2023. november 2. csütörtök

nov. 2
15:21
Nyolc magyar el tudta hagyni Gázát – a kimenekítés részletei (Tudás.hu)
A tizenötből nyolc magyar állampolgár el tudta hagyni a Gázai övezetet, a többi hét személlyel továbbra is folyamatos lesz a kapcsolattartás a minél előbbi evakuáció érdekében – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Asztanában. A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy az izraeli fegyveres konfli
nov. 2
15:27
A Duna partszakaszába építettek sírokat, most az alacsony vízállásnál kiemeltek négyet (Tudás.hu)
Négy sírkövet kiemeltek és a Fiumei úti temetőbe szállítottak azok közül, amelyeket a hatvanas években építettek be a Duna-partba, és a folyó alacsony vízállása miatt októberben újra láthatóvá váltak – közölte a Nemzeti Örökség Intézete (Nöri) csütörtökön az MTI-vel. A Miniszterelnökség kegyeleti kultúrával foglalkozó háttérintézményének közleményé
nov. 2
15:30
Amit sosem gondolt volna a macskákról – a tudósokat is meglepte az eredmény (hirado.hu)
Egy újonnan publikált kutatásban a macskák egymás közti viselkedését kísérő arckifejezéseket mérték fel.
nov. 2
15:48
Jóváhagyta a Richter egyik készítményének forgalmazását az Európai Bizottság (Infostart)
Engedélyezi az Európai Bizottság a Richter egyik készítményének forgalmazását az endometriózis tüneti kezelésében - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön közzétett kibocsátói tájékozatásban.
nov. 2
17:57
Egy lépéssel közelebb (Tudás.hu)
Az már régi lemez, hogy a reklámok és a divat világa kéz a kézben jár, hiszen mindkettőnek a kreativitás a mozgatója. Az viszont meglepő, hogy egy reklámügynökség egy nagyszabású cipővásáron indítson kreatívokat toborzó kampányt. Márpedig az idén először megrendezésre kerülő Sneakerness fesztiválon erre is számíthatnak az odalátogatók. A magyar sne
nov. 2
18:27
Jó hír a Richtertől az endometriózisban szenvedőknek (Tudás.hu)
A Richter Gedeon Nyrt. ("Richter"), valamint a Sumitomo Pharma America, Inc. (‘SMPA’) és a Sumitomo Pharma Switzerland (‘SMPS’) bejelentette, hogy az Európai Bizottság ("EB") jóváhagyta a RYEQO® készítmény (40 mg relugolix, 1,0 mg estradiol és 0,5 mg norethisterone acetate tartalmú) II-es típusú változtatási kérelmét, az endometriózis tüneti kezelé
nov. 2
19:09
Miért helyettes államtitkár és nem államtitkár-helyettes? (Tudás.hu)
A címben szereplő kérdés már a tudás.hu-t is foglalkoztatta, ezért nagy örömmel mutatjuk most a megoldást. A Kossuth Rádió Édes Anyanyelvünk című műsorában azt kérdezte egy hallgató, hogy ha van igazgatóhelyettes, akkor miért nincs államtitkár-helyettes és miért helyettes államtitkár a titulus neve. A műsorban a választ Blankó Miklós, az Édes anyan
nov. 2
19:39
Sok lesz a Nato jármű a hazai utakon – Hadgyakorlat lesz (Tudás.hu)
A Magyar Honvédség "Adaptive Hussars 23" elnevezéssel, a NATO-erők részvételével többnemzeti, országos hadgyakorlatot tart novemberben, amelyen az ország védelmi képességeit teszteli – jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf. A honvédelmi miniszter közlése szerint a következő hetekben a Magyar Honvédség katonai műveleteket hajt végre az ország tö
nov. 2
19:45
Jelentős változás a járóbeteg szakellátásban – Figyeljen oda (Tudás.hu)
November 1. és 15. között kilencven járóbeteg-szakrendelésen indul el az új Járóbeteg Irányítási Rendszer (JIR) – nyilatkozta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az EgészségAblak új funkciójáról az MTI-nek. Rétvári Bence elmondta: a betegek mostantól országos, egységes, digitális rendszerben kapnak időpontot, első ütemben öt járóbeteg-szak
nov. 2
19:51
Azok ellenőrzik a mesterséges intelligenciát, akik kifejlesztették – ez nem maradhat így (Tudás.hu)
Rishi Sunak brit miniszterelnök szerint nem hagyható a technológiai vállalatok kizárólagos hatáskörében a mesterséges intelligencia (artificial intelligence, AI) új modelljeinek biztonsági ellenőrzése. Sunak, aki a brit kormány által összehívott kétnapos magas szintű nemzetközi AI-biztonsági konferencia zárónapján összegezte a rendezvény eredményei
nov. 2
22:45
Szerves anyagok szivároghatnak a Jupiter egyik holdjának rejtett óceánjából (Telex)
A felfedezés segíthet jobban megérteni, hogyan alakult ki a Naprendszer legnagyobb holdja.

