Október 23-ig látogatható a Néprajzi Múzeumban a World Press Photo kiállítás. A tárlat az utolsó két kiállítási napon is délelőtt 10 órától délután hatig tart nyitva - tájékoztatta a Független Hírügynökséget a Néprajzi Múzeum sajtóosztálya.
A bankközi devizapiacon kissé gyengült a forint az euróhoz, ugyanakkor erősödött a dollárhoz képest hétfőn. Az euró délután 250,10/15 forint volt, ez ...
Az egyik katona bordatörést szenvedett, társa pedig könnyebben megsérült, amikor felborult az általuk vezetett tréler hétfőn délután az M7-es autópálya érdi lehajtójának közelében.
Rodrigo Rato, az IWF elnöke ma azt nyilatkozta, hogy ugyan lelassult az amerikai gazdasági növekedés, de nem valószínü a recesszió. Rato emellett hangsúlyozta: az amerikai polgároknak többet kellene spórolniuk, majd ismét elmondta, hogy alulértékelt a dollár. Rato felszólította Kínát, hogy tegyen többet a kiegyensúlyozott gazdasági növekedésért. A rugalmasabb jüan jelentösen megnövelné a belsö…
Az új-zélandi színész a Celebrity című magazinnak elmondta: "Még azt is elhatároztam, hogy megkereszteltetem magam." A 43 éves filmsztár a lapnak arról is beszélt, hogy a siker vagy a sikertelenség már nem foglalkoztatja annyit, mint korábban.
Több mint egy éve mutatta be Lamperth Mónika a sajtó képviselőinek Elbert Gábort. Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium sport szakállamtitkárságának vezetője korábban a Nemzeti Sportszövetség főtitkára, a Magyar Fallabda Szövetség elnöke volt.
A Tőketerebesre tervezett széntüzelésű hőerőmű környezeti hatástanulmányát nem tartja elfogadhatónak a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVM), amely ezért a projektről hétfőn pótlólagos...
Az éhes hangyák közeli tápláléktermelő "nyájakba" terelik össze a levéltetveket úgy, hogy körbeveszik, és karámba zárják őket az általuk hátrahagyott kémiai lábnyomok nyomvonalaival. Mindez egyfajta "csapra vert mézharmatot" eredményez - állítják a kutatók.
A Vörösmarty utca 34/A ma ügyészségi épület. Nem véletlen, hogy Bán István sem a kapun kívül, sem azon belül nem igazán tudja felfedezni a 63 esztendővel ezelőtti Collegium Josephinumot, amelyben kilenc esztendős gyerekként hónapokat töltött. Az udvar is kisebb lett, a nagy vasajtó eltünt. Társainak, a hozzá hasonlóan zsidó származású gyerekeknek és a Szűz Mária Társaság nevelő apácáinak az…
Száz éve alapították a Baár-Madas Református Általános Iskolát, Gimnáziumot és Diákotthont. Tombor László igazgató szerint az iskolába jó előképzettséggel rendelkező diákok érkeznek, így elsősorban a tehetséggondozásra helyezik a hangsúlyt.
A hét elején nem jelentek meg EU-s adatok. A magas kamatú devizákkal szemben gyengének mutatkozott a jen. Szeptemberben 26,8 milliárdról 29,2 milliárdra nött a norvég kereskedelmi mérleg többlete. A brit DCLG-ár-index szerint augusztusban éves szinten 11,4%-kal emelkedtek a brit ingatlanárak a legutóbbi +12,4% után. Kellemes meglepetést okoztak a kanadai elöremutató indikátorok, hiszen…
A palermói ügyészség nyolcéves börtönbüntetést kért hétfőn Szicília elnökére, Salvatore Cuffaróra a maffiával való együttműködésért.Cuffarót azzal vádolják, hogy bizalmas nyomozati információkat szivárogtatott ki a Cosa Nostra vezetőinek. Több olasz rendőr is bíróság elé került az ügyben.
Az InfoRádió nem hivatalos értesülése szerint távozik a posztjáról Vecsei Miklós hajléktalanügyi kormánymegbízott, ha a parlament megszavazza azt az MSZP-s javaslatot, amelynek nyomán sátrakban helyeznék el az átmeneti szállásokból kiszorult hajléktalanokat. A bázis-szállások ötletével egyelőre az Oltalom Karitatív Egyesület elnöke sem ért egyet.
