Britney Spears szerdán megkezdte azt a szülői konfliktuskezelő programot, amelyben állítólag volt férjével együtt vesz részt a Beverly Hills Hotelben - olvasható a People amerikai sztármagazin honlapján.
Britney Spears szerdán megkezdte azt a szülői konfliktuskezelő programot, amelyben állítólag volt férjével együtt vesz részt a Beverly Hills Hotelben - olvasható a People amerikai sztármagazin...
Nem a gyógyításról, vagy az ellátás színvonalának javításáról szól az egészségbiztosítási rendszer átalakításának törvényjavaslata, hanem egy parlamenti küszöböt alig elért párt, az SZDSZ lenyúlási kísérlete - mondta Pesti Imre csütörtöki tájékoztatóján.
Jól képzett próbavásárlók élethű helyzetekben, meghatározott szempontok és ütemterv szerint névtelenül, ügyfélként értékelik az ügyfélkiszolgálást. Így feltárják a hibákat, és idejében javíthat.
Törvény, vagy hatósági rendelkezés elleni izgatás bűntettére is alkalmas lehet a Toroczkai László által megvalósított cselekmény, ezért a Pesti Központi Kerületi Bíróság csütörtöki határozata értelmében az illetékes ügyészségre teszik át a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tiszteletbeli elnöke ellen a rendzavarás szabálysértés miatt indult ügyet. Toroczkai László a határozat kihirdetése után…
Az Európai Parlament (EP) elfogadta csütörtökön az unió jövő évi költségvetésének első olvasatát. A parlament a tagállamok kormányainak elképzeléséhez viszonyítva jelentősen növeli a 2...
Halott nőt emeltek ki csütörtökön délben a tűzoltók a Tisza Kőtelek mellett húzódó szakaszából. A rendőrség a szolnoki tűzoltók segítségét kérte a parttól pár méterre lévő holttest kiemeléséhez - tudta meg az Objektív Hírügynökség.
Debrecenben a megyei bíróság épületének első emeletén - előzetes szóváltást követően - egy kisebb csoport összeverekedett, egymást ütötték, rugdosták csütörtökön dél körüli időben - értesült az Objektív Hírügynökség a Debreceni Rendőrkapitányságtól.
A Viasat Hungária Zrt. az idei év harmadik negyedévében 34 millió svéd koronás árbevételt ért el, ez 46 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest - közölte a televíziós csatorna az...
Nemzeti kormányra és nemzeti egységet képviselő miniszterelnökre van szüksége Magyarországnak, és ha komolyan akarjuk venni a demokráciát, együtt kell fejet hajtani a pesti srácok emléke előtt - mondta Rogán Antal V. kerületi polgármester a Vértanúk terén, a Nagy Imre szobornál tartott ,56-os megemlékezésen csütörtökön.
A csütörtök délutáni testületi ülés napirendjén szereplő, tíz képviselő által jegyzett sürgősségi indítvány eredményeként feloszlatta magát a Pest megyei Törökbálint képviselő-testülete, s ezzel mind a testület, mind pedig Keller László szocialista polgármester megbízatása lejárt. A 2006-os önkormányzati választáson az MSZP jelöltje, Keller László szerezte meg a polgármesteri posztot, az…
Mihail Hodorkovszkijra, a Jukosz kőolajipari konszern volt főrészvényesére újabb fegyelmi büntetést rótt ki a csitai fogház vezetése nyolc nappal büntetése felének letelte előtt, így nem helye...
Veszélybe sodorhatják a magyarországi bioetanol-termelési terveket a magas gabonaárak - mondta a Reutersnek a Magyar Bioetanol Szövetség elnöke. Zsemberi László, aki a Magyarországon 3...
Nincsen tömegtámogatása azoknak a radikális szerveződéseknek, amelyek manipulatív eszközöket használnak fel akciójukhoz rossz nyugati példák alapján - mondta az InfoRádió által megkérdezett politikai kommunikációs szakértő azzal kapcsolatban, hogy a napokban több közszereplő és újságíró kapott a pénteki hídlezárásra mozgósító SMS-t.
