Pokolgép robbant a baszkföldi Bilbaóban kedden, a merényletben egy ember megsérült - közölte a baszk regionális belügyminisztérium és a helyi rendőrség. A robbanószerkezetet egy gépkocsi alá helyezték el a merénylők. A sérült egy helyi baszk képviselő testőre, aki a robbanás pillanatában az autóban ült. Egyelőre senki nem vállalta a felelősséget a támadásért, ám gyaníthatóan a Baszk Haza és…
Jogerősen van keddtől előzetes letartóztatásban Katus Ferenc, a Zuschlag-ügy harmadikként őrizetbe vett gyanúsítottja. Katus Ferenc és védője a Szegedi Városi Bíróság múlt heti döntése ellen fellebbeztek, de a döntést kedden a Csongrád megyei Bíróság helyben hagyta, azaz Katus Ferenc november 4-ig előzetes letartóztatásban marad.
A Magyar Posta Zrt. az uniós piacnyitásig, 2013-ig terjedő stratégiájában nem szerepel a társaság privatizációja, ám a legfontosabb, hogy a céget felkészítsék a piaci versenyben való helytállásra -...
Egy embert megölt egy robbanás kedden a bulgáriai Kazanlak város hadiipari üzemében. A halálos áldozat a robbanóanyagokat gyártó üzemegységben dolgozott - jelentette a bolgár tömegtájékoztatás. Több dolgozó egészségre ártalmas gázokat lélegzett be a robbanás nyomán - áll a bolgár médiajelentésekben, de nem derül ki belőlük, hogy ez milyen mértékben veszélyezteti ez illetőket. Egyelőre nem…
A Csongrád Megyei Bíróság helybenhagyta a Szegedi Városi Bíróságnak azt a döntését, ami Katus Ferencnek, a Zuschlag-ügy egyik gyanúsítottjának előzetes letartóztatásáról szólt - tudatta Cseh Attila sajtószóvivő.
Svájcban elkészítették az labdarúgó UEFA-kupa csoportkörének sorsolását. A magyar labdarúgót foglalkoztató csapatok elkerülték egymást. A nyolc ötcsapatos csoportból az első három-három jut tovább a legjobb 32-be, ehhez a 24 együtteshez csatlakozik még nyolc csapat, a Bajnokok Ligája nyolc csoportjának harmadik helyezettjei.
A Magyar Energia Hivatal 5-10 százalékos áremelést javasol a lakosságot villamos energiával ellátó Egyetemes Szolgáltatók végfelhasználói árában 2008 januárjától - közölte Horváth J. Ferenc, a Magyar Energia Hivatal elnöke egy konferencián.
Ma tovább emelkedett az EUR-GBP árfolyama. A 0,6905-6895-ös érték elérése után egy technikai ellenmozgás hatására megfordult a mozgás iránya. A cél a 0,7025-30-as érték. Fölötte 0,7107-nél található csúcs. In-GFX
Az Európai Parlament (EP) környezetvédelmi bizottsága az uniós országokban önszabályozás helyett törvényi szabályozást javasol az autóreklámozás területén. Az egyik elvárás, hogy a sebesség helyett a takarékos üzemanyag fogyasztást és széndioxid kibocsátást hangsúlyozzák a hirdetések. A Magyar Reklámszövetség (MRSZ) szerint a magyar piac a tervezett előírásoknak csak többé-kevésbé felel meg. A…
Pokolgép robbant a baszkföldi Bilbaóban kedden, a merényletben egy ember megsérült - közölte a baszk regionális belügyminisztérium és a helyi rendőrség. A robbanószerkezetet egy gépkocsi alá...
„Így utólag belegondolva nem is érthető meg egykönnyen, hogy a korábban burzsoá áltudományos apológiaként kritizált gazdaság- és társadalommagyarázatok hogyan avanzsálhattak szinte egyik napról a másikra a piacgazdaság működésének alapelveit leíró pozitív világképpé.”
Ismét egy hagyományőrző fiesztára hívja vendégeit a tavaly hatalmas sikerrel debütált Hungaricum Fesztivál, a Campona Bevásárlóközpont parkolójába. Az október 12-14 között itt felépített gasztronómiai fesztiválváros átfogó képet és egyúttal valódi íz-élményt nyújt látogatóinak Magyarország hagyományos étkeiből és italaiból.
"Valljuk be, hogy azok a viszonyok, amelyeket éppen mi magunk hoztunk létre, sok esetben nem felelnek meg az általunk hangoztatott elveknek és normáknak?"- kérdi önmagától Gyurcsány Ferenc legfrissebb blogbejegyzésében.
A Nyíregyházi Főiskolán a tavalyihoz képest kétszer annyi hallgató részesül a Demján Sándor Alapítvány részéről felajánlott havi 20 ezer forint összegű ösztöndíjban.
Lezuhant a magasból, és meghalt egy építőmunkás kedden Nyíregyházán - közölte a rendőrség az MTI-vel. A nyíregyházi Jósa András Oktató Kórház egyik épületének felújítási munkálatai során...
Ma tovább emelkedett az EUR-NOK árfolyama. A devizapár átmenetileg elhagyta októberi sávját, majd csúcsot ért el 7,7140-nél. A norvég korona veszteségeinek hátterében a csökkenö olajárak álltak. Ellenállás 7,7228-nál, támogatás pedig 7,6369-nél található. In-GFX
Törökország vonuljon be Észak-Irakba - ezt akarja elérni hónapok óta a török hadsereg, amit Recep Tayyip Erdogan miniszterlnöknek eddig sikerült megakadályoznia. Az Irakban is menedékre találó kurd lázadók az utóbbi napokban 15 török katonát és közel ugyanennyi polgári lakost öltek meg. Erdogán kedden rendkívüli találkozót tartott török katonai és biztonsági vezetőkkel.
Két főszerkesztő-helyettes is belebukhat abba, hogy a Népszabadság internetes honlapja tegnap este tévesen Horn Gyula halálhírét keltette. A lap elnézést kért a történtekért.
Karl és Theo Albrecht, az Aldi élelmiszerdiszkont-hálózat alapítói az idén is a leggazdagabb németek. A Manager Magazin adatai szerint becsült vagyonuk egyenként több mint 17 milliárd euró. Karl...
6,5 százalékos, két lépcsőben megvalósuló béremelésről állapodott meg a Budapest Airport (BA) vezetése kedden a reptéri dolgozók szakszervezeteivel. A tárgyalásokon a munkakörülmények javításáról is megegyeztek - áll a BA keddi közleményében.
Két nőt megöltek Bagdadban egy privát őrző-védő szolgálat emberei kedden - közölték szemtanúk. Az incidens kora délután történt a Karrada negyedben. A fegyveresek egy gépkocsira nyitottak tüