2024. december 8. vasárnap

dec. 8
20:48
Eljött a klímakrumpli ideje (Telex)
A klímaváltozás a burgonyatermelést is elérte, kínai mikrobiológusok azon dolgoznak, hogy a hőségnek ellenálló, megbízható hozammal bíró fajtát találjanak, különben kicsi és kevés krumplival kell etetni a világot.

2024. december 9. hétfő

dec. 9
8:51
3D-s szkenneléssel a jégesők belső titkainak nyomában: Új technológia a károk mérséklésére (PlanetZ)
Egy katalán kutatócsoport forradalmi módszert alkalmazott a jégeső belső szerkezetének vizsgálatára: számítógépes tomográfiával (CT). Ez az első alkalom, hogy a jégeső rétegeit károsítás nélkül vizsgálták, új ismereteket szerezve a képződésükről. A kutatók megállapították, hogy a jégesők belső rétegeinek alakja eltérhet a külső formájuktól, és a kö
dec. 9
9:30
Valószínűleg 2024 lesz az eddigi legmelegebb évünk (Telex)
Az átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal lehet magasabb, mint az iparosodás előtt.
dec. 9
10:09
Nem sok ilyen meleg november volt, mióta mérni tudja az ember (Infostart)
A felszíni globális hőmérséklet 2024 novemberében átlagosan 14,1 Celsius fok volt, ami 0,73 Celsius fokkal haladja meg az 1991 és 2020 közötti évek átlagát.
dec. 9
11:36
Az év leglátványosabb hullócsillagzápora várható (Telex)
Idén valószínűleg a december 13/14-i éjszakán tetőzik a Geminidák meteorraj.
dec. 9
13:27
Az év leglátványosabb hullócsillagzápora jön ezen a hétvégén (SzMo)
Érdemes lesz a Holdtól balra eső területet kémlelni, szinte a teljes égbolton felbukkanhatnak a hullócsillagok. Aki sok hullócsillagot szeretne látni, annak ajánlatos minél messzebb mennie a városoktól.
dec. 9
13:30
A polarizációt választotta az év szavának idén a Merriam-Webster szótár (Telex)
Erre a szóra kerestek rá, ezt használták a legtöbben 2024-ben.
dec. 9
13:57
Földrengések a Mount Spurr vulkán alatt Alaszkában – Nyugtalanító események sorozata (PlanetZ)
A tudósok aggódva figyelik a Mount Spurr vulkán alatti szeizmikus történéseket. Idén jelentősen megnövekedett a földrengések száma egy Alaszka legnagyobb városától, Anchorage-tól nem messze található vulkán, a Mount Spurr alatt. Ez a geológusokat aggasztja, mivel a vulkán aktív múltja és a megnövekedett szeizmikus aktivitás figyelmeztetést jelenthe
dec. 9
14:24
Jobb egészségügyi állapotban lehetnek azok, akik alkalmanként fogyasztanak édességet, mint azok, akik soha (Telex)
Svéd tudósok 22 éven keresztül közel 70 ezer embert vizsgáltak meg.
dec. 9
15:24
Sokat iszunk, alig mozgunk, rosszul eszünk (Telex)
Az OECD 2024-es egészségügyi jelentéséből kiderül, hogy bár sok mindenen változtathatunk mi is egyéni szinten, ha a kormányok nem fordítanak elég forrást egészségügyre és megelőzésre, akkor nem csak egyre öregebbek, de egyre betegebbek is leszünk. Márpedig a magyar állam költi erre az EU-ban a legkevesebbet.
dec. 9
16:12
Indiánál is nagyobb terület száradt ki az utóbbi harminc évben (Telex)
Ha az Antarktisz területét nem számoljuk, akkor ma a Föld összterületének 40 százalékán uralkodik szárazság.

