet venni vezetékes netet (Bitport)
De egyelőre csak vállalatoknak van erre lehetőségük. A Hiperline szolgáltatás három csomaggal indul.
nov. 4
12:09
Az októberi AnTuTu toplista élére került a Huawei csúcsmobilja (GSMring)
Az AnTuTu megosztottam velünk, hogy szintetikus tesztjeiken októberben mely csúcsmobilok teljesítettek a legjobban. A lista élére most egy újonnan bemutatott Huawei csúcsmobil került. Valószínűleg a legtöbben már kitalálták, hogy az 5 nanométeres Kirin 9000 processzorral ellátott Huawei Mate 40 Pro-ról van szó, aminek 685.339 pontot sikerült bezseb
nov. 4
12:39
Milliónyi svéd érzékeny adata landolt rossz helyen (Bitport)
Svédország legnagyobb biztosítójánál történt a baki, aminek következtében egy sor techvállalat adatbázisa gazdagodott olyan személyes adatokkal, amelyekhez semmi közük nem lenne.
nov. 4
15:09
A kínai szabályozók elkaszálták a világrekord tőzsdei belépőt (Bitport)
Az Ant Group már éppen történelmet írt volna minden idők legnagyobb tőkebevonásával, de a részvénybevezetést egyetlen nappal a tőzsdei kereskedés csütörtöki megindulása előtt felfüggesztették.
nov. 4
16:39
Két újabb legendás Nokia mobilt éleszthet fel a HMD Global (GSMring)
Ha minden igaz, heteken belül két olyan készülék újragondolt változatával állhat elő a HMD Global, amik több mint egy évtizede nagyon népszerűek voltak. A HMD Global az elmúlt évek során már több olyan korábban nagyon népszerű Nokia telefont feltámasztott, amik a maguk idejében a felhasználók kedvencei voltak. Valószínűleg a legtöbben emlékeznek mé
nov. 4
17:21
Nemsokára kölcsönért is a robotokhoz fordulunk majd (Bitport)
A következő öt évben akár tizenháromszorosára növekedhet az MI platfromok közreműködésével kihelyezett, fedezet nélküli hitelek értéke világszerte.
nov. 4
17:39
Egy rendkívül kellemetlen Windows 10 hiba - Tech hírek 2020. november 04. 17:34 (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/11/04/2292/

