2007. október 9. kedd

okt. 9
7:59
Fideszes képviselő állításait értékeli az ügyészség a Szilvásy-Topolánszky ügyben (Alternatív Energia)
A fideszes Bíró Ildikó kérdésében megfogalmazottakat értékeli az ügyészség büntetőjogi szempontból Topolánszky Ákos volt államtitkár interjúja és Szilvásy Görgy miniszter állítólagos fenyegetése ügyében - közölte a parlamentben Kovács Tamás legfőbb ügyész. Az Országgyűlésben az is kiderült, hogy elírtak egy alkotmánymódosítást a Magyar Közlönyben és, hogy az MDF-es Dávid Ibolya szerint kettős…
okt. 9
7:59
Sólyom: az internet itt úgy kell, mint egy falat kenyér (HírExtra)
A Cserehát térség kitörési pontja az ökoturizmus, a falusi turizmus - mondta Sólyom László köztársasági elnök hétfőn a csereháti Tomoron, miután részt vett a Térségi cigány programok és perspektívák című fórumon.
okt. 9
8:01
Döntenek a rendőrrel dulakodó képviselőről (HírExtra)
Kedden dönt Lengyel Zoltán korábbi fideszes politikus mentelmi jogának felfüggesztéséről a parlament szakbizottsága. A legfőbb ügyész kezdeményezte ezt, ami azt jelentheti, hogy büntetőeljárást indítanak a képviselő ellen, amiért nyáron dulakodott őt igazoltató rendőrökkel.
okt. 9
8:02
Süsüt lependerítették a villamosról (HírExtra)
Nem énekel többé Süsü a Combinókon. Véget ért a kampány, amelyben a híres mesehős kérte a villamoson utazó gyerekeket, hogy adják át a helyüket a rászorulóknak. A BKV sajtóirodája szerint a két hónapos akció beváltotta a hozzá fűzött reményeket - olvasható a Blikkben.
okt. 9
8:03
250 forint lehet egy kiló kenyér ára (HírTV)
Év végére akár a 250 forintot is elérheti egy kiló kenyér ára, miután egy év alatt kétszeresére drágult a liszt - írja a Népszava.
okt. 9
8:03
Orbán Viktor részt vesz a prágai Fórum 2000 nemzetközi konferencián (Gondola)
A prágai Fórum 2000 nemzetközi konferencián vesz részt kedden Orbán Viktor, a Fidesz-MPSZ elnöke, aki Václav Havel volt cseh köztársasági elnök meghívásának tesz eleget. A prágai...
okt. 9
8:03
Magyar karmester diadalmaskodott (HírExtra)
Rácz Márton nyerte az első díjat a hétfő este befejeződött első Kálmán Imre nemzetközi karmesterversenyen, a zsűri különdíjjal jutalmazta Szadaharu Muramacut, Kszenija Jarko pedig közönségdíjas lett.
okt. 9
8:04
Világsztárral emlékeznek (HírExtra)
Ifj. Járóka Sándor prímásra emlékezik a 100 Tagú Cigányzenekar kedden a Fővárosi Nagycirkuszban, a nemzetközi szüreti fesztiválon, amelynek sztárvendége a Belgiumban élő világhírű hegedűművész, Roby Lakatos lesz - közölte a zenekar főtitkára hétfőn az MTI-vel.
okt. 9
8:05
Napi 2-3 órát gyakorol a Rubik kocka 14 éves magyar világbajnoka (Infostart)
Öt kategóriában lett a legjobb a 14 éves Kuti Mátyás a hétvégi Rubik kocka világbajnokságon. A világbajnok az InfoRádiónak elmondta, a versenyen több kategóriában világcsúcsot döntött.
okt. 9
8:06
Tokio az elrabolt japánokért (HírExtra)
Japán hat hónappal meghosszabítja az Észak-Koreával szemben hozott gazdasági és politikai szankcióit, hogy ezzel kényszerítse Phenjant a 70-80-as években elrabolt japán állampolgárok szabadon engedésére.
okt. 9
8:08
Életet menthet az apró (HírExtra)
A lakásban kallódó aprópénz kutyák mentésére is szolgálhat. A Lelenc Kutyamentő Egyesület örömmel fogad minden egy- és kétforintost, amelyből gazdátlan vagy sérült ebek ellátását finanszírozhatja.
okt. 9
8:08
Irak 136 millió dolláros kártérítést akar a Blackwatertől (Gondola)
Az iraki hatóságok összesen 136 millió dolláros kártérítésre tartanak igényt a Blackwater amerikai biztonsági magáncégtől egy véres bagdadi incidens miatt - derül ki egy bagdadi kormányzati...
