2023. április 25. kedd

ápr. 25
0:15
Titokzatos színes fényeket láttak a Börzsönyben (Infostart)
Sarki fényt lehetett látni vasárnap este a Börzsönyben. Az esetről videó is készült.
ápr. 25
0:18
Az eredeti három helyett négy díjazottja lett az “Aranybulla 800” pályázatnak (Tudás.hu)
Az “Aranybulla 800” című pályázat ünnepélyes eredményhirdetésével április 24-én – az Aranybulla napján – lezárult az a rendezvénysorozat, amelyet a II. András által 1222-ben kibocsátott, és a későbbi korszakok alkotmányfejlődésére nagy hatással bíró jogi dokumentum értékelésére szerveztek. Az Országgyűlés elnöke által egyetemek és főiskolák hallgat
ápr. 25
0:19
Leszáll egy aszteroidára, majd egy üstököst vesz célba Kína új űrszondája (Infostart)
A Tienven-2 elődje korábban a Marson landolt.
ápr. 25
0:22
Szladits Károly Nemzetközi emlékkonferenciát szervezett a hétvégén Dunaszerdahelyen a Közép-európai alapítvány (Cef) (Tudás.hu)
A közjog és a magánjog a változó időben nevet viselő egész napos szakmai konferencián neves külföldi és hazai előadók tisztelegtek a 152 évvel ezelőtt Dunaszerdahelyen született, a Magyar Tudományos Akadémia tagjának is megválasztott egyetemi tanár kimagasló életműve előtt. Szladits Károly szakmai munkásságának legjelentősebb eredménye a Magyar ma
ápr. 25
0:26
Bőrtünetnek gondoljuk, pedig gyógyíthatatlan autoimmun betegség (Tudás.hu)
A pikkelysömör bármely életkorban kialakulhat, de az első tünetek jellemzően 15 és 35 éves kor között jelentkeznek. A psoriasis-os betegek 75%-ánál 46 éves kora előtt derül ki, hogy érintett. Az esetek 80-90%-ában plakkos pikkelysömör alakul ki. A pikkelysömörrel küzdő betegek egyharmadánál ízületi gyulladás is megállapítható. Bőrbetegség vagy sem?
ápr. 25
0:30
Szombaton eltúrázhatunk a “pörbölyi titánhoz” – Magyar rekord is fűződik a nevéhez (Tudás.hu)
Kirándulásokkal, kiállításokkal, lovas bemutatóval és gyermekprogramokkal kezdődik a hét végén az idegenforgalmi idény a Gemenc Zrt. ökoturisztikai központjában, Pörbölyön. Az erdőgazdaság hétfői közleménye szerint szombaton délelőtt 20 kilométeres gyalogtúrát szerveznek Magyarország jelenleg ismert legnagyobb törzskerületű fájához, a “pörbölyi tit
ápr. 25
0:34
Az 1940-es mészárlás áldozataira emlékeznek a turnéra induló zeneművel (Tudás.hu)
Varsóban, Krakkóban és Gdanskban mutatják be a hét végén Király László zeneszerző és Polner Zoltán költő Katyn requiem című művét a Szegedi Szimfonikus Zenekar és a Vaszy Viktor Kórus előadásában. A zenekar Gyüdi Sándor vezényletével lép fel, Szólót énekel Somogyvári Tímea Zita (szoprán) és Altorjay Tamás (basszus). A turné pénteken a gdanski Másod
ápr. 25
0:38
A klímaváltozás hatásai már a közvetlenül is érezhetők a Kárpát-medencében – Mielőbbi cselekvésre van szükség (Tudás.hu)
Személyes példamutatással lehet rávenni a fiatalokat, hogy környezettudatosan éljék az életüket – hangsúlyozta a Belügyminisztérium köznevelésért felelős helyettes államtitkára a 2023. évi Kárpát-medencei fenntarthatósági témahét nyitórendezvényén hétfőn. Kisfaludy László a Magyar Tudományos Akadémián megtartott konferencián elmondta, a 2016-ban út
ápr. 25
0:42
Ismét elindul a Growww program (Tudás.hu)
A Mol-csoport regionális diplomás programjában az idén 7 országban 74 friss diplomást vesz fel, akik lehetőséget kapnak arra, hogy a régió mobilitásának, energiaellátásának és fenntarthatóságának előmozdítását célzó megoldásokon dolgozzanak – tájékoztatott a vállalat hétfőn. A közlemény szerint a Growww elnevezésű egyéves program széles körben tesz
ápr. 25
0:46
Érdekes eredményt hozott a brit közvélemény kutatás -Nem mindenki örül a királyságnak (Tudás.hu)
A britek többsége továbbra is pártolja a királyság intézményét, az átlagon belül azonban a fiatalok alig harmada szeretné, hogy az ország államformája a jövőben is monarchia legyen. A legnagyobb brit közvéleménykutató intézet, a YouGov a BBC közszolgálati médiatársaság megbízásából végzett országos felmérést III. Károly király közelgő koronázása al
ápr. 25
0:50
Down-szindrómás szereplőkkel készült film is bekerült a Little Europe Filmfesztivál repertoárjába (Tudás.hu)
Egy Down-szindrómás színészekből álló amatőr színtársulat áll a Little Europe Filmfesztivál lengyel filmje, az Amatőrök középpontjában, amelyet csütörtökön láthat a közönség a Toldi moziban. Első alkalommal rendezik meg a Toldi Moziban április 25. és 27. között a Little Europe Filmfesztivált, amelyen hét közép-európai játékfilmet és két dokumentumf
ápr. 25
5:06
Soha nem épült fel Párizs életveszélyes örömtornya, amelyre autóval lehetett volna feltekeredni (Telex)
A 701 méteres építmény kapcsán megjósolható volt egy csomó halálos baleset és rengeteg hányás, pedig a tervezője teljesen komolyan gondolta.
