Nyolcévi önkéntes száműzetés után megérkezett Pakisztánba csütörtökön Benazir Bhutto ellenzéki politikus, egykori miniszterelnök. A Dubajból érkező politikus asszonyt több tízezer támogatója...
Ma csökkent az EUR-CHF árfolyama, és tesztelte a tegnapi 1,6713-as napi minimumot. Az SNB-elnök, Jean Pierre Roth kommentárjai, és a vártnál kedvezöbben alakuló kereskedelmi mérleg jól jöttek a franknak. Roth azt nyilatkozta, hogy lehetségesek a további kamatemelések, ha a gyenge frank miatt fokozódik az infláció. Helytelen feltételezni, hogy az SNB mostanában változatlanul hagyja alapkamatát.…
A magyar jogrend nem felel meg az Európai Unió jogi normáinak, amit bizonyít, hogy Magyarországon képtelenek betiltani az olyan szerveződéseket, mint amilyen a Magyar Gárda, amelynek ha lennének...
A Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.) nem fizetett a korábbi, a II. kerületi Vérmező utcai ingatlanért bérleti díjat az idei évtől - jelentette ki Róna Iván, a turisztikai marketingszervezet...
Skardelli György építész szerint életveszélyes megoldásokat is javasol a beruházó a metróépítés kapcsán, a Kálvin tér felszíni rendezésénél. Az Ybl-díjas építész ezért kiszáll a tervezésből és az építésből, ha a tervek módosulnak.
Októberre - önkormányzatok nélkül - 31,9 milliárd forint államháztartási hiányt prognosztizál a Pénzügyminisztérium. Az év egészére 1479,9 milliárd pénzforgalmi hiányt vár a szaktárca.
A rendőrség alapjában véve arra készül, hogy az emberek békésen fognak ünnepelni, de vannak olyan információik, hogy provokációkra és köztörvényes bűncselekményekre készülnek egyes csoportok - mondta el Tóth Gábor, Budapest rendőrfőkapitánya csütörtöki tájékoztatóján.
Bár Grand Prix eddig a németekhez és az osztrákokhoz került Portorozsban, a díjak számát tekintve a tavalyi Golden Drumhoz hasonlóan a román ügynökségek idén is tarolnak. A közép-kelet-európai kreatívok közül a románok toronymagasan vezetnek a megszerzett hét díjjal, majd három-három elismeréssel a lengyelek és a csehek következnek.
A művelődési házban tanítanak Tordason a szerdai iskolatűz után, megvárva amíg befejeződik az általános iskola épületében a takarítás, a festés és a megrongálódott helyiségek felújítása - mondta...
Október végén várhatóan tizennégy társaság teszi közzé a 2008. évre vonatkozó kgfb tarifáját. Ezzel kezdetét veszi az a kampány, amelynek keretében az autósok eldönthetik, hogy ugyanannál vagy pedig más biztosítónál kötik-e meg ezt a biztosításukat.
Óva intett Vlagyimir Putyin attól, hogy bárki rátegye a kezét más országok természeti kincseire. Az államfő élő televíziós adásban válaszolt a nézők kérdéseire.
Minden negyedik német állampolgár azon a véleményen van, hogy a nemzetiszocializmusnak (a náci rendszernek) voltak jó oldalai is. Erről tanúskodik a Forsa közvélemény-kutató intézet felmérése, amelyet csütörtökön hoztak nyilvánosságra. A megkérdezettek 25 százaléka vallotta azt, hogy a náci korszakban nem minden volt rossz.
Őszi álmosság lett úrrá a bankok jó részén. Négy héttel ezelőtti összeállításunkhoz képest sok helyen ugyanis semmi sem változott az akciós jelzáloghitelek piacán.
A megfelelő jogi és műszaki feltételek megteremtése után, törvényes keretek között engedélyezik a jövő évtől kezdve Ausztriában, hogy a hatóságok hálózaton keresztül átvizsgálják a súlyos bűncselekményekkel gyanúsítottak számítógépének adattárolóit.
A jövő héten sorra kerülő áramkapacitás-aukción a Magyar Villamos Művek jelenleg rendelkezésére álló összes - a szerződésekben lekötött mennyiségen felüli 9 terawattóra - kapacitást meghirdetik - táj...