2024. december 10. kedd

dec. 10
7:33
Jelentős magyar tudományos eredmény, rákbetegeken is segíthet (Infostart)
Betegségek miatt sérült fehérjehálózatok kijavítására találtak új megoldást a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont Gyógyszerinnovációs Központjának és a HUN-REN-SZTE Biomimetikus Rendszerek Kutatócsoportjának kutatói.
dec. 10
8:21
Darragh vihar: Több ezer otthon áram nélkül Nyugat-Angliában, két ember meghalt (PlanetZ)
Vasárnap a Darragh vihar végigsöpört az Egyesült Királyságon. A pusztító vihar 144 km/h széllökéseket hozot és főként a Severn folyó torkolatának térségében tombolt. Az erős szél és a heves esőzések több mint 10 000 ingatlan áramellátását szakították meg a régióban, bár azóta jelentős részüket helyreállították.
dec. 10
11:57
Gulyás Balázs: az MTA a tulajdona átadásával biztosíthatja a magyar tudományosság jövőjét (Infostart)
Bizakodva várja a Magyar Tudományos Akadémia közgyűlésének döntését az ingó- és ingatlanvagyon eladásáról a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat elnöke, mert szerinte ez is kell ahhoz, hogy a kiváló kutatók kihozhassák magukból a legjobb teljesítményt.
dec. 10
13:15
Ismét magyar siker született a szuperszámítógép-technológiában (Infostart)
Magyar kvantumszimulációs szoftvert használ a legújabb gyorsító kártyáihoz az NVIDIA. A fejlesztés a HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpont kutatója, Legeza Örs és az ELTE doktorandusz hallgatója, Menczer Andor nevéhez fűződik. A kimagasló eredmény új technológiák alkalmazásához nyithat utat a szuperszámítógépek világában, például sokkal megbízhatóbb
dec. 10
14:06
Tudományos függetlenség vagy központosítás? Újra átalakítják a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózatot (Telex)
Az első terv heves ellenállást váltott ki a kutatókból. A javaslatokat még mindig gyúrják, a kutatóközpontok főigazgatói és a politikai szereplők akarata közeledik egymáshoz, de sokan még mindig a totális központosítástól és a tudományos függetlenség elvesztésétől tartanak.
dec. 10
14:33
Tömeges evakuáció és készültség a Fülöp-szigeteken (PlanetZ)
December 9-én kitört a Fülöp-szigeteki Kanlaon vulkán. A rövid, de intenzív kitörése során hatalmas hamufelhőt és forró gázáradatot lövellt ki, amely közel 87 000 ember evakuálását tette szükségessé. Bár nem voltak áldozatok, a vulkán aktivitási szintjét a harmadik legmagasabb szintre emelték, jelezve, hogy további robbanásveszélyes kitörések várha

2024. december 11. szerda

dec. 11
4:57
Kiderült, mikor öregedhet leggyorsabb ütemben az agyunk (Infostart)
A kutatók azonosítottak 13 olyan fehérjét, amik összefüggésbe hozhatók az agy öregedésével, és amik a jövőben az öregedésgátló kezelések célpontjaivá válhatnak.
dec. 11
5:24
Egy lábjegyzetből nőtt ki a Nobel-díja, először kinevették, aztán forradalmasította az élettudományokat (Telex)
Az igazán nagy felfedezések mindig váratlanok, és kezdetben sokszor nem ismeri el őket a tudományos világ. Ezért érdemes nyitottnak lenni és elengedni a feltételezéseinket – erről beszélt a kémiai Nobel-díjas Martin Chalfie Szegeden.
dec. 11
8:03
Bizánci kori építményt tárt fel a földrengés Törökországban (PlanetZ)
2023-ban történt törökországi földrengés után Antakyában, a romok alatt egy 1500 éves bizánci kori építményre bukkantak. A két szintes ház törmelékei között felfedezett struktúra valószínűleg egy kis kápolna vagy sír lehetett, amely az i. sz. 5. vagy 6. századból származik. A belső tér félköríves boltozatos mennyezettel és bizánci stílusú boltívekk
dec. 11
11:21
Bogsch Erik: a legelhivatottabb reáltanároknak jár a Rátz Tanár Úr-díj (Infostart)
Idén is átadták a természettudományos oktatásért járó Rátz Tanár Úr-díjakat. Az elismerést 2000 óta kaphajták meg azok a pedagógusok, akik egész életpályájukkal szolgálták a matematika, a fizika, a kémia vagy a biológia oktatását. A díjátadó után az InfoRádió a díjat alapító Richter Gedeon Nyrt. örökös tiszteletbeli elnökét, Bogsch Eriket kérdezte.
dec. 11
12:51
A 10 gigatonnás fenyegetés: Miért nem építették meg soha a Sundial nukleáris bombát? (PlanetZ)
A Sundial nukleáris bomba koncepciója egy rendkívül pusztító fegyver tervét jelentette. A bomba a Teller-Ulam konfigurációval működött volna. Ez a dizájn több egymást követő nukleáris reakcióból állt, lehetővé téve a gigatonnás nagyságrendű robbanóerőt. A cikk feltárja a fegyver technikai és etikai akadályait, valamint azokat az okokat, amelyek mia
dec. 11
15:18
Az MTA eladja ingatlanvagyonát a kormánynak (Telex)
A kormány 80 milliárd forintot ajánlott érte, a tudományos akadémia közgyűlés ezt elfogadta. Az ingatlanok a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat tulajdonába kerülhetnek, ha a törvénytervezetet a parlament elfogadja. Az MTA állampapírba tenné a vételár nagy részét.
dec. 11
15:21
182-141-es szavazati arány - Eladó az MTA kutatóhálózati vagyona egy bizonyos célból (Infostart)
Az erről döntő szavazás nagy megosztottságra derített fényt.

