Sztefan Komandarev bolgár rendező Blaga leckéi című, bolgár-német koprodukcióban készült filmjének ítélték oda szombaton az 57. Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztivál fődíját, a legjobb filmnek járó Kristályglóbuszt. A díjnyertes alkotás egy nyugdíjas tanítónő viszontagságait, problémáit mutatja be, miután csalók elvették tőle megtakarításait. Köz
Láma, dámszarvas borjú és indiai ludak is születtek a Kecskeméti Vadaskertben, de a ritkaságnak számító himalájai fényfácán-kakas is látható már az állatkertben – közölte az intézmény igazgatóhelyettese. Zomboryné Polyák Irén elmondta: a Kecskeméti Vadaskertben már három éve tartanak fényfácán tojót, és nemrégiben egy színpompás, a hátán vörös, ara
Idén is várja a művészet iránt érdeklődő fiatalokat a Hybrid Art Camp ingyenes művészeti alkotótábor a fenntarthatóság és az újrahasznosítás jegyében augusztus 10. és 19. között Köveskálon – közölte a HybridCycle. Mint a közleményben felidézik, az elmúlt években többek között a Káli-medence, Kecskemét, Pannonhalma és Pécs is otthont adott a Hybrid
Több mint hetven ingyenes programmal várja az érdeklődőket a Déryné Fesztivál július 19. és 23. között Sátoraljaújhelyen és környékén. A Déryné Társulat klasszikus és felolvasószínházi előadásokkal, gyermekprogramokkal készül, de néptáncelőadás és az István, a király című rockopera is helyet kapott a műsorban. A fesztivál idén először ad otthont a
Immár huszadik alkalommal rendezik meg az LB27 Reggae Campet. Három év kényszerpihenő után július 25-tól 29-ig új helyszínen, Lakitelken, a Tőserdő Autóskemping területén mások mellett Sena, MC Kemon, Copy Con, Manaky, PASO és a Ladánybene 27 ad koncertet. Egyedülálló természeti környezetben, a Holt-Tisza közelében egy békés és családias fesztivál
Idén egy szegedi végzős gimnazistát, Viczián Dánielt delegálja a Nobel-díj átadási ünnepségére a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) – közölte a szervezet. Felidézték: Magyarország 2001 óta azon 18 ország közé tartozik, amely megfelelő feltételekkel delegálhat egy fiatal magyar kutatót a Nobel-díj átadási ünnepségére és az azt megelőző egyhetes stoc
A Carlton Tavern volt az egyetlen épület az utcájában, ami nem omlott össze London bombázásakor, és a tulajdonos hiába rombolta le illegálisan, tégláról téglára újra kellett építenie.
Világhírű festők egy-egy jellemző képe ihlette a 70 éves művész, Sam Havadtoy (Havadtőy Sámuel) alkotásait, amelyek a nyár végéig láthatók a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az Hommàge – Kulturális migránsok című tárlat kamarakiállításnak nevezhető, mégis nagyívű áttekintése a 20. századi avantgárd festészetnek és erős hatásának. Vele beszélgettünk. A mig
Charlie Wattsnak, a Rolling Stones dobosának könyveit és dzsesszrelikviáit bocsátják árverésre szeptemberben Londonban – számolt be róla a BBC hírportálja hétfőn. A két éve elhunyt zenész megszállottan gyűjtötte a modern szépirodalmi köteteket. Könyvtárában több tucatnyi ritka, első kiadású könyv szerepelt, köztük F. Scott Fitzgerald A nagy Gatsby
Több mint százezer érdeklődőt vonzott a vasárnap zárult Zsolnay Fényfesztivál Pécsett – tájékoztatott a szervező Zsolnay Örökségkezelő Nkft. Azt írták: a hetedik alkalommal megrendezett, száz programot magában foglaló négynapos esemény közönsége a tízezer négyzetméternyi vetített épülethomlokzat, világszínvonalú fényinstallációk mellett újcirkuszi,
Már több mint százhetvenezren voltak kíváncsiak a Szépművészeti Múzeum Csontváry-kiállításra, így a tárlat az intézmény történetének tíz leglátogatottabb kiállítása közé került – olvasható a múzeum hétfői közleményében. Mint írják, a vasárnapig látható tárlat a nagy érdeklődésre való tekintettel már hétfőnként is nyitva áll a látogatók előtt, az ut
Hét helyszínen négynapos, a kortárs művészeteket és a fenntartható közlekedést népszerűsítő, mozgó irodalmi fesztivált rendeznek csütörtöktől Szegeden – tájékoztattak a szervezők. A 2021-ben csak Szegeden megszervezett fesztiválhoz már tavaly új helyszínként Magyarkanizsa és Sepsiszentgyörgy is csatlakozott, és a vajdasági és az erdélyi városban id
A perzselően forró, helyenként kétezer Celsius-fokos égitest a csillagából ráeső fény nyolcvan százalékát visszaveri, és 260 fényévre található a Földtől.