okt. 9
8:09
Az IMF is borúlátó a világgazdasággal kapcsolatban (Privátbankár)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) erőteljesen visszafogja az Egyesült Államok, és szerényebben az eurózóna, valamint Japán jövő évi gazdaságnövekedésével kapcsolatos várakozását
okt. 9
8:13
Magyar tornagyőzelem (HírExtra)
A karatésok Golden League versenysorozatának ausztriai állomásán Czimmer Péter tornagyőztes lett a 70 kilósok között. A Patina SE versenyzője három héttel korábban bronzérmet szerzett ebben a kategóriában.
okt. 9
8:14
Rendkívüli közgyűlés a fővárosi önkormányzatnál (Gondola)
Az állami támogatással megvalósult tavalyi útfelújítások kapcsán feltárt szabálytalanságokkal foglalkozó, a Fidesz által szorgalmazott téma is szerepel a fővárosi önkormányzat mai rendkívüli...
okt. 9
8:16
Oktalan mészárlás: 136 millió dolláros kártérítési igény (Infostart)
Az iraki hatóságok összesen 136 millió dolláros kártérítésre tartanak igényt a Blackwater amerikai biztonsági magáncégtől egy véres bagdadi incidens miatt.
okt. 9
8:18
Demszky: a pénz nem tünt el (HírExtra)
Kedden dönt a Fővárosi Közgyűlés a távfűtési díjrendszer módosításáról és tárgyal a tavalyi útfelújítási szabálytalanságokról. Ezekkel a témákkal a szeptember végi ülésen foglakozott volna a testület, de amikor az utóbbi került volna sorra, sokan kivonultak és határozatképtelenség miatt halasztani kellett.
okt. 9
8:19
Human Right Watch: Kína az olimpia előtt szüntesse be a halálbüntetést (Gondola)
A Human Right Watch (HRW) nemzetközi emberjogi megfigyelő szervezet kedden felszólította Kínát, hogy a pekingi olimpia közeledtével - jó szándéka jeléül - szüntesse be a halálbüntetés alkalmazását....
okt. 9
8:19
Német kereskedelmi mérleg: 14,1 Mrd EUR- elörejelzés: 16,0 Mrd EUR (HírTV)
Augusztusi német kereskedelmi mérleg: 14,1 Mrd EUR- elörejelzés: 16,0 Mrd EUR- elözö havi érték: 17,9 Mrd EUR. Részletek következnek… in-GFX
okt. 9
8:19
Szűk sávban várható a forint (Privátbankár)
Szűk sávban várható ma a forint: az inflációs kilátások viszonylag jók, de a Magyar Nemzeti Bank kamatcsökkentése fokozatosnak ígérkezik, ez tartja némi bizonytalanságban a befektetőket, írta a Dow Jo...
okt. 9
8:20
Két öngyilkos merényletben legalább tizennégyen meghaltak Bagdadtól északra (Kripto Akadémia)
Két gépkocsiba rejtett pokolgép robbant kedden az iraki fővárostól 200 kilométerre északra fekvő Baidzsinál, legalább tizennégyen meghaltak, harmincan megsebesültek - közölte az iraki rendőrség. Az első pokolgép a helyi rendőrfőnök lakásánál robbant, az áldozatok között volt a rendőrfőnök több családtagja is, ő azonban sértetlen maradt. A másik öngyilkos merénylő gépkocsiját Támir Ibrahim…
okt. 9
8:22
A kisrepülőgép tragédiája (Infostart)
Lezuhant egy egymotoros Cessna 208-as repülőgép kilenc ejtőernyőssel és egy pilótával a fedélzetén az egyesült államokbeli Washington állam középső részén, a Cascade-hegységben.
okt. 9
8:23
Jönnek a kubai menekültek (HírExtra)
Várhatóan ma érkezik Magyarországra a guantánamói amerikai haditengerészeti támaszponton őrzött kubai menekültek csoportja - írja a Népszabadság. A 29 külföldit az amerikai parti őrség a két ország közti floridai szorosban vagy a guantánamói támaszpontnál lévő vizekről halászta ki.
okt. 9
8:24
Lezuhant egy repülőgép kilenc ejtőernyőssel Washingtonban (Gondola)
Lezuhant egy egymotoros Cessna 208-as repülőgép kilenc ejtőernyőssel és egy pilótával a fedélzetén az egyesült államokbeli Washington állam középső részén, a Cascade-hegységben.  A baleset még...
