2007. október 30. kedd

okt. 30
7:17
Lefelé araszolnak a nagy pártok (Alternatív Energia)
Az MSZP és a Fidesz is lefelé araszol, az elmúlt két hónapban mindkét pártnak csökkent a szavazótábora; a kisebb pártok nem tudnak profitálni a nagyok veszteségeiből - írta a keddi Népszabadság a Szonda Ipsos közvélemény-kutató október második felében készített felmérésére hivatkozva.
okt. 30
7:17
Kanada is fogadja a Dalai Lámát (Privátbankár)
Stephen Harper kanadai miniszterelnök hivatalában fogadta a dalai lámát, jóllehet ezzel azt kockáztatta, hogy országa magára vonja Kína haragját. Harper helyi idő szerint hétfőn fogadt...
okt. 30
7:29
Sztrájkoltak az autóbuszvezetők (Infostart)
Reggel 7 óráig két órás figyelmeztető sztrájkot tartottak a Kapos Volán autóbuszvezetői. A munkabeszüntetés a cég mintegy 260 járatát érintette.
okt. 30
7:29
Győzzön a jobb! (Blikk)
Jorge Martínez csapatfőnök: Faubel és Talmácsi egyenlő esélyt kap
okt. 30
7:32
A kanadai törvényhozásban tárgyal Szili Katalin (Kripto Akadémia)
A kanadai törvényhozásban tárgyal kedden Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke hivatalos látogatásának keretében. A kanadai parlament magyar baráti tagozatával folytat megbeszéléseket Szili, akit ottawai látogatására elkísért Avarkeszi Dezső (MSZP) és Hoffmann Rózsa (Fidesz). A magyar küldöttség találkozik a parlament külügyi- és nemzetközi fejlesztési bizottságával is.
okt. 30
7:32
Öt évet kaphat a HIV-vírussal fertőző férfi (HírTV)
Kedden kezdődik a Budai Központi Kerületi Bíróságon (BKKB) a tárgyalása annak a budapesti fiatalembernek, aki a vád szerint HIV-vírussal fertőzött meg két nőt. A férfit súlyos egészségromlást eredményező testi sértéssel vádolják, ezért a Büntető Törvénykönyv szerint akár öt évet is kaphat.
okt. 30
7:33
Súlyos baleset az M1-es autópályán (Infostart)
Egy mikrobusz és két kamion ütközött össze kedd hajnalban az M1-es autópálya Budapest felé tartó szakaszán, a 19-es kilométerkőnél - tájékoztatott az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
okt. 30
7:36
Két kamion és egy kisbusz karambolozott az M1-esen (Blikk)
okt. 30
7:36
Műuszonyt kapott a delfin (Gondola)
Műuszonyt kapott elvesztett farka helyett egy fiatal palackorrú delfin Floridában - olvasható a Daily Mirror brit bulvárlap internetes oldalán. A kétéves nőstény delfin rákcsapdába...
okt. 30
7:43
Norbi megríkatta Szandrát (Blikk)
Béres Alexandra sírva fakadt, miután összeveszett Norbival
okt. 30
7:44
Jön a Tesco Technikája: LCD TV 120 ezerért (Privátbankár)
A Tesco a karácsonyi szezon előtt nagy offenzívát indít: Technika nevű saját márkás termékeivel erősíti meg elektronikai osztályait. LCD TV és DVD-lejátszó, csak, hogy a fontosabbakat említsük
okt. 30
7:52
6 ezer embert telepítenek át Kínában űrrakéta-indítóállomás építése miatt (Gondola)
Több mint hatezer embert telepítenek át a Kína déli részén lévő Hajnan üdülőszigeten, hogy helyet teremtsenek az ország negyedik űrrakéta-indító állomásának építéséhez. A trópusi...
okt. 30
7:53
Elindultak a Kapos Volán járatai (+videó) (HírTV)
Reggel hét óra után néhány perccel ért véget a Kapos Volán dolgozóinak sztrájkja Somogy megyében. Munkabeszüntetésükkel a korkedvezményes nyugdíj-rendelet diszkriminatív pontja ellen tiltakoztak. A sztrájk része annak a megmozdulásnak, amit a Közúti Közlekedési Szakszervezet tart kedd délben a munkaügyi minisztérium előtt.
okt. 30
7:53
A kanadai kormányfő fogadta a dalai lámát (Kripto Akadémia)
Stephen Harper kanadai miniszterelnök hivatalában fogadta a dalai lámát, jóllehet ezzel azt kockáztatta, hogy országa magára vonja Kína haragját. Harper helyi idő szerint hétfőn fogadta a tibeti buddhisták száműzetésben élő szellemi vezetőjét, aki most először találkozhatott hivatalos formában kanadai kormányfővel.
