A Kreml és az orosz állami duma információi szerint merénylet készült Vlagyimir Putyin orosz államfő ellen. A merényletre állítólag Teheránban került volna sor, ahová az elnök ezen a héten látogat el.
Hétfőn benyújtja az MSZP-frakció az Országgyűlésnek a politika megtisztulását célzó javaslatait, és ezzel egy időben ezekről népszavazást kezdeményez. Az SZDSZ nem írja alá
Az orosz Gazpromnál továbbra sem közlik, januártól emelkedik-e Magyarország gázbeszerzési ára, vagy nem. Többek között azért, mert titok. Érvelésükből azonban kiderül: hazánk eddig so...
Nemcsak az SZDSZ, de valószínűleg több szocialista képviselő sem írja alá Gyurcsány Ferenc népszavazási kezdeményezését a közélet megtisztításáról. A kormányfő nem várja meg az öt parlamenti párt véleményét a kérdésről, a kezdeményezést már ma benyújtják.
Az MSZP-frakció ma nyújtja be az Országgyűlésnek a politika megtisztulását célzó javaslatait, és ezzel egy időben ezekről népszavazást kezdeményez. A javaslatok benyújtásának, illetve a...
Többszöri halasztás után várhatóan hétfőn elindul Szingapúrba az Airbus első A380-as repülőgépe. A gép október 25-től Szingapúr és Sydney között közlekedik majd.
Vlagyimir Putyin orosz elnök ellen hitelt érdemlő titkosszolgálati forrás szerint Teheránban merénylet készül - jelentette az Interfax. Irán cáfolja az öngyilkos merénylőkről szóló híreket
Az eddigi pályázatok fontos tapasztalata, amelyet mindenkinek, aki sikerrel akar uniós forrásokhoz hozzájutni, érdemes megfontolnia: meglévő beruházási tervekhez vagy igényekhez kell támogatást kérni, és nem érdemes projektet fabrikálni a pályázati lehetőségek kihasználása érdekében. Ez utóbbiakra ugyanis nemigen adnak pénzt. Az idén második félévben megjelent GOP- és KMOP-kiírásokra november,…
Fidel Castro, betegségéből lábadozó kubai vezető telefonon jelentkezett be Hugo Chávez venezuelai elnöknek a szigetországból élőben sugárzott vasárnapi rádiós és tele...
Huszonketten, többségükben nők haltak meg Kolumbia déli részén abban a földcsuszamlásban, amely egy elhagyott aranybányában következett be - közölte a nemzetközi vöröskereszt egyik szóvivője....
Az egészségügyi tárca átalakította az egészségbiztosítás koncepcióját – tudta meg a hírTV az egészségügyi minisztertől. Horváth Ágnes azt mondta: az új tervezetbe a többi között bekerült a Magyar Gyógyszerész Kamara javaslata is, így a jövőben a pénztári magánbefektetők mégsem tulajdonolhatnak majd patikát.
A hétvégi üzemszünet után a hétfő reggeltől újra jár Budapesten az 1-es és a 17-es villamos. Megszűntek a kapcsolódó útlezárások is, így reggel öt órától lehet teljes szélességben lehet közlekedni a Hungária körúton és az Ajtósi Dürer soron is.
Belerohant egy családi házba egy német rendszámú személygépkocsi a Zala megyei Pölöskefőn vasárnap este. A sofőr feltehetően nem vette észre a kereszteződést és szinte fékezés nélkül hajtott tovább, egyenesen a ház oldalába.
Bosznia-Hercegovinába, majd Montenegróba látogat Sólyom László köztársasági elnök. Hétfőn kétnapos vizitet kezd Szarajevóban Zeljko Komsicnak, a bosznia-hercegovinai kollektív államelnökség...
Lapinformáció szerint a brit rendőrség már tudja, ki ölte meg idén augusztusban Liverpoolban a 11 éves Rhys Jonest, de bizonyíték híján egyelőre nem tud lépni az ügyben. A feltételezett gyilkos állítólag többször is eldicsekedett az utcán tettével, ám a megfélemlített lakosok nem mernek tanúskodni.
Az egészségbiztosítás reformjáról tárgyal mai ülésén az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT), a menetrend szerint az erre vonatkozó törvénytervezet október közepén kerül a kormány, és október végén...
Szigorú feltételekhez köti korszerűsítési programját a Főtáv Budapesten - a szolgáltató például lecseréltetheti a társasház összes ablakát is, ha azok nem szigetelnek rendesen - a helyenként több száz ezer forintos beruházás költségeit azonban a lakóknak kellene állniuk.
