A hét elején nem jelentek meg EU-s adatok. A magas kamatú devizákkal szemben gyengének mutatkozott a jen. Szeptemberben 26,8 milliárdról 29,2 milliárdra nött a norvég kereskedelmi mérleg többlete. A brit DCLG-ár-index szerint augusztusban éves szinten 11,4%-kal emelkedtek a brit ingatlanárak a legutóbbi +12,4% után. Kellemes meglepetést okoztak a kanadai elöremutató indikátorok, hiszen…
Az InfoRádió nem hivatalos értesülése szerint távozik a posztjáról Vecsei Miklós hajléktalanügyi kormánymegbízott, ha a parlament megszavazza azt az MSZP-s javaslatot, amelynek nyomán sátrakban helyeznék el az átmeneti szállásokból kiszorult hajléktalanokat. A bázis-szállások ötletével egyelőre az Oltalom Karitatív Egyesület elnöke sem ért egyet.
Izraelben harmadszor is bűnügyi eljárást indítanak Ehud Olmert ellen. A kormányfőt ezúttal azzal vádolják, hogy ipari és kereskedelmi miniszterként több vállalkozást is jogtalan előnyhöz juttatott az állami pályázatokon.
Gyurcsány Ferenc szerint a hangulatkeltés miatt elveszhet az elmúlt 15 év legjobb lehetősége arra, hogy a pártok megállapodjanak a magyar politikai élet rossz kompromisszumainak feloldásáról. A miniszterelnök hétfői sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: nem szeretné, hogy ez történjen. A Fidesz eddig és ezután is részt vesz az ötpárti tárgyalásokon.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 43,60 pontos emelkedéssel, 28.307,04 ponton zárt hétfőn, a pénteki záró értékéhez képest ez 0,15 százalékos erősödés. A kis és közepes részvények indexe, ...
A Wiesbadenben tartott német-orosz csúcstalálkozót követő sajtótájékoztatón Vlagyimir Putyin bejelentette, hogy az ellene szőtt állítólagos iráni merényletre vonatkozó hírek ellenére az eredeti tervnek megfelelően még hétfőn elutazik Teheránba. Az orosz elnök Angela Merkel kancellárral megvitatta az iráni atomprogram ügyét is.
A török kormány hétfőn úgy döntött, kéri a parlament hozzájárulását a török haderő észak-iraki kurd bázisok elleni műveletéhez, ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a bevonulásra nem kerül sor....
A Független Hírügynökség értesülése szerint a Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium hétfői ülésén továbbra is fenntartotta azt az álláspontját, hogy az otthonszülésnél biztonsággal nem szűrhetőek ki a kockázatok, ezért nem támogatják ezt a formát. Mivel azonban az önrendelkezési jog miatt ennek lehetősége nem tiltható meg, a kollégium tagjai jövő hétre kidolgozzák, és hivatalosan elküldik…
A Moszkva tér rendezését felveszik a főváros kiemelt fejlesztései közé, s egyúttal beépítik azt az európai uniós támogatásra javasolt projektek sorába - foglalt állást a Főpolgármesteri Kabinet. Tárgyaltak a kormányzati negyed megvalósításával kapcsolatos fővárosi feladatokról is.
Tavaly október óta több mint 350 népszavazási kérdést terjesztettek be pártok és magánszemélyek az Országos Választási Bizottsághoz - tájékoztatta az InfoRádiót az Országos Választási Iroda vezetője.
Megszüntették a műszaki hibát a Szilágyi Erzsébet fasorban, a Nyúl utcánál, így újra közlekednek a villamosok a Moszkva tér és a Budagyöngye között- közölte a BKV Zrt. az MTI-vel. A közlemény...
Tizenheten haltak meg a hétvégén közlekedési balesetben. A tragédiákat továbbra is gyakran okozza gyorshajtás - mondta az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetőjét, Pausz Ferenc.
Orbán Viktor, a Fidesz, és Semjén Zsolt, a KDNP elnöke kedden közös sajtótájékoztatón értékeli az Alkotmánybíróság (Ab) hétfői döntését, amely szerint lehet népszavazás a tandíjról, a vizitdíjról...
II. János Pál alakját formázták a tűz lángjai egy lengyelországi emlékünnepségen, az egykori pápa halálának évfordulóján - jelentette a Vatikán hírügynöksége hétfőn.
Az AAA AUTO-csoport 60.125 autó eladásával értékesítési csúcsot ért el az első három negyedév alatt - közölte a társaság. Tájékoztatásuk szerint 2007 első kilenc hónapjában a csoport értékesítése csak...
A török kormány hétfőn úgy döntött, kéri a parlament hozzájárulását a török haderő észak-iraki kurd bázisok elleni műveletéhez, ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a bevonulásra nem kerül sor.
Nem jelent meg Fábiánné Rozsnyói Katalin invitálására a tatai edzőtáborban Janics Natasa. A sikeredző a hétvégén kijelentette: nem zárkózik el attól, hogy az olimpiai aranyérmes, világ- és Európa-bajnok Kovács Katalin, Janics Natasa páros újból együtt versenyezzen, és felajánlotta Janicsnak a visszatérést, aki azonban nem élt a lehetőséggel.
A Nyugat-barát pártok hajszálnyi többséget szereztek az ukrán parlamentben a szeptember 30-án lezajlott, előre hozott választásokon. A hétfőn nyilvánosságra hozott hivatalos végeredmény szerint...
Nem fogadta el az Országgyűlés hétfőn a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) népi kezdeményezését a kötelező óraszám csökkentéséről. Ez azt jelenti, hogy nem vonják vissza azt a döntést, amely a tanárok kötelező óraszámát 20-ról 22-re emelte idén szeptembertől.