okt. 30
7:55
Profitkivétel várható ma Európa tőzsdéin (Privátbankár)
Londoni értékforgalmazók szerint a nyugat-európai részvénypiacokon ma profitkivétel várható kezdetben, háromnapos nyereségsorozat után. A kőolaj olcsóbbodása miatt elsősorban az elmúlt napok bajnokai,...
okt. 30
7:57
Kötelező felelősségbiztosítás: megjelentek a jövő évi tarifák (Gondola)
Meghirdette a 2007. évi kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) tarifákat 15 biztosító kedden a Magyar Nemzetben és a Népszavában, a szerződéseket november végéig lehet felmondani, az újak...
okt. 30
7:59
Mikrobusz ütközött kamionokkal az M1-es autópályán (Gondola)
Egy mikrobusz és két kamion ütközött össze kedd hajnalban az M1-es autópálya Budapest felé tartó szakaszán, a 19-es kilométerkőnél - tájékoztatta az MTI-t az Országos Katasztrófavédelmi...
okt. 30
8:01
Lewis Hamilton kiteregette legszemélyesebb titkait (Infostart)
A napokban jelenik meg Lewis Hamilton életrajzi könyve, melyben a Forma-1 kis híján világbajnoki címet szerző újonca pályafutásáról és családi életéről is vall. A 22 éves sportoló arról is beszél, hogy mekkora plusz motivációt jelent neki most 15 éves, mozgássérült öccse.
okt. 30
8:03
Anglia találgat: ki a meleg a királyi családban? (Blikk)
Vajon a királyi család melyik tagja szerepelhet azon a szexvideón?
okt. 30
8:03
Hazaérkeztek a stájerországi busztragédia túlélői (HírTV)
Megérkeztek Budapestre az ausztriai stájerországi buszbaleset könnyű sérültjei és kint rekedt utasai tegnap késő este. A sofőr vallomása szerint saját hibájából történt a tragédia. Az osztrák hatóságok feljelentették, a grazi ügyészség később dönt arról, hogy melyik országban folytatják le ellene a büntetőeljárást.
okt. 30
8:11
Mától nyilvánosak az új kötelezők tarifái (Privátbankár)
Meghirdette a 2007. évi kötelező tarifáit 15 biztosító ma reggel a Magyar Nemzetben és a Népszavában. A szerződéseket november végéig lehet felmondani
okt. 30
8:11
Szonda Ipsos: közel kétszer annyi a Fidesz-szavazó, mint az MSZP (Infostart)
A Szonda Ipsos legfrissebb felmérése szerint tovább csökkent az MSZP és a Fidesz támogatottsága is az elmúlt két hónapban. A közvéleménykutató október 16-dika és 24-dike között, 1500 ember megkérdezésével készült felmérését a Népszabadság ismertette.
okt. 30
8:19
Ma kerül az Országgyűlés elé az egészségbiztosítási törvényjavaslat (Gondola)
Ma nyújtja be az Egészségügyi Minisztérium az egészségbiztosítási rendszer átalakításáról szóló törvényjavaslatot az Országgyűlésnek; a dokumentumot a kormány múlt héten fogadta el. Az...
okt. 30
8:21
Háttal Európának..! (Gondola)
A gazdagok gazdagodnak, a szegények pedig szegényednek. A községi és a kisvárosi önkormányzatok alulfinanszírozottsága a napnál világosabb. Minél messzebbre néz a kormány annál több az ígéret, annál szebb a menyasszony, miközben két megyényi lakosság a munkanélküli.
okt. 30
8:21
Kortárs francia költő magyarul (Spa Trend Online)
Yves Bonnefoy francia költő, irodalomtörténész Kép és jelenlét című, válogatott írásait tartalmazó kötetének magyar nyelvű kiadását az alkotó jelenlétében mutatják be pénteken a Francia Intézetben. Az intézet, az Eötvös Collegium és a Volt Franciaországi Ösztöndíjasok Egyesülete közösen szervezi a felolvasással egybekötött beszélgetést a költővel, és műveiből kiállítás is megtekinthető az I.…
okt. 30
8:22
Népszavazás a kohászatról (Alternatív Energia)
Országos népszavazást kezdeményeznek egy miskolci stratégiai nagyüzem létrehozásáról; az erről szóló levelet tíz napja juttatták el az Országos Választási Bizottsághoz (OVB) - olvasható a keddi Észak-Magyarországban.
