Csak a jövő hétre derül ki, hogy mekkora bevételkiesést okozott a személyszállítást végző MÁV-START Zrt- nek a csütörtök reggeli, kétórás figyelmeztető sztrájk - mondta el a Mávinform vezetője Kavalecz Imre.
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) a kis- és középvállalkozások versenyképességét növelő korszerű tudás- és ismeretanyag megszerzésére 300 millió forintos kerettel pályázatot írt ki...
Ismert emberekkel, így vezető politikusokkal is külön revizorok foglalkoznak az adóhatóságnál. Az APEH szóvivője elmondta: van 3-4 olyan adóellenőr, akik csak "VIP-ügyfeleket" ellenőriznek, mert egy átlagos adóellenőr lehet, hogy nem birkózna meg a feladattal.
Ünnepélyesen megnyitották csütörtökön az Uzsoki-hágón az orosz és az osztrák-magyar monarchia katonái felújított I. világháborús emlékhelyét. Az ünnepségen részt vettek az ortodox és római...
Elhunyt Mérei Vera logopédus, gyógypedagógus, Mérei Ferenc pszichológus özvegye, Szondi Lipót tanítványa, a pszichológus több művének fordítója - közölte a család.
Jóváhagyta csütörtökön Ehud Barak izraeli védelmi miniszter a Gázai övezet elleni izraeli szankciókat - közölte az izraeli védelmi minisztérium szóvivője. A büntetőintézkedéseket - az...
Felemásra sikeredett Romario bemutatkozás játékos-edzőként. Csapata, a Vasco da Gama ugyan 1-0-ra nyert a mexikói America ellen a dél-amerikai kupa negyeddöntőjének szerdai visszavágóján , összesítésben azonban a mexikóvárosi együttes jutott tovább.
Britney Spears szerdán megkezdte azt a szülői konfliktuskezelő programot, amelyben állítólag volt férjével együtt vesz részt a Beverly Hills Hotelben - olvasható a People amerikai sztármagazin honlapján.
Két új buszt is tesztel a következő egy hétben a BKV a főváros utcáin. A közlekedési társaság ugyanis szeretne tisztában lenni a piacon lévő modellekkel. Bár vesznek majd új buszokat, egyáltalán nem biztos, hogy éppen ezeket.
Britney Spears szerdán megkezdte azt a szülői konfliktuskezelő programot, amelyben állítólag volt férjével együtt vesz részt a Beverly Hills Hotelben - olvasható a People amerikai sztármagazin...
Nem a gyógyításról, vagy az ellátás színvonalának javításáról szól az egészségbiztosítási rendszer átalakításának törvényjavaslata, hanem egy parlamenti küszöböt alig elért párt, az SZDSZ lenyúlási kísérlete - mondta Pesti Imre csütörtöki tájékoztatóján.
Spanyolországban törvényjavaslat készül a polgárháború és a Franco-diktatúra áldozatainak rehabilitálására - írja aktuális számában a Mallorca Magazin. A tervezet eltüntetné az országból a diktátort ábrázoló szobrokat, emlékműveket is.
Jól képzett próbavásárlók élethű helyzetekben, meghatározott szempontok és ütemterv szerint névtelenül, ügyfélként értékelik az ügyfélkiszolgálást. Így feltárják a hibákat, és idejében javíthat.
Két magyar továbbjutott, kettő pedig kiesett a chicagói ökölvívó világbajnokság második napján szerdán. A 75 kilósok között Szili István egy guayanai, 91 kilóban Darmos József egy haiti ellenfélen lépett túl. Az 57 kilogrammos Rácz Sándor és a plusz 91 kilós Kurtucz Csaba is venezuelai bokszolótól kapott ki.
Törvény, vagy hatósági rendelkezés elleni izgatás bűntettére is alkalmas lehet a Toroczkai László által megvalósított cselekmény, ezért a Pesti Központi Kerületi Bíróság csütörtöki határozata értelmében az illetékes ügyészségre teszik át a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tiszteletbeli elnöke ellen a rendzavarás szabálysértés miatt indult ügyet. Toroczkai László a határozat kihirdetése után…
Az Európai Parlament (EP) elfogadta csütörtökön az unió jövő évi költségvetésének első olvasatát. A parlament a tagállamok kormányainak elképzeléséhez viszonyítva jelentősen növeli a 2...