Izraelben harmadszor is bűnügyi eljárást indítanak Ehud Olmert ellen. A kormányfőt ezúttal azzal vádolják, hogy ipari és kereskedelmi miniszterként több vállalkozást is jogtalan előnyhöz juttatott az állami pályázatokon.
Benyújtotta a miniszterelnök köztisztasági javaslatcsomagjához kapcsolódó összesen 20 népszavazási kérdését az OVB-nek az MSZP frakciója hétfőn.A szocialista frakció szombati, rendkívüli ülésén állapodott meg a miniszterelnök 8 pontos tisztasági csomagjához kapcsolódó törvények részleteiről.
Gyurcsány Ferenc szerint a hangulatkeltés miatt elveszhet az elmúlt 15 év legjobb lehetősége arra, hogy a pártok megállapodjanak a magyar politikai élet rossz kompromisszumainak feloldásáról. A miniszterelnök hétfői sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: nem szeretné, hogy ez történjen. A Fidesz eddig és ezután is részt vesz az ötpárti tárgyalásokon.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 43,60 pontos emelkedéssel, 28.307,04 ponton zárt hétfőn, a pénteki záró értékéhez képest ez 0,15 százalékos erősödés. A kis és közepes részvények indexe, ...
A Wiesbadenben tartott német-orosz csúcstalálkozót követő sajtótájékoztatón Vlagyimir Putyin bejelentette, hogy az ellene szőtt állítólagos iráni merényletre vonatkozó hírek ellenére az eredeti tervnek megfelelően még hétfőn elutazik Teheránba. Az orosz elnök Angela Merkel kancellárral megvitatta az iráni atomprogram ügyét is.
A török kormány hétfőn úgy döntött, kéri a parlament hozzájárulását a török haderő észak-iraki kurd bázisok elleni műveletéhez, ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a bevonulásra nem kerül sor....
A Fidesz arra kéri a gazdasági tárcát, gondolja át az újabb vasúti szárnyvonalak megszüntetését. A gazdasági tárca ugyanis újabb 21 szárnyvonalat akar bezárni, amely összesen 700 kilométernyi pályaszakaszt érint. Így már 2000 kilométer hosszan szünteti meg a vasúti közlekedést a kormányzat Magyarországon.
A Független Hírügynökség értesülése szerint a Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium hétfői ülésén továbbra is fenntartotta azt az álláspontját, hogy az otthonszülésnél biztonsággal nem szűrhetőek ki a kockázatok, ezért nem támogatják ezt a formát. Mivel azonban az önrendelkezési jog miatt ennek lehetősége nem tiltható meg, a kollégium tagjai jövő hétre kidolgozzák, és hivatalosan elküldik…
A japán rendőrség razziát tartott hétfőn egy főként nőkből álló japán szekta naganói központjában, mert gyanú szerint a szekta agyonverte az egyik tagját. Az akcióban mintegy 400 rendőr vett részt.
A Fidesz nem tekinti érdeminek azokat az indítványokat, amelyeket a kormány, illetve a szocialista frakció a parlament elé terjesztett a kormány közéleti átláthatóságot megteremtő elképzeléseiről.
A Moszkva tér rendezését felveszik a főváros kiemelt fejlesztései közé, s egyúttal beépítik azt az európai uniós támogatásra javasolt projektek sorába - foglalt állást a Főpolgármesteri Kabinet. Tárgyaltak a kormányzati negyed megvalósításával kapcsolatos fővárosi feladatokról is.
Tavaly október óta több mint 350 népszavazási kérdést terjesztettek be pártok és magánszemélyek az Országos Választási Bizottsághoz - tájékoztatta az InfoRádiót az Országos Választási Iroda vezetője.
Megszüntették a műszaki hibát a Szilágyi Erzsébet fasorban, a Nyúl utcánál, így újra közlekednek a villamosok a Moszkva tér és a Budagyöngye között- közölte a BKV Zrt. az MTI-vel. A közlemény...
Az Európai Unió hétfőn aláírta Montenegróval a társulási szerződést, ami az első lépés a volt jugoszláv tagköztársaság EU-tagsága felé.A Stabilitási és Társulási Szerződést az Unió soros elnöki tisztét ellátó Portugália külügyminisztere az Unió bővítési biztosa, valamint a montenegrói kormányfő írta alá.