okt. 30
8:24
Már megint nem sikerült..? (Gondola)
Kormánypárti körökben nem titok: eszméletlenül kényelmetlenek tudnak lenni a kérdések, főleg, ha olyan dolgok után érdeklődnek, melyekről jobb lenne nem beszélni. Ennél is rosszabb, ha a kérdezőnek - ráadásul - még igaza is van. Mert hát, államtitkárként, miniszterként, mégsem illik, nagy nyilvánosság előtt, lovat adni a „kellemetlenkedő" ellenzéki képviselők alá.
okt. 30
8:25
Trópusi vihar tombol a Karib-tengeren (HírTV)
Legkevesebb 11 ember meghalt, 13 pedig eltűnt Dominika szigetén, miután a Noel nevű trópusi vihar hétvégén elérte a karibi térséget - jelentették be hétfőn a dominikai hatóságok. A megáradt folyók több települést elvágtak a külvilágtól, Kubában már készülnek a Noel érkezésére.
okt. 30
8:26
Sereghajtók lettünk (Gondola)
Az adóssággenerálás felgyorsulóban van: az ÁKK 2006, őszi/téli adatai szerint a dec.-febr. szakaszban lejáró 1.082 milliárd forintnyi állampapírral szemben 1.526 milliárdnyi kibocsátást terveztek.
okt. 30
8:34
Az ausztriai buszbaleset túlélője: "Valami csoda folytán menekültem meg" - képgaléria (Infostart)
Hétfő késő este megérkeztek Budapestre 18-an annak az autóbusznak az utasai közül, amelyik hétfő hajnaliban borult az árokba Ausztriában. Az utasokat a magyar határtól kísérő pszichológus szerint néhányan nagyon rossz állapotban voltak.
okt. 30
8:34
Szili Katalin a vízumügy megoldását sürgette Kanadában (Gondola)
Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a vízumügy megoldását sürgette hétfői kanadai tárgyalásain. "Szeretnénk, ha (Kanada ezt a kérdést) nemcsak praktikus, hanem politikai szempontból is...
okt. 30
8:35
Akciós lehetőség háromszoros áron (HírTV)
Több mint háromszor annyiba került volna egy játszótér felépítése Gyurcsány Ferenc minisztersége idején egy Békés megyei faluban az ifjúsági tárca pályázatán keresztül, mint amennyiért a minisztériummal együttműködő vállalkozás végül pályázaton kívül megvalósította azt - derül ki a Magyar Nemzethez eljuttatott dokumentumokból.
okt. 30
8:37
Ázsiai záró kommentár (HírTV)
Az EUR-USD ma reggel 33 pipes sávban mozgott, 1,4419 és1,4386 között. Az USD-JPY 39 pipes sávban mozgott, 114,77 és 114,38 között. A GBP-USD a nyitáskor 27 pipes sávban mozgott, 2,0616 és 2,0589 között. Miután a devizapár tegnap csúcsot ért el 2,0640-nél, a kereskedök az éves csúcs megközelítésével számolnak. Támogatás 2,0541-nél található. Az EUR-NZD széles, 112 pipes sávban mozgott, 1,8678 és…
okt. 30
8:40
A főkapitány kitiltaná a visszatérő rendbontókat (Blikk)
Bencze József országos rendőrfőkapitány megfontolandónak tartja, hogy jogszabály-módosítás után közterületi rendezvényekről is ki lehessen tiltani a visszatérő rendbontókat.
okt. 30
8:40
Először sebesült meg amerikai tábornok Irakban (Gondola)
Megsebesült Jeffrey Dorko amerikai dandártábornok hétfőn Irakban: ő az első ilyen magas rangú amerikai katona, aki ily módon megsérült az Egyesült Államok és szövetségeseik által négy és fél éve...
okt. 30
8:41
Ismét nincs egyetértés a koalícióban (HírTV)
Az Egészségügyi Minisztérium tervei szerint ma benyújtják a biztosítási rendszer átalakításáról szóló törvényjavaslatot a parlamentnek. A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy a végső szövegen az utolsó pillanatig dolgoztak. A részletekről azonban még most sincs egyetértés a szabad demokraták és a szocialisták között.
okt. 30
8:42
Emlékkoncert Pege Aladár tiszteletére (Spa Trend Online)
Pege Aladár (1939-2006) Kossuth-díjas bőgőművész, zeneszerző és dzsesszmuzsikus halálának egyéves évfordulóján emlékkoncertet rendeznek barátai, tanítványai a Zeneakadémián szombaton.