2020. november 5. csütörtök

nov. 5
5:39
Újabb rekordokat döntött a mobilfizetés Magyarországon (Mínuszos)
Újabb rekordokat döntött a mobilfizetés Magyarországon, a mobiltárcás tranzakciók száma közel háromszorosára nőtt 2019 és 2020 szeptembere között a Mastercard adatai szerint. A rekord a járványhelyzetnek “köszönhető”, ami komoly lökést adott a digitális fizetéseknek. Már több mint félmillió bankkártyát költöztettek mobiltelefonjukba a magyar felhas
nov. 5
5:41
Magyarország kiáll a Huawei mellett, de a magyar telkó cégek az Ericssont választják (Mínuszos)
Az Európai Unió (EU) stratégiája szerint 2020 végéig minden tagállamban el kellett volna indulnia az 5G szolgáltatásnak, eddig azonban ez csak 17 országban történt meg, köztük Magyarországon – hívta fel a figyelmet az Ericsson Magyarország. Több országban kiépültek kísérleti jellegű hálózatok, számos készülékgyártó is előrukkolt az 5G-s készülékekk
nov. 5
6:39
Combit Zrt.: kis cég, nagy üzlet (Mínuszos)
A magyar Combit Zrt. szoftvercég nyerte meg a belga hírközlési hatóság (BIPT) frekvencia spektrum monitorozásra kiírt mintegy egymillió eurós közbeszerzését, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnál (NMHH) már bizonyított szoftver nemzetközi piacra lépését az AbilityMatrix tanácsadócég értékesítési stratégiája biztosította – közölte a két együttmű
nov. 5
7:09
Megvan mely középkategóriás mobilok voltak a legerősebbek októberben (GSMring)
Jó szokásához híven az AnTuTu a legerősebb csúcsmobilok mellett most is közzétette a középkategória királyainak listáját. Egy apró változást tartogat számunkra az AnTuTu középkategóriás mobiljainak októberi listája. Azt viszont már most érdemes leszögezni, hogy ezúttal is nagyon megoszlik a processzorok közötti teljesítmény a készülékek között. A l
nov. 5
7:39
Török barátainknál fegyelmezik a közösségi portálokat (Mínuszos)
Törökországban egyenként tízmillió líra (~366 millió forint) pénzbírsággal sújtottak több közösségi portált, köztük a Facebookot, az Instagramot, a Twittert, a YouTube-ot és a TikTokot, amiért a törvény ellenére nem jelöltek ki törökországi kapcsolattartót. A török közlekedésügyi és infrastrukturális miniszter-helyettes a Ömer Fatih Sayan a Twitter
nov. 5
8:21
Hamarosan gyárthatják a szlovák repülő autót (Bitport)
Ez a jármű valóban autó – még ha némileg futurisztikus is –, és valóban repül, nem is akárhogy.
nov. 5
10:27
Egy nyertese már van az elnökválasztásnak (Bitport)
Bár még a szavazatokat csütörtökön is javában számolják, a tőzsde megmutatta, kiket tart az események egyértelmű győztesének: a nagy techcégeket.
nov. 5
12:09
Hasznos újítás jött a Samsung mobilokra (GSMring)
A Samsung bemutatta legújabb SmartThings szolgáltatását, amelynek segítségével a felhasználók gyorsan megtalálhatják Galaxy eszközeiket. A SmartThings Find világszerte elérhető lesz az Android 8, vagy ennél újabb operációs rendszert futtató készülékeken, több mint 6 millió felhasználó pedig már a megjelenés előtt kipróbálhatta a rendszert. Az új fu
nov. 5
12:39
Ipari biztonsági céggel erősít a Hexagon (Bitport)
A svéd vállalat, melynek egyik fő profilja a mezőgazdaságban és az iparban is használt méréstechnikai és automatizálási eszközök fejlesztése és gyártása, felvásárolta a PAS Globalt.
nov. 5
15:09
A hét kérdésére a mesterséges intelligenciáról... (Bitport)
Sorozatunkban most Benczúr Andrásnak, az MI Nemzeti Labor szakmai vezetőjének és Érdi-Krausz Gábor projektkoordinátornak a közös válaszát olvashatják.
nov. 5
15:39
Honor 9S hazai ár és megjelenés (GSMring)
Új okostelefonnal bővíti hazai termékkínálatát a Honor, a májusban bemutatott 9S most hozzánk is megérkezett. A megfizehető Honor 9S okostelefon már Magyarországon is elérhető. Az Android operációs rendszerrel és Huawei App Gallery-vel érkező készülék 5,45”-es, 1440×720-as FullView kijelzőt kapott, és TÜV Rheinland minősítésű kékfény-szűrővel kímél
nov. 5
17:27
Labdának nézte a kopasz partjelző fejét a mesterséges intelligencia (Bitport)
Így aztán az MI-vezérelt kamera is végig azt követte egy skót másodosztályú focimeccsen, bemutatva, hogy milyen törékenyek tudnak lenni az ilyen rendszerek.
nov. 5
17:39
Hamarosan gyárthatják a szlovák repülő autót - Tech hírek 2020. november 05. 17:34 (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/11/05/2305/
nov. 5
18:39
Egy régi Windows-os kártevő terjed az Androidos mobilokon (GSMring)
A GravityRAT először 2015-ben bukkant fel, akkor kifejezetten Windows-os számítógépeket céloztak meg vele a hackerek. Az elmúlt időszakban viszont Androidos telefonokon és MacOS rendszeren is a nyomára akadtak.  Az elmúlt évek alatt rengeteget fejlődött a pakisztáni hackerek által létrehozott GravityRAT (RAT, Remote Access Trojan), amit kifejezette

