A Takarékbank elemzője szerint az élelmiszerek vártnál nagyobb drágulása mellett a csúcsra járó olajárak is fejtörést okozhatnak a jegybanknak. Suppan Gergely azonban úgy véli, hogy megnyugvásra ad okot, hogy a jelzálogpiaci problémák enyhülnek, így a jegybank döntéseit ez már alig befolyásolja. Az elemző év végéig még egy 25 bázispontos kamatcsökkentésre számít, ennek esélye szerinte novemberben…
A magyar cégek elleni német munkaügyi razziák, az úgynevezett SoKo akciók miatt 500 millió eurós kártérítést követelnek az érintett vállalatok. A magyar társaságokat emberkereskedelemmel, adó- és járulékcsalással vádolják a német vámhatóságok. Az érintett cégek tiltakozásul a magyar és a német államot is beperelik, arra hivatkozva, hogy ők betartották a 18 évvel ezelőtt kötött államközi…
Indul a kormány által már beharangozott Új Magyarország Vállalkozói Program. A kezdeményezés révén a Magyar Fejlesztési Bank a már piacon lévő keret mellé újabb 300 milliárd forintos hitelt bocsát a kis-és közepes cégek rendelkezésére. A pénzintézetnél hamarosan elérhetővé válik az első lépésben 10 milliárd forintos keretösszeggel induló Új Magyarország Kisvállalkozói Hitel is, amely közel 4-500…
Megkezdődött a parlamentben a jövő nemzedékek ombudsmani posztjának létrehozásáról szóló törvényjavaslat általános vitája kedden délelőtt. Az új országgyűlési biztos képviseli a felnövekvő generációk egészséges környezethez való alkotmányos jogait, amelybe beletartozik a környezet több évtizedre előremutató védelme, de a kulturális értékek megóvása is.
Romániában és Bulgáriában lényegesen nehezebb uniós támogatásokra pályázni, mint Magyarországon – véli a mindhárom piacon jelen lévő OTP Hungaro-Projekt tanácsadó cég vezetője. Tabák Gábor a Gazdasági Rádió Nap vendége című műsorában elmondta: bár a hazai elbírálási rendszerrel is vannak gondok, a két másik országban az intézményrendszer fejletlensége, a kiírások alacsony száma és a korrupció is…
"A Civilek a Mecsekért Mozgalom elutasítja a honvédelmi miniszter úgynevezett monitoring csoportjában való részvételt. Ezúton nyomatékosítjuk, hogy a radart ellenző civilek nem figyelni...
Szakmai okokra hivatkozva távozik a Magyar Rádiótól (MR) Paul Ágnes kommunikációs tanácsadó. A szakember a közrádiónál háromnegyed évig dolgozott, ezalatt zajlott az MR arculat-, program- és struktúraváltása.
A kaliforniai erdőtüzek nagy részét hétfő délutánra eloltották - jelentették be a hatóságok, a tűzoltók négy újabb holttestet találtak. Az egyhetes tűzvész 440 milliárd forintnyi kárt okozott a becslések szerint.
Az Alba Volán negyven dolgozója utazik Pestre, hogy részt vegyen a Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSz) által szervezett demonstráción. Azok utaznak, akik kedden nem dolgoznak, hogy Fejér megyében zavartalan maradjon a buszközlekedés.
Ismeretlenek a YouTube videómegosztó portálon megnevezték az augusztusban agyonlőtt 11 éves Rhys Jones feltételezett gyilkosát. A rendőrség vizsgálja a bejegyzést.
Októberben a várt 30.000-nél nagyobb mértékben, azaz 40.000-rel csökkent a német munkanélküliek száma, miután múlt hónapban még -50.000-es értékröl adtak számot. A munkanélküliségi ráta a várakozásoknak megfelelöen 8,8%-ról 8,7%-ra csökkent. A német ILO- munkanélküliségi ráta szeptemberben 8,1%-on állt, meghaladva ezzel a 6,1%-os elörejelzést. Az elözö havi értéket ráadásul 6,1%-ról 8,3%-ra…
Csökkent a lakossági megtakarításokkal rendelkezők aránya hazánkban: az emberek bő negyede rendelkezik félretett pénzzel. Egyre kevesebben gyűjtenek lakásra, továbbra is a forintbetét a sláger
Öt vidéki és három budapesti pedagógus nyerte el ebben az évben a Rátz Tanár Úr Életműdíjat. Az elismeréseket az alapító cégek vezetői október 29-én, a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében adták át. Az egymillió forint jutalommal járó díjat minden évben a középiskolai reáloktatás azon pedagógusai kapják, akik életművükkel, kiemelkedő munkásságukkal jelentősen hozzájárultak a hazai középiskolai…
Integrált Felsőoktatási Állásbörzét szervez a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem november 13-14. között, a Központi (K) épületében. Az ünnepélyes megnyitó november 13-án fél tíztől lesz.
