Dél-Amerikában már a 2010-es világbajnokság selejtezőit játszák a csapatok. Tegnap a kvalifikációs sorozatot roppant rosszul kezdő Brazilok Ecuadort fogadták. A kanárik gólzáporos mérkőzésen gyűjtötték be a 3 pontot. hírTV
Annak ellenére, hogy bajnoki esélyesként várja a szezonzáró Brazil Nagydíjat, Kimi Raikkönen abszolút nyugodtan érkezett meg Sao Paulóba, ahol készségesen válaszolt a riporterek kérdésére. A finn úgy érzi, ha csekély is, de van esélye a vb-cím megszerzésére.
Biztosan nem használnak gumilövedéket október 23-án a rendőrök, akik rendbontás esetén a törvényesség és arányosság elvét követik majd - jelentette ki az országos rendőr-főkapitány. A fővárosi rendőrség vezetője arról beszélt, hogy fokozott biztonsági intézkedéseket vezetnek be az ünnepi megemlékezések miatt. A fővárosban több rendezvényt is kiemelt kockázatúnak minősített a rendőrség.
A hétszeres Forma-1-es világbajnok Michael Schumacher pontosan tudja, mekkora nyomás nehezedik egy versenyzőre a végső győzelemről döntő futam előtt, s nagyon örül, hogy ezúttal otthonában, a díványáról figyelheti a 2007-es szezon csúcspontját, a vasárnapi Brazil Nagydíjat.
A Fidesz bejelentette népszavazási aláírásgyűjtését az adatvédelmi nyilvántartásba, erről Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos beszélt. Az ombudsman elmondta: nem az ő kompetenciája megmondani, hány aláírást lehet gyűjteni, és arra sincs szabály, milyen technikával lehet azokat gyűjteni.
Fotókiállítással nyitotta meg az UNICEF Magyar Bizottsága és a Nők Lapja a gyermekek esélyegyenlőségét támogató, Az öröm a tiéd! elnevezésű közös jótékonysági akcióját csütörtökön a Művészetek Palotájában.
Bokasérülése miatt marad szülőhazájában - ahol a korábbi botránya nyomán kialakult depresszióját is kezeltette - Asashoryu, a japán szumó első mongol nagymestere, aki így továbbra sem tér vissza Japánba.
A gyorshajtásból eredő balesetek visszaszorítását szolgálja egy Németországból kölcsönkapott újfajta sebességellenőrző-berendezés, amelyet csütörtökön az M3-as autópálya gödöllői szakaszán mutattak be - közölte Lovász Győző alezredes.
Nem zárható ki, hogy veszett volt a róka, aminek a tetemét két hete az Árpád híd pesti hídfőjénél találták meg; az V-XIII. kerületi tiszti főorvos azt kéri, mindenki jelentkezzen az ÁNTSZ-nél, aki érintkezett a rókatetemmel.
Karácsonyig folytatódnak a tárgyalások a szaktárca és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) között a tandíjról - jelentette be Manherz Károly felsőoktatási szakállamtitkár a Felsőoktatási Kerekasztal csütörtöki ülése után. Miskolczi Norbert, a HÖOK elnöke közölte: a tandíj eltörlését szeretnék karácsonyi ajándékba adni a hallgatóknak. Molnár Károly, a Magyar Rektori Konferencia…
Minisztériumi, a tárca egyik államtitkára által elkövetett jogsértést feltételez a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) egy újfehértói állami földeladási ügyben - ezt csütörtökön mondta el a szervezet igazgatója egy nyíregyházi sajtótájékoztatón.
Elfogadta a turisztikai bizottság MSZP-s többsége a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatójának beszámolóját a székházbotrányról. Az állami cég vezetője elismerte, hogy ők hibáztak, amikor téves adatokat tettek közzé honlapjukon, sőt a rossz adatokat külön megerősítették a Heti Válasznak. A szocialisták mégis a törvénytelenségről beszámoló hetilapot perelnék.
Sikertelenül próbált kirabolni egy fegyverrel hadonászó férfi csütörtökön egy pénzintézetet a Heves megyei Makláron. A rabló a riasztó megszólalásakor elmenekült; a helybeli gyanúsítottat el is fogták a járőrök. A símaszkot viselő férfi kora délután lépett be a takarékfiókba és pisztolyával fenyegetőzve a pénz átadására szólította fel az ott dolgozókat. Az egyik alkalmazott megnyomta a…
Eredmény- vagy pénzforgalmi szemlélet? Az államháztartási hiány előrejelzését a Pénzügyminisztérium kétféle módon is elkészíti, mégsem mindegy, hogy melyiket figyeljük. Az ICEG kutatóintézet Európai Központjának munkatársa szerint, az eredményszemléletű adat pontosabban kezeli a több évre elhúzódó beruházásokat, ugyanakkor az államháztartás év közbeni hiteligényét, például az önkormányzatok…
Kulturális együttműködési programról szóló megállapodást írt alá Hiller István oktatási és kulturális miniszter és Jonas Jucas litván kulturális miniszter Budapesten - közölte az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) sajtóirodája az MTI-vel csütörtökön.