okt. 9
8:24
Félő, hogy kárt tesz magában a móri mészárlás gyanúsítottja (HírTV)
Átvitték a Markó utcai börtönből a Venyige utcaiba a móri mészárlás gyanúsítottját, mert ott szigorúbban tudják őrizni.
okt. 9
8:25
Vita az adótörvényről (HírExtra)
A parlament ma megkezdi az adótörvények módosításának általános vitáját, ötórás időkeretben. A javaslat az áfatörvényt leszámítva, amelyről új jogszabály készül, valamennyi adótörvényt módosítja. Emellett tartalmazza a tb-törvények és több más jogszabály módosítását is.
okt. 9
8:26
Ma döntenek Lengyel Zoltán mentelmi jogáról (HírTV)
Kedden dönt Lengyel Zoltán korábbi fideszes politikus mentelmi jogának felfüggesztéséről a parlament szakbizottsága. A legfőbb ügyész kezdeményezte ezt, ami azt jelentheti, hogy büntetőeljárást indítanak a képviselő ellen, amiért nyáron dulakodott őt igazoltató rendőrökkel.
okt. 9
8:27
Kevesebb autót vásárolunk (HírExtra)
Idén szeptember végéig 9 ezerrel kevesebb személygépkocsit adtak el, mint egy évvel korábban - írja a Világgazdaság. A 126 ezer újonnan forgalomba állított autó közül csak a kishaszon-járművek forgalma növekedett.
okt. 9
8:28
Jövőre csak három hosszú hétvége lesz (HírTV)
Az idei hattal szemben jövőre csak három hosszú hétvége lesz - értesült a Népszabadság. 2008-ban a május elsejei, az október 23-i és a karácsonyi ünnepeket megelőző szombaton kell majd dolgozni, ebben az évben pedig még az október 23-a, a Mindenszentek, a karácsony és az újév előtti szombaton. A munkanapokat akkor helyezik át szombatra, ha a 10 munkaszüneti nap közül valamelyik keddre vagy…
okt. 9
8:29
Ázsiai záró kommentár (HírTV)
Az EUR-USD ma reggel 35 pipes sávban, 1,4053 és 1,4018 között mozgott. Támogatás 1,4008-nál, ellenállás pedig 1,4118-nál található. Az EUR-JPY ma reggel napi csúcsot ért el 165,00-nél, majd visszaesett 164,14-re. Támogatás 164,10-nél és 163,51-nél, ellenállás pedig 165,45-nél van. Az USD-JPY ma reggel 39 pipes sávban mozgott, 117,45 és 117,06 között. A következö támogatás 116,72-nél, míg…
okt. 9
8:29
Népszabadság: Ma érkeznek Guantánamóról a kubai menekültek (Gondola)
Várhatóan ma érkezik hazánkba a guantánamói amerikai haditengerészeti támaszponton őrzött kubai menekültek csoportja - írta a keddi Népszabadság. Mint a lap emlékeztet, még augusztusban...
okt. 9
8:34
Kezdődik a teherautó-razzia (HírExtra)
Háromnapos razziát tartanak a rendőrök Magyarországon és két tucat más európai államban. A soros TISPOL-akcióban elsősorban a teherautókat vizsgálják, a nagyobb utak mellett állítják félre a járműveket
okt. 9
8:34
Frontális ütközés Ásotthalomnál (HírTV)
Életét vesztette annak az Opel személygépkocsinak a vezetője, amelyik ma hajnalban frontálisan összeütközött egy kamionnal az 55-ös főúton.
okt. 9
8:36
Vádemelés sasmérgezésért (HírExtra)
Akár öt év börtönt is kaphat az a jászárokszállási férfi, aki galambjaira vadászó, védett ragadozó madarakat mérgezett meg tavaly télen - írja a Népszabadság.
okt. 9
8:36
Az Egyesült Államok is bűnös a fogolykínzásokban? (HírTV)
Az Egyesült Államok is bűnös a fogolykínzásokban - közölte a kongresszusi ellenzék elnöke.
okt. 9
8:39
250 Ft lesz a kenyér (HírExtra)
Év végére akár a 250 forintot is elérheti egy kiló kenyér ára, miután egy év alatt kétszeresére drágult a liszt - írja a Népszava. Az árakat jövőre a minimálbér kötelező növelése és az energiaár-drágulás is emelheti.
