Az ipari termelés az idén augusztusban az előző év azonos időszakához képest 9,5 százalékkal nőtt, munkanaphatástól megtisztítva pedig 12,2 százalékkal emelkedett - közölte a Központi Statisztikai Hiv...
A lakosság segítségét kérve keresi a rendőrség azt a tizenéves fiút, aki tegnap reggel tűnt el a Fejér megyei Kulcsról - értesült a HavariaPress. A 13 éves Balogh Ákos reggel hét órakor iskolába indult Dunaújvárosba, oda azonban nem érkezett meg, s azóta semmilyen életjelet nem adott magáról.
Az idén az első nyolc hónapban a külkereskedelmi áruforgalom hiánya az előzetes adatok szerint 830,6 millió euró volt, 1.115,4 millió euróval kevesebb, mint egy évvel korábban - közöl...
Idén már világszerte hat halálesetet okozott a fürdőzés közben a szervezetbe kerülő naegleria fowleri. Az agyevő amőba kezdetben nyak- és fejfájást, majd lázat, két hét leforgása alatt pedig szinte biztos halált okoz. A CDC járványügyi központ attól tart, a globális felmelegedés következtében az elkövetkező években nőni fog az esetek száma.
Visszakapják pénzüket a Coop norvég szupermarketlánc vásárlói, ha bármivel is elégedetlenek. A szokatlan üzletpolitikáról szólva az áruházlánc szóvivője elmondta: a vásárlók akkor is visszakapják pénzüket, ha már elfogyasztották a megvásárolt árukat.
Oroszország búzaexportja 33 százalékkal nagyobb volt az első nyolc hónapban, mint egy évvel azelőtt, az emelkedő árak miatt a bevétele ebből több mint megkétszereződött. Oroszország az...
Szinte semmi realitása nincs annak az előzményeket tekintve, hogy a kormányfő népszavazási kezdeményezése utolérje a Fidesz és a KDNP jelenleg az Alkotmánybíróság előtt lévő népszavazási kérdéseit - írta a keddi Magyar Nemzet.
Éppen ötven évvel ezelőtt vették lemezre a rock and roll történetének egyik legismertebb és legnépszerűbb dalát, a Great Balls of Fire-t. A műfaj egyik fenegyereke, Jery Lee Lewis csinált belőle világslágert, de több százan énekelték rajta kívül is.
Miért is kell ennyi izét belerakni egy gyümölcsös joghurtba vagy a kedvenc csokinkba? Színezékek, tartósítószerek, antioxidánsok, stabilizátorok, sűrítők, zselésítők, savanyúságot szabályzó anyagok - Kosaras barangolás az élelmiszeradalékok világában
A férfiak háromszor nagyobb eséllyel kapnak beültethető defibrillátort (szívritmus-helyreállító készüléket), mint a nők az Egyesült Államokban - mutatták ki két nagy elemzéssel.
Az USD-JPY-t 117,31-en jegyzik. Miután sikerült kitörni a 113,00 és 116,40 közti oldalirányú sávból, töretlennek mondható az emelkedö trend. 3 nyereségekkel zárt nap után konszolidációra került sor a devizapárnál, és 117,06-ra esett vissza az árfolyam, ahol Pivot-támogatás található. Ha az érték alá megy az árfolyam, veszteségekre lehet számítani 117,65-ig. Az érték átlépése esetén szabaddá válik…
Egy 25 éves kínai nő vezeti az ázsiai szupergazdagok listáját. Jang Huijan 16 milliárd dollárt (11,36 milliárd euró) spórolt össze. Igaz, nem egyedül kuporgatta össze figyelemreméltó vagyonát: apja segítségével, aki 2005-ben iratta át lánya nevére a Country Garden ingatlancég részvényeit.
Nincs értelme belső vizsgálatot indítani az ügyészségen a Zuschlag-ügy kiszivárogtatott tanúvallomásai miatt - nyilatkozta a keddi Népszabadságnak Kovács Tamás. A legfőbb ügyész a lapnak elmondta, nincs oka vizsgálatot indítani, mert nincsen szó kiszivárogtatásról.