Tovább javult az államháztartás helyzete. A várható éves pénzforgalmi hiányt 0,1%-kal a GDP 6,2%-ára módosította a Pénzügyminisztérium, miután a szeptember havi egyenleg is a tervezettnél kedvezőbben alakult. Az önkormányzatok nélküli éves pénzforgalmi hiány 1480 milliárd forint lesz a tárca szerint. A minisztérium sajtótájékoztatójáról Szabó Rezső készített összeállítást.
Mellbevágó megállapításra jutott a Lisszaboni Tanács brüsszeli székhelyű gazdasági kutató központ: a népesség fogyása miatt egyes kelet-európai országok soha nem fogják tudni elérni a nyugat-európai életszínvonalat.
A harmadik helyen kiemelt szerb Novak Djokovic, valamint az ötödikként rangsorolt chilei Fernando Gonzalez is bejutott a legjobb nyolc közé a 2,45 millió dollár összdíjazású madridi fedettpályás férfi tenisztornán.
A Kútvölgyi Kórház pszichiátriai osztálya már tudja fogadni a bezárt OPNI betegeit és osztályait, de a Szent István Kórház Merényi tömbje valamint az Országos Idegsebészeti Tudományintézet még nem készült fel erre. Horváth Ágnes szerint az átalakítások miatt halad lassan a folyamat. A bezárt OPNI felszámolásáért felelős biztos azt mondja, december közepétől végleg megszűnik a gyógyítás a…
Egymillió forint értékben adományozott gyógyászati terméket az Országos Rehabilitációs Intézetnek a gyógyászati segédeszközöket gyártó dán Coloplast cég.
A sajtóban megjelent hírekkel ellentétben a Miniszterelnöki Hivatal nem kötött támogatási szerződést a Lehoczky Tivadar Tudományos Műhellyel és támogatást sem utalt ki az intézmény számára.
Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter, aki csütörtök délután Londonba érkezett, bizakodóan nyilatkozott közel-keleti tárgyalásairól, az izraeliek és a palesztinok között még meglévő "feszültségek" ellenére.
Támogatta a parlament külügyi bizottságának kormánypárti többsége Gönci János nagyköveti kinevezését az Egyesült Arab Emírségekbe. Az ellenzéki Fidesz viszont a tapasztalat hiányát hangsúlyozva politikai kinevezést emleget.
Az európai szocialista párti miniszterelnökök körében egységes a bizakodás, hogy legkésőbb pénteken reggelre létrejön a megállapodás az Európai Unió új szerződéséről, mivel a jelek meglehetősen biztatóak - közölte magyar újságíróknak tartott lisszaboni sajtóértekezletén a magyar miniszterelnök.
A Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) szerint az Európai Bizottság (EB) 17 uniós tagállam igazságszolgáltatási gyakorlatát kérdőjelezi meg azzal, hogy nem ért egyet a közjegyzői szakma gyakorlásának állampolgársághoz kötésével.
Dr. Hiller István oktatási és kulturális miniszter és Jonas Juèas litván kulturális miniszter Budapesten aláírta a két ország közötti Kulturális Együttműködési Programról szóló megállapodást.
Parkolási díjat kell fizetni október 20-án és 27-én reggel 8 és este 18 óra között a fővárosi várakozási övezetekben, mert az áthelyezett ünnepnapok miatt ez a két szombat munkanap lesz.
Nem átlátható a magyar fejlesztési és segélyezései rendszer, a kormányzati felelősök civil megkeresésre sem biztosítanak megfelelő hozzáférést a témával kapcsolatos adatokhoz - szerepel az úgynevezett Aid Watch munkacsoport csütörtökön Budapesten ismertetett jelentésében.
Századik alkalommal adják elő az Egy csók és más semmi című darabot, Eisemann Mihály, Halász Imre és Békeffi István zenés komédiáját október 27-én, szombaton a Vígszínházban - közölte Czobor Margit művészeti titkár.
II. Erzsébet angol királynő csütörtökön kitüntette Oleg Gorgyijevszkijt, a szovjet állambiztonsági szolgálat egykori ezredesét, aki a nyolvanas években a KGB londoni irodájának vezetőjeként dezertált Nagy-Britanniában.
A magyar kormány konszolidációs és a növekedés feltételeit biztosító programja "jól szolgálja a külföldi befektetők gazdasági érdekét is" - hangsúlyozta Veres János pénzügyminiszter az Egyesült Államo...
Addig nincs értelme a főállású képviselőség gondolatával foglalkozni, amíg ilyen sok képviselő van - mondta Lövétei István alkotmányjogász az MTI-nek annak kapcsán, hogy Gyurcsány Ferenc kormányfő nemrégiben meghirdette a közélet megtisztítását célzó hétpontos javaslatcsomagját, amelynek része a magasabb beosztású köztisztviselők kötelező vagyonosodási vizsgálata is.
Híres magyar alkotók, külföldön élő magyar művészek, idős mesterek és a művészeti iskolák diákjai is bemutatkoznak az ország múzeumaiban, galériáiban a magyar festészet napján, csütörtökön.