Leváltották az egyik legjelentősebb dél-szlovákiai magyar múzeum igazgatóját, Fehér Csabát. Az indítvány szerint az igazgató megsértette a szlovák államnyelvről szóló törvényt, mert a kiállításmegnyitókat elsősorban magyarul tartották. Fehér Csabát azzal is vádolják, hogy kapcsolatot tart magyarországi szélsőséges politikai szervezetekkel.
A tálib ellenállás és a szívós, szervezett bűnözés nehezen viseli a hosszan tartó nyomást - mondta Szekeres Imre honvédelmi miniszter kedden az MTI-nek Mazari-Sarifban közvetlenül az előtt, hogy háromnapos afganisztáni útja végén gépe felszállt a németek által irányított katonai bázisról. Szekeres Imre és Horváth Ágnes egészségügyi miniszter kevesebb mint három napot töltött a közép-ázsiai…
A kormánynak sürgősen el kell távolítania minden akadályt, amely gátolja a cseh gazdaság gyorsabb fejlődését - áll Az ipar stratégiai szükségletei 2008-2011 elnevezésű dokumentumban
Bogdán Árpád, Bollók Csaba és Szász János játékfilmjei kaptak meghívást a november 2-án kezdődő Sevillai Filmfesztiválra. Az andalúz fővárosban megrendezett filmünnepet Tarr Béla: A londoni férfi című alkotása zárja november 10-én - adta hírül a Magyar Filmunió.
Nincs gazdája annak a magyarellenes memorandumnak, amelyet minden szlovák állampolgár nevében fogadtak el vasárnap este Csernován, a száz évvel ezelőtti csendőrsortűzre emlékező szlovákok. "A béke-...
Börtönt ígért a harci kutyák tulajdonosainak Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök. Az államfő, mint azt az Élysée-palota szóvivője közölte, utasította igazságügy-miniszterét, hogy dolgozzon ki olyan törvényjavaslatot, amelynek értelmében akár 10 évi börtönnel is sújthatók azok, akik veszélyes, halálos szerencsétlenségeket okozó kutyákat tartanak. Sarkozy azután döntött így, hogy találkozott…
Szomáli kalózok újabb, ezúttal egy dél-koreai hajót kerítettek hatalmukba - közölték tisztviselők kedden. Paddy Ankunda, az Afrikai Unió egyik szóvivője szerint a támadók hétfő este...
Hiánypótló felmérést végzett az NRC Piackutató, amikor megvizsgálta a gyerekek internetezési szokásait. A VMRkids 2007 kutatás eredményeiből többek közt kiderült, hogy már a hat évnél fiatalabbak is interneteznek - elsősorban játékra használják a világhálót.
Szerdán ismét megnyílik a budapesti Flórián üzletközpont, miután a múlt héten keletkezett tűz miatt az áruházat ideiglenesen be kellett zárni - közölte a létesítményt kezelő Fővárosi Csarnok és...
Nagy-Britanniában lényegesen több külföldi dolgozik, és az új munkahelyekből több jutott nekik, mint eddig gondolták, ismerte el a brit munka- és nyugdíjügyi miniszter, Peter Hain. Eszerint az elmúlt tíz évben létesített új munkahelyeken nem 800 ezer, hanem 1,1 millió külföldit alkalmaznak - adta hírül kedden a BBC brit közszolgálat rádió weboldala.
Szeptemberben meglepöen 9,9%-kal, és ezzel a várt 7,5%-nál jóval nagyobb mértékben emelkedtek a svéd kiskereskedelmi forgalmak. Legutóbb még 6,9%-os pluszról adtak számot. Az adatok és a kamatdöntés miatt visszaesett az USD-SEK árfolyama 6,3583-ra. In-GFX
Vádat emelt egy csádi bíróság tizenhat európai ellen hétfő este többek között amiatt, hogy állítólag gyermekeket próbáltak meg elrabolni az afrikai országból. Az európaiakat - 9 francia és 7...