A közkeletű vélekedés szerint a magyarok világbajnokok a szexben, nincs más hátra, mint hogy most te is leteszteld, minden rendben van-e a szexuális életeddel
Bírálja a jövő évi költségvetés tervezetét Pedagógusok Szakszervezetének elnöke. Árok Antal az InfoRádiónak azt mondta, hogy a támogatások teljesítménymutatóhoz kötése további tőkekivonást, összevonásokat és megszüntetéseket eredményez majd. Az érdekképviselet kifogásolja, hogy csökken a kollégiumok és a pedagógus-továbbképzések támogatása, valamint azt, hogy nincs pótlólagos forrás a minőségi…
Karsai József, Battonya térségének szocialista országgyűlési képviselője nem emlékszik arra, hogy azt nyilatkozta volna a Magyar Demokrata című lapnak: tudja, ki szivárogtatta ki az elhíresült őszödi beszédet. A képviselő csütörtökön úgy fogalmazott az MTI-nek, hogy csak sejtései vannak.
Mégis kárpótolná a koalíció azokat az 50 év felettieket, akik ráfizetnek a magán-nyugdíjpénztári tagságra. Holott a kormányzati igazgatásért felelős tárca nélküli miniszter, Draskovics Tibor nyáron még tagadta ezt.
A mintegy 1,3 millió főt kitevő rászorulóknak, így például a nyugdíjasoknak és a krónikus betegeknek, teljesen ingyen jár az influenza elleni védőoltás, így vizitdíjat sem kérhetnek tőlük - mondta a Független Hírügynökségnek Horváth Ágnes csütörtökön.
A Lisszaboni Tanács mellbevágó megállapításra jutott: a népesség fogyása miatt egyes kelet-európai országok soha nem fogják tudni elérni a nyugat-európai életszínvonalat.
Augusztus 17-e óta folyamatosan gyengülést mutat az USD-SEK árfolyama, és visszaesett a csatorna felsö oldaláról. A svéd korona továbbra is kamatfantáziával rendelkezik, mivel 3,75%-ról 4,00%-ra emelhetik az alapkamatot, és a Fed valószínüleg még egyszer 25 bázisponttal csökkenheti alapkamatát, így tovább csökkenhet a 2 terület közti kamatkülönbség. Egy elemzö szeriont érdemes a short oldalon…
Az EUR-USD-t 1,4258-on jegyzik, miután átmenetileg csúcsot ért el 1,4265-nél. Ezzel elérhetö közelségbe került az abszolút csúcs. Töretlen az emelkedö trend az órás chartban. Ellenállás ráadásul a csúcsnál található. Fölötte ellenállás található 1,4305-nél. 14.30 órakor várhatók az október 13-i heti elsö amerikai munkanélküli segélykérelmek. Itt a 308.000-röl 315.000-re való emelkedésre…
A határon túli magyarokat érintő támogatáspolitika reformjának témájában közölt kommentárt csütörtöki számában az Új Magyar Szó (ÚMSZ). A bukaresti napilapban Szűcs László emlékeztetett: néhány esztendeje még a magyar belpolitikai háborúskodások közepette is "konszenzusközeliség" jellemezte a nemzetpolitika háza táját, parlamenti szavazáskor, közös dokumentumok aláírásakor egyetértés mutatkozott.
A fogyasztóvédelemmel foglalkozó civil szervezetek támogatási rendszerének átalakítását javasolja jelentéstervezetében az Országgyűlés fogyasztóvédelmi eseti bizottsága - mondta Alexa György, a testület szocialista elnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
Az orvosszakértői vélemény alapján biztos, hogy nem öngyilkos lett, hanem felakasztották a tököli börtönben szombaton holtan talált fiatalembert. A szakvéleményről csütörtökön számolt be a rendőrség. Az ügy felderítésére hatfős nyomozócsoportot állított fel a Pest megyei Rendőr-főkapitányság. Négy rabot különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel gyanúsítanak.
A derék alá csúszó "zsáknadrág" (baggy) betiltása az Egyesült Államokban egyes szociológusok szerint újabb diszkrimináció az egyébként is gyakran az amerikai társadalom peremére szorult fiatal feketékkel szemben.