Hétfőn öt újabb aranyérmet nyertek a magyar sportolók Sanghajban, a XII. speciális olimpián. A 165 ország részvételével zajló versenysorozaton eddig 30 arany-, 16 ezüst- és 10 bronzérmet nyertek a magyar versenyzők.
Adolf Hitler készen állt tovább gondozni egy hatalmas pálmafát egy idős rajongója halála után, viszont nem volt hajlandó saját arcképével díszített zsebkendőbe fújni az orrát. Mindezekre azokból a levelekből derült fény, melyeket rajongói írtak a náci diktátornak, és melyekből most jelenik meg könyv.
Több népszerű zenekar, többek között az Oasis és a Jamiroquai is fontolgatja, hogy az interneten ingyen vagy nagyon alacsony összegért letölthetővé teszi a dalait, miután a kezdeményezést nagy lelkesedéssel fogadták a Radiohead rajongói.
Hulló könnyek záporában falják fel áldozataikat a krokodilok, de nem a préda szomorú sorsa miatt zokognak - mutatta ki egy amerikai zoológus. Ken Vliet, a Floridai Egyetem kutatója négy fogságban élő kajmán és három alligátor viselkedését tanulmányozta.
Kedd este nyitja meg kapuit az 59. Frankfurti Könyvvásár. A világ legjelentősebb, németországi irodalmi seregszemléjén 110 ország, köztük hazánk vesz részt.
A részvényesek akár el is fordulhatnak egyes papíroktól, mivel a parlament elfogadta a közellátás biztonsága szempontjából kiemelkedő jelentőségű vállalkozásokat érintő egyes törvények módosítását - véli Skáre Balázs a Solar Capital elemzője.
Szeptemberben 3,4%-ról 3,3%-ra csökkent a svéd munkanélküliségi ráta, meghaladva ezzel a 3,1%-os elörejelzést. Az adatok ennek ellenére kedvezönbek mondhatók. A svéd munkanélküliségi ráta évek óta csökkenést mutat. Az USD-SEK-et 6,5295-ön jegyzik, és alig reagált az adatokra. A devizapár 6,5500.ig rendelkezik potenciállal. Az érték átlépése esetén 6,6000-ig nyílhat potenciál. Támogatás 6,5200-nál…
Nagyszabású terveket dédelget a Raiffeisen Ingatlan Zrt.: a XIII. kerületi Váci út, Róbert Károly Körút, Teve utca által határolt területen egy olyan épületegyüttest szándékozik felhúzni, amelynek legmagasabb pontja százhuszonnégy méter magas lenne.
A magyarországi vállalatok csupán hat százaléka nem tartja fontosnak az infokommunikációs fejlesztéseket, a cégek többsége hangsúlyt fektet erre, sőt 45 százalékuk különösen fontosnak tartja az IT-modernizációt - derül ki a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság (SZVT) legfrissebb felméréséből.
A Terror Háza Múzeum főigazgatója szerint állandósult polgárháború folyik Magyarországon, holott az elmúlt másfél évszázad arra figyelmeztet, hogy akkor ment jól az országnak, amikor a kompromisszumok, a kiegyezések lehetővé tették a reális célok elérését. Schmidt Mária történész szerint mára szinte kezelhetetlenné vált a háborús hangulat, amely gyakorlatilag a mindennapokat is megüli.
Tizennyolc emberrel a fedélzetén eltűnt egy repülőgép Kolumbia déli részén, egy harcok sújtotta övezetben - közölték a latin-amerikai ország polgári légügyi hatóságai.
Nőtt az ipari termelés és javult a külkereskedelmi mérleghiány is - derült a Központi Statisztkai Hivatal adataiból. Az ING elemzője szerint várhatóan a gazdasági növekedés is nagyobb lesz, mint a második negyedévi.
Egy ember életét vesztette, amikor egy személygépkocsi összeütközött egy kamionnal az 55-ös úton Ásotthalom közelében keddre virradóra - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.
Őrizete vette a rendőrség hétfőn azt a fülöpszállási nőt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megszülte, majd megölte gyermekét - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Nyíkos Tamás a Bács-Kiskun megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletese.