Harmadával csökkent a szervátültetések száma tavaly óta, egy vesére pedig akár éveket is kell várnia egy betegnek. A szakemberek szerint ezt az egészségügyi reform miatti létbizonytalanság okozta - az intenzív osztályok megcsonkítása, és a folyamatos létszámleépítések miatt ugyanis erre már kevés kapacitás marad. Az egészségügyi miniszter ezt visszautasítja.
A floridai Pensacola-öbölben újabb középkori hajóroncsra bukkantak a régészek: hat másik vitorlással együtt ezt is 1559-ben süllyesztette el a térségben tomboló hurrikán. A spanyol Tristán de...
A pénzügyminiszter szerint visszakerült az államhoz az a mintegy 55 millió forint, amelyet áfaként Veres János cége "fiktív számlák alapján igényelt vissza" még a 90-es évek elején.
Kulcstartóba épített hitelkártyát hozott forgalomba a Visa International az Egyesült Államokban - a szokatlan fizetőeszközt kisebb vásárlások lebonyolítására szolgál. A Micro Tag elnevezésű...
NyereségérdekeltekEldőlt: üzleti biztosítók közt osztják fel az OEP vagyonát. Miért működne jobban a több, ha egyet sem tudtak megfelelően irányítani? Mi szolgálja inkább a betegek érdekét? A verseny valóban jobb ellátást eredményez az egészségügyben? A stúdióban Szócska Miklós, a SOTE Egészségügyi Menedzserképző központjának vezetője és Oberfrank Ferenc, az OEP volt főigazgatója. ...
A garat egyik csontja, a nyelvcsont, nagyon érdekli a paleontológusokat, mivel segítségével meg tudják állapítani, hogy képesek voltak-e beszélni a modern ember előtti emberek. Ezért van nagy...
Több hetes találgatásnak vetett véget az ausztrál miniszterelnök, amikor november 24-re kiírta a parlamenti választásokat. Elemzők szerint a 11 éve hatalmon lévő John Howard a politikai túlélésért harcol, hiszen jelentős a lemaradása az ellenzéki Munkáspárt vezetője mögött.
Mintegy 700 kilométernyi kis forgalmú MÁV-mellékvonalon szüneteltetné a vasút a személyszállítást a december közepén életbe lépő jövő évi menetrend tervezete szerint. Ez legfeljebb 21 szárnyvonalat...
Napjainkban 2,2 millió magyar állampolgár használ valamilyen elektronikus banki eszközt, bankkártyát, internetbankot, vagy banki mobiltelefon-szolgáltatást, ők hosszú távon potenciális alanyai lehetnek az adathalász-kísérleteknek - mondta Papp Péter, a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság társelnöke.
Huszonegyre emelkedett hétfőre virradóra a Közép-Amerikában napok óta tartó felhőszakadás okozta áradás halálos áldozatainak száma. A helyi vöröskereszt közlése szerint a Costa Rica-i...
Hétfőn adja át az első A380-as utasszállító repülőgépét az Airbus, de több elemző kétli, hogy valaha is hasznot fog hozni az óriásgép. A dél-franciaországi központban hétfőn 500 vendéget és a sajtó képviselőit várják az átadó ünnepségre. Az első A380-ast a Singapore Airlines kapja.
A Goldman Sachs nemzetközi befektetési bank is adott tanácsokat a Molnak, miként védje ki az OMV-nek a magyar társaság bekebelezésére irányuló támadásait - közölte egy magát meg nem nevező illetékes Londonban.
Az EUR-JPY ma reggel csökkenö tendenciát mutatott, és a 166,77-es napi csúcs elérése óta 26 pipes sávban mozog. Támogatás 166,21-nél, ellenállás pedig 166,94-nél található. A GBP-USD hamar minimumot ért el 2,0316-nál, majd összeszedte magát, és 45 pipes sávban mozog, megközelítve ezzel a 2,0351-es napi csúcsot. Ellenállás 2,0392-nél, támogatás pedig 2,0277-nél van. Ma reggel nyomás alá került az…
Ha van ember, akit a világ ebben a nem túl heroikus korban is egyértelműen hősnek tekint, akkor az a pilóták pilótája, a hanghatár áttörője, a 84 éves Chuck Yeager. Márványi Péter jegyzete
Jövő tavasszal akár 300 forintra is emelkedhet egy liter friss tej ára. Az árakat a relatív tejhiány emeli legjobban. A Tejterméktanács elnökhelyettese szerint ugyanis Magyarországon éppen annyi tejet, vagyis 1,4 milliárd litert termelnek, mint amekkora a fogyasztás.