2020. november 6. péntek

nov. 6
4:39
Csúcson a bitcoin árfolyama (Mínuszos)
Több mint 15 ezer dollárra, 2018 januárja óta nem látott magasságba emelkedett a bitcoin árfolyama csütörtökön az amerikai elnökválasztás által okozott volatilitás és azon befektetői remények közepette, hogy a koronavírus-járvány sújtotta gazdaságok további monetáris támogatása megemeli a digitális eszközök értékét. A világ legnagyobb és legismerte
nov. 6
5:39
Egyre többször hivatkoznak internetes csalók a járványra (Mínuszos)
A pandémiás időszakban az online bűncselekmények elkövetői egyre gyakrabban hivatkoznak a koronavírusra, annak gyógymódjaira, illetve az esetleges állami támogatások, segélyek folyósítására, közéleti személyek adományaira vagy akár nyereményjátékokra – figyelmeztetett az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata csütörtökön a re
nov. 6
6:39
Lechner Tudásközpont: fejlődik a szervezet (Mínuszos)
Két igazgatósággal bővül november 1-jétől a Lechner Tudásközpont. Az egyik a jogi igazgatóság, a másik pedig a területi e-közigazgatás fejlesztéséért és üzemeltetéséért felel. A közlemény szerint az új szervezeti egységek a kormányhivatalok informatikai infrastruktúrájának és elektronikus szolgáltatásainak támogatásával, valamint a szakmai háttérin
nov. 6
7:09
11.11 Sales Storm: nagyon jó áron lehet most Windows 10-et és Office-t venni (GSMring)
A GoDeal24.com-on a legnépszerűbb szoftvereket és játékokat tudod megvásárolni, a legújabb termékeket általában ők adják a legjobb áron. Versenyképes ár és elsőrangú support biztosítja, hogy a vásárlás élménye a lehető legjobb legyen számodra. Az összes szoftver érvényes, eredeti licenckulccsal rendelkezik, ez pedig egy újabb érv mellettük. Most el
nov. 6
7:39
Jelentős tőkebefektetést kapott a Conversific Zrt. (Mínuszos)
Mintegy 660 millió forintos tőkeemelést hajtott végre a MFB csoporthoz tartozó Hiventurestől és a Bonitás Alapkezelő Zrt.-től kapott befektetésnek köszönhetően a Conversific Zrt. A nemzetközi e-kereskedelemi analitikai piacon versenyző debreceni startup, amelynek egyedi megoldása mára 180 ország több mint húszezer webáruházának bevétel- és profitnö
nov. 6
8:15
Sokadszor derült ki, mekkora biznisz a videojáték (Bitport)
Csak szeptemberben 10,7 milliárd dollár termelt a piac. Még tart a járványügyi intézkedések kiváltotta lendület.
nov. 6
10:27
Német tanácsadó céggel bútorozott össze a magyar Frontira (Bitport)
A két cég régóta dolgozik együtt közös projekteken. Most egyesítették az erejüket.
nov. 6
10:39
Péntek van, indul a Black Friday! (GSMring)
November első péntekén a MediaMarkt már el is indította az első Black Friday akcióját. A MadiaMarkt Black Friday napok egészen november 08-ig tart, addig szemezgethetünk az ajánlatok között. A promóció főoldalát ezen a linken keresztül tudod elérni, kategóriákra lebontva lehet választani a különböző termékek közül, de vannak kiemelt ajánlatok is, e
nov. 6
13:09
Egymilliárd dollárnyi bitcoint talált az amerikai NAV (Bitport)
A pénz az egykor hatalmas forgalmat bonyolító illegális Silk Roadhoz köthető, amelynek vezetőjét öt éve ítélték életfogytiglanra.
nov. 6
15:15
Kiakadt a Facebook agressziómérője (Bitport)
A közösségi hálózat saját metrikája alapján az amerikai elnökválasztás hetében majdnem másfélszeresére növekedett az uszító megnyilvánulásokból eredő, valódi erőszakhoz vezető cselekmények kockázata.
nov. 6
15:39
Iskolás diákoknak segít a Vodafone Alapítvány (GSMring)
270 tabletet és 50 laptopot osztott ki a Vodafone Magyarország Alapítvány Békés és Csongrád megyében, hozzájárulva ezzel a kistérségi iskolákban tanuló diákok digitális oktatásához. Az eszközadományok révén az alapítvány közel 3000 diákhoz és 400 pedagógushoz juttatta el a digitális oktatás kínálta lehetőségeket. A Vodafone Magyarország Alapítvány
nov. 6
17:09
Rástartoltak a finnek a Szilícium-völgy tehetségeire (Bitport)
Kilencven napos próbafinnséggel csábítja a Helsinki Business Hub a technológiai iparban dolgozókat a finn fővárosba.
nov. 6
17:09
Mérföldkő a hazai elektromoskerékpár-gyártásban - Tech hírek 2020. november 06. 16:59 (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/11/06/2317/
nov. 6
19:09
Hasznos funkcióval bővül a Google Messages (GSMring)
A Google nemrégiben olyan funkciót talált ki Messages applikációjához, ami lehetővé teszi, hogy ütemezzük milyen időpontban szeretnénk elküldeni egy üzenetet. Gondolj csak bele, biztos voltál már olyan helyzetben, hogy elsőnek akartad felköszönteni egyik szeretteted születésnapján de viszont nem tudtál későig fent maradni, így az üzenet küldése saj

