2024. július 18. csütörtök

júl. 18
6:36
Joe Biden lemondta szerdai választási beszédét (Tudás.hu)
Koronavírussal fertőződött meg Joe Biden; az elnök lemondta szerdai kampányprogramját – közölte a Fehér Ház. A közlemény szerint az elnök be van oltva és az ismétlővakcinát is megkapta, ezért tünetei enyhék, de hazautazik Delaware állambeli otthonába, ahol karanténba vonul. Ez alatt az idő alatt is ellátja hivatali teendőit, a Fehér Ház pedig rends
júl. 18
6:38
Vezető demokrata politikusok az elnökjelölés halasztását javasolják (Tudás.hu)
Az amerikai Kongresszus két házának demokrata vezetője a Demokrata Párt elnökjelölő konvenciójának elhalasztását sürgeti, miközben Adam Schiff befolyásos demokrata képviselő visszalépésre kérte Joe Bident a jelöltségtől. A szenátus többségi vezetője, Chuck Schumer szenátor és a képviselőházban kisebbségben politizáló demokratákat vezető Hakeem Jeff
júl. 18
9:00
Baleset miatt több kilométeres a torlódás az M1-es Budapest felé (Tudás.hu)
Baleset miatt hét kilométeres a torlódás az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, Herceghalom térségében – közölte az Útinform csütörtökön reggel. Azt írták, hogy a sztráda 27-es kilométerénél a külső és a leállósávot lezárták. Azt javasolták, hogy aki teheti, az 1-es főúton kerüljön. A katasztrófavédelem közleménye szerint egy furgon és eg
júl. 18
9:36
A NASA a magas költségekre hivatkozva törölte a Viper holdjáró küldetését (hirado.hu)
A NASA szerdán a túl magas költségekre hivatkozva bejelentette, hogy törli a VIPER holdjáró küldetését.
júl. 18
10:36
Elrajtolt a Kékszalag (Tudás.hu)
Elrajtolt az 56. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj mezőnye Balatonfüredről csütörtökön reggel 9 órakor. A vitorlásverseny honlapján közzétett tájékoztatás szerint az idei Kékszalagra 510 hajó – köztük 8 külföldi – adta le nevezését 38 hajóosztályban és értékelési csoportban. A leggyorsabbnak számító katamaránoknál tizenöt egység küzd, köztük a címvédő M
júl. 18
11:00
Eljárást indított a Gvh az Aldi ellen (Tudás.hu)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított az ALDI Magyarország Bt.-vel szemben a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt – közölte a hatóság. A GVH gyanúja szerint az üzletekben elhelyezett, 100 százalék friss és magyar hús állandó kínálatunkban, 100 százalék friss és magyar valamint Hazait szeretet
júl. 18
11:02
Új törvény segíti a fellépést az online bűnözőkkel szemben (Tudás.hu)
Az augusztus elsején életbelépő új törvény hatékonyabb fellépést tesz lehetővé az online bűnözőkkel szemben – hangsúlyozta Túri Anikó, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közigazgatási államtitkára csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Kifejtette, a covid-időszak óta egyre inkább a digitális térbe terelődött az élet
júl. 18
11:18
Lefújták a legújabb Hold-expedíciót az amerikaiak (Infostart)
Az amerikai űrhivatal (NASA) a túl magas költségekre hivatkozva bejelentette, hogy törli a VIPER (Volatiles Investigating Polar Exploration Rover) holdjáró küldetését.
júl. 18
12:18
A követhetetlen szabályozás miatt nem vezeti be a Meta az EU-ban az új MI-modelljét (Telex)
Európai cégek nem használhatják majd a fejlesztést az EU adatvédelmi szigora miatt.