Több pénzt adna az Európai Parlament az Unió jövő évi büdzséjéhez. A testület csütörtöki plenáris ülésén azt javasolta, hogy az EU bruttó nemzeti jövedelmének 0,99 százalékát fordítsák a közös költségvetésre. A Tanács viszont a GDP 0,95 százalékát fordítaná erre. A Bizottság 0,97 százalékot javasolt.
Halott nőt emeltek ki csütörtökön délben a tűzoltók a Tisza Kőtelek mellett húzódó szakaszából. A rendőrség a szolnoki tűzoltók segítségét kérte a parttól pár méterre lévő holttest kiemeléséhez - tudta meg az Objektív Hírügynökség.
Debrecenben a megyei bíróság épületének első emeletén - előzetes szóváltást követően - egy kisebb csoport összeverekedett, egymást ütötték, rugdosták csütörtökön dél körüli időben - értesült az Objektív Hírügynökség a Debreceni Rendőrkapitányságtól.
Gyakorlatilag a korábban, írásban tett megjegyzéseiket ismételték meg három kereskedelmi rádió vezetői csütörtökön, a MR2-Petőfi Rádió struktúraváltása kapcsán a médiahatósággal folytatott egyeztetésen - tudta meg a találkozó több résztvevőjétől az MTI.
A Viasat Hungária Zrt. az idei év harmadik negyedévében 34 millió svéd koronás árbevételt ért el, ez 46 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest - közölte a televíziós csatorna az...
Fél év alatt legalább 35 alkalommal raboltak motoros rablók luxus divatüzletekben Londonban. Legutóbb szerdán támadtak egyre az elegáns Mayfair negyedben, a Bond Streeten. Négyen voltak, két kismotorral érkeztek Sonia Rykiel dizájner exkluzív butikjába az üvegajtón keresztül.
Nemzeti kormányra és nemzeti egységet képviselő miniszterelnökre van szüksége Magyarországnak, és ha komolyan akarjuk venni a demokráciát, együtt kell fejet hajtani a pesti srácok emléke előtt - mondta Rogán Antal V. kerületi polgármester a Vértanúk terén, a Nagy Imre szobornál tartott ,56-os megemlékezésen csütörtökön.
A csütörtök délutáni testületi ülés napirendjén szereplő, tíz képviselő által jegyzett sürgősségi indítvány eredményeként feloszlatta magát a Pest megyei Törökbálint képviselő-testülete, s ezzel mind a testület, mind pedig Keller László szocialista polgármester megbízatása lejárt. A 2006-os önkormányzati választáson az MSZP jelöltje, Keller László szerezte meg a polgármesteri posztot, az…
Mihail Hodorkovszkijra, a Jukosz kőolajipari konszern volt főrészvényesére újabb fegyelmi büntetést rótt ki a csitai fogház vezetése nyolc nappal büntetése felének letelte előtt, így nem helye...
Demonstrálnak a sertéstartók november 15-én, mivel úgy ítélik meg, hogy helyzetük teljesen ellehetetlenült - tájékoztatta Tóth István, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) titkára az MTI-t .
Veszélybe sodorhatják a magyarországi bioetanol-termelési terveket a magas gabonaárak - mondta a Reutersnek a Magyar Bioetanol Szövetség elnöke. Zsemberi László, aki a Magyarországon 3...
Nincsen tömegtámogatása azoknak a radikális szerveződéseknek, amelyek manipulatív eszközöket használnak fel akciójukhoz rossz nyugati példák alapján - mondta az InfoRádió által megkérdezett politikai kommunikációs szakértő azzal kapcsolatban, hogy a napokban több közszereplő és újságíró kapott a pénteki hídlezárásra mozgósító SMS-t.
Csekély haladás mutatkozott Oroszország és a NATO-tagállamok között az amerikai rakétaelhárító rendszer elemeinek közép-európai telepítését övező nézeteltérés rendezésében a védelmi miniszterek hollandiai találkozóján, ámbár Jaap de Hoop Scheffer NATO-főtitkár méltatta a találkozó "pozitív légkörét".
Az SZDSZ "lenyúlási kísérletének" nevezte a több-biztosítós rendszer bevezetését Pesti Imre, a Fidesz szakpolitikusa. "Ez az egészségügyi program, ez az egészségügyi több-biztosítós rendszer nem más, mint a Szabad Demokraták Szövetségének lenyúlási kísérlete és programja" - fogalmazott a politikus.