Tizenheten haltak meg a hétvégén közlekedési balesetben. A tragédiákat továbbra is gyakran okozza gyorshajtás - mondta az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetőjét, Pausz Ferenc.
Orbán Viktor, a Fidesz, és Semjén Zsolt, a KDNP elnöke kedden közös sajtótájékoztatón értékeli az Alkotmánybíróság (Ab) hétfői döntését, amely szerint lehet népszavazás a tandíjról, a vizitdíjról...
Magyarország kiemelt stratégiai partnernek, amolyan "tiszteletbeli szomszédnak" tekinti Bosznia-Hercegovinát, és minden segítséget megad, hogy minél hamarabb esélye legyen csatlakozni az Európai Unióhoz.
II. János Pál alakját formázták a tűz lángjai egy lengyelországi emlékünnepségen, az egykori pápa halálának évfordulóján - jelentette a Vatikán hírügynöksége hétfőn.
Elképzelhető, hogy a Fidesz benyújt egy olyan javaslatot, amely a polgármesteri és önkormányzati képviselői pozíciókat már 2008 január 1-től összeegyeztethetetlenné tenné az országgyűlési képviselői megbízatással. A Független Hírügynökség értesülései szerint az indítvány sorsáról még nincsen döntés.
Skóciában ezentúl közel négyszázezer forintos bírsággal sújtják azokat, akik az utcán próbálnak felszedni prostituáltakat. A törvények eddig csak a szexuális szolgáltatást kínálókat sújtották, de ezentúl a kereslet visszaszorítását is célozzák.
Az AAA AUTO-csoport 60.125 autó eladásával értékesítési csúcsot ért el az első három negyedév alatt - közölte a társaság. Tájékoztatásuk szerint 2007 első kilenc hónapjában a csoport értékesítése csak...
A török kormány hétfőn úgy döntött, kéri a parlament hozzájárulását a török haderő észak-iraki kurd bázisok elleni műveletéhez, ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a bevonulásra nem kerül sor.
Nem jelent meg Fábiánné Rozsnyói Katalin invitálására a tatai edzőtáborban Janics Natasa. A sikeredző a hétvégén kijelentette: nem zárkózik el attól, hogy az olimpiai aranyérmes, világ- és Európa-bajnok Kovács Katalin, Janics Natasa páros újból együtt versenyezzen, és felajánlotta Janicsnak a visszatérést, aki azonban nem élt a lehetőséggel.
Több mint egy órán át nem jártak hétfőn délután az 56-os, az 59-es és a 18-as villamosok a Moszkva tér és a Budagyöngye között, mert a Nyúl utcánál eltörtek a sínek. Ez az a szakasz, ahol épp hétfőn kezdődött volna a pálya felújítása, de elhalasztották.
A Nyugat-barát pártok hajszálnyi többséget szereztek az ukrán parlamentben a szeptember 30-án lezajlott, előre hozott választásokon. A hétfőn nyilvánosságra hozott hivatalos végeredmény szerint...
Nem fogadta el az Országgyűlés hétfőn a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) népi kezdeményezését a kötelező óraszám csökkentéséről. Ez azt jelenti, hogy nem vonják vissza azt a döntést, amely a tanárok kötelező óraszámát 20-ról 22-re emelte idén szeptembertől.
Cáfolták a Gój Motorosok, hogy a tiszavasvári iskola igazgatója nem engedte volna be őket vasárnap az intézménybe, hogy ott egy-egy szál virággal emlékezzenek az egy évvel ezelőtt meggyilkolásának Szögi Lajosra.
Adriano Galliani, a Milan alelnöke cáfolta azokat a lapértesüléseket, amelyek szerint Kaká a Chelsea-hez igazol. A hétvégén több brit újság is arról számolt be, hogy a londoni klub 100 millió fontos ajánlatot tett a brazil középpályásért.
A Független Hírügynökség értesülése szerint a Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium hétfői ülésén továbbra is fenntartotta azt az álláspontját, hogy az otthonszülésnél biztonsággal nem szűrhetőek ki a kockázatok, ezért nem támogatják ezt a formát.