A magyar CSFK kutatója részvételével zajlik az Euclid projekt, melyben egy július 1-jén űrbe bocsátott európai műhold térképezi fel az univerzumot kitöltő sötét anyagot és sötét energiát.
Saját kezűleg írta azt a szabadságkérelmet a 14. századi brit író, Geoffrey Chaucer, a Canterbury mesék szerzője, amiről korábban azt gondolták, hogy egy írnok készítette a nevében – számolt be róla egy új kutatás alapján a The Guardian online kiadása hétfőn. Az angol irodalom atyjaként tisztelt Chaucer 1374 és 1386 között II. Richárd király megbíz
Szombaton rendezik meg a Libegők éjszakáját; az országos rendezvényhez az idén hat helyszín csatlakozott, köztük Budapesten a Zugligeti Libegő. A július 15-én nyolcadik alkalommal megvalósuló eseményen az idén hat helyen lehet késő estig libegőzni – olvasható az esemény Facebook-oldalán. A helyszínek között van a Zugligeti Libegő mellett a mátrasze
A rendszer megépítéséhez a hideg atomok fizikájával kapcsolatos technológiai újításokat alkalmaznak, ami új kísérletek elvégzését teszi majd lehetővé a jövőben.
Az idén újra megrendezik a három lovas szakágat összefogó Masters nemzetközi versenysorozatot Szilvásváradon, amelyre több mint húsz nemzetet képviselve, közel félezer lóval neveztek hajtók és lovasok – jelentette be az agrárminiszter az eseményt beharangozó hétfői sajtótájékoztatón, a Heves vármegyei településen. Nagy István aláhúzta: az elmúlt ké
A tervek szerint még ebben az évben a Bosch csoport minden terméke és megoldása vagy eleve tartalmaz mesterséges intelligencia (AI) alapú technológiát, vagy annak segítségével fejlesztik, illetve gyártják majd – tudatta a vállalat hétfőn. A cég eredetileg 2025-re tűzte ki ezt célul, ám jó úton halad, hogy már két évvel korábban megvalósítsa a terve
Huszonnégy produkció lesz látható az augusztus 25-től szeptember 5-ig tartó Vidor Fesztivál színházi kínálatában, a jegyek értékesítését szerdán kezdi meg a szervező Móricz Zsigmond Színház – közölte a teátrum hétfőn. A kilenc napig tartó összművészeti seregszemle színházi része a Karinthy Színház Nagymester című darabjával kezdődik, de Nyíregyházá
Több mint 200 millió forint támogatást nyert el a Wigner Fizikai Kutatóközpont négy kvantuminformatikai projektje, amelyek közül az egyik fő célja egy otthoni körülmények között működtethető kis kvantumprocesszor létrehozása. Ezzel párhuzamosan a kvantumalapú számítás- és méréstechnika továbbfejlesztése, egy nemzetközi fejlesztésű kvantumos konvert
Új ügyvezetők menedzselik a Szolnoki Szimfonikus Zenekart: Patkós Imre ügyvezetővel a következő öt évben Ignácz Kristóf fog együtt dolgozni, aki édesapját, Ignácz Ervint követi az igazgatói székben – közölte a Szolnoki Szimfonikus Zenekar Nonprofit Kft. A tájékoztatás szerint a Szolnoki Szimfonikus Zenekar Nonprofit Kft. eddigi ügyvezetőinek júniu
Csaknem 200 fiatal adta be jelentkezését a Mathias Corvinus Collegium (MCC) ingyenes tehetséggondozó képzéseire. Az MCC hétfőn közölte, hogy az egyetemi programjukra még mindig pályázhatnak a középiskolai tanulmányaikat most befejező diákok. Azt írták, hogy “a Kárpát-medence legjelentősebb” tehetséggondozó intézménye hat képzési központban – Budape
A történelmi épületek rekonstrukciója lesz a hétfőtől szombatig tartó budapesti V4 Heritage Academy nyári egyetem fő témája. A rendezvénysorozatnak harmadszorra is Magyarország ad otthont az Építési és Közlekedési Minisztérium koordinációjában. Vukoszávlyev Zorán, az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) műemlékvédelemért felelős helyettes áll
A Rómeó és Júlia című darabot mutatja be a Maribori Balett a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon csütörtökön; a Szergej Prokofjev zenéjére készült balettet Valentina Turcu állította színpadra, Darai Tamás és Catarina de Meneses címszereplésével. A Maribori Szlovén Nemzeti Színház Balettegyüttesének 80 perces előadása a nézőt az utolsó pillanatig rab
A kémikus végzettség nélküli, zsidó származású Arthur Imhausen által feltalált és gyártott művaj állítólag pont olyan volt, mint a valódi, de végül így is eltűnt a történelem süllyesztőjében.