Az Internet már nem az informatikáról, hanem a tartalomról, a közösségi tartalomról szól, de a Magyar Internet Konferencián jórészt ma is a régóta jól bevált arcokat szerepeltetik.
A kamionok üzemeltetői évente több mint 200 milliárd forint haszonra tesznek szert azáltal, hogy nem tartják be a hatályos jogszabályokat. Mindezt megfejelik azzal, hogy a magyar kormány a vasúti szállítás elsorvasztásával, tudatos előidézője a romló helyzetnek.
„Az országban ma zavar és rendetlenség uralkodik. A kormányzó pártok tudatosan félrevezették választóikat, majd választási ígéreteikkel ellenkező program megvalósításába kezdtek.”
A kutatók végre kiismerték annak a hormonnak a működését, amelynek hiányában akkor is eszünk, ha már túl vagyunk az étkezésen, túltermelődése esetén pedig akkor sem veszünk magunkhoz ételt, ha órák óta nem ettünk semmit.
Először szerepel a taláros testület napirendjén az Országos Választási Bizottság azon határozata ellen beérkezett kifogás, amely megtagadta az aláírásgyűjtő ív ama mintapéldányának hitelesítését, amelynek kérdése: „Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés törvényt alkosson annak érdekében, hogy egy embernek egyidejűleg több házastársa lehessen?”Az Alkotmánybíróság 2007. október 15-16-i teljes…
A közbeszerzés nyertese nem teheti meg azt, hogy az elnyert szolgáltatást, vagy szállítást - az ezzel foglalkozó üzletágának eladásával - másra ruházza, az ajánlatkérő pedig nem fogadhatja el ezt a változást - állapította meg a Közbeszerzési Döntőbizottság, amely összesen 10 millió forint bírságot is kiszabott a felekre a Közbeszerzési Értesítőben megjelent határozatában.
Nyilvánvalóvá vált a megszorítások kihirdetése óta eltelt időszakban, hogy hiába hozott áldozatokat a lakosság – értékelte a Magyar Nemzetnek az adó- és központi áremelések hatását Járai Zsigmond. A jegybank volt elnöke szerint gazdaságélénkítés helyett jelenleg a gazdaság leépítése folyik, s ez nem vezeti ki az országot a válságból.
Hétfőn jár le a kormány a Gripen-beszerzéseket vizsgáló bizottság mandátuma. Eredetileg szeptember 15-ig működött volna a testület, de hosszabbításra volt szükség, mert törvényességi, katonai és szakmai kérdésekben gondokat találtak és tovább vizsgálódtak. Bűncselekményre utaló jel viszont eddig nem merült fel.
A nyugat-európai Airbus repülőgépgyár hétfőn átadja első A380-as óriásgépét: az első tulajdonos a Singapore Airlines. Az első menetrend szerint út 1,25 millió dolláros bevételét a légitársaság...
A Richter Gedeon csoport gyógyszerkereskedelmi vállalattal bővült Romániában - közölte a magyar gyógyszergyár a Budapesti Értéktőzsde honlapján hétfőn. A gyógyszer-nagykereskedelemmel...
A jen a japán exportörök eladásai ellenére sem profitálhatott a kedvezö japán ipari termelésböl az euróval szemben. A G7-es találkozóra való tekintettel korlátozott az EUR-JPY emelkedö potenciálja. Abból indulnak ki a szakemberek, hogy a politikus kritizálhatják az euró erösségét. Támogatás 166,10-nél található. In-GFX
Budapest - Megalázzák, csak bábunak használják a szereplőket a nézettség növelése és a két edző, Béres Alexandra és Schobert Norbert versenyének érdekében a TV2 A nagy fogyás című műsorában - vélik olvasóink és közéleti szereplők. Az, hogy az egészséges életmódról és a fogyásról szól ez a műsor, szinte feledésbe merült
A francia sajtó egyöntetű véleménye szerint immár napok - de lehet, hogy csak órák - kérdése, és a francia elnöki szóvivője hivatalosan is bejelenti, hogy elválik Nicolas Sarkozy államfő és felesége, Cécilia. A házaspár kapcsolatának válságáról már régóta cikkezik a francia sajtó.
Pekingben már hetek óta tart a készülődés, hiszen hétfőn kezdetét veszi a Kínai Kommunista Párt XVII. kongresszusa. A kongresszus várhatóan a szocialista demokrácia kérdéseit vitatja meg.