A főpolgármester-helyettes magánkézbe adná egyes fővárosi színházak kezelését - áll a novemberben közgyűlés elé kerülő javaslatban. Horváth Csaba úgy véli: akadnának, akik tőkét fektetnének ezekbe a teátrumokba, és ezért cserébe beleszólásuk lenne azok vezetésébe.
Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos szerint az egészségügyi intézmények átalakításával összefüggésben súlyos sérelem fenyegeti a betegek információs önrendelkezési jogát - a biztos vizsgálatának eredményét összegző dokumentumot irodája csütörtökön juttatta el az MTI-nek.
A művészeti oktatást végző intézmények megmaradása érdekében a kereszténydemokraták javasolják, hogy ezek az iskolák kapjanak türelmi időt az oktatás előírt feltételeinek biztosításához; erről a párt oktatáspolitikusa beszélt csütörtökön, Budapesten.
Az ősi japán kultúra európai hatásait bemutató Távoli fények - közelítő színek című kiállításhoz kapcsolódóan a Móra Ferenc Múzeum egy távol-keleti legendára építő békeakciót hirdet főként gyermekek, diákok, s minden jószándékú ember számára - tájékoztatta az intézmény sajtóreferense az MTI-t.
November 26. és december 2. között harmadik alkalommal rendezik meg a Budapest Poker Opent, amelynek ezúttal is két budapesti kaszinó, a Las Vegas és a Tropicana ad otthont. "Idén egy kicsit...
Magyarország első biogáz-kiserőművét adták át a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kenderesen csütörtökön. A erőmű évente 42 ezer tonna mezőgazdasági alapanyagot használ fel és évente 7 gigawatt óra villamosneergiát termel majd.
Bírálta az Egyesült Államok iraki háborúját egy csütörtökön élőben közvetített moszkvai televíziós műsorban Vlagyimir Putyin orosz elnök. "Hála Istennek Irak nem Oroszország" - jelentette ki az államfő úgy vélve, az Egyesült Államok iraki beavatkozásának a célja az volt, hogy ellenőrzése alá vonja a közel-keleti ország olajtartalékait. "Egyes ...politikusok fejében felmerülhet a gondolat, hogy…
A Kecskeméti Animációs Filmfesztivál válogatását láthatják az érdeklődők a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban az animáció világnapján, október 28-án - tájékoztatta a mozi ügyvezető igazgatója csütörtökön az MTI-t.
A CAD-JPY-t nyitó értékén jegyzik. Eddig nem dölt el a devizapár mozgásának iránya. Úgy tünik, hogy vége lett a korrekciónak, de még nem indultak be teljesen a carry-trade-ek. Ha ismét emelkedés következik be, érdemes vételeket indítani 120,16 fölött. A legrosszabb esetben nem teljesítik az ordert. A cél a 121,29-es rekord elérése. Az aranyat továbbra is 760,00 dollár körül jegyzik, ami jól jön…
Ma továbbra is gyengülést mutat az USD-CHF, aminek a hátterében a dollár gyengesége áll. A cross oldal is nyomást gyakorol a devizapárra, hiszen az EUR-CHF is zuhanórepülést produkál. Az USD-CHF minimumot ért el 1,1702-nél. Támogatás 1,1728-nál található. Ha nem sikerül visszahódítani az értéket, visszaesés várható 1,1700-ig. A Parabolic Price/Time shorton áll, a MACD viszont eladási jelet adhat…
Nincs semmilyen rendőrségi eljárás folyamatban a Nemzeti Őrsereg nevű szervezet tagjai ellen - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtószóvivője, cáfolva egy csütörtöki...
Az EUR-USD gyengeségére és a dollár többi devizával szembeni gyengeségére való tekintettel nyereségekre tett szert az arany. A napi minimum és a nyitó érték ugyanazon az értéken áll, ami megerösíti a nemesfém emelkedö trendjét. A török csapatok tervezett iraki katonai akcióival kapcsolatos spekulációk még mindig nem értek véget. Az oalajat 87,50 dollárnál ráadásul még mindig magas árfolyamon…