júl. 18
12:30
Csányi Sándor véleménye a válogatott Eb szerepléséről (Tudás.hu)
Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke a Nemzeti Sportnak adott interjúban arról beszélt, hogy bár csalódásként élte meg, nem tartja kudarcnak a magyar válogatott csoportkörös búcsúját a vasárnap befejeződött németországi Európa-bajnokságon. Amiatt, hogy nem jutottunk tovább, természetesen csalódott vagyok, de azt hiszem, nem sza
júl. 18
12:36
Ursula von der Leyen kemény beszédet mondott az uniós parlament ülésén (Tudás.hu)
Nem fogom elfogadni, hogy a demagógok és a szélsőségesek tönkretegyék európai életmódunkat, hogy Európát belülről vagy kívülről szétszakítsák, hogy társadalmaink szélsőséges polarizációja elfogadottá váljon, ezért készen állok arra, hogy a harc élére álljak az Európai Parlament összes demokratikus erejével együtt – jelentette ki Ursula von der Leye
júl. 18
12:42
Tovább változnak a Budapesti albérlet árak (Tudás.hu)
Az első fél évben 10-15 százalékkal nőttek az árak a fővárosi albérleti piacon és a főszezonban, a kereslet megugrásával további drágulásra lehet számítani – hívta fel a figyelmet csütörtöki elemzésében a Duna House ingatlanforgalmazó. A budapesti átlagos bérleti díj 260 ezer forint fölé nőtt, a lakások fajlagos négyzetméterára 5 ezer forint. Az eg
júl. 18
13:18
Minden idők hetedik legnagyobb jackpotja várja a játékosokat az Ötöslottón (Tudás.hu)
Mintegy 5 hónapja halmozódik az Ötöslottó főnyereménye. Ez idő alatt 440 játékos vált milliomossá a négyes találatával. Amennyiben valaki egyedüli játékosként eltalálja mind az öt nyerőszámot ezen a héten, 3,87 milliárd forint boldog tulajdonosa lesz. Idén eddig két szerencsés játékos örülhetett az Ötöslottó főnyereményének, egyik közülük minden id
júl. 18
13:24
Orbán Viktor az Ep csúcson (Tudás.hu)
júl. 18
14:30
Orbán Viktor szerint Európának nem Amerikát kéne másolnia (Tudás.hu)
A mi koncepciónk lényege, ami eltér a hivatalos koncepciótól, hogy az Európai Uniónak nem az amerikai demokraták külpolitikáját kéne másolnia, hanem egy stratégiai autonómia jegyében – és ezt éltetjük itt egyfolytában – egy saját, európai megközelítés kellene – közölte az Európai Politikai Közösség (EPC) negyedik csúcstalálkozójára érkező Orbán Vik
júl. 18
15:48
Szándékosan hajthatott az autós a párizsi kávézó teraszába szerda este (Tudás.hu)
Szándékosan hajthatott szerdán este egy autó egy párizsi kávézó teraszának, megölve egy embert és megsebesítve hatot – közölte csütörtökön az ügyészség az elkövető vallomására alapozva a feltételezést. A 24 éves büntetlen előéletű francia állampolgárságú gyanúsítottat szerda este állították elő, de csütörtökön megszüntették az őrizetbevételét, és a
júl. 18
15:48
A biztonságos repülés nem magától értetődő, pár zivatar megboríthatja a fél ország légterének forgalmát (Telex)
Egy légiforgalmi irányító egy izgalmas, viharos példán át meséli el, hogyan állhat a feje tetejére egyik percről a másikra a légi közlekedés.
júl. 18
15:54
Az őzek párzási időszakban az autó forgalomra is veszélyesek (Tudás.hu)
Az őzek kezdődő párzása miatt óvatosságra, figyelmesebb közlekedésre hívja fel a figyelmet a következő egy hónap során a Országos Magyar Vadászati Védegylet. A védegylet a közleményében azt írta: a következő egy hónapban a szokottnál is figyelmesebben kell közlekedniük az autósoknak, ugyanis augusztus közepéig tart az őzek párzása. Az üzekedés idős
júl. 18
16:42
Ritka felvételeken tűnt fel a világ legnagyobb, civilizációtól elzárt törzse a perui dzsungelben (Telex)
Néhány kilométerre onnan tűntek fel az őslakosok, ahol hamarosan fakitermelés kezdődhet, ez pedig nem sok jót jelent.
júl. 18
21:12
Elkaszálta a NASA a holdjárót, ami a Hold túlsó oldalán kutatott volna víz után (Telex)
Az amerikai űrügynökség szerint a projekt túl sokat csúszott és túl sokba kerülne befejezni.