okt. 9
8:41
Leszabályozzák a hűségszerződéseket (Piac és Profit)
Önszabályozó ajánlást fogadtak el a legnagyobb hazai vezetékes és mobil távközlési szolgáltatók annak érdekében, hogy a hűségszerződéseknél átláthatóbb, a fogyasztók érdekeit még inkább szem előtt tartó feltételrendszer alakulhasson ki - közölte a Hírközlési Érdekegyeztető Tanács.
okt. 9
8:44
Két öngyilkos merényletben legalább tizennégyen meghaltak Bagdadtól északra (Gondola)
Két gépkocsiba rejtett pokolgép robbant kedden az iraki fővárostól 200 kilométerre északra fekvő Baidzsinál, legalább tizennégyen meghaltak, harmincan megsebesültek - közölte az iraki rendőrség....
okt. 9
8:44
Halálos karambol az 55-ös úton (Blikk)
okt. 9
8:46
Nincs belső vizsgálat a kiszivárgott tanúvallomások miatt (Blikk)
okt. 9
8:49
Örület határán a móri mészáros (HírExtra)
Átvitték a Markó utcai börtönből a Venyige utcaiba a móri mészárlás gyanúsítottját, mert ott szigorúbban tudják őrizni. Attól tartanak ugyanis, hogy kárt tesz magában, mert a felesége el akarja hagyni.
okt. 9
8:49
Felhőkarcolót építenének a rendőrpalota mellé (Blikk)
okt. 9
8:49
EUR-USD Folytatódik a konszolidáció (HírTV)
Az EUR-USD-t ma reggel 1,4038-on jegyzik, és tovább folytatódik konszolidációja. A következö nagyobb ellenállás 1,4077-nél, támogatás pedig 1,4008-nál található. Ha az érték alá megy az árfolyam, visszaeséssel kell számolni 1,3967-ig. 12.00 órakor teszik közzé a német ipari termelést, ahol +3,9%-os értékkel számolnak a legutóbbi +4,6%-os érték után. 08.45 órakor hozzák nyilvánosságra az…
okt. 9
8:51
Közpénzek a Hír TV-nek és az ATV-nek (Privátbankár)
Egyetlen döntéssel összesen nyolcvanötmillió forintot kapott a Hír TV és az ATV. A javaslatot az SZDSZ-es delegált Tímár János kivételével az egész elnökség támogatta
okt. 9
8:51
Beperelik a Gyurcsány érdekeltségébe tartozó Motim Kft.-t (HírTV)
Szakszervezet ellenes magatartás miatt beperli a Gyurcsány Ferenc érdekeltségébe tartozó Motim Kádkő Kft.-t a Vegyipari Dolgozók Szakszervezet. A cég ki akarta rúgni a helyi szakszervezeti bizalmit, mert szerintük a helyi érdekképviseletnek nincs tagsága.
okt. 9
8:54
Che Gueavara évforduló Kubában (HírExtra)
Negyven éve, 1967. október 9-én halt meg Ernesto "Che" Guevara, argentin származású forradalmár. Kubában állami ünnepséget szerveztek tiszteletére, melyen részt vett a Bolíviában meggyilkolt harcos özvegye és négy gyermeke is.
okt. 9
8:54
Egyre jobban eladósodunk (Blikk)
okt. 9
8:56
Bulgakov Miskolcon (HírExtra)
Mihail Bulgakov Moliere (Képmutatók cselszövése) című darabját mutatja be pénteken a Miskolci Nemzeti Színház; a művész és a hatalom kibékíthetetlen ellentétéről szóló művet Radoslav Milenkovic rendezésében láthatja a közönség - tájékoztatta Balogh Csilla, a teátrum szóvivője az MTI-t.
okt. 9
8:59
Negyven éve halott Che Guevara - legendát tör a CIA-ügynök (Infostart)
Negyven évvel ezelőtt, 1967. október 9.-én végezték ki Ernesto Guevara de la Sernát, világszerte ismert nevén Che Guevarát. Az argentin származású forradalmár köré az elmúlt évtizedekben legenda és komoly üzlet épült. Az évforduló kapcsán most megszólalt az a volt CIA-ügynök, aki részt vett Che Guevara bolíviai elfogásában, majd kivégzésében.
okt. 9
9:00
Dávid Ibolya: nem hiszek ebben a népszavazásban (Gondola)
Dávid Ibolya szerint nem népszavazáson kellene rendezni a miniszterelnök által felvetett hét kérdést; a Magyar Demokrata Fórum elnöke erről a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában beszélt...

Keresés