A prágai Fórum 2000 nemzetközi konferencián vesz részt kedden Orbán Viktor, a Fidesz-MPSZ elnöke, aki Václav Havel volt cseh köztársasági elnök meghívásának tesz eleget.
A The Holmes Report amerikai kommunikációs folyóirat idén is díjazta a legjobbnak tartott európai pr-ügynökségeket. Az „European Agencies of the Year” díjat 19 kategóriában kapták meg pr- és tanácsadócégek.
Alighanem páratlan dolog a világirodalomban, hogy egy Nobel-díjas író (méghozzá hazája első és utolsó alkotója, aki e rangos kitüntetésben részesült) halála után alig három évtizeddel pária legyen azoknak a szemében, akiknek a nyelvén írta halhatatlan műveit.
Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter jó hírnév megsértése miatt beperli Orbán Viktort, a Fidesz elnökét - közölte a szaktárca sajtó és kommunikációs osztálya.
Az iraki hatóságok összesen 136 millió dolláros kártérítésre tartanak igényt a Blackwater amerikai biztonsági magáncégtől egy véres bagdadi incidens miatt - derül ki egy bagdadi kormányzati jelentésből.
Permanens polgárháború folyik Magyarországon, holott az elmúlt másfél évszázad arra figyelmeztet, hogy akkor ment jól az országnak, amikor a kompromisszumok, a kiegyezések lehetővé tették a reális...
A Human Right Watch (HRW) nemzetközi emberjogi megfigyelő szervezet kedden felszólította Kínát, hogy a pekingi olimpia közeledtével - jó szándéka jeléül - szüntesse be a halálbüntetés alkalmazását.
A polgármesternek ki kellett volna állnia Döge nyilvánossága elé, és részletesen be kellett volna számolnia arról, mi az igazság az iskola-beruházás körül – mondta a tegnap esti helyi lakossági fórumon Nagy Péter helyi képviselő arra reagálva, hogy Vincze Ferenc, a húszmillió forintos kenőpénzzel kapcsolatos hangfelvételről elhíresült dögei polgármester, nem jelent meg az emberek előtt.
Permanens polgárháború folyik Magyarországon, holott az elmúlt másfél évszázad arra figyelmeztet, hogy akkor ment jól az országnak, amikor a kompromisszumok, a kiegyezések lehetővé tették a reális célok elérését - hangsúlyozta Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója az MTI-nek adott interjújában.
Augusztusban majdnem a várt szerint alakult a brit kereskedelmi mérleg, hiszen deficitje 6,853 milliárdra rúgott, miközben -6,800 milliárdos értékkel számoltak a legutóbbi -7,145 milliárdos érték után. Az EUR-GBP-t 0,6902-ön jegyzik. A devizapár ezzel továbbra is a 2003 júniusa óta tartó csökkenö trend fölött tartózkodik, mely 0,6900-nél fut. Átmenetileg nem kizárt a 0,6890-re való emelkedés.…
A Pécsi Ítélőtábla bizonyítás kiegészítést rendelt el kedden annak a volt rendőrnek a perében, akit első fokon életfogytig tartó fegyházbüntetéssel sújtottak, mert hét évvel ezelőtt agyonlőtte élettársa férjét Vokányban.
Az izraeliek nagy többsége ellenzi Jeruzsálem megosztását a palesztinokkal kötendő békeszerződés keretében - derült ki a Jediót Ahronót tel-avivi újságban kedden nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatás eredményeiből. Az izraeliek nem kevesebb mint 63 százaléka bármiféle kompromisszumot elutasít Jeruzsálemről.
Az izraeliek nagy többsége ellenzi Jeruzsálem megosztását a palesztinokkal kötendő békeszerződés keretében - derült ki a Jediót Ahronót tel-avivi újságban kedden nyilvánosságra hozott...
Egyetlen este alatt nyolc örömlányt vettek őrizetbe a rendőrök Nyíregyházán - értesült a HavariaPress. A szabolcsi megyeszékhely egyenruhásai hétfőn este a déli városrészben szerveztek akciót a közterületi prostitúció ellen.