ápr. 25
5:48
Akkora lyukat találtak, hogy a távoli múlt rejtélyeire is fényt deríthet (hirado.hu)
A világ második legmélyebb kék lyukát fedezték fel a mexikói Chetumali-öbölben.
ápr. 25
5:57
Szokatlan dologra veti be a mesterséges intelligenciát a Google (Infostart)
A változás megköveteli, hogy a vállalkozások az új keresőmotor mesterséges intelligencia alapú megközelítéséhez igazodjanak.
ápr. 25
6:12
A honfoglaló magyarok és a baskírok genetikai kapcsolata (Tudás.hu)
Az Ural vidékén élő mai baskírok közelebb állnak genetikailag a honfoglaló magyarokhoz és az obi-ugorokhoz, mint mi, mai magyarok. Ilyen és hasonló izgalmas eredményeket hozott egy populációgenetikai kutatás, amelyről az erről szóló tanulmányt jegyző két szakember, Németh Endre populációgenetikai modelleket kutató matematikus, az Óbudai Egyetem Alk
ápr. 25
6:24
Mesterségesen öregítik meg a fákat, ezernél is több faj sorsa függ a projekt sikerétől (SzMo)
Keveseknek jut eszébe, milyen sok fajnak fontos a szívrothadás, ami a tölgyeknél 300 éves kor felett, a bükkfáknál pedig úgy 120 év után indul be. Csakhogy ma már kevés fa éli meg ezt a kort. Így most fiatal fákat öregítenek.
ápr. 25
6:33
Jelez az autó, ha hőség idején gyerek marad a kocsiban (Infostart)
Életet menthet az a technológia amely riaszt, ha kisgyermek marad az autóban.
ápr. 25
8:48
Több tíz ezer orthodox zsidó érkezett Magyarországra, hogy megemlékezzen a bodrogkeresztúri csodarabbira (Tudás.hu)
Ahogy az elmúlt évtizedben minden évben, idén is néhány nap alatt mintegy 30 000 – 40 000 ortodox zsidó érkezett hazánkba, hogy megemlékezzen a világhírű magyar származású rabbiról. A héber naptár szerint a Reb Steiner Saje Ijár hó 3-án hunyt el, ami idén április 24-ére esik. A rendezvényt a rabbi unokájának Egyesül Államokban élő családja és annak
ápr. 25
9:09
Itt a lista - Ezért terjed a férfimeddőség (Infostart)
A Semmelweis Egyetem szakemberei csaknem 27 000 tanulmányból kiindulva összegezték a spermiumok örökítőanyagának károsodását okozó legveszélyesebb tényezőket. A férfiak nemzőképessége az elmúlt évtizedekben drasztikusan csökkent, fontossá vált a megelőzés.
ápr. 25
9:48
A környezetszennyezés és a dohányzás jelentős mértékben csökkenti a nemzőképességet (Telex)
A fejlett országokban hatból egy pár meddőségi problémákkal küzd.
ápr. 25
10:12
Semmelweis Egyetem: Hanyatlik a férfiak nemzőképessége (hirado.hu)
Az egyetem szakemberei csaknem 27 ezer tanulmányból kiindulva összegezték a spermiumok örökítőanyagának károsodását okozó legveszélyesebb tényezőket.
