Hírarchívum - Tudomány - 2026 július

2026. július 15. szerda

júl. 15
15:00
Már nem olyan szőke a Tisza, és ez a kérészek sorsát is befolyásolhatja (Telex)
A parajdi só érdemben nem befolyásolta az Alsó-Tisza élővilágát, a hordalékviszonyok változásai viszont igen.

2026. július 16. csütörtök

júl. 16
0:09
Fordulat az Alzheimer-kutatásban: új fehérjét támadnak a gyógyszerrel (Demokrata)
Egy kísérleti kezelés a tau fehérje szabályozásával lassíthatja az Alzheimer-kór korai szakaszának romlását.
júl. 16
0:09
Húsz év után sikerült kilakoltatni az illegális gazdálkodót, aki 16 hektárnyi természetvédelmi területet bitorolt el, majd lekaszálta a ritka szöcskék élőhelyét (Telex)
Éveken keresztül hiába próbált egyezkedni a Fővárosi Önkormányzat azzal a gazdával, aki egyre nagyobb területet kerített le magának az óbudai Mocsárosban. A tavalyi sikertelen kilakoltatási kísérlet után idén már nem állt ellen a végrehajtónak, de több tucat állatát ott hagyta kritikus körülmények között, ezeket most állatorvosok gondozzák, a költs
júl. 16
0:09
A csendes-óceáni jéghegyek is gyengíthetik a Föld egyik legfontosabb óceáni áramlatát (PlanetZ)
Egy új kutatás szerint a Csendes-óceán északkeleti részén olvadó jéghegyek a múltban hozzájárulhattak az Atlanti Meridionális Áramlási Rendszer gyengüléséhez. A felfedezés átírhatja a jégkorszakok kialakulásáról alkotott korábbi elképzeléseket.
júl. 16
0:13
A tenger hangjai rejtett delfineket lepleztek le Japán partjainál (PlanetZ)
Japán kutatók víz alatti hangrögzítők segítségével olyan delfinek jelenlétét is kimutatták, amelyeket a hagyományos megfigyelési módszerekkel alig lehet észlelni. A passzív akusztikus monitorozás új lehetőségeket kínál a tengeri emlősök védelmében.
júl. 16
0:17
Tudósok megfejtették a domboldalak titokzatos lépcsőinek eredetét (PlanetZ)
Egy új kutatás szerint a domboldalakon látható lépcsőszerű sávokat elsősorban a legelő állatok ismétlődő mozgása alakítja ki. A jelenségre már Charles Darwin is felfigyelt, de csak most sikerült olyan modellt készíteni, amely megmagyarázza a kialakulását.
júl. 16
4:33
Sokféle bajt okozhat egy fürdőzéskor összeszedett fertőzés – a Balatonnál például ezek fordulhatnak elő (Infostart)
Amellett, hogy maga a tó is veszélyben van, az ott nyaralók egészségére nézve is növekednek a kockázati tényezők, a fertőzésveszély.
júl. 16
5:51
Kiderülhetett, kit és miért szeretnek jobban a szúnyogok (Infostart)
Az égő, viszkető szúnyogcsípések sajátosan nyári problémát jelentenek, azonban nem mindenkit érint a dolog egyformán: egyes embereket láthatólag sokkal jobban kedvelnek a vérszívók, mint másokat.
júl. 16
10:03
Rejtett óceáni áramlatok segíthetik a korallzátonyok túlélését (PlanetZ)
Egy új kutatás szerint a mélyebb vízrétegekből érkező rejtett óceáni áramlatok egyes korallzátonyokat képesek lehűteni a tengeri hőhullámok idején. Ez növelheti a túlélési esélyeiket, de önmagában nem képes ellensúlyozni a klímaváltozás hatásait.
júl. 16
13:39
Soha nem látott jelenséget figyeltek meg a Mátrában (Demokrata)
A szakemberek szerint sürgős lépésekre van szükség.
júl. 16
15:45
A tumorok növekedését gátló kapcsolót találtak az ELTE kutatói (Demokrata)
Az inzulinszinttől függetlenül képesek megállítani a daganat növekedését.
júl. 16
21:21
Még rejtélyesebb lett a neandervölgyiek kihalása: a DNS-ük szerint meglepően jó egészségi állapotban voltak nem sokkal azelőtt, hogy végleg eltűntek (SzMo)
Egy friss Nature-tanulmány szerint a Belgiumban és Franciaországban élt késői neandervölgyiek DNS-ében szinte semmi nyoma a közeli rokonok közötti házasságnak. Ez az eredmény megkérdőjelezi azt a népszerű elméletet, miszerint a beltenyészet okozta genetikai leromlás vezetett a kihalásukhoz.

