2023. április 29. szombat

ápr. 29
7:12
A régi jó háziurak nyomában a pesti Nagykörúton (Tudás.hu)
Meglehet, Budán lakni valóban világnézet – a pesti Nagykörúton viszont életforma. Így volt legalábbis bő száz éven keresztül, a régi Pestet körbeölelő bulvár kiépülésétől úgy a legutóbbi rendszerváltásig. Azóta persze sok minden megváltozott. Egyetemistákat kérdeztem a minap, mi jut eszükbe a Nagykörútról. A 4-es, 6-os villamos, meg a 4-es, 6-os ko
ápr. 29
7:54
Mintegy 70 ezer vajdasági magyarral lett kevesebb az utóbbi tizenegy évben a népszámlálási adatok szerint (Tudás.hu)
Szolnok lakosságával egyenlő, mintegy hetvenezer magyarral lett kevesebb 2011 óta a Vajdaságban a tavalyi népszámlálás nemzeti hovatartozásra vonatkozó végleges adatai alapján, amelyeket a szerbiai Köztársasági Statisztikai Hivatal pénteken közölt. A 2011-es népszámlálási adatok szerint Szerbiában 7 186 862 ember élt, közülük 253 899 vallotta magát
ápr. 29
9:06
Ferenc pápa: a háború szólistái törnek utat maguknak (Tudás.hu)
Abban a világban, amelyben élünk, végig kell néznünk, ahogy a béke álmát éneklő kórusnak sajnálatosan leáldozik, miközben a háború szólistái törnek utat maguknak – fogalmazott Ferenc pápa pénteken a budapesti Karmelita kolostorban az állami hatóságok, a társadalmi élet és a diplomáciai testület képviselőivel találkozva. Ferenc pápa hangsúlyozta: a
ápr. 29
9:54
Az integrációt célozza az idei Mozaik Múzeumtúra a Néprajzi Múzeumban (Tudás.hu)
Az integráció jegyében szervez fogyatékossággal élő és tipikus fejlődésű diákoknak múzeumpedagógiai foglalkozásokat május 3-án az Örökség Kultúrpolitikai Intézet a Néprajzi Múzeummal együttműködve. A Mozaik Múzeumtúra Nap elnevezésű programon a diákok vegyes csoportokban, ingyenes programokon vehetnek részt a budapesti Néprajzi Múzeum különböző kiá
ápr. 29
10:30
Tartamos erdőgazdálkodás a Fenntarthatósági Témahéten (Tudás.hu)
Miért mohos a fák törzse, mi történik a lehullott ágakkal, s milyen állatok élnek az erdőkben? Többek között ezekre a kérdésekre is választ kaphattak az Agrárminisztérium munkatársainak budapesti erdőkről szóló előadásán a résztvevők az idei Fenntarthatósági Témahéten – közölte a tárca. Pénteken zárult a 2023-as Fenntarthatósági Témahét, melynek kö
ápr. 29
11:33
Bajban a Windows 10 tulajdonosai, gyorsan lépniük kell (Infostart)
A jövőben már nem érkeznek újdonságok az operációs rendszerhez, ahogy közeledik a hivatalos támogatás vége.
ápr. 29
12:00
Az 1848/49-es forradalmat és szabadságharcot helyi szemszögből bemutató kiállítás nyílt Pécsen (Tudás.hu)
A magyar reformkor és az 1848/49-es forradalom és szabadságharc időszakát tárja fel egy új, Pécsen megnyílt kiállítás – közölte a tárlatot összeállító Janus Pannonius Múzeum (JPM). A baranyai közgyűjteményi feladatokat ellátó intézmény közleményében azt írták: a kort felidéző régi fotográfiák, festmények, grafikák, iparművészeti alkotások, a szabad
ápr. 29
12:30
Barba Negra – A Pantera, a Gojira és a Clutch is fellép a nyáron (Tudás.hu)
Mások mellett a Pantera, a Gojira, a Clutch, a Powerwolf, a Biohazard, a Kreator, az Amon Amarth, valamint a hazai metálszíntér képviselői is koncertet adnak idén a Barba Negra nyári programjában. A szórakozóhely, amely tavaly Csepelre költözött, komoly fejlesztéseken esett át, ezek keretében jött létre a Red Stage és a Blue Stage is – közölték a s
ápr. 29
12:57
Megenyhültek az olaszok a ChatGPT-vel szemben (Infostart)
Olaszországban ismét elérhetővé vált az Open AI cég mesterséges intelligenciára épülő chatbotja, a ChatGPT – közölte az olasz adatvédelmi hatóság (Garante).