2024. december 12. csütörtök

dec. 12
4:39
Árulkodó jelek: így lepleződik le a magas koleszterinszint (Infostart)
Az arcon és a végtagokon tűnhetnek fel a magas koleszterinszint első jelei.
dec. 12
4:42
Csak két nap választ el minket a Mad Maxtől (Telex)
Egyre inkább oszlik az a kép, hogy Magyarország víznagyhatalom. Az Egyensúly Intézet arra kereste a választ szakértőivel, hogy miként lehet felelősen bánni a hazai vízvagyonnal, és mennyire vagyunk közel a vízválsághoz.
dec. 12
6:30
Tavaly több mint 15 ezer kanadai választotta a "kegyes halált" (Telex)
Kanadában évről évre nő az eutanáziát választók száma.
dec. 12
6:51
Szemeket az égre, varázslatos élményben lehet részünk (Infostart)
Péntekről szombatra virradó éjjel látványos csillaghullás figyelhető meg az égen, amikor megérkezik a Geminidák meteorraj - közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló.
dec. 12
8:06
Fiatalok mutatják be a roma történelem hőseit, most szavazhat is a legjobb videókra (Telex)
A HISTOROM néven indított kezdeményezés célja, hogy a fiatalok videóin keresztül minél többen ismerjék meg a roma történelem kiemelkedő alakjait. A videókat a Roma Sajtóközpont YouTube-csatornáján, a RomaPlayen lehet megnézni, és a közönség szavazhat a legjobb alkotásokra.
dec. 12
8:24
A Real Ice startup drónok segítségével visszafagyasztanák az Északi-sark jegeit (PlanetZ)
A globális felmelegedés egyik legszembetűnőbb és legaggasztóbb jele az Északi-sark gyors jégolvadása. Az elmúlt 30 évben az itt található legöregebb és legvastagabb jégtáblák 95%-kal csökkentek, aminek következményei világszerte érezhetők: a jég elolvadása hozzájárul a tengerszint emelkedéséhez és az éghajlat felmelegedéséhez. A Real ice projekt a
dec. 12
13:15
Történelmi akciót hajt végre a NASA (Infostart)
Szentestére "jött ki a lépés".
dec. 12
17:15
Érmet szereztek a természettudományi olimpián a magyar csapat tagjai (Demokrata)
Magyarország minden évben részt vesz a nemzetközi természettudományi versenyen.
dec. 12
17:42
Még zöldebb energia: A termikus energia tárolásának forradalmi újítása (PlanetZ)
Az energiatárolás világa forradalmi változás előtt áll. A Rice Egyetem kutatói egy új hőkibocsátó eszközt is fejlesztettek ki, amely a termikus energia tárolásának alapját képezheti. Ez az eszköz hőt nyel el, majd elektromágneses sugárzássá alakítja, amelyet fotovoltaikus (PV) cellák villamos energiává alakítanak vissza.
dec. 12
18:12
Hogyan küzdjünk meg a jövő miatti szorongással? (Telex)
Egyáltalán, van-e bármi hatalmunk a jövő felett? Befolyásolják-e a múltban elszalasztott lehetőségeink, hogyan gondolkodunk a jövőről? Nézze meg itt a CEU erről szóló előadását!

2024. december 13. péntek

dec. 13
0:18
A magyaroknak csak a 6 százaléka képes igazán hosszú és összetett szövegeket értelmezni (Telex)
Az OECD kiadta az olvasási, matematikai és problémamegoldási felmérésének eredményeit. Alapvető készségekben nem állunk olyan rosszul, mint egészségügyileg, de nem nagyon van mire büszkének lenni: nem sikerült kitörnünk a középmezőnyből, és rosszabbul teljesítettünk, mint 2018-ban.
dec. 13
3:51
Csontvázak kerültek elő Budapest belvárosában (Infostart)
A Budapesti Történeti Múzeum régészei egy középkori falu maradványait ásták ki Budapest belvárosában.
dec. 13
8:24
A Föld fajainak harmada kihalhat 2100-ra, ha nem állítjuk meg a klímaváltozást (PlanetZ)
Ha a hőmérséklet emelkedése meghaladja a párizsi klímaegyezmény 1,5 Celsius-fokos célját, a fajok kihalásának üteme drámaian felgyorsulhat. A jelenlegi kibocsátási szintek fenntartása esetén 2100-ra a fajok közel 30%-a tűnhet el.
dec. 13
8:39
A következő NASA-vezető kitáncolhat a SpaceX-szel közös programból (Infostart)
A Donald Trump megválasztott elnök által az amerikai űrügynökség élére jelölt tech-milliárdos, Jared Isaacman jelentette be, hogy átmenetileg felfüggeszthetik az Elon Musk által vezetett SpaceX-szel közösen tervezett magánűrhajós küldetéseket.
dec. 13
10:48
Példa nélküli veszélyt jelentenek a tükörbaktériumok a földi életre (Telex)
Vezető tudósok figyelmeztetnek a mesterségesen létrehozható tükörbaktériumok veszélyeire. Ha kiszabadulnak a laborból, nagy pusztítást végezhetnek.
dec. 13
11:09
Egy generáció a Covid árnyékában (Demokrata)
A karantén mindenkit megviselt, ám míg a felnőttek könnyebben túllendültek a bezártság okozta megpróbáltatásokon.
dec. 13
17:24
Zooplankton: Az óceán mikroszkopikus szövetségesei a klímaváltozás ellen (PlanetZ)
Egy amerikai kutatócsoport új módszert dolgozott ki, amely a zooplankton étvágyát kihasználva növeli az óceán mélyén tárolt szén-dioxid mennyiségét. A technika az algavirágzások során agyagpor szórásával működik, amely a szénben gazdag szerves anyagokhoz kötődve ideális táplálékot hoz létre a zooplanktonok számára.