Nemzeti kormányra és nemzeti egységet képviselő miniszterelnökre van szüksége Magyarországnak, és ha komolyan akarjuk venni a demokráciát, együtt kell fejet hajtani a pesti srácok emléke előtt -...
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium honlapján most közzétett szakmai tanulmány szerint a tavasszal már Volán-busszal kiváltott 14 vasúti szárnyvonalon kívül további 38-nál nem indokolt, hogy a...
Az 56-os forradalom hőseire kíván emlékeztetni az a szobor, amelyet egy amerikai magyar szervezet kíván felállítani Washington térségében. Az "1956 szelleme" című alkotás - egy lyukas magyar zászlót tartó szabadságharcos és a magyar nép istenhitét jelképező angyal figurája - Gyuri Hollósy, magyar szülőktől származó amerikai művész munkája lesz. A szoborállítást az Amerikai Magyar Szövetség (AHF)…
A régiók közti együttműködés egyik legkiválóbb példája a magyar-ukrán-szlovák-román Kárpátok Üzleti Akadémia nevű program, hangsúlyozta csütörtökön párizsi sajtótájékoztatóján Pierre Simon, az Eurochambres francia elnöke.
Elviekben egyetértett a Fővárosi Közgyűlés többsége csütörtökön este azzal, hogy a jövőben a XII. kerületben külön emlékmű szolgáljon a kerületben a második világháború polgári és katonai áldozatok emlékére. Erről Pokorni Zoltán (Fidesz) előterjesztésére, az ellenzék és a szabad demokraták többségének szavazataival döntött a közgyűlés. A szocialisták elutasították az indítványt. Határozott a…
Egy friss kutatás szerint ha nem alszunk eleget, az agyunk drámaian túlreagálja a rossz élményeket. Primitív üzemmódba kapcsolunk, és ha valami negatív inger ér minket, az agy egyszerűen ámokfutásba kezd. Az ember a leghülyébb állat: megvonja magától az alvást
James Watson orvosi Nobel-díjas amerikai genetikus világméretű felháborodást kiváltó rasszista megjegyzései után csütörtökön lemondott minden tisztségéről, amelyeket a nevével összefonódó New...
Egyelőre nem tudni, került-e a boltokba abból az édességszállítmányból, amelyet csütörtök délelőtt foglalt le a hatóság egy budapesti telephelyen. Tizenöt raklapnyi édességet koboztak el, nagyrészt csokoládét. Az áruval az volt a baj, hogy átdátumozták rajta a szavatossági időt, majd újracsomagolták. Az édességet azóta megsemmisítették.
Elhunyt Mérei Vera logopédus, gyógypedagógus, Mérei Ferenc pszichológus özvegye, Szondi Lipót tanítványa, a pszichológus több művének fordítója - közölte a család csütörtökön. A Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskola logopédiai tanszékének nyugalmazott tanárát csütörtök délután, életének 91. évében érte a halál, temetéséről később intézkednek. Mérei Vera 1916. október 19-én született Budapesten,…
A legnagyobb kínai hitelnyújtó, az ICBC 20 százalékos részesdését vásárol a dél-afrikai Standard Bankban. A vétel összege 5,6 milliárd dollár, amit a kínai bank készpénzben fizet ki. A kínai k...
A francia Groupama csoport megvásárolta a román BT Asigurari biztosítótársaságot a Banca Transilvaniától. A BT Asigurari 2006-ban 60 millió eurós díjbevételt ért el, piaci részesedése 4 százalék. Ezze...
A szocialista párt Nagy párbeszéd rendezvénysorozata arról szól, hogy meg kell szerezni a többség támogatását azokhoz a változásokhoz, amelyek egyébként a többség érdekét szolgálják - mondta Kiss...