Az amerikai legfelsőbb bíróság elutasította hétfőn egy halálra ítélt rab fellebbezési kérelmét, aki arra hivatkozott, hogy mivel már több mint 30 évet töltött siralomházban, a kivégzése ellentétben állna az alkotmánnyal, amely tiltja a kegyetlen és szokatlan büntetéseket.
Két sugárzó anyagot szállító vagont fordítottak vissza az ukrán határőrök hétfő délután Záhonynál. A cirkónium-szállítmány Ausztria felől érkezett Magyarországra és Ukrajnán keresztül Fehéroroszországba tartott.
Tizenötre emelkedett a dnyipropetrovszki gázrobbanás áldozatainak a száma, a tragédia miatt az ukrán elnök keddre nemzeti gyásznapot hirdetett, a hatóságok pedig őrizetbe vették a helyi...
A Magyar Nemzeti Bank szakértői 2007 harmadik negyedévében 3.727 darab forgalomból lefoglalt forintbankjegy hamisítványt vizsgáltak, amelynek döntő többsége a 2007. augusztus 31-én forgalomból kivont,...
Logikailag kizárja egymást, hogy a közélet megtisztításáról ötpárti egyeztetés, törvénymódosító javaslat és népszavazási kezdeményezés is van egy időben - mondta Dávid Ibolya, a Magyar Demokrata Fórum elnöke hétfőn az MTI-nek.
Az új lakáshitelek összege augusztus végén 31 milliárddal volt kisebb mint egy évvel korábban, az egy szerződésre jutó átlagos hitel nagysága egyedül a devizahiteleknél emelkedett - olvasható a DEM In...
Még mindig nem sikerült talpra állítani azt a katonai járművet, amelyik délután borult fel az M7-es autópályán, az érdi lehajtó közelében, a Balaton felé vezető oldalon.
A harmadik negyedben 57 százalékkal - három éve nem látott mértékben - csökkent a Citigroup profitja: a legnagyobb amerikai bank adózott eredménye 2,38 milliárd dollárra, egy részvény...
A német mozdonyvezetők szakszervezete elutasította a vasúttársaság legújabb javaslatát, a kompromisszumra irányuló tárgyalások folytatása alatt azonban nem lesz sztrájk.
Felborult egy katonai szállítójármű hétfőn az M7-es autópálya Budapestről kivezető oldalán. A műszaki mentés és a helyszínelés miatt az autópályán több kilométeres sor alakult ki. A Honvédelmi...
A közérthetően megfogalmazott, hasznos kézikönyv kitér a szerzői jogvédelem alapfogalmaira, részletezi a szerzői jog védelmének polgári jogi, büntetőjogi és vámjogi eszközeit egyaránt.
Egy meglehetősen furcsa, gáz halmazállapotú molekulát figyeltek meg a Mars és a Vénusz légkörében. A tudósok szerint ez jelentős mértékben hozzájárul a bolygókon megfigyelhető üvegházhatáshoz
Kedden írják alá az ukrán "narancsos erőkhöz" kötődő pártok a koalíciós megállapodást. Az erről szóló közleményt hétfőn adta ki Viktor Juscsenko ukrán elnök hivatala, miután a központi...
Magyarország kiemelt stratégiai partnernek, amolyan „tiszteletbeli szomszédnak” tekinti Bosznia-Hercegovinát, és minden segítséget megad, hogy minél hamarabb esélye legyen csatlakozni az Európai Unióhoz - mondta Sólyom László Szarajevóban.
Lehet népszavazást tartani a felsőoktatási tandíj, a vizitdíj és a kórházi napidíj megszüntetéséről - határozott az Alkotmánybíróság. Az Országos Választási Iroda vezetője az InfoRádióban elmondta: az Alkotmánybíróság végső döntésére vár a Fidesz további négy kérdése és Kálmán László nyelvész több kezdeményezése. Rytkó Emília elmondta: az Alkotmánybíróság által elfogadott fideszes kérdések ügyében…
Az ukrán hatóságok radioaktív sugárzás miatt megtagadták két tehervonat beléptetését Ukrajnába hétfőn a záhonyi határállomásnál - tájékoztatott Dobson Tibor országos katasztrófavédelmi szóvivő.
Az Országgyűlés hétfőn felfüggesztette Lengyel Zoltán független képviselő mentelmi jogát. A parlament 280 igen szavazattal, 11 ellenében, 11 tartózkodás mellett határozott így. A mentelmi jog...
Az Európai Unió külügyminiszterei hétfőn új szankciókat fogadtak el Burma (Mianmar) ellen, ezen belül embargót vezettek be a fa, a fém és a drágakő exportjára.
Az olasz Fiat is csatlakozott a német BMW és Daimler mellé a kínai autógyártókat illegális másolással vádoló cégek táborába. Kínai bíróság előtt támadja a Peri nevű modell miatt a Great Wall Motors kí...
Kedden írják alá az ukrán "narancsos erőkhöz" kötődő pártok a koalíciós megállapodást. Az erről szóló közleményt hétfőn adta ki Viktor Juscsenko ukrán elnök hivatala, miután a központi választási bizottság nyilvánosságra hozta a szeptember 30-i előre hozott választás hivatalos végeredményét, amely szerint a "narancsszínű forradalom" két pártja szűk többséget szerzett törvényhozásban.
Az ukrán hatóságok radioaktív sugárzás miatt megtagadták két tehervonat beléptetését Ukrajnába hétfőn a záhonyi határállomásnál - tájékoztatta Dobson Tibor országos katasztrófavédelmi szóvivő az...