2024. július 19. péntek

júl. 19
0:12
Moszkvában 13 év börtönre ítéltek egy amerikai állampolgárt (Tudás.hu)
Kábítószerügyben 13 év szabadságvesztésre ítélte egy moszkvai bíróság csütörtökön Travis Leake amerikai állampolgárt, zenészt és volt ejtőernyős katonát. Bűntársa, Veronyika Grabancsuk 24 éves moszkvai lakos 7 év börtönt kapott. Az orosz főváros ügyészsége szerint az ötvenes éveiben járó Leake 2023 januárja és júniusa között kábítószert vásárolt eg
júl. 19
0:16
Járványos gyermekbénulásról számolt be Izrael a Gázai övezetben (Tudás.hu)
A járványos gyermekbénulást okozó poliovírust találtak a Gázai övezetben, az ott harcoló izraeli katonák beoltását elrendelték – közölte az izraeli egészségügyi minisztérium. Az egészségügyi minisztérium által vizsgált mintákban a poliovírus 2-es törzsének bizonyítékát találták a Gázai övezet csatornáiban. Ezután arra utasították az izraeli hadsere
júl. 19
4:48
Videón egy ritkán látott dzsungelben élő őslakos törzs (hirado.hu)
Egy vadászó és gyűjtögető életmódot folytató őslakos törzset sikerült videóra venni június végén Peru délkeleti részén, a brazil határ közelében.
júl. 19
5:24
Ekkora összeget még nem adtak dinoszaurusz-csontvázért (hirado.hu)
A 150 millió évesre becsült Apex az aukciósház szerint a valaha talált legteljesebb csontvázak közé tartozik.
júl. 19
5:42
Franciaországban Le Pen pártjának nem nagyon osztanak lapot (Tudás.hu)
A francia képviselők újraválaszották a nemzetgyűlés elnökének az államfői táborhoz tartozó Yael Braun-Pivet-t , miután Emmanuel Macron államfő centrista pártszövetsége megállapodást kötött a hagyományos jobboldallal.   Franciaország harmadik legfontosabb tisztségéért hatan indultak. Az új nemzetgyűlés alakuló ülésén a leköszönő házelnök a harmadik
júl. 19
5:44
Életmentő orrspray anafilaxiás sokk esetére (Tudás.hu)
Szerencsés, aki nem ismeri ezt a szót: "anafilaxia". Ez egy olyan allergiás reakció, ami bármikor bekövetkezhet és bele lehet halni. Az Európai Allergia és Klinikai Immunológiai Akadémia (EAACI) szerint az allergia a legelterjedtebb krónikus betegség Európában, ami 2015-ben 150 millió európai lakost érintett. A súlyos allergiás betegségben szenvedő
júl. 19
5:48
Rég nem látott versenyben végül nem lett meglepetés a Kékszalagon (Tudás.hu)
A címvédő Józsa Márton kormányozta MLS Raiffeisen Fifty-Fifty ért elsőként célba az 56. Kékszalag Raiffeisen Nagydíjon Balatonfüreden. A verseny honlapjának tájékoztatása szerint a győztes hajó mintegy kétórás hátrányt ledolgozva az utolsó pillanatban állt az élre, és 12 óra 24 perc 47 másodperces idővel diadalmaskodott. A Józsa Márton vezette hajó
júl. 19
5:54
Az oroszok szerint veszélyes Ursula Von der Leyen terve az Eu-val kapcsolatban (Tudás.hu)
A feszültséget növelik Ursula Von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének arra vonatkozó tervei, hogy az EU-t védelmi unióvá alakítsa – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak. Peszkov szerint von der Leyen tervei ismételten megerősítik, hogy az európai államok "a militarizálódásra, a feszültségek fokozására, konfrontáció
júl. 19
6:30
A Covid egyik legrosszabb hatása nem akar eltűnni, bárhogy is változik a vírus (Infostart)
Valamivel kevesebb a hosszú Covid, de még mindig jelentős a hatása és a jelenléte.