ápr. 25
10:24
Applikációval is szerezhetünk állást a Corvinus Fesztiválon (Tudás.hu)
A Corvinus Egyetem április 25-én és 26-án rendezi meg a Career & Business Festivalt, ahol több mint kétszáz állásajánlattal harminc cég lesz jelen az ország vezető vállalatai közül – közölte az egyetem kedden. Banki, pénzügyi, tanácsadói, FMCG (napi fogyasztási cikkek) szektorokból érkező cégekkel találkozhatnak az érdeklődők az eseményen, amelyen
ápr. 25
10:48
Egyelőre nem sikerült „felébreszteni” a téli álmát alvó kínai marsjárót a túl sok por és homok miatt (hirado.hu)
A Csu-zsung motoros rovernek, amely a kínai tűzistenről kapta a nevét, tavaly decemberben kellett volna felébrednie az alvó üzemmódból.
ápr. 25
10:48
Semmelweis Egyetem: hanyatlik a férfiak nemzőképessége (Demokrata)
A férfiak nemzőképessége az elmúlt évtizedekben drasztikusan csökkent.
ápr. 25
11:06
Ezeréves kincsekre bukkant egy csapat fiatal a kukoricamezőn (hirado.hu)
A feltehetően a 980-as évekből származó érméket tavaly ősszel fedezték fel egy dán kukoricaföldön.
ápr. 25
11:09
Még mindig nem tudták felébreszteni a kínai marsjárót (Infostart)
A rárakódott homok és por miatt nem tudták újra indítani a 2022 májusa óta "téli álmát alvó" kínai marsjárót.
ápr. 25
11:36
Tudja mi volt az eredeti funkciója a Postapalotának? (Tudás.hu)
Évszázados értékünk – Korcsolyapályától a Pénzmúzeumig címmel új időszaki kiállítás nyílt a Pénzmúzeumban, amely a Budai Postapalotát, annak 100 éves múltját és rekonstrukcióját mutatja be – tájékoztatott a Pénzmúzeum. A kiállítás célja, hogy az ingatlan történetén túl közelebbről is megismertesse az érdeklődőkkel az épület tervezőjét, Sándy Gyula
ápr. 25
12:42
Különleges jeleket találtak Károly király koronázásának egyik kellékén (hirado.hu)
A scone-i kő, azaz a Végzet köve fontos koronázási elem az Egyesült Királyságban.
ápr. 25
13:42
Egy római kori orvos sírjára bukkantak a Jászságban (hirado.hu)
A feltárt leletegyüttes Európai viszonylatban is egyedülálló.
ápr. 25
14:09
„Még terjedőképesebb” – Rusvai Miklós elmondja, mit kell tudni a fenyegető új Covid-alvariánsról (Infostart)
Új Covid-variáns jelent meg Európában. Az arcturus először Indiában terjedt el, de már Nagy-Britanniában is 135 esetet regisztráltak, 5 britet meg is ölt a mutáns. A víruskutató kérdésünkre elmondta, hogy az új vírustörzs az omikronnál is fertőzőbb. Eljöhet hozzánk is.
ápr. 25
14:12
Egy 50 év körüli római kori orvos sírját találták meg a Jászságban a teljes orvosi felszerelésével együtt (Telex)
A szenzációs felfedezéshez hasonlót eddig csak Pompejiben találtak.
ápr. 25
14:48
Áder János: az utóbbi kétszáz év emberi tevékenysége kizsigereli a Földet (Demokrata)
Az emberi tevékenység utóbbi kétszáz éve alatt történt meg a környezetünk mesterséges átalakításának 99,9 százaléka.
ápr. 25
17:18
Miért látjuk mostanában gyakrabban a sarki fényt? (Telex)
Tavaly óta négyszer is látszott Magyarországon a ritka fényjelenség, előtte legutóbb 2015-ben volt ilyesmi. A háttérben az áll, hogy rohamosan közeledünk a jelenlegi napciklus szoláris maximumához, amikor csúcson van a mágneses aktivitás.
ápr. 25
18:12
1956: fasiszta felkeléstől tömeges erőszakcselekményig volt már minden a forradalom (Telex)
Ungváry Krisztián előadásában végigvette, hogyan látták és használták fel 1956-ot a történelem során a különböző politikai rendszerek.
ápr. 25
19:36
Hetven éve jelent meg a tanulmány, ami alapjaiban változtatta meg a tudományt (Telex)
1953. április 25-én a Nature szaklapban jelent meg először, hogy Francis Crick és James Watson felfedezte a DNS kettőshélix-szerkezetét, ami a 20. század egyik legnagyobb felfedezésének bizonyult, ami miatt ma ismerhetjük a teljes emberi génállományt.
ápr. 25
21:51
Végtagmentő fejlesztésért járt a Richter rangos díja (Infostart)
Átadták a Richter Érdemérem idei díjait. Tudomány és innovációs kategóriában Rozsos István sebész-érsebész kapta az elismerést végtagmentő applikációjáért. Az alkalmazás segít a betegeknek, hogy mikor kell orvoshoz fordulni, és a konzultációig is hasznos tanácsokkal látja el őket.

Keresés