ápr. 29
14:06
Irány a színpad! – A Magyar Rádió Gyermekkórusáról indul sorozat az M2 Gyerekcsatornán (Tudás.hu)
Irány a színpad! címmel rendhagyó sorozat indul a Magyar Rádió Gyermekkórusáról az M2 Gyerekcsatornán május 3-án. Az M2 Gyerekcsatorna legújabb sorozata a Magyar Rádió Gyermekkórusát a tagok mindennapjain keresztül mutatja be. A nyolcrészes széria a kórustagok szemszögéből láttatja azt a szorgalmas és alázatos munkát, amellyel az ifjú művészek csod
ápr. 29
14:36
Mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztettek ki több mint kétmilliárd forintból (Tudás.hu)
A forgalmi dugók csökkentését szolgáló, mesterséges intelligencián alapuló közlekedésirányítási rendszert fejlesztett ki a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) két fővárosi vállalkozás együttműködésében. A szoftverfejlesztéssel foglalkozó Gamax Informatikai és Munkaerő-kölcsönző Kft. közleményében azt írták: a BME Hálózati Rendszerek és Szolgáltatások T
ápr. 29
15:18
Pápalátogatás – Vak gyerekekkel, menekültekkel, szegényekkel és fiatalokkal találkozik Ferenc pápa (Tudás.hu)
Ma délelőtt vak gyerekekkel, majd menekültekkel, hajléktalanokkal, szegényekkel, délután pedig fiatalokkal találkozik Ferenc pápa magyarországi apostoli látogatása második napján. Ferenc pápa szombat reggel magánlátogatást tesz a vak gyerekeket gondozó Boldog Batthyány-Strattmann László Otthonban. Az egyházfő ezt követően a budapesti Rózsák terén t
ápr. 29
16:00
Kerékpárszállítási lehetőséget tesztelnek egy Caf-villamoson (Tudás.hu)
Kerékpárszállítási lehetőséget tesztelnek egy erre a célra átalakított CAF-villamoson – tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Azt írták, többéves előkészítő munka után kapott engedélyt a hatóságtól az alacsonypadlós CAF-villamosok kerékpárszállításra is alkalmas prototípusa, a szerelvénnyel csütörtöktől az 1-es villamos vonalán lehet
ápr. 29
16:39
Veszélyes szúnyogok támadnak Európára, súlyos betegségeket hoznak (Infostart)
A tudósok szerint ennek is a globális felmelegedés az oka.
ápr. 29
16:48
Egyhetes programsorozattal ünnepli Miskolc a város napját (Tudás.hu)
Egész héten át tartó programsorozattal ünnepel Miskolc a városnap alkalmából május 11. és 16. között. A miskolci polgármesteri hivatal pénteki közleménye szerint az 1909-es városi rangra emelkedésre emlékezve az ünnep hagyományos eseményei mellett a program számos új elemmel és helyszínnel bővül. Kiemelt eseményként említik a Miskolci Nemzeti Szính
ápr. 29
17:18
Száz éve egymással háborúzó taxisoktól voltak hangosak Chicago utcái (Telex)
Egy Herz Sándor nevű magyar bevándorló taxitársaságot alapított a városban, aztán megjelent a konkurencia, majd a maffia is. A háborúnak több halottja volt, később Herz kiszállt, amikor már a családját fenyegették.
ápr. 29
17:54
A tánc világnapja – Gálaműsorral és szakmai díjak átadásával ünnepelnek a Nemzeti Táncszínházban (Tudás.hu)
Gálaműsorral és szakmai díjak átadásával ünnepli a tánc világnapját szombaton a Magyar Táncművészek Szövetsége a Nemzeti Táncszínházban. A táncszínház is csatlakozott a 10. Nemzetközi Színházi Olimpiához, amelyről Vidnyánszky Attila, a fesztivál művészeti vezetője, egyben a Nemzeti Színház vezérigazgatója számolt be a tánc világnapján tartott szomb
ápr. 29
18:12
Az elszaporodott farkasok szigorú védettségének lazítását szeretnék a német gazdák (Tudás.hu)
Németországban annyira gyakorivá váltak a tenyészállatok elleni farkastámadások, hogy a helyi gazdák azt szeretnék, hogy a hatóságok lazítsanak az európai uniós jogszabályok alapján szigorúan védett állatokra vonatkozó kilövési szabályokon – írta pénteken a The Guardian című brit lap. A német gazdák érdekvédelmi szervezete arra hívta fel a figyelme
ápr. 29
19:00
A tánc világnapja – Díjakat adnak át a Nemzeti Táncszínházban (Tudás.hu)
Életműdíjat vehet át Szőnyi Eleonóra balettművész, balettmester, a Magyar Táncművészeti Egyetem (MTE) egyetemi tanára, Liszt Ferenc-díjas, érdemes művész a tánc világnapján a Nemzeti Táncszínházban, ahol gálaműsorral ünnepelnek és szakmai elismeréseket adnak át szombat este. A világnapot, amely a klasszikus balett óriásának tartott Jean-Georges Nov
ápr. 29
19:06
Ez a háború addig folyhat, amíg az utolsó ukrán nem gondolja azt, hogy elege van belőle (Telex)
Az ukránok nem nácik, a Krím nem orosz terület, és felesleges békéről beszélni egy olyan diktátorral, aki szerint a megtámadott ország nem is létezik. Ungváry Krisztián történész előadása alapján cáfoltuk meg a legfontosabb dezinformációs narratívákat az orosz–ukrán háborúval kapcsolatban.
ápr. 29
20:12
Huszonötödik alkalommal rendezik meg a Tánc Nemzetközi Kortárs Fesztivált Veszprémben (Tudás.hu)
Huszonötödik alkalommal rendezik meg a Tánc Nemzetközi Kortárs Fesztivál programjait Veszprémben. A jubileumi eseménysorozatot a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (VEB2023 EKF) programba illeszkedve tartják meg. Vándorfi László, a fesztivál igazgatója a rendezvény pénteki veszprémi sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a magyar vidék
ápr. 29
23:06
Vizet könnyezik a jégemlékezet (Telex)
A világ legészakibb kutatóállomásán, a Spitzbergákon egyre durvábban csapja arcul a klímaváltozás az ott élőket. Ny-Ålesundban hétszer olyan gyors a felmelegedés, mint a világátlag. A kiolvadó jég miatt repednek a házalapok, a vadászterület nélkül maradó jegesmedvék a kicsiny településen is kószálnak élelem után kutatva, a gleccserekből is egyre ne

Keresés