2023. november 3. péntek

nov. 3
0:12
Megválasztották 2023 legfontosabb szavát (Infostart)
A döntést a brit HarperCollins kiadó jelentette be.
nov. 3
5:15
Miért terjeng évtizedek óta sütiszag a párizsi metróban? (Telex)
1998-tól kevernek a párizsi metró tisztítószeréhez egy direkt erre a célra kifejlesztett illatanyagot, ami a legendás madeleine süti alapján készült.
nov. 3
5:39
Ha majd egy szuperföldrésszé állnak össze a kontinensek (Tudás.hu)
250 millió év múlva egy földrész lesz csak a Földön – olvashattuk nemrég a világ talán leghíresebb tudományos lapjában, a Nature-ben  egy tanulmányban.  Ilyen már régen is volt, hiszen tudjuk, hogy a lemeztektonikai folyamatok révén a Föld kontinensei hol egyetlen nagy kontinensbe, az úgynevezett szuperkontinensbe tömörülnek, hol pedig – napjainkho
nov. 3
5:42
Kitört a Windows-pánik: számítógépek milliói mehetnek a kukába (Infostart)
A számítógépek 40 százaléka nem frissíthető Windows 10-nél újabb operációs rendszerre, ennek támogatása pedig két éven belül lejár.
nov. 3
6:39
Elhunyt Gránásy László (Tudás.hu)
Hatvannyolc éves korában elhunyt Gránásy László Széchenyi-díjas szilárdtestfizikus, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Az MTA közleménye szerint a tudós, akit az MTA Fizikai Díjával és Akadémiai Díjjal is kitüntettek, november 1-jén hunyt el. Gránásy László 1955. február 15-én született Budapesten. Alap- és középfokú tanulmányait is itt v
nov. 3
7:06
Elhunyt Gránásy László Széchenyi-díjas fizikus (Infostart)
Hatvannyolc éves korában elhunyt Gránásy László Széchenyi-díjas szilárdtestfizikus, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja.
nov. 3
7:09
Elítélték az eddigi legmenőbb kriptós fiatalt, akár 110 év börtönt is kaphat (Tudás.hu)
Bűnösnek találta minden vádpontban Sam Bankman-Friedet az esküdtszék csütörtökön New Yorkban. A tavaly összeomlott FTX kriptovaluta-tőzsde alapítóját és egykori vezérigazgatóját legkevesebb 10 milliárd dollár értékű csalással és visszaéléssel, a befektetők, ügyfelek és hitelezők félrevezetésével vádolták. A tárgyalás szerdán zárult, az esküdtek ali
nov. 3
10:30
Fájdalomcsillapítóként hathat kedvenc zenénk egy új kutatás szerint (hirado.hu)
Egy friss kutatás szerint kevéssé érezzük intenzívnek a fájdalmat, ha kedvenc dalunkat hallgatjuk.