Tabajdi Csaba elnök vezetésével az Európai Parlamentben működő Nemzetközi Kisebbségügyi Intergroup október 25-én együttes ülést tartott a nemzeti kisebbségek érdekvédelmi szervezeteit tömörítő Európai Népcsoportok Föderális Uniójának (FUEN) vezetőivel.
Nemzeti kormányra és nemzeti egységet képviselő miniszterelnökre van szüksége Magyarországnak, és ha komolyan akarjuk venni a demokráciát, együtt kell fejet hajtani a pesti srácok emléke előtt -...
Rendben összekapcsolódott közép-európai idő szerint csütörtök délután a Discovery amerikai űrrepülőgép a Nemzetközi Űrállomással (ISS) - jelentette a houstoni földi irányítás.
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium honlapján most közzétett szakmai tanulmány szerint a tavasszal már Volán-busszal kiváltott 14 vasúti szárnyvonalon kívül további 38-nál nem indokolt, hogy a...
Az 56-os forradalom hőseire kíván emlékeztetni az a szobor, amelyet egy amerikai magyar szervezet kíván felállítani Washington térségében. Az "1956 szelleme" című alkotás - egy lyukas magyar zászlót tartó szabadságharcos és a magyar nép istenhitét jelképező angyal figurája - Gyuri Hollósy, magyar szülőktől származó amerikai művész munkája lesz. A szoborállítást az Amerikai Magyar Szövetség (AHF)…
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete elfogadhatatlannak tatja a jövő évi költségvetés számos, az oktatásra vonatkozó elemét. Többek közt a kötelező óraszám növelése és a mintegy harmincmilliárd forint támogatás megvonása ellehetetlenítik a szakmát.
A régiók közti együttműködés egyik legkiválóbb példája a magyar-ukrán-szlovák-román Kárpátok Üzleti Akadémia nevű program, hangsúlyozta csütörtökön párizsi sajtótájékoztatóján Pierre Simon, az Eurochambres francia elnöke.
Elviekben egyetértett a Fővárosi Közgyűlés többsége csütörtökön este azzal, hogy a jövőben a XII. kerületben külön emlékmű szolgáljon a kerületben a második világháború polgári és katonai áldozatok emlékére. Erről Pokorni Zoltán (Fidesz) előterjesztésére, az ellenzék és a szabad demokraták többségének szavazataival döntött a közgyűlés. A szocialisták elutasították az indítványt. Határozott a…
Egy friss kutatás szerint ha nem alszunk eleget, az agyunk drámaian túlreagálja a rossz élményeket. Primitív üzemmódba kapcsolunk, és ha valami negatív inger ér minket, az agy egyszerűen ámokfutásba kezd. Az ember a leghülyébb állat: megvonja magától az alvást
Országos kampányt indít a szűrővizsgálatok népszerűsítése érdekében a Miniszterelnöki Hivatal (MeH), melyhez a központi egészségügyi intézményeken kívül számos civil szervezet is csatlakozott - tájékoztatta a kampány lebonyolítását segítő kommunikációs cég csütörtökön az MTI-t.
James Watson orvosi Nobel-díjas amerikai genetikus világméretű felháborodást kiváltó rasszista megjegyzései után csütörtökön lemondott minden tisztségéről, amelyeket a nevével összefonódó New...
Egyelőre nem tudni, került-e a boltokba abból az édességszállítmányból, amelyet csütörtök délelőtt foglalt le a hatóság egy budapesti telephelyen. Tizenöt raklapnyi édességet koboztak el, nagyrészt csokoládét. Az áruval az volt a baj, hogy átdátumozták rajta a szavatossági időt, majd újracsomagolták. Az édességet azóta megsemmisítették.
Elhunyt Mérei Vera logopédus, gyógypedagógus, Mérei Ferenc pszichológus özvegye, Szondi Lipót tanítványa, a pszichológus több művének fordítója - közölte a család csütörtökön. A Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskola logopédiai tanszékének nyugalmazott tanárát csütörtök délután, életének 91. évében érte a halál, temetéséről később intézkednek. Mérei Vera 1916. október 19-én született Budapesten,…
Értékes díjakat lehet nyerni, ha valaki előkeresi régi villanytűzhelyét és benevez vele november 10-ig arra a versenyre, amelyet a CECED Magyarország Egyesülés és az Electro-Coord Magyarország Kht. indított el.
A legnagyobb kínai hitelnyújtó, az ICBC 20 százalékos részesdését vásárol a dél-afrikai Standard Bankban. A vétel összege 5,6 milliárd dollár, amit a kínai bank készpénzben fizet ki. A kínai k...