2026. július 17. péntek

júl. 17
0:09
Beigazolódott a gyanú, új majomfajra bukkantak Kongó erdeiben (Telex)
A helyiek már húsz éve ismerik Likweliként, most kapott egy sokkal unalmasabb latin nevet.
júl. 17
0:09
A hőstressz megváltoztathatja a bogarak párzási viselkedését (PlanetZ)
Egy új kutatás szerint a hőstressz nemcsak a dögbogarak szaporodási sikerét csökkentheti, hanem a párválasztási viselkedésüket is megváltoztathatja. A felfedezés arra utal, hogy a klímaváltozás az állatok társas kapcsolatait is befolyásolhatja.
júl. 17
0:13
Magyar kutatók találtak egy kapcsolót, ami gátolhatja a tumorok növekedését (Telex)
Az ELTE Biológiai Intézet és a HUN-REN Szegedi Biológiai Kutatóközpont együttműködésében végezték a kutatást.
júl. 17
0:13
Kiderült, miért élik túl egyes varangyok a halálos gombafertőzést (PlanetZ)
Brit kutatók szerint a halálos kitridgombával szembeni túlélés kulcsa már ebihalkorban eldőlhet. Azok a varangyok maradnak nagyobb eséllyel életben, amelyek immunrendszere már fejlődésük korai szakaszában felkészül a fertőzésre.
júl. 17
0:17
A pingvinek akaratlanul is távolabb űzhetik saját zsákmányukat (PlanetZ)
Egy új kutatás szerint a nagy pingvinkolóniák táplálkozása arra késztetheti a halakat és a krilleket, hogy egyre távolabb húzódjanak. Emiatt a pingvineknek hosszabb utakat kell megtenniük ugyanannyi táplálék megszerzéséért, ami csökkentheti a költési sikerüket.
júl. 17
7:09
Debrecenből jöhet a következő nagy vírusellenes áttörés (Infostart)
Terápiás áttörést hozhat a Covid-19 és az influenza kezelésében a Debreceni Egyetem (DE) szakembereinek kutatása: az MTA Lendület Program támogatásával induló kutatócsoport olyan célzott membránlipid-terápiát fejleszt, amely gátolhatja a vírusok bejutását, és a jövőben a jelenlegi kezelések hatékonyabb, kevesebb mellékhatással járó kiegészítője leh
júl. 17
7:09
Merkely Béla nem szólt, hogy tulajdonos volt a fia cégében, amikor az az általa vezetett egyetemmel közösen százmilliós tételben nyert közpénzt (Telex)
A KinaviX projektje Hankó Balázs egyedi döntésével kapott háromszor is támogatást, hol a Semmelweis, hol a cég neve alatt, hol közösen. A rektor az egyetemi alapítvány kuratóriumi tagja, így már tavaly jeleznie kellett volna az összeférhetetlenséget, mikor az egyeteme a céggel szerződött. Már kiszállt a KinaviX-ból, de részesedését a Semmelweis cég
júl. 17
8:09
Gajdos László: Egyszerűen nem találjuk az előző kormány 40 milliárdos velencei-tavi mentési tervét (Telex)
Az élő környezetért felelős miniszter a Magyar Hangnak azt mondta: mostantól nem lehet majd semmilyen beruházást végrehajtani úgy, hogy nem veszik figyelembe a környezetvédelmi szempontokat.
júl. 17
9:03
Egészségesnek tűnhet egy patak, miközben súlyos problémákat rejt (PlanetZ)
Egy új kutatás szerint egy patak akkor is egészségesnek tűnhet, ha valójában oxigénhiány, kedvezőtlen pH-érték vagy veszélyes kórokozók rejtőznek a vizében. A szakemberek szerint a vizuális felmérések mellett részletes vízminőségi vizsgálatokra is szükség van.
júl. 17
10:39
Az állami adattörlés, amit senki nem kért, értelme se sok van, de legalább ki lehetett rá fizetni 31 milliárd forintot (Telex)
A Miniszterelnökség feljelentést tett a véglegestörlés.hu miatt. Ez az állami adattörlős projekt, amelyben olyan esetekért is fizetett az állam, ahol nem történt valós törlési tevékenység. A papíron jól hangzó megoldás a gyakorlatban túl bonyolult, alig hallott róla valaki, és fogalmunk sincs, hogy hányan használták egyáltalán, mert ezt még a hatós
júl. 17
11:21
Az Amazonas vizes élőhelyei a vártnál több metánt bocsáthatnak ki (PlanetZ)
Egy új kutatás szerint az Amazonas vizes élőhelyei a korábban becsültnél lényegesen több metánt bocsáthatnak a légkörbe. Az eredmények segíthetnek pontosítani a globális klímamodelleket és jobban megérteni a természetes metánkörforgást.
júl. 17
13:45
Rekordot döntött Nyugat-Európa hősége, a tengerek is soha nem látott hőmérsékletet értek el (PlanetZ)
A Copernicus adatai szerint 2026 júniusa Nyugat-Európa legmelegebb júniusa volt a mérések kezdete óta. Ezzel egy időben az Atlanti-óceán keleti medencéjében és a környező tengerekben is rekordmagas felszíni vízhőmérsékletet mértek.
júl. 17
14:09
Döbbenetes módon változtatja meg az agyműködést a második terhesség is (Demokrata)
Ezek a biológiai folyamatok segíthetik az édesanyákat abban, hogy egyszerre több gyermekről gondoskodjanak.
júl. 17
15:03
A tisztább levegő visszahozhatja az elveszett monszunesőket Indiába (PlanetZ)
Egy új kutatás szerint a levegőszennyezés csökkentése hozzájárulhat ahhoz, hogy India nyári monszunja ismét több csapadékot hozzon. A kutatók úgy vélik, az aeroszolok évtizedeken át gyengítették a monszunrendszert.

