2019. július 20. szombat

júl. 20
8:12
1969-ben is felfogta mindenki, ha van történelmi esemény, akkor ez az (Infostart)
Szombaton lesz 50 éve, hogy először ember lépett egy idegen égitestre. Almár Iván csillagász, űrkutató, akadémikus volt az egyik közvetítője a Holdra szállásnak a Magyar Televízióban. Szombaton a Vasarely Múzeum Holdmúzeum című tárlatához kapcsolódva beszélgetést szerveznek a csillagásszal, aki élményeiről az InfoRádiónak is beszámolt.

2019. július 21. vasárnap

júl. 21
7:48
Veszélyben a magyar rágcsáló (Infostart)
A Természetvédelmi Világszövetség vörös listájának legújabb kiadása szerint világszerte 28 338 fajt fenyeget kihalás. A tavalyi listához képest mintegy 1500 faj kapott újonnan veszélyeztetett besorolást. Így került a veszélyeztetett kategóriába a magyar szöcskeegér is, amely korábban elterjedt volt a Kárpát-medencében, de mára az eredeti élőhelye 9
júl. 21
9:48
Sikeresen dokkolt az évfordulós Szojuz űrkabin (Infostart)
Sikeresen összekapcsolódott a Nemzetközi Űrállomással vasárnap nulla óra 48 perckor az első Holdra szállás 50. évfordulója tiszteletéből feljuttatott orosz űrkabin.
júl. 21
11:12
Nagy áttörést hozhat a Zuckerberg által támogatott magyar kutatás (Infostart)
Világviszonylatban is egyedülálló egysejt-analitikai eljárást fejlesztett ki a mesterséges intelligencia segítségével a Magyar Tudományos Akadémia szegedi BIOMAG kutatócsoportja. A folyamatosan tanuló és egymást is tanító intelligens szoftverek képesek felismerni és kiszűrni a sejt szinten jelentkező egyedi eltéréseket. A kutatócsoportot most a Cha
júl. 21
13:27
Egész társadalmakat destabilizálhatnak az álvideók – a világ nincs felkészülve a „deepfake”-re (SzMo)
Már az álhírek (fake news) is alaposan megkérdőjelezték az online média forrásainak megbízhatóságát, a mesterséges intelligenciákkal készült videomanipulációk, „deepfake”-ek terjedésével már valóban nem tudjuk, kinek és minek hihetünk.
júl. 21
17:09
Aranyérmesek a magyar diákok a 30. Nemzetközi Biológia Diákolimpián (SzMo)
A hazai csapat a 73 résztvevő ország közül a 2. legeredményesebb lett.

2019. július 22. hétfő

júl. 22
5:48
Taxirobotok oldhatnák meg az emberiség problémáját (Infostart)
Általuk akár 87 százalékkal is csökkenhetne a gépkocsik által kibocsátott üvegházgázak mennyisége.
júl. 22
15:00
Sikeres start, India is meghódítja a Holdat (Infostart)
Egy héttel indításának elhalasztása után, hétfőn sikeresen pályára állították a Csandraján-2 (Chandrayaan-2) indiai űrszondát fedélzetén egy Holdon landoló modullal - jelentette be az Indiai Űrkutatási Szervezet.
júl. 22
15:36
Elképesztő felvételek készültek a Balatonról a világűr mezsgyéjéről (Infostart)
26 532 métert tett meg a Bakonyi Csillagászati Egyesület Űrbatyuja.

2019. július 23. kedd

júl. 23
20:03
Hétfőre elfogynak a Föld éves erőforrásai (SzMo)
Idén július 29-ére esik a túlfogyasztás világnapja. A Global Footprint Network adatai szerint a Föld lakossága hétfőre használja el a bolygó egyéves erőforrásait.

2019. július 24. szerda

júl. 24
5:48
Olyan képek készültek a Balatonról, amilyeneket még senki sem látott (Infostart)
Sajátos expedícióval köszöntötte a Holdra szállás 50. évfordulójának a Bakonyi Csillagászati Egyesület.
júl. 24
21:36
Sokat kockáztat, ha szereti a csípős ételeket - állítják ausztrál kutatók (Infostart)
A rendszeresen chilit vagy jalapeno paprikát fogyasztó idősebb embereknél nagyobb a kockázata a demencia kialakulásának - állítják a tudósok 15 év vizsgálati eredményei alapján.

2019. július 25. csütörtök

júl. 25
16:39
Hatalmasat megy ez a kísérlet: halljuk-e 40 év felett ezeket a hangokat? (SzMo)
Kisebb földrengést okozott a közösségi médiában az az amerikai hölgy, aki próbára tette az első ifjúságukon túl lévők hallását.
júl. 25
17:45
Léteznek párhuzamos univerzumok, amelyekben minden fordítva van? Egy tükör-univerzum jeleit láthatjuk? (SzMo)
Egy olyan világ és olyan valóság nyomait mutatják ki új kísérletek, amelyek teljesen a mi világunk tükröződései. Ez most nem sci-fi, hanem egy kutatás, amely talán segít megoldani az univerzum hiányzó sötét anyagának rejtélyét.
júl. 25
18:54
Aggasztó példák a természetből - lekörözi az életet a klímaváltozás tempója (Infostart)
A madarak különböző stratégiákkal képesek alkalmazkodni a klímaváltozáshoz, tempójával azonban nem tudnak lépést tartani. Így akár az olyan alkalmazkodóképes fajok is, mint a széncinege, a füsti fecske és a szarka is veszélyeztetetté válhatnak hosszútávon.
júl. 25
20:42
Visszafordíthatatlan a klímaváltozás, amin már csak lassítani lehet (Infostart)
Az idei második hőhullám éri el Nyugat-Európát: Franciaország egész területén 40 fok fölötti hőmérsékletet mértek, de a legmagasabb hőségriasztást adták ki Olaszországban, sőt Belgiumban is. Mika János éghajlatkutató, az Eszterházy Károly Egyetem egyetemi tanára szerint az egyre gyakoribb szélsőséges időjárási jelenségek kialakulásához a klímaválto

