2024. július 17. szerda

júl. 17
0:12
Kisfaludi Strobl Zsigmond politikailag vitatható munkássága (Tudás.hu)
Kisfaludi Strobl Zsigmondról lassan lekopik a bélyeg. Persze nem azért, mert átment volna a köztudatba, hogy a budapesti Szabadság-szobor nem egy újrafelhasznált Horthy István-emlékmű (a Gellért-hegyi szoboregyüttesből csak a Sárkányölő mellékalak volt meg már korábban is), hanem mert a rendszereken átívelő karrierekre azóta már annyi újabb példát
júl. 17
0:12
Vizsgálja a Disney, hogyan szivároghatott ki a belső kommunikációjuk (Telex)
Egy orosz hekkercsoport azért szivárogtatott a cégtől, mert azok nem hagynak fel a mesterséges intelligencia használatával.
júl. 17
0:16
Magyarország már 700 milliárd forintot költött határvédelemre (Tudás.hu)
Az Európai Unió Tanácsa féléves magyar elnökségének célja, hogy az unió versenyképessége erősödjön, hiszen a globális versenyben Európa egyre inkább lemarad a tőkepiacokat és hatékonyságot tekintve – jelentette ki a pénzügyminiszter Brüsszelben. Varga Mihály, az uniós tagországok pénzügyminisztereit tömörítő tanács (Ecofin) ülését megelőzően a vers
júl. 17
0:16
Olyan erővel érkezett meg tavaly a Ciarán vihar, hogy két fokkal beesett a víz forráspontja (Telex)
A vihar alatt rekordalacsonyra esett vissza a légköri légnyomás, ez okozta a ritka jelenséget.
júl. 17
0:20
Orosz drónok Kijev megyében (Tudás.hu)
Az orosz erők újabb dróntámadást hajtottak végre az ukrán főváros, Kijev környéke ellen. A légvédelem által lelőtt egyik Sahid drón roncsai egy családi udvarra hullottak, kigyulladt a tarló, és gazdasági épületekben keletkeztek károk – közölte Ruszlan Kravcsenko, a Kijev megyei katonai közigazgatás vezetője a Facebookon. A tisztségviselő hozzátette
júl. 17
0:24
Új hírek a Tate testvérekről (Tudás.hu)
A bukaresti táblabíróság jogerős döntése szerint továbbra sem hagyhatja el Romániát Andrew Tate brit-amerikai állampolgárságú influenszer és testvére, Tristan, akiket egyebek mellett nemi erőszak és emberkereskedelem vádjával állított bírság elé a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT). Az ítélőtábla a vádhatóság fellebbezéséne
júl. 17
0:28
Szijjártó ismét beszélt a kínai külügyminiszterrel a békéről (Tudás.hu)
Magyarország és Kína szerint meg kell többszörözni a béketeremtést célzó diplomáciai erőfeszítéseket, amiben az ENSZ-nek rendkívüli felelőssége van – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter New Yorkban, miután kínai kollégájával beszélt telefonon. A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a kínai kollégáj
júl. 17
0:32
Zelenszkij az oroszokat is hívná az új békecsúcsra – Az oroszok ezt egyelőre még nem értik, mit jelent (Tudás.hu)
Nem világos, hogy mit jelent az Ukrajna által bejelentett "új békecsúcs" – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden a Zvezda katonai tévécsatornának. Peszkov arra reagált, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfőn azt hangoztatta: a "második nemzetközi békecsúcson", amelynek időpontját még nem tűzték ki, már Oroszországnak is rész
júl. 17
0:36
Mtü: 50 millióra növekedhet az évi vendégéjszakák száma 2030-ra Magyarországon (Tudás.hu)
Magyarország tízmilliós országként húszmillió turistát tud befogadni, ami 2030-ra előrevetítve évi 50 millió vendégéjszakát generálhat a jelenlegi 41,8 millióról – mondta Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója Budapesten, a McKinsey & Company "Budapest Awaits: Fulfilling the city’s tourism potential" című tanulmányának
júl. 17
0:40
"Elfogadhatatlan a diplomáciai csatornák nyitva tartásáért megbélyegezni egy országot" (Tudás.hu)
Elfogadhatatlan, hogy egy országot azért bélyegezzenek meg a transzatlanti közösségben, mert a béke érdekében folytat tárgyalásokat és a diplomáciai csatornák nyitva tartása mellett érvel – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter New Yorkban. A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt b
júl. 17
0:44
Rekordmennyiségű gázt termelt ki az ukrán állami vállalat az elmúlt fél évben (Tudás.hu)
Az első fél évben az Ukrhazvidobuvannya ukrán állami vállalat 8,8 százalékkal termelt ki több gázt, mint az előző év azonos időszakában, ami új rekordnak számít – közölte a cég. A közlemény szerint a társaság 2024 első felében 6,913 milliárd köbméter gázt termelt ki. "A Naftohaz cégcsoporthoz tartozó gázkitermelő vállalat 41 új kutat helyezett üzem
júl. 17
4:36
Állandó bázis is lehet a Holdon felfedezett barlangból (hirado.hu)
Olasz kutatók megerősítették, hogy nem messze attól a helytől, ahol 55 éve Neil Armstrong és Buzz Aldrin landolt a Holdon, olyan barlang nyílik a mélybe, amely akár állandó bázisnak is alkalmas lehet a későbbi asztronauták számára.