2026. július 18. szombat

júl. 18
0:09
Indokolatlanul kapott állami pénzt Merkely Béla fiának cége a minisztérium szerint, vizsgálják, mit tehetnek (Telex)
Hankó Balázs nem sokkal a választás előtt döntött a KinaviX 150 millió forintos egyedi támogatásáról, az új minisztérium felülvizsgálata szerint különösen problémás módon. A pénzt már korábban megkapta a cég, a minisztérium jogi megoldást keres.
júl. 18
6:51
Komor figyelmeztetés érkezett az egyik szuper-AI kapcsán (Infostart)
A JPMorgan Chase vezérigazgatója, Jamie Dimon szerint a nemrégiben szabadon hozzáférhetővé tett Anthropic Mythos olyan kockázatokat rejt, mintha "ballisztikus rakétát adtak volna az emberek kezébe".
júl. 18
7:33
Hosszú évtizedek óta nem történt ilyen: új majomfajt fedeztek föl (Infostart)
Új majomfajt fedeztek fel tudósok a Kongói Demokratikus Köztársaság esőerdőjében, amelynek különös megkülönböztető jele a szája körüli világos bőr – tudatta közleményben a Florida Atlantic Egyetem.
júl. 18
8:33
Először végeztek el egy műtétet teljes egészében robotok (Infostart)
A Unitree sima, nem orvosi célú robotjai ráadásul rögtön nem is egy, hanem két műtétet is lezavartak. Ez azt mutatja, hogy megállják a helyüket a jóval drágább, kifejezetten erre a célra készült társaikkal szemben is.
júl. 18
10:21
Mi történik a Dunával és a Tiszával, hova lett a víz? (Telex)
Napok óta egymást döntögetik a Dunán a negatív vízállási rekordok, Paksnál és Bajánál is minden korábbinál kevesebb víz volt a mederben, és Budapest környékéről is megdöbbentő képek járják be a közösségi médiát. A Tisza apadása miatt Szolnoknál már szivattyúzni kell.
júl. 18
10:51
A Himalája erdei meglepő módon tárolják a szenet (PlanetZ)
Egy új kutatás szerint a Himalája különböző magasságú erdei teljesen eltérő módon tárolják a szenet. A magashegyi tűlevelű erdők főként a fatörzsekben, míg az alacsonyabb lombos erdők elsősorban a talajban halmozzák fel a légkörből megkötött szenet.
júl. 18
11:33
Megdöbbentette Merkely Béla fiának cégét, hogy a minisztérium szerint indokolatlanul kaptak állami pénzt (Telex)
A KinaviX ügyvezetője a Telextől értesült arról, hogy a kormány szerint aggályos a nekik a választás előtt megítélt támogatás. A minisztérium még nem kereste őket a már kifizetett pénzzel kapcsolatban.
júl. 18
12:39
Kína pálmaolaj-kereslete az egész iparágat átalakíthatja (PlanetZ)
Egy új kutatás szerint Kína hatalmas pálmaolaj-importja nemcsak gazdasági, hanem környezetvédelmi szempontból is meghatározó lehet. A szigorúbb fenntarthatósági követelményekkel Kína az egész globális pálmaolaj-iparágat kedvezőbb irányba terelheti.
júl. 18
13:27
Egyre több szaharai por éri el Európát, és ez már az egészségünket is veszélyeztetheti (PlanetZ)
Egy új kutatás szerint az elmúlt évtizedben Európa szinte minden régiójában nőtt a Szaharából érkező por koncentrációja. A legerősebb porbetörések már nemcsak a mediterrán országokat érintik.
júl. 18
14:27
A zaragozai tűz már 15 400 hektárt perzselt fel (Demokrata)
Spanyolországban két nagy tűzvész pusztít: Zaragoza és Guadalajara térségében. Egyiket sem sikerült megfékezni, százakat kellett kitelepíteni.
júl. 18
14:29
