Megdöbbentő adatok és okok, amelyek akár pár éven belül is igen komoly következményekkel járhatnak. Például Rio De Janeiro területének két négyzetkilométere kerülhet víz alá 2030-ra.
A Naprendszer legnagyobb tömegű bolygója pályáján haladva szeptember 26-án a lehető legközelebb kerül a Földhöz. Az érdeklődők legutóbb 1963 októberében láthatták ennyire közel, és ilyen fényesen a bolygót.
Az Egyesült Államokban közelednek a félidős választások, erre reagálva új szabályokat vezet be a TikTok a politikusok, kormánytisztviselők és politikai pártok fiókjaira vonatkozóan.
Ez az első "földvédő" űrküldetés. Azt gyakorolják, hogy egy, esetlegesen a bolygónk felé haladó égitestet el lehet-e a kitalált módszerrel téríteni a pályájáról.
Ígéretes eredményeket hoztak egy közönséges vírust használó rákterápia első klinikai vizsgálatai: egy páciens teljesen kigyógyult a rákból, míg másoknál csökkent a tumor mérete - írta brit kutatókra hivatkozva a BBC hírportálja.
Áder János a klímaváltozásról, az unió szankciós politikájáról is beszélt abban a pénteken megjelent interjúban, amit a Vas Népének adott. A volt köztársasági elnök az általa alapított Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány programsorozatának keretében a Kanizsai Dorottya Gimnáziumban tartott előadást Szombathelyen.
Az ELKH Wigner Fizikai Kutatóközpont (Wigner FK) munkatársai olyan molekulákat és nanooptikai rendszereket vizsgáltak, amelyekkel a jövőben optoelektronikai eszközök kapcsolási sebességét több nagyságrenddel lehet növelni. A projekt keretében a kutatók fontos felfedezéseket tettek a lézerfény által irányított elektronok nanométeres tartományban tör
Innovatív, biológiailag lebomló polimerek fejlesztésébe kezdett a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatóintézet – számolt be az InfoRádiónak az intézet ügyvezetője, Grasselli Norbert.
Óriásbolygók éjszakájára készül október 1-én a Svábhegyi Csillagvizsgáló. Az érdeklődők nemcsak a Jupiter, a Szaturnusz, az Uránusz és a Neptunusz különleges együttállását figyelhetik meg, de kézbe foghatnak meteoritokat, sőt még a bolygókat is megszagolhatják.
Ez a világon az első olyan teszt, amelyben űreszközt használnak egy aszteroida eltérítésére. A cél, hogy vizsgálják és fejlesszék egy esetlegesen a Földet veszélyeztető aszteroida eltérítésének módszerét.
A Florida felé közeledő Ian hurrikán miatt visszaviszik a NASA holdrakétáját a szerelőcsarnokba, hogy ne sérüljön meg. Az űrrakéta valószínűleg novemberben indulhat útnak - számolt be róla a BBC hírportálja.
A BME hallgatóit is bevonva már mesterséges intelligenciával vadásznak az informatikai rendszerek támadóira, négy "fegyver" már működik is béta verzióban.
Idén minden eddiginél szélesebb kínálatból válogathat a közönség és újra személyesen vehet részt a Kutatók éjszakáján, amit több mint félszáz településen rendeznek meg országszerte szeptember utolsó hétvégéjén 2500-nál is több programot kínálva a tudomány iránt érdeklődőknek - hangzott el az esemény budapesti sajtótájékoztatóján.