júl. 17
5:24
Földrengés volt éjszaka a Balatonnál (Telex)
A 2,1-es magnitúdójú földmozgást Siófokon és Balatonföldváron is érezni lehetett.
júl. 17
5:42
110 éves lenne Tolnay Klári, az őstehetség (Tudás.hu)
Tolnay Klári, aki nehezen küzdötte le palóc tájszólását, 110 éves lenne. A máig ismételt Meseautót rendező Gaál Béla látta meg benne az ösztönös őstehetséget. Jób Dániel a Vígszínház legendás igazgatója a szó szoros értelmében rázta ki belőle a tehetséget. A magánélete nem különösebben sikerült, de a pályája mindhalálig parádés volt. Pillanatok ala
júl. 17
5:54
Földrengés volt Balatonkiliti környékén (Tudás.hu)
Hol lehet hazánkban földrengés és mekkora? Egy új térkép megmondja volt a Somogy vármegyei Balatonkiliti határában kedden 23:27-kor – közölte a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma az MTI-vel. Mint írták, a 2,1 magnitúdójú földmozgást a lakosság is érzékelte Siófokon és Balatonföldváron is.…
júl. 17
5:56
2500-3000 céget érint a kiberbiztonsági tanúsításról szóló törvény – Van tennivaló (Tudás.hu)
Október 18-áig kell elkészíteniük saját kiberbiztonsági intézkedési tervüket az érintett vállalkozásoknak, valamint bejelentkezniük a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) rendszerébe. A hatóság az MTI-hez eljuttatott közleményében emlékeztetett arra, hogy az Országgyűlés tavaly májusban fogadta el a kiberbiztonsági tanúsításról é
júl. 17
6:06
Az orosz külügyminiszter Szijjártóval tárgyalt (Tudás.hu)
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter orosz kollégájával, Szergej Lavrovval egyeztetett New Yorkban, a találkozón szó volt az ukrajnai háborúról és a kétoldalú együttműködés kérdéseiről is. A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az orosz kollégájával, Szergej Lavrovval folytatott megbeszélését követően arról
júl. 17
6:08
Nincs patriótás az Európai Parlament a 14 alelnöke között (Tudás.hu)
Megválasztották az Európai Parlament 14 alelnökét Strasbourgban a testület nyitóülésén, a legtöbb szavazatot, 604-et Sabine Verheyen, az Európai Néppárt (EPP) politikusa kapta. Verheyent követi – 572 szavazattal – az ugyancsak az EPP által delegált lengyel Ewa Kopacz. Mivel az első körben csak 11 jelölt tudott abszolút többséget szerezni, második f
júl. 17
6:12
Fontos cseh napilap nyomtatott kiadása szűnik meg (Tudás.hu)
Augusztus végén megszűnik a Lidové Noviny, az egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező cseh napilap nyomtatott kiadása – jelentette be az újságot kiadó MAFRA csoport. Szeptembertől a konzervatív irányultságú Lidové Noviny már csak online kiadásban (Lidovky.cz) lesz olvasható, és a lap eddigi tartalma elsősorban kommentárokkal, véleménycikkekkel b
júl. 17
8:24
Kedvezőbb lett a középkorúak anyagi helyzete – az Öné is? (Tudás.hu)
Javult a középkorúak anyagi helyzete a K&H biztos jövő kutatás szerint, amely a szubjektív jövedelmi helyzetet vizsgálta. Egy év alatt 34 százalékról 26 százalékra csökkent az anyagi nehézségekkel szembesülők aránya, emellett az elegendő keresettel rendelkezők és alkalmanként megtakarítók aránya 23 százalékról 36 százalékra nőtt. A korábbi kedvezőt