Ne fogyassza el, ha ilyet vásárolt: Salmonella miatt rendelték vissza a terméket (Demokrata)
Salmonella-fertőzés miatt a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) azonnali hatállyal elrendelte valamennyi Reeva márkájú, forró vízzel elkészíthető instant tésztaétel, például instant tésztaleves forgalomból történő kivonását és a fogyasztóktól történő visszahívását, ízesítéstől, kiszereléstől, tételazonosítótól és minőségmegőrzés
júl. 18
14:31
Rémálommá vált Ördög Nóra születésnapja (Demokrata)
Ördög Nóra éppen a férjével ünnepelt Olaszországban, amikor olyan hírt kapott, amely azonnal megváltoztatta a születésnapi hangulatot. Kislánya, Mici balesetet szenvedett, és mentő vitte kórházba.
júl. 18
14:33
Leállásra figyelmeztettek a kormány oldalán, egész hétvégén akadozni fog a DÁP (Demokrata)
Előre ütemezett karbantartásra kerül sor, a kormány hivatalos oldalán is közölték.
júl. 18
14:35
Rusztikus töltött grillkenyér parázson: sajtos-fűszervajas csipegető (Demokrata)
Rusztikus töltött grillkenyér parázson: bevágott parasztkenyér résekbe nyomott fűszervajjal és olvadós sajttal, amiből mindenki kedvére csipegethet a kerti sütögetésen. A grillreceptek.hu szerint kockásan vágd be mélyen, hogy jól átjárja a töltelék, és hagyd a parázson pirulni, míg aranybarnára sül.
júl. 18
14:37
A világ legősibb hőse, avagy megérkezett a legújabb Odüsszeia, Christopher Nolan sztárokkal telezsúfolt szuperprodukciója (Demokrata)
A magyar mozikba is megérkezett Christopher Nolan várva várt gigaprodukciója, az Odüsszeia. A 250 millió dollárból, vagyis nagyjából 78 milliárd forintból készült monumentális alkotás a rendező eddigi legdrágább filmje, amelynek a szereplőgárdája csupa világsztárból áll. Matt Damon alakítását Oscar-esélyesnek is tartják a kritikusok, miután a színé
júl. 18
14:39
Zuckerberg AI-kapacitásokat adna bérbe az Anthropicnak — 10 milliárd dolláros üzlet jöhet létre (Demokrata)
A Meta és az Anthropic egy akár 10 milliárd dolláros, kétéves megállapodásról tárgyal, amely keretében a Meta bérbe adná szuperszámítógépes kapacitását — közölte a New York Times.
júl. 18
14:41
Ördög Nóra lányát mentő vitte el: súlyos baleset érte a 13 éves Micit (Demokrata)
Ördög Nóra másik országban tartózkodott, amikor lányát súlyos baleset érte, kórházba is kellett vinni.
júl. 18
14:43
Bármikor és bárhol jöhet támadás – magas szintre emelték a terrorkészültséget Németországban (Demokrata)
Németország "magas szintre" emelete a terrorfenyegetettségi készültség szintjét a korábbi, "elméleti fenyegetettség" fokozatról - jelentette be szombaton a német belügyminiszter.
júl. 18
14:45
Fontos változás: lejárnak a régi típusú személyi igazolványok (Demokrata)
Jelencsik József tájékoztatása szerint 2026. augusztus 3-án érvényüket vesztik a 2000. január 1. előtt kiállított régi típusú személyi igazolványok.
júl. 18
15:15
Probiotikumok segíthetik a méheket a klímaváltozás hatásainak kivédésében (PlanetZ)
Egy új kutatás szerint a probiotikumokkal és prebiotikumokkal kiegészített étrend javíthatja a háziméhek hidegtűrését. A szakértők szerint az eredmények ígéretesek, de a módszert még teljes méhcsaládokon is vizsgálni kell.