júl. 19
7:48
Trump: fájdalmas felidézni a merénylet részleteit (Tudás.hu)
Az Egyesült Államok politikai megosztottságának lezárását ígérte Donald Trump a Republikánus Párt elnökjelölő konvencióját lezáró beszédében Milwaukee-ban. Donald Trump elfogadta a párt elnökjelöltségét, amivel hivatalossá vált jelöltsége a november 5-i elnökválasztásra. A volt elnöknek az elnökjelölő konvención elmondott beszéde volt az első nagy
júl. 19
7:54
Dróntámadás érte Tel-Avivot, áldozatok (Tudás.hu)
Dróntámadás érte Tel-Aviv központját péntek hajnalban, egy ember meghalt, négyen megsebesültek – jelentette be az izraeli mentőszolgálat. A jemeni húszi lázadók bejelentették, hogy ők indították a drónt, és folytatják Tel-Aviv elleni műveleteiket, szolidaritásként az Izraellel szemben álló palesztinokkal.…
júl. 19
8:12
Remek első félév a turizmusban (Tudás.hu)
A turizmus 2023-ban vett lendülete továbbra is érezteti hatását. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint január-júniusban 7,5 millió vendég 17,8 millió vendégéjszakát töltött a hazai szálláshelyeken, ami 7,6 százalékkal szárnyalta túl a tavalyi rekordév első fél évi értékét – összegezte kiadott elemzésében a Magyar Turis
júl. 19
8:14
Szinte az egész országban elterjedt már az aranysakál (Tudás.hu)
Mára az ország 86 százalékán megtalálható az aranysakál, a faj átlagos éves növekedési üteme eléri a 40 százalékot, így a magyarországi lehet a legnagyobb populáció Európában – közölte a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) az MTI-vel. Azt írták, hogy Magyarország volt az egyik első ország Európában, ahol az aranysakál az 1980-as éveket kö
júl. 19
9:48
Orbán Viktor: ha béke van, más gazdasági lehetőségek vannak (Tudás.hu)
Orbán Viktor közlése szerint – főbb pontjait illetően – már "az asztalfiókban van" az a büdzsé, a békeköltségvetés, amelyet békeidőben terjesztene elő a kormány, és mintegy megkétszerezné a magyar gazdaság idei növekedését. Amikor a béke mellett állunk és a békéért dolgozunk, akkor Magyarország mellett állunk és Magyarországért is dolgozunk – hangs
júl. 19
14:00
Nagyon durván becsapták telefonon a strandoló nőt, rengeteg pénzt vettek el tőle (Tudás.hu)
Strandolás közben hívták fel, majd órákon át vonalban maradva közel 19 millió forintot loptak el telefonos csalók egy keszthelyi nőtől – közölte a police.hu oldalon pénteken a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság. A nő a Keszthelyi Rendőrkapitányságon tett bejelentést arról, hogy hétfő délelőtt, strandolás közben hívta fel valaki telefonon, aki bank
júl. 19
14:02
Megvan a Balaton-átúszás időpontja (Tudás.hu)
Vasárnap rendezik meg a szombatra tervezett, Révfülöp és Balatonboglár közötti 42. Lidl Balaton-átúszást. A szervezők csütörtökön közölték, hogy a HungaroMet siófoki obszervatóriumának időjárás-előrejelzése alapján, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitány egyetértésével elhalasztják szombatról az eseményt a bizonytalan időjárás miatt. Az 5,2 kilom
júl. 19
14:06
Emelkedett a menedékjog iránti kérelmek száma az Eu-ban (Tudás.hu)
Áprilisban az előző év azonos hónapjához képest 12 százalékkal több, 76 695 nem uniós állampolgár nyújtott be első alkalommal nemzetközi védelem iránti kérelmet az Európai Unió valamely tagállamában, az adat emellett mintegy háromezerrel haladja meg a márciusi számokat – közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat. Az áprilisi menekü
júl. 19
14:18
Szijjártó reagált arra, hogy bojkottálják a magyar elnökség programjait az Eu-ban (Tudás.hu)
Sajnálatra méltó Joseph Borrell európai uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő szervezkedése a soros magyar elnökség tervezett programjának aláásására, különösen most, amikor a kontinens súlyos válságokkal néz szembe – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten. A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető újságírói
júl. 19
14:24
Ha ma repül, erről mindenképpen tudnia kell (Tudás.hu)
Globális informatikai hiba miatt több légitársaság utasfelvételre használt rendszere leállt, ezért járatkésésekre, torlódásra és jelentősen megnövekedett várakozási időre kell számítani a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren – közölte a Budapest Airport az MTI-vel. A Wizz Air is arról tájékoztatott, hogy utasai fennakadásokat tapasztalhatna
júl. 19
14:36
A rendőrség az Árpád hídon fokozott sebességméréseket végez (Tudás.hu)
Fokozza a közlekedők ellenőrzését az Árpád hídon a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK), az autósok a hét minden napján, bármikor számíthatnak sebességmérésre, akár rendőri jelzés nélküli gépkocsikból is – mondta a BRFK közlekedésrendészeti főosztályának megbízott vezetője a helyszínen tartott sajtótájékoztatón. Léránt Krisztián felidézte, hogy ta
júl. 19
14:42
Mélységesen sajnáljuk – mondta a globális leállásokat okozó cég vezetője (Telex)
A CrowdStrike vezérigazgatója szerint eltarthat még egy ideig, míg helyreáll a rend.