Apró kis cipők kopogása és hangos énekszó törte meg a borongós csütörtök délután csendjét Szeged belvárosában, a Kárász utcán a hideg ellenére több mint százhúsz óvodás menettáncával elkezdődött a Második ÓVI Kulturális Fesztivál. Rendkívül fontos, hogy a tehetséggondozás minél hamarabb elkezdődjön, ezért Szegeden már három éves kortól több óvodában folyik néptánc oktatás - mondta el Lóczi Tünde,…
Újabb ólomszennyezett játékokat kényszerül visszahívni a világ vezető játékgyártója, a Mattel. A mostani visszahívásban a brit, az ír, a kanadai és az amerikai piacra került Mattel játékok érintettek....
Nemzeti kormányra és nemzeti egységet képviselő miniszterelnökre van szüksége Magyarországnak, és ha komolyan akarjuk venni a demokráciát, együtt kell fejet hajtani a pesti srácok emléke előtt - mondta Rogán Antal V. kerületi polgármester a Vértanúk terén, a Nagy Imre szobornál tartott '56-os megemlékezésen.
Vasárnap hajnalban 3 órakor 2 órára kell visszaállítani az órákat a téli időszámítás miatt. Emiatt módosul a BKV néhány éjszakai járatának menetrendje. A MÁV-nál is érinti az átállítás a Dacia expresszt és a Beograd nemzetközi gyorsvonatot, valamint több belföldi járatot.
Az Európai Parlament (EP) arra kéri az unió tagállamainak kormányait képviselő Európai Tanácsot, vizsgálja meg annak a lehetőségét, hogyan lehetne nemzetközi felügyelet mellett törvényessé tenni az afganisztáni illegális mákültetvények legalább egy kis hányadát, az orvosi célokra történő ópiumtermelés szolgálatába állítva ezeket az ültetvényeket.
A pedofília kialakulását nehéz tudományosan megmagyarázni és racionálisan megvitatni, legföljebb kezelni lehet a betegeket, akikről most kiderült, hogy alacsonyabbak, mint az átlagemberek. Kutatók szerint a megfigyelés azt bizonyíthatja, hogy a pedofília kialakulásának legalábbis részben biológiai okai lehetnek.
A Budapesti Temetkezési Intézet mindent megtesz azért, hogy a látogatók zavartalanul megemlékezhessenek elhunyt szeretteikről a főváros tizennégy temetőjében mindenszentek és halottak napján -...
Óva intett az Irán elleni újabb szankcióktól Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön, azt hangsúlyozva, hogy az ilyen lépések zsákutcába vezetnek. "Miért kell rontani és zsákutcába vinni a...
Sarah Jessica Parkert választotta a világ legkevésbé szexi nőjének a Maxim Magazin. A Szex és New York sztárja Amy Winehouse-zal és Sandra Oh-val osztotta meg a dobogót.
Teljesen összezavarta a tudósokat egy játszótéri hinta, amely napok óta leng - pedig senki nem ér hozzá egy ujjal sem. Sőt, valahányszor leállítják, mindig újra elindul.
A szocialista párt Nagy párbeszéd rendezvénysorozata arról szól, hogy meg kell szerezni a többség támogatását azokhoz a változásokhoz, amelyek egyébként a többség érdekét szolgálják - mondta Kiss Péter kancelláriaminiszter csütörtökön Kecskeméten. Ennek a párbeszédsorozatnak éppen az ad értelmet, hogy a legjobb megoldásokat válasszuk, azokat, amelyek leginkább megfelelnek az embereknek - mondta…
Az orosz Gazprom állami földgázipari társaság a norvég StatoilHydro-t választotta második partneréül az óriási készletekkel rendelkező Sthokman gázmező kiaknázásához. Elsőként korábban a Total francia...
Az emberek örökletesen optimisták - állapították meg brit kutatók, rámutatva: az agy egy része arra rendezkedett be, hogy sokkal többet gondoljuk a jó dolgokra, mint a rosszakra.
12 ezer, Nagy-Britanniába és Írországba került játékhajót hív vissza az amerikai Mattel cég - közölte az Európai Bizottság csütörtökön. A "Go Diego Go" nevű termékkel az a baj, hogy megengedettnél magasabb ólomtartalmú festékkel vonták be. A testület nem hozta nyilvánosságra, hol gyártották a játékokat. A Mattel egyébként a legtöbb termékét Kínában készítteti.