2026. július 19. vasárnap

júl. 19
10:33
Több mint két órán keresztül nem volt elérhető a Facebook, böngészőből (Telex)
A részleges leállás okára nem adott magyarázatot az oldalt üzemeltető Meta.
júl. 19
10:45
A folyók természetes öntisztító rendszere évszakonként is változik (PlanetZ)
Egy új kutatás szerint a folyók természetes öntisztító képessége nem állandó: a csapadékos és száraz időszakok jelentősen befolyásolják, milyen hatékonyan képesek lebontani vagy eltávolítani a szennyező anyagokat.
júl. 19
12:09
Vízzel és oxigénnel hasznosítanák újra a műanyaghulladékot (PlanetZ)
Egy új kutatás szerint a műanyaghulladék egyszerűen, víz és oxigén felhasználásával alakítható át értékes vegyipari alapanyagokká. Az eljárás olcsóbb és környezetkímélőbb alternatívát jelenthet a jelenlegi újrahasznosítási módszerekhez képest.
júl. 19
13:45
A városi galambok legalább 3500 éve élnek az emberek mellett (PlanetZ)
Egy ciprusi régészeti kutatás szerint a mai városi galambok őseit már mintegy 3500 éve együtt tartották és etették az emberek. A felfedezés közel ezer évvel korábbra helyezi a galambok háziasításának legkorábbi közvetlen bizonyítékát.

Keresés