okt. 30
8:45
Útnak indult a pszichológusokból álló csoport Grazba (Gondola)
Kedden reggel hat órakor útnak indult Grazba az a hattagú, önkéntes pszichológusokból álló csoport, amely az A2-es autópályán történt baleset sérültjeinek és az elhunytak azonosítására kiutazó...
okt. 30
8:51
Ki, mire és hogyan spórol? (Privátbankár)
Csökkent a lakossági megtakarításokkal rendelkezők aránya hazánkban: az emberek bő negyede rendelkezik félretett pénzzel. Egyre kevesebben gyűjtenek lakásra, továbbra is a forintbetét a sláger
okt. 30
8:51
Túlsúlyos légiutasok (Gondola)
Az elmúlt évtized alatt "súlyosabbá" váltak a légiutasok, akik ráadásul több poggyászt visznek a magukkal, s mindez negatívan hat a repülésbiztonságra - állítják a SAS skandináv légitársaság...
okt. 30
8:57
Télen is életveszélyes kórt terjeszthetnek a klímák (Infostart)
Nemcsak nyáron, télen is veszélyesek a légkondicionálók vagy levegőpárásító berendezések - mondta az InfoRádió által megkérdezett épületgépész. Ney Gusztáv, a klímaberendezések szakértője hozzátette: télen is szórhatnak a levegőbe életveszélyes baktériumokat a tisztítatlan légkondicionálók az irodaházakban, kórházakban, bevásárlóközpontokban.
okt. 30
8:57
Bencze: legyenek kitilthatók közterületi rendezvényről a visszatérő rendbontók (Gondola)
Bencze József országos rendőrfőkapitány megfontolandónak tartja, hogy jogszabály-módosítás után közterületi rendezvényekről is ki lehessen tiltani a visszatérő rendbontókat; a rendőri vezető erről...
okt. 30
8:57
Előkészítették az együttműködést a főiskolával (HírTV)
A Budapesti Műszaki Főiskola Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar (BMF BGK) vezetősége egyeztető tárgyalásokra érkezett a Magyar Suzuki Zrt. esztergomi gyárába.
okt. 30
8:59
Kínában ugrásszerűen több a mellrák (HírTV)
Kínában ugrásszerűen megnőtt a mellrák gyakorisága, elsősorban a nyugati stílusú egészségtelen életmód terjedése miatt. Erről közölt adatokat kedden a China Daily című angol nyelvű kínai napilap.
okt. 30
9:01
Felhagytak az elsüllyedt szlovák hajó matrózainak keresésével (HírTV)
Dániában hétfőn késő este felhagytak a hét végén elsüllyedt szlovák teherhajó török tengerészeinek keresésével. A legénység négy tagja hiányzik még - köztük egy nő -, de a mentők a hideg vízben semmi esélyt sem láttak már arra, hogy még bárkit is életben találjanak.
okt. 30
9:02
EUR-USD Megterhelö az újrapozícionálódás (HírTV)
Az EUR-USD ma is visszaesett 1,44 alá, ami a kereskedök szerint a Fed holnapi kamatdöntése elötti újrapozícionálódásra vezethetö vissza. A Fed találkozója elött nyereség-kivétekröl számoltak be. Föleg a veszélyes euró-longokat szüntették meg. Továbbra is kedvezö az euró körüli hangulat. Az elemzök szerint maximum 1,4350-ig eshet vissza az árfolyam. A cél az 1,4438-as érték marad. In-GFX
okt. 30
9:08
Éjszaka feloldották az útzárat az M3-ason (Gondola)
Keddre virradó éjszaka befejeződött a műszaki mentés az M3-as 110 kilométerszelvényében és megindulhatott a forgalom Nyíregyháza felé is, azt követően, hogy három halálos áldozatot követelő baleset...
okt. 30
9:08
Amerika felfüggesztette a jemeni segélyek folyósítását (HírTV)
Az Egyesült Államok hétfőn felfüggesztette a Jemennek szánt segélyek folyósítását, miután az arab állam szabadon engedett egy terroristát, aki részt vett egy amerikai hadihajó elleni támadásban.
okt. 30
9:10
Újabb otthonszülő nő került kórházba (Gondola)
Újabb otthonszülő nőt kellett keddre virradóra kórházba szállítani a fővárosban - erősítette meg az MTI információját az Országos Mentőszolgálat szóvivője. Győrfi Pál csak annyit közölt, hogy...
okt. 30
9:13
Váratlanul Iránba utazott az orosz külügyminiszter (Privátbankár)
Előre be nem jelentett látogatást tesz ma Iránban Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, hogy találkozzon Mahmúd Ahmadinezsád államfővel - közölték az iráni hatóságok. További részletek...

Keresés