2024. december 14. szombat

dec. 14
6:39
Komoly új veszélyre figyelmeztet Zacher Gábor, bárki "belefuthat" (Infostart)
A toxikológus neve alatt életveszélyes egészségügyi tanácsokat terjesztenek az interneten mesterséges intelligenciával készített hamis videókban. A szakember szerint ez már nem egyszerű átverés, hiszen emberéleteket veszélyeztet.
dec. 14
19:06
Transzatlanti kábel: Az energiaátállás új hajtóereje Európa és Amerika között (PlanetZ)
A transzatlanti kábel, amely összeköti Európa és Észak-Amerika villamosenergia-hálózatait, kulcsszerepet játszhat a megújuló energiaforrásokra való átállásban. A két kontinens közötti energiaáramlás segíthet a szél- és napenergia-termelés ingadozásainak kezelésében, mivel a csúcsidőszakok nem esnek egybe. A jövő villamosenergia-hálózatai az időjárá
dec. 14
19:12
A talaj titkos szerepe az antibiotikum-rezisztencia terjedésében (PlanetZ)
A talaj nemcsak életet ad, hanem veszélyeket is rejthet. A talajban élő baktériumok természetes antibiotikum-rezisztencia géneket (ARG) hordoznak, amelyek átterjedhetnek kórokozókra. Ez a folyamat súlyosbítja az antibiotikum-rezisztencia válságot. Egy új tanulmány bemutatja, hogyan befolyásolja a szennyezés és a földhasználat az ARG-k terjedését, é
dec. 14
23:06
Évezredeken át szexeltek az őseink a neandervölgyiekkel (Telex)
Két nemrég megjelent tanulmány is bizonyítja, hogy a Homo sapiensek nagyon sokat keveredtek a neandervölgyiekkel, közös gyerekeket is csináltak.

2024. december 15. vasárnap

dec. 15
6:51
Űrhajósok szembetegségeit gyógyító professzor is Gábor Dénes-díjat kapott (Infostart)
Kémikus, nukleáris mérnök, és gyógyszerkutató is részesült idén Gábor Dénes díjban. A Novofer Alapítvány az 1989-ben létrehozott díjjal a közismert műszaki kutatókat ismeri el.
dec. 15
8:21
Ha még ajándékot keres, vesse be a mesterséges intelligenciát (Infostart)
Az ajándékválasztás többnyire nem könnyű feladat. Ha nincs ötlete, forduljon a mesterséges intelligenciához – mutatjuk, miben segíthet.
dec. 15
8:24
Tudtad, hogy a zsiráfok kecses lábai alkalmatlanok lejtőt mászni? (PlanetZ)
A zsiráfok nem kedvelik a meredek lejtőket, mivel azok navigálásukhoz szükséges energiát igényelnek, és növelik a lezuhanás kockázatát. A kutatás szerint a zsiráfok csak a 12°-os lejtőket tolerálják, és a 20°-os vagy annál meredekebb területeket elkerülik, ami jelentős hatással van élőhelyük elérhetőségére. A tanulmány rávilágít arra, hogy a védelm
dec. 15
9:33
Hihetetlen robotkutyák: bombakeresésben, mentésben, csomagszállításban is jobbak, mint az ember (SzMo)
Sok minden történt a világhírű Spot első megjelenése óta: az utódai maratonon indulnak, bombát hatástalanítanak és sugárfertőzött romokat vizsgálnak.
dec. 15
17:18
Vakítják az autófényszórók? A helyzet egyre rosszabb, és erről a gyártók is tehetnek! (Telex)
A vakító fehér vagy kékes színű fény jobban megvilágítja az autó előtt lévő útszakaszt, de nem csak akkor okoz gondot mindenki másnak, ha nincs jól beállítva a fényszóró.

Keresés