júl. 17
10:06
Orbán ismét utazik (Tudás.hu)
Orbán Viktor miniszterelnök részt vesz az Európai Politikai Közösség (EPC) negyedik csúcstalálkozóján az angliai Oxford közelében lévő Blenheim-kastélyban – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. A tanácskozásra 47 európai állam-, illetve kormányfő kapott meghívást. A vezetők az előzetes napirend szerint megvitatják az
júl. 17
12:24
Új egészségbiztosítás a focistáknak (Tudás.hu)
A Magyar Labdarúgó Szövetség és a Groupama Biztosító friss megállapodásának köszönhetően a hazai első, illetve másodosztályban szereplő hivatásos labdarúgók mostantól egy új, a sportbalesetek után segítséget nyújtó egészségbiztosítás szolgáltatásait is igénybe vehetik. Az elsődleges cél, hogy egy esetleges sérülés után a sportolók felépülését és mi
júl. 17
12:36
Nagyon vigyázzon a bankkártyájára nyaralás alatt – banki tanácsok (Tudás.hu)
A kedvelt üdülőhelyeket nem csak a turisták, hanem a bankkártyákra, banki adatokra vadászó bűnözők is előszeretettel látogatják. Az Erste nyári kampánya a biztonságos fizetést, bankkártya- és mobilhasználatot helyezi a középpontba.  A nyári hőségben, különösen, amikor a jól megérdemelt szabadságunkat töltjük, könnyen lankad a figyelem, talán kevésb
júl. 17
12:42
Tűz egy debreceni klinikán (Tudás.hu)
Kisebb tűz volt egy debreceni egészségügyi intézményben, mintegy százötven ember hagyta el az épületet – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a honlapján. Az eset a Debreceni Egyetem Klinikai Központjának Kenézy Campusán történt – tájékoztatta az intézmény az MTI-t. A katasztrófavédelem azt írta, hogy a Bartók Béla úti létesítménybe
júl. 17
12:48
A Patrióták ebből az öt pozícióból sem kaptak semmit (Tudás.hu)
Megválasztotta Strasbourgban az Európai Parlament a testület öt háznagyát (kvesztor), a legtöbb – 559 – szavazatot a bolgár Andrej Kovacsev (Európai Néppárt, EPP) kapta. A szavazás kétfordulós volt, az első fordulóban háznaggyá választották még a luxemburgi Marc Angelt (Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége, S&D) 461 szavazattal, a szlo
júl. 17
12:54
Elhunyt Pignitzky Péter (Tudás.hu)
Hetvenkét éves korában elhunyt Pignitzky Péter, a hazai atlétikai és síszövetség korábbi főtitkára, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) egykori tagja. A MOB honlapjának beszámolója szerint Pignitzky Péter 1964 és 1977 között a Vasas közép- és hosszútávfutója volt, majd elvégezte a Testnevelési Főiskolát, ahol testnevelő tanárként, három év múlva pedi
júl. 17
13:12
Űrszondát küldenének a Földet "súroló" aszteroidához (Infostart)
Az Európai Űrügynökség (ESA) kedden bejelentette egy olyan küldetés kezdeti finanszírozását, amelynek célja, hogy űrszondát küldjön az öt év múlva a Föld mellett elhaladó Apophis aszteroidához.