nov. 3
15:45
A világ legjobb focistái – örökranglista (Tudás.hu)
Mi magyarok is szereplünk a FourFourTwo futballista örökrangsorában, amelyet a labdarúgó-világbajnokságokon mutatott teljesítmények alapján készített el és tett most közzé a havonta megjelenő nemzetközi futballmagazin. Pelé végzett az élen, Puskás Ferenc pedig a 25. helyre került. A brazilok tavaly decemberben elhunyt kiválósága, a sportág egyetle
nov. 3
15:51
Orbán: Európának B tervet kell kidolgoznia (Tudás.hu)
Az elmúlt időszak globális fejleményei viharosak voltak, és az európai politikát súlyos kihívások uralják – mondta a miniszterelnök Asztanában, a Türk Államok Szervezete 10. csúcstalálkozóján. Orbán Viktor a találkozón elmondott beszédében úgy fogalmazott, nehéz dilemmákkal szembesülünk, s a válaszok, amelyeket Európában adni fogunk, erős hatással
nov. 3
15:57
Digitalizálják és elérhetővé teszik százötven év magyar statisztikai adatát (Demokrata)
Megállapodást kötött a KSH, a KSH Könyvtár és az Országos Széchényi Könyvtár.
nov. 3
15:57
A 20. század ünnepelt magyar zongoristája volt, akit a világ is imádott (Tudás.hu)
Emléktábla-avatással, filmvetítéssel, valamint Kovács Kati énekesnő és Balázs János zongoraművész koncertjével emlékeznek Cziffra Györgyre a Miskolci Egyetemen november 8-án. A Cziffra György Emlékest keretében a világhírű zongoraművészre emlékezik közös rendezvényén a Cziffra Fesztivál és a Miskolci Egyetem – közölték a szervezők az MTI-vel. Novem
nov. 3
16:03
"A nemrég átadott hazai légvédelmi rendszer a világ egyik legkorszerűbbje" (Tudás.hu)
Óriási jelentősége van Magyarország biztonságát tekintve a Győrben múlt héten átadott légvédelmi rakétarendszernek, ugyanis a NASAMS-rendszer a világ egyik legkorszerűbb közepes hatótávolságú légvédelmi rendszere – hangsúlyozta a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Kajári Ferenc altábornagy
nov. 3
16:15
Csodálatos fotón a daruvonulás – 250 ezer daru vonul át ilyenkor az országon (Tudás.hu)
A daruvonulás a hortobágyi puszta egyik legnagyobb őszi látványossága; október elejétől november közepéig mintegy 250 ezer egyed fordul meg a térségben.…
nov. 3
16:18
Freund Tamás: A tudomány segítségével vészelhetjük át a kihívásokat (hirado.hu)
Csak a tudomány segítségével vészelhetjük át az emberiség előtt álló globális kihívásokat – mondta Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke pénteken, Szegeden.
nov. 3
17:33
Ügyintézés közben tanulhatunk a családi költségvetés készítéséről (Tudás.hu)
Hosszútávú együttműködési megállapodást kötött a vármegyei kormányhivatalokkal a lakosság pénzügyi kultúrájának fejlesztése céljából a Pénziránytű Alapítvány. Az együttműködés első állomásaként a családi költségvetés készítését bemutató oktató videót láthatják hamarosan a kormányablakok ügyfelei. Emellett a kisgyermekekkel érkezőket játékos pénzügy
nov. 3
19:21
Kiállítások a hétvégére – november 4-5 (Tudás.hu)
Kiállításokból szemezgettünk Önöknek a hétvégére. World Press Photo 2023 Még két napig láthatóak a Magyar Nemzeti Múzeumban 2023-ban a világ legjobb sajtófotói. A World Press Photo egy 1955-ben Amszterdamban alapított, független nonprofit szervezet, amely azóta is világszerte elismert platformja az újságírásnak, csaknem hét évtizede. Mára az általu
nov. 3
19:27
Vége a kínai gazdasági csodának? (Tudás.hu)
A kínai gazdaság potenciális növekedési ütemének lassulása visszahúzó erővel hat a globális feltörekvő térség többi nagy gazdaságának növekedési lendületére is – áll a Fitch Ratings Londonban bemutatott negyedéves világgazdasági előrejelzésében. A nemzetközi hitelminősítő közölte: az általa vizsgált tíz legnagyobb feltörekvő gazdaság – Kína, India,

2023. november 4. szombat

nov. 4
0:09
Nem az a kérdés, hogy megvalósítható-e a fúziós energia, hanem hogy hogyan lesz elég olcsó (Telex)
A berlini Tudomány Hetén a fúziós fizika színe-java gyűlt össze, hogy megvitassa, milyen akadályok állnak még az energiatermelés útjában. A tiszta áram, úgy tűnik, még nagyon messze van, de végre egyre több pénz és erőfeszítés ömlik a technológiába.
nov. 4
0:12
Elképesztő égi jelenség látható péntek estétől: felbukkan a bolygókirály (Infostart)
A Jupiter éppen a Nappal átellenes oldalra kerül, és nagyszerű látványt kínál, ráadásul hosszú ideig megfigyelhető marad.
nov. 4
5:27
Szinte az utolsó percben vagyunk: európai katalógus méri fel az űrszemetet (Tudás.hu)
Az előrejelzések szerint 2030-ra a világűrben keringő műholdak száma meghaladhatja a 100 000-et. Az űrszemét egyre nagyobb gondot jelent – ahogy erről a Horizon, az EU kutatási és innovációs magazinja is beszámolt. Egyre több a kisméretű műhold, melyekkel gyakrabban találkozhatnánk az alacsony, 500-1000 kilométeres magasságú pályán. Ezek a berendez
nov. 4
7:03
Tiltsák be a szadista videókat! (Telex)
A családvédelem a briteknél is fontos volt pár évtizede, az állam a horrorfilmeket regulázta meg, valószínűleg kamu statisztikák és a vadállatszerű bulvársajtó segítségével. Ez volt a "video nasty" névvel illetett filmek kora, amikor egy tisztességes horrorfilmet birtokolni obszcén tett volt.
nov. 4
7:12
A reklámblokkolók tiltása után újabb kemény döntést hozott a YouTube (Infostart)
Már Európában is megjelent a megemelt árú prémium előfizetés, de Magyarország még kimaradt ebből a körből.
nov. 4
9:54
Megfejthették a nagy szfinx titkát (hirado.hu)
A kutatók azt vizsgáltak, hogy milyen természeti környezet fogadta az egyiptomiakat a szfinx elkészítését megelőzően.
nov. 4
13:00
A fiatalok bő kétharmada szerint hamarosan jobbra fordul az életük (Infostart)
A nők és az inaktívak optimistábbak. A magyar fiatalok hangulatát tükröző indexe az elmúlt két évben alig változott, 11 pont körül volt, az évtized elején azonban még elérte a 20 pontot.
nov. 4
14:09
Hatszáz éves kézprotézist találtak egy németországi csontvázon, négy ujjat pótolhattak vele (Telex)
A mutató-, a középső-, a gyűrűs- és a kisujj fémlemezekből van kialakítva. Az ujjmásolatok egymással párhuzamosan, enyhén ívesen fekszenek. Szíjakkal rögzíthették a csonkhoz.
nov. 4
14:39
Brit főrabbi: csecsemők lemészárlása, civilek lefejezése "ellenállás"? (Tudás.hu)
Az utóbbi hetek palesztinpárti tüntetésein "csúnyán elmosódtak" a határok az ártatlan palesztinok sorsa iránt aggódók és a Hamász terrorizmusának támogatói között – írta cikkében Sir Ephraim Mirvis, a 300 ezres lélekszámúra becsült brit zsidó közösség országos főrabbija. Mirvis a The Times című konzervatív brit napilapban közölt írásában felidézi,
nov. 4
14:41
Elhunyt Murányi László újságíró (Tudás.hu)
Életének 86. évében békességben, családi körben elhunyt Murányi László újságíró, szerkesztő, műsorvezető – közölte felesége, Murányi Hajnalka szombaton az MTI-vel. Temetése november 10-én, 13 órakor lesz Kiskőrösön, az evangélikus temetőben. Murányi László a gyóni evangélikus parókián született l937. augusztus 29-én, édesapja a helyi egyházközösség
nov. 4
16:00
Elhunyt az űrhajós, aki kanyaró miatt nem repülhetett, mégis a küldetés egyik hőse lett (hirado.hu)
87 éves korában elhunyt Ken Mattingly amerikai asztronauta.
nov. 4
18:42
Új magyar csodaszer készül a rákellenes küzdelemben (Infostart)
Kimagasló aktivitású, kis dózisban alkalmazható új magyar rákellenes gyógyszermolekula-jelöltet fejlesztettek ki az ELTE kutatói a Szint-Plusz Tématerületi Kiválósági Program keretében.