Szeptemberben 3,5%-kal, azaz a várt 3,1%-nál nagyobb mértékben emelkedtek az olasz termelöi árak. Az elözö havi értéket ráadásul 1,9%-ról 2,1%-ra módosították. Az adatok bizonyítják, hogy továbbra is érezhetö az EU-s árnyomás. Az EUR-JPY összeszedte magát az ázsiai kereskedésbeli visszaesése után, és ma visszahódította a 165-ös értéket. A következö cél a 165,46-os és a 165,60-as érték. in-GFX
Németországban októberben 109 ezerrel 3,434 millióra fogyatkozott a munkanélküliek száma, arányuk 8,2 százalékra csökkent a szeptemberi 8,4 százalékról, közölték a német munkaügyi hivatalban....
Ellopták volna Tutanhamon péniszét? Zahi Havasz, a világ leghíresebb egyiptológus régésze egyszerűen nevetségesnek nevezte a szóbeszédet. A hírt Szalima Ikram, a kairói Amerikai Egyetem...
Jótékonysági előadást tartanak szombaton a Vidám Színpadon. Az Anconai szerelmesek című zenés produkció bevételét egy sérült gyermekek foglalkozatását lehetővé tévő fedeles lovarda megépítésére fordítják.
Helyi szintű tisztogatást jelentett be a helyi hatóságoknál kedden Mahmúd Ahmadinezsád. Az iráni elnök közölte: hamarosan bizalmas leveleket küldenek a tartományi kormányzóknak azoknak a...
Csak azok kapják meg az eddigi gázártámogatást, akik 71 250 forintnál kevesebbet keresnek. Akinek ennél magasabb a fizetése, annak csökkentik a kompenzációt - értesült a köztévé híradója. A Fidesz eleve hibásnak tartja a hatósági ár eltörlését.
Portugália második számú rendőri vezetője ellenőrizte az ablakokat abban az apartmanban, ahonnan az eddigi információk szerint eltűnt Madeleine McCann.
Magyarországon is színpadra lép a világhírű kanadai társulat, a Cirque du Soleil. A multimédiás előadást kedden és szerdán este, a Papp László Budapest Sportarénában nézhetik meg az érdeklődők.
A Bolyai Egyetemért folyatott aláírásgyűjtési akció jelzésértékű volt az Európai Parlamenten belül az egyetemért folyatott közösségi küzdelemben, nem lett az EP hivatalos álláspontja az intézmény önállóságáért küzdő írásbeli nyilatkozat - mondta Kónya-Hamar Sándor EP-képviselő október 27-i hivatalos közleményében.
Nyíregyházára, azaz a szabolcsi megyeszékhely kórházába járhatnak a tokaji betegek, az ehhez a kistérséghez tartozó települések lakói pedig a miskolci megyei kórházba, ugyanis kérésükre az ÁNTSZ...
Budapest – Leállíttatta a betemetett kristálybarlangnál folyó építkezést a természetvédelmi hivatal, egyben arra kötelezte a tulajdonost, hogy holnapig tegye szabaddá a sittel telepakolt bejáratot. A beruházó kft. közleményben állította: nem ők tömték be a káprázatos aragonit kristályokhoz vezető nyílást
Nemzetközileg módosult a Superbrands program logóhasználatra vonatkozó szabálya: a titulust elnyert márkák tulajdonosainak ezentúl fizetniük kell azért, hogy kommunikációs anyagaikon feltüntethessék a Superbrands logót. Debreczenyi Attila, az Illy kávé magyarországi forgalmazója, az Espresso tulajdonosa úgy véli az új szabályozással értelmét veszítette a program.
Buzsáky Ákos a Queens Park Rangersben folytatja pályafutását. A 25 éves válogatott labdarúgó három évig szolgálja majd az angol másodosztályú klubot, amely ugyan jelenleg kieső helyen áll, az új tulajdonosok - Bernie Ecclestone és Flavio Briattore - azonban négy éven belül stabil élvonal beli gárdát akarnak belőle építeni.
November közepén a parlament elé terjeszthetjük azokat az új költségvetési szabályokat, amelyek ötpárti egyeztetésben alakulnak ki - jelentette ki Veres János pénzügyminiszter a Munkaadók és...