júl. 19
14:48
Közös európai műkincs akció – Többezer lopott műtárgy, 85 kereskedő, több tízmilliós érték (Tudás.hu)
Huszonöt európai ország nyomozói 85 műkincskereskedőt és -vásárlót állítottak elő, valamint több tízmillió euró értékben több mint 6400 lopott, vagy illegális kereskedelemben értékesített műkincset foglaltak le Európa-szerte – közölte az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol. A közlemény szerint az Europol ve
júl. 19
16:30
A globális leállás újra rámutat, mekkora kockázatot rejtenek a világot behálózó IT-rendszerek (Telex)
Elég volt egyetlen hibás frissítés egy biztonsági cégtől, és a fél világ megbénult a lehaló számítógépes rendszerek miatt. Nem ez volt az első hasonló eset, és minden bizonnyal nem is az utolsó. De hogyan okozhat ekkora galibát egy szoftverfrissítés, és mit lehet mindebből tanulni?
júl. 19
19:30
A globális szoftverhiba nem érintette az orosz reptereket (Tudás.hu)
Nem érkezett jelentés az orosz digitalizálási minisztériumhoz orosz repülőterek rendszerhibáiról a világszerte problémákat okozó informatikai fennakadás miatt – közölte a tárca sajtószolgálata. A minisztérium rámutatott, hogy a Microsoft globális üzemzavara nyomán világszerte kialakult helyzet megmutatta a szoftverimport helyettesítésének fontosság
júl. 19
19:54
A nyugati fegyverek bevetésére szabott területi korlátozások feloldását kérte Zelenszkij (Tudás.hu)
Az Ukrajnának szállított nyugati fegyverek bevetésére szabott területi korlátozások feloldását kérte Londontól  Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. Zelenszkij, aki részt vett és felszólalt a munkáspárti brit kormány ülésén, kijelentette: az ukrán fegyveres erőknek nagy hatótávolságú eszközökre van szükségük, mivel ha az ukrán-orosz határövezetnél tá
júl. 19
20:06
16 évet kapott az amerikai újságíró az oroszoknál – Biden reagált (Tudás.hu)
Az Oroszországban 16 év börtönre ítélt amerikai újságíró, Evan Gershkovich elengedéséért folytatott munka folytatását ígérte Joe Biden amerikai elnök reagálva a moszkvai ítéletre. Joe Biden közleménye szerint a The Wall Street Journal tudósítója nem követett el bűncselekményt, és csak azért került bíróság elé, mert újságíró és amerikai. Az elnök me
júl. 19
20:30
"A zsidó nép nem megszálló a saját földjén" (Tudás.hu)
A zsidó nép nem megszálló saját földjén – jelentette ki Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök válaszul a Nemzetközi Bíróság (ICJ) pénteki véleményére, miszerint Izrael telepes politikája és a természeti erőforrások felhasználása a megszállt palesztin területeken sérti a nemzetközi jogot. "A zsidó nép nem megszálló a saját földjén – sem örök főv
júl. 19
20:42
Velence jól keres a beléptetésért a turistáktól (Tudás.hu)
Több mint 485 ezren fizettek eddig a belépésért Velence városába, a fizetős rendszer 2,25 millió eurót hozott április 25-i bevezetése óta – hangzott el a Velencében tartott sajtótájékoztatón. Április 25-től minden hétvégén és ünnepnapon fejenként öt eurót kell fizetni a belépésért Velencébe reggel fél kilenc és délután négy között, kivéve a tizenné
júl. 19
21:00
Nemzetközi Bíróság: Izraelnek jóvátételt kell fizetnie a palesztinoknak (Tudás.hu)
A Nemzetközi Bíróság (ICJ) pénteken kihirdetett véleménye szerint Izrael telepes politikája és a természeti erőforrások felhasználása a megszállt palesztin területeken sérti a nemzetközi jogot, Izraelnek jóvátételt kell fizetnie a palesztinoknak a megszállás által okozott károkért. A Nemzetközi Bíróság februárban tartott meghallgatást annak nyomán,
júl. 19
21:12
Jelentős forgalomkorlátozások a 14. kerületben, fejlesztés indul (Tudás.hu)
Hétfőtől aszfaltozási munkák és kerékpársáv létesítése miatt jelentős forgalomkorlátozások lesznek az Ajtósi Dürer sor egy szakaszán; a felújítás nem érinti a BKK járatait – közölte a Budapest Közút Zrt. az MTI-vel. A közlemény szerint nagyfelületű aszfaltozási munkák kezdődnek a XIV. kerületi Ajtósi Dürer sor Hermina út – Hungária körút közötti sz

Keresés