2019. július 26. péntek

júl. 26
5:42
Jön a génszerkesztés, kevesen fognak tiltakozni (Infostart)
Egy örökletes szembetegséget fognak kiirtani a segítségével.
júl. 26
11:33
A genetikai ollót vetik be az örökletes szembetegség ellen amerikai tudósok (SzMo)
A CRISPR-módszert egy örökletes szembetegség, a Leber-féle veleszületett vakság gyógyítására használják majd.
júl. 26
18:27
Ilyen az űrből nézve a „magyar tenger”, nem, nem kék a Balaton - vagy mégis? (SzMo)
A fotót a Copernicus Sentinel-2 műholdnak köszönhetjük. Ti milyen színűnek látjátok?
júl. 26
19:27
Kiderült a „kozmikus gyöngyök” titka: egy 2-3 millió évvel ezelőtt becsapódott meteorit a „tettes” (SzMo)
A különös floridai üveggyöngyökre ősi kagylók belsejében bukkantak és mindez óriási jelentőséggel bírhat.

2019. július 27. szombat

júl. 27
12:39
Több mint 100 bozót- és erdőtűz pusztított az Északi-sarkvidék eddigi „legrosszabb évszakában” (SzMo)
Ilyesmire még sosem volt példa, de a térség eddigi legforróbb júniusa felrúgta az eddigi normákat.
júl. 27
21:06
Zsebcápa és egy szirénázó mentőnél is hangosabb apró féreg az óceánban (Infostart)
Két különös tengeri élőlény is figyelmet keltett a tudományos portálokon a napokban.

2019. július 28. vasárnap

júl. 28
14:51
Így szennyezik a repülőgépek a légkört, 2050-re háromszorosára nőhet a klímaromboló hatásuk (SzMo)
A fő problémát a kondenzcsíkok jelentik.
júl. 28
19:18
Valami szétfeszíti az univerzumot, és fogalmunk sincs, micsoda (Infostart)
Kiss L. László Széchenyi-díjas fizikus az űrkutatás legfontosabb kérdéseiről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában.

2019. július 29. hétfő

júl. 29
13:33
Emberi őssejteket ültetnek egerekbe és patkányokba, hogy emberi szerveket növesszenek (SzMo)
A kutatócsoport azt állítja, hogy képesek kis lépésekben, emberi őssejtek célzott beültetésével teljesen kontroll alatt tartani az állati embriókban egyes szervek fejlődését.
júl. 29
14:06
Anna nem bír magával, vedlik és 480 centi (Infostart)
Levedlette bőrét a pécsi anakonda - közölte a Pécsi Állatkert.
júl. 29
20:21
Ennyi volt: elfogytak a Föld erre az évre jutó természeti erőforrásai – de mi következik ebből? (SzMo)
Egyre korábban jön el ez a dátum: harminc évvel ezelőtt még októberben merültek ki a tartalékok, idén először viszont már az év 8. hónapját sem érték meg.

2019. július 30. kedd

júl. 30
5:24
Szenzáció: XII. századi kőpalota lapul Abaújvár alatt (Infostart)
Az Árpád-ház program keretei között most neki is esnek, hogy mindent megtudjanak erről az Árpád-kori kőépületről és az akkori ottani életről.
júl. 30
12:54
Így töltődik újra bennünk a szerelemhormon (Infostart)
Az oxitocin ráadásul fontos szerepet játszik az átlagos szociális interakciókban, a szülésben és szoptatásban, a stressz és az étvágy szabályozásában is.
júl. 30
13:57
Kiderült, hogy az elefántok nagyon is hasznosak a globális felmelegedés elleni küzdelemben (SzMo)
Lelegelik a 30 centinél kisebb átmérőjű növényeket, így több terük marad a nagyobb törzsű, több szén-dioxidot megkötő fáknak.
júl. 30
19:09
Elhallgatták az orosz hatóságok a 2017-es titokzatos radioaktív felhő okát (SzMo)
Azt állították, hogy egy műhold okozta, egy vizsgálóbizottság azonban kiderítette, hogy honnan származott a ruténium. Majakban korábban már volt egy katasztrófa, a kár és a szennyezés nagyobb volt Csernobilnál is.
júl. 30
20:21
A fák életben tartják egymást: a kivágott csonkoknak vizet küldenek a mellettük élő növények (SzMo)
A tudósok évek óta gyanítják, hogy ilyen megosztási hálózatok léteznek, de sosem tudták bizonyítani. Mostanáig.
júl. 30
21:57
Belefullad a műanyagszemétbe a világörökség részét képező dél-csendes-óceáni sziget (SzMo)
A kicsiny korallzátonyt egykoron 'környezeti koronaékszernek' tartották érintetlensége, páratlan tisztasága miatt. Mára több tonna hulladékot sodor rá a víz. Újra meg újra.

2019. július 31. szerda

júl. 31
10:24
Újabb drámai jele van a felmelegedésnek (Infostart)
Az egyre melegebb nyarak miatt néhány évtized alatt elolvadhatnak a norvégiai gleccserek - erre figyelmeztetnek kutatók.

Keresés