júl. 17
13:12
Ábrában mit tehetünk a hőség ellen (Tudás.hu)
Nem enyhül a hőség, a hétvégéig még biztos tart a meleg, de utána sem enyhül jelentősen a hőmérséklet. Az MTI ábrájában foglalta össze mit lehet tenni ilyenkor.  …
júl. 17
13:14
Elhunyt Funk Sándor főorvos (Tudás.hu)
Hosszú betegség után 76 éves korában elhunyt Funk Sándor addiktológus, neurológus, pszichiáter. Funk Sándort, a Nyírő Gyula Kórház addiktológia osztályának volt főorvosát kedden érte a halál. Temetéséről később intézkednek – tudatta a család szerdán az MTI-vel. Funk Sándor 1948. március 30-án született Budapesten. 1972-ben végzett a Semmelweis Orvo
júl. 17
13:18
Tervben van Szicília? – Ezt feltétlenül olvassa el (Tudás.hu)
Borzalmas vízhiányról beszélt Claudio Guarnieri, a szicíliai Agrigento térségének vízszolgáltatási felelőse szerdán, hangoztatva, hogy az utóbbi ötven év legsúlyosabb szárazsága elriasztja a turistákat. Agrigento területén a szálláshelyeken nincs folyamatos vízellátás. Szicília más részén öt-hét naponta biztosított a víz a háztartásokban, de van ol
júl. 17
14:30
Farkas Bertalan szívesen csatlakozna a Hunor program űrhajósaihoz (hirado.hu)
Magyarország több mint negyven év után újra a csillagok közé készül. A Duna A bűvös magyar elme című műsorában hazánk első űrhajósa, a legendás Farkas Bertalan és a Hungarian to Orbit (Hunor) program két kutatóűrhajósa néhány személyes élményt, gondolatot is megosztottak.
júl. 17
15:18
Érdemes lesz ma az eget szemlélni: színes csillag kerül a Hold közelébe (hirado.hu)
Kézi távcsőben is teljes pompájában látszik majd a jelenség.
júl. 17
17:09
Megfeleződő népesség (Demokrata)
A legsúlyosabb népességcsökkenést Ukrajnában prognosztizálják az évszázad végére.
júl. 17
20:00
Meglepő felfedezés: változnak a nappalok a Földön (Infostart)
A klímaváltozás hatására a napok a Földön minimális mértékben egyre hosszabbak lesznek - derül ki egy új, az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS) megjelent tanulmányból.

2024. július 18. csütörtök

júl. 18
0:12
A Hold egyik barlangja hozta izgalomba a kutatókat (Infostart)
Olasz kutatók megerősítették, hogy nem messze attól a helytől, ahol 55 éve Neil Armstrong és Buzz Aldrin landolt a Holdon, olyan barlang nyílik a mélybe, amely akár állandó bázisnak is alkalmas lehet a későbbi asztronauták számára.
júl. 18
0:12
Egy átlátható ábrában az Európai Parlament összetétele (Tudás.hu)
Július 16-án megalakult az új Európai Parlament. Az alábbi ábrán jól érzékelhetően látszanak a politikai erőviszonyok.…
júl. 18
0:12
A Szuverenitásvédelmi Hivatal most a kínai vakcinák miatt szállt bele a médiába – és véletlenül a kormányba is (Telex)
A nagy igyekezetben, hogy oltásellenes propagandával vádolják meg a médiát, egy olyan tanulmányt minősítettek dezinformációnak, ami a kormány támogatásával készült. A hivatal konkrétumok nélkül vádaskodik, de amit mégis elárul, az tele van csúsztatással. A jelentés kevésbé tűnik független vizsgálatnak, mint a kormány ítéletéhez utólag hozzáírt vádi
júl. 18
0:16
Elvetették a Patrióták első kezdeményezését Brüsszelben (Tudás.hu)
A Patrióták Európáért európai parlamenti képviselőcsoport szerdán a politikai erőszak elítéléséről kezdeményezett plenáris vitát és határozatot, beleértve a Donald Trump volt amerikai elnök, jelenlegi elnökjelölt elleni merényletkísérlet elítélését is, ezt azonban a testület leszavazta – mondta Gál Kinga, a frakció első alelnöke Strasbourgban. Sajt
júl. 18
0:16
Több mint tíz év után börtönbe kerül az egyik legismertebb ukrán hekker (Telex)
A férfi a Jabber Zeus hekkercsoport egyik vezetője, 18 évet kapott.