nov. 4
18:57
A történelem 10 legfurcsább háborúja (Tudás.hu)
A világ veszélyessé vált, sokak szerint a 3. világháború rég nem volt ilyen közel, mint most. Bár a mostani ukrán, vagy izraeli háborúnak mély történelmi okai vannak, számos esetben banális ok miatt robbant ki végzetes háború. Indult már véres háború egy focimeccs, egy elkószált kutya, vagy disznó, illetve egy évekkel korábban levágott fül, vagy ép
nov. 4
19:45
Megtalálhatták az ősbolygót, amely a Földdel ütközve létrehozta a Holdat (Tudás.hu)
Évmilliárdokkal ezelőtt egy bolygó valószínűleg a Földbe csapódott, és a kiszóródó törmelékből a gravitáció hatására végül a Hold lett – a tudósok gyakorlatilag teljesen egyetértenek ezzel az elmélettel. De mi történt a bolygóval, amely Földdel ütközött? Állítólag megvan a megoldás a rejtélyre. Az óriásbecsapódás-hipotézisnek nevezett elmélet a Hol

2023. november 5. vasárnap

nov. 5
5:48
Érdekes fotók politikusaink temetéséről (Tudás.hu)
Hírességeink temetése után az érckoporsón és a gránit sírkőn túl érdekes történetek is maradnak ránk emlékbe. Miért kísérték oldalkocsis motorosok Károlyi Mihály koporsóját, miért volt nagyrészt fehérbe csomagolva a Műcsarnok 1989-ben, és miért nevezhették avantgárd utazó gyászszertartásnak Kossuth Lajos hazahozatalát. A közelmúlt legemlékezetesebb
nov. 5
7:18
Az egész világra kiterjedően óvatosságra inti az amerikaiakat az Usa (Tudás.hu)
Libanon azonnali elhagyására kérte az amerikai állampolgárokat az Egyesült Államok külügyminisztériuma. A washingtoni külügyi tárca konzuli szolgálatának utazási információs oldalán megjelent frissített figyelmeztetés egyben az egész világra kiterjedően óvatosságra kéri a külföldön tartózkodó amerikai állampolgárokat. A dokumentum Libanonra vonatko
nov. 5
10:48
Erős vulkánkitörés fenyegeti Izlandot a Kék Lagúnánál (Telex)
800 évig szunnyadtak a mélyben rejlő erők a Reykjanes-félszigeten, a híres Kék Lagúna környékén, de most valami megmozdult. A felfelé nyomuló magma földrengéseket okoz, óriási nyomást kifejtve emeli a felszínt, és bármikor a felszínre törhet.
nov. 5
12:09
Az Alzheimer-kór és a cukoranyagcsere zavarainak összefüggéseit vizsgálják szegedi kutatók (hirado.hu)
A cukoranyagcsere zavarai számos betegség kialakulásához vezethetnek.
nov. 5
14:09
A forradalmi ötletnek köszönhetően a háziasszonyok rémálma sem válik valóra (hirado.hu)
Az új robotporszívó egészen másképp közelíti meg a padlótisztítást.
nov. 5
15:00
A nők és az étel miatt jöttek Magyarországra, aztán elkövették az évszázad bűntényét (Telex)
Negyven éve történt a műkincslopás a Szépművészeti Múzeumban, a szocializmusban óriási szenzáció volt a "nyugati" stílusú bűntett. Az akciót olaszok szervezték, de jóval kisebb börtönbüntetést kaptak, mint magyar segítőik. A megbízóra sosem derült fény.
nov. 5
15:24
Nagyon sok fiatal katona meghalt – Gyásznapok Kárpátalján (Tudás.hu)
3 napos gyászt hirdettek Kárpátalján amiatt, hogy két napja egy orosz rakétatámadás következtében életét vesztette a munkácsi 128-as számú különálló hegyi rohamdandár több mint húsz katonája, sokan pedig megsebesültek a frontvonal közelében, Zaporizzsja megyében – közölte hivatalos közösségi oldalain Viktor Mikita, a megyei katonai közigazgatási hi

Keresés