2020. november 7. szombat

nov. 7
4:39
Sági Gyöngyi az év informatikai újságírója (Mínuszos)
A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság, az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetségével és az Informatika a Társadalomért Egyesülettel ítéli oda „Az év informatikai újságírója” díjat, amely a 2010-ben elhunyt számítástechnikai újságíró, Kovács Attila nevét viseli. Idén Sági Gyöngyi munkáját ismerték el ezzel a díjjal.
nov. 7
5:39
Q3: a vártná kisseb az okostelefon-eladások visszesése (Mínuszos)
A vártnál lényegesen kisebb mértékben csökkent az okostelefonok eladása globálisan a harmadik negyedévben, részben annak köszönhetően, hogy megnőtt a kereslet a koronavírus-járvány első hullámának enyhülésével – áll az International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat jelentésében. Az IDC adatai szerint a szeptembe
nov. 7
6:45
Komoly vonzerő a reklámmentesség (Mínuszos)
Egyre népszerűbbek a streamingszolgáltatások révén igénybe vett online videótárak, a Nemzeti Filmintézet megbízásából a Kantar-Hoffmann piackutató által készített reprezentatív felmérés szerint csaknem minden második magyar felnőtt használt vagy használ jelenleg is fizetős tartalomszolgáltatást, jellemzően reklámmentessége és széles kínálata miatt
nov. 7
7:09
Távoli hozzáférést kapnak mobiljainkhoz a szolgáltatók (GSMring)
A Google hamarosan egy új alkalmazást tesz elérhetővé a Play Áruházban, ami főként a szolgáltatóknak és különböző hitelintézeteknek lesz nagyon hasznos.   Az valószínűleg mindenki számára világos, hogy okostelefont lehet venni hitelre is. Ilyenkor havi részletekben törlesztjük a mobil árát, a végén jóval többet kifizetve, mintha egy összegben vásár
nov. 7
7:39
Adománnyal segíti a digitális oktatás feltételeinek megteremtését a Vodafone (Mínuszos)
A Vodafone Magyarország Alapítvány 270 tabletet és 50 laptopot osztott ki Békés és Csongrád megyében, hozzájárulva ezzel a kistérségi iskolákban tanuló diákok digitális oktatásához. Az eszközadományok révén az alapítvány közel háromezer diákhoz és négyszáz pedagógushoz juttatta el a digitális oktatás kínálta lehetőségeket. (Mindez nagyon rendben va
nov. 7
11:09
Ha feledékeny, jól fog jönni egy beszélő asztalterítő (Bitport)
Esetleg egy mindig éber kabát. A Microsoft kutatói olyan technológián dolgoznak, ami tárgyak felismeréséhez alkalmazná az okos textileket.
nov. 7
11:39
Hamarosan újra játszható lesz a Fortnite iOS-en (GSMring)
A GeForce Now már szinte az összes platformra megjelent, kivételt képez ez alól az iOS, de a BBC szerint még idén elérhetővé teszi az iPhone-okra is a szolgáltatást az Nvidia, egy kis csavarral. Az Nvidia felhős játék-streaming szolgáltatása állítólag karácsonyig megjelenik iOS-re is, de trükk az lesz a dologban, hogy nem külön alkalmazásként, hane

Keresés