júl. 18
0:20
Mintegy 550 hajót és csaknem 2800 versenyzőt várnak az 56. Kékszalag vitorlásversenyre (Tudás.hu)
Mintegy 550 hajót és csaknem 2800 versenyzőt várnak az 56. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj csütörtöki rajtjára – mondta a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára a versenyt megelőző sajtótájékoztatón a balatonfüredi Kékszalag Portban. Holczhauser András jelezte: már kilencvenéves múltra tekint vissza a Kékszalag, hiszen 1934-ben rendezték meg az első vers
júl. 18
0:20
"Küldjetek gyorsan az országba mindent, amit el lehet vinni Magyarországról hadizsákmányként" (Telex)
Magyarország 1919–1920-as román katonai megszállásának története átfogóan máig feldolgozatlan. Bár számos lokális tanulmány született, ezek főként a katonai eseményekre fókuszáltak, és kevésbé arra, hogy melyek voltak a megszállás mögöttes mozgatórugói. Cikkünk történész-levéltáros szerzője ebből a nézőpontból világítja meg az eseményeket.
júl. 18
0:24
10 Mastercard tipp a biztos nyári utazásért (Tudás.hu)
Még soha nem utaztak annyian, mint idén nyáron, és a turisták több pénzt is költenek, mint valaha – derült ki a Mastercard Economics Institute "Travel Trends 2024" című, 74 országra kiterjedő felméréséből. A turizmus továbbra is kiválóan teljesít Európában, részben az amerikai utazási kedvnek köszönhetően. Az utazási ágazat az egyik legerősebb szek
júl. 18
0:24
Különleges égi együttállást láthattak, akiknél tiszta volt az idő szerda este (Telex)
A Hold és a vörösen ragyogó Antares volt látható egymás mellett.
júl. 18
0:28
Moszkva semmilyen nyugati reakciót nem kapott Orbán béketervére (Tudás.hu)
Moszkva nem kapott semmilyen reagálást a nyugati országoktól Orbán Viktor miniszterelnök ukrajnai békejavaslataira, de ismeri a nyilvános válaszokat – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak. "Voltak válaszok, sőt, nyilvános válaszok is. Mint tudják, megpróbálják maguk az európaiak elítélni Orbánt, megkísérlik teljesen letagad
júl. 18
0:28
Az egyik legismertebb véralvadásgátló is hatékony gyógyszer lehet a kobraméreg ellen (Telex)
Egy ausztrál kutatás szerint nemcsak olcsóbb heparinnal kezelni a kobramarást, de sokkal hatékonyabb is, mint a hagyományos ellenmérgek.
júl. 18
0:32
Párizs a világ vezető sportvárosa, Budapest hanyadik? (Tudás.hu)
A Burson kommunikációs világcég a sporthoz leginkább kapcsolódó száz települést rangsorolta. A tanulmányt ismertető insidethegames.biz portál kiemelte, hogy az idei nyári olimpiának otthont adó francia főváros második éve áll a lajstrom élén, mögötte a második a 2028-as ötkarikás játékokat rendező Los Angeles, harmadik pedig New York. A rangsor a s
júl. 18
0:36
Hat frontszakasz van, ebből háromnál jelentettek előrenyomulást az oroszok (Tudás.hu)
A hatból három frontszakaszon nyomultak előre az orosz erők az elmúlt nap folyamán Ukrajnában, miközben három ellenrohamot vertek vissza – közölte szerdán az orosz védelmi minisztérium. A Moszkvában kiadott hadijelentés szerint az ukrán hadseregnek csaknem kétezer katonája esett el vagy sebesült meg súlyosan a harci érintkezés vonalán. A minisztéri
júl. 18
5:06
Új afrikai elefánt érkezett a nyíregyházi állatkertbe (Telex)
Jambo Spanyolországból jött, hogy a nyíregyi lányokkal barátkozzon.
júl. 18
6:06
"Minden kor újra meg újra feldolgozza a múltat" (Tudás.hu)
Fáradhatatlanul járja az országot, ha elhívják. Beszél Habsburg Mária Antóniáról vagy John Fritzgerald Kennedyről. Lazán szórja a pontos történelmi tényeket, adatokat, amelyeket színes anekdotákkal fűszerez. Hahner Péter, nyugalmazott egyetemi docens, a nemrég 30. évfolyamát ünnepelt Rubicon folyóiratot kiadó Rubicon Intézet főigazgatója a napokban
júl. 18
6:18
Űrszondát küldene a Föld közelében elhaladó aszteroidához az Európai Űrügynökség (hirado.hu)
Az Európai Űrügynökség (ESA) űrszondát küldene a 2029-ben a Föld mellett elhaladó Apophis aszteroidához.

Keresés