Szerető Szabolcs kérdéseit elutasították, a Fidesz és az MSZP kezdeményezését - a közélet megtisztításáról - pedig jövő héten tárgyalja az Országos Választási Bizottság. A testülethez összesen 75 beadvány érkezett Gyurcsány Ferenc népszavazási kezdeményezésének bejelentése óta, ebből 15-öt a kormányfő tanácsadója nyújtott be.
Pénteken rajtol a 18. Samsung Bécs-Pozsony-Budapest szupermaratoni futóverseny, melynek során, öt szakaszon összesen 320 km-t kell megtennie a mezőnynek.
Az ingatlanadót megfelelő technika nélkül nem szabad bevezetni - mondta Török Ádám, a Versenyképességi Kerekasztal elnöke a testület budapesti ülésén újságíróknak.
Csodával határos módon jól van és egészséges Oscar, a kisbaba, akinek nyolc percig nem vert a szíve, amikor megszületett - közölték a kis brit túlélőművész orvosai.
Az emberek egyetértenek a rendteremtéssel, így a feketegazdaság elleni küzdelemmel, a járulékfizetési kötelezettség szigorításával és a közélet visszásságainak megakadályozásával - összegezte Lendvai Ildikó az MSZP által szervezett Nagy párbeszéd elnevezésű rendezvénysorozat eddigi tapasztalatait Nyíregyházán. A rendezvényeken felszólalók ugyanakkor azt is megfogalmazták, hogy igénylik a reformok…
Jövőre 32 milliárd forinttal többet költ a kormányzat a járóbeteg-szakellátásra - jelentette be Székely Tamás egészségügyi miniszteri megbízott az Egészségügy a reformok sodrásában című konferencián. Az egészségügyi vezetők és kórházigazgatók jó része ugyanakkor kételyének adott hangot, hogy a tárca által bemutatott több-biztosítós modell ebben a formájában működni tud, a betegellátás vagy az…
Az akadémikus Kodály címmel kiállítás nyílt csütörtökön Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Könyvtárában. A Kodály Zoltán emlékére meghirdetett jubileumi év rendezvényeihez csatlakozó, egy hónapon át megtekinthető tárlat a zeneszerző akadémikusi tevékenységét mutatja be az MTA Kézirattárának és Levéltárának dokumentumai alapján.
Lakásán fogták el azt a 33 éves balatonfüredi fiatalembert, aki megalapozottan gyanúsítható egy szeptember óta tartó vitorláshajó-feltörési sorozat elkövetésével a Balatonon - tájékoztatta a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Sajtószolgálata az MTI-t csütörtökön.
Nyolcvanhat éves korában elhunyt Deborah Kerr brit színésznő, követve az örökkévalóságba az 1994-ben távozott Burt Lancastert, aki partnere volt a filmtörténet egyik leghíresebb csókjánál a Most és mindörökké című 1953-as moziban. A filmcsillag, aki Parkinson-kórban szenvedett, kedden halt meg a kelet-angliai Suffolkban
A kormány új gazdaságfejlesztő programot fogadott el, az Új Magyarország Vállalkozói Program a kkv szektor fejlődését segíti a következő 6 évben - jelentette be Kóka János gazdasági ás közlekedési miniszter csütörtökön.
Az embereken kívül számos állatfajra is igaz, hogy a hímnemű egyedek gyorsabban öregszenek és hamarabb halnak, mint a nőnemű példányok - egy friss kutatás rávilágított az okra
Skodáné Földes Rita okleveles vegyészmérnök, Medvecz Márta bőrgyógyász szakorvos és Solymosi Katalin biológus vette át a l'Oreal-UNESCO a Nőkért és a Tudományért elismerést csütörtökön a Magyar Tudományos Akadémián.
Karácsonyig folytatódnak a tárgyalások a szaktárca és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) között a tandíjról - jelentette be Manherz Károly felsőoktatási szakállamtitkár a Felsőoktatási Kerekasztal csütörtöki ülése után. A HÖOK elnöke a tandíj eltörlését adná a hallgatóknak karácsonyi ajándékul.
Elutasította a Nemzeti Nyomozó Iroda az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium Weiszenberger-videó miatt tett feljelentését, Bajnai Gordon október elején a kormány nevében fordult az ügyészséghez. Eközben a miniszter helyszíni vizsgálatot rendelt el a hírTV által feltárt kiskunhalasi diszkótámogatás ügyében.
A magyar diplomácia vérfrissítésre szorul, mivel egyre inkább képviselnie kell a nemzetgazdasági érdekeket is; ebbe a filozófiába illeszkedik Gönci János nagyköveti kinevezése az Egyesült Arab Emírségekbe - mondta a külügyminiszter csütörtökön az MTI-nek.
A gyorshajtásból eredő balesetek visszaszorítását szolgálja egy Németországból kölcsönkapott újfajta sebességellenőrző-berendezés, amelyet az M3-as autópálya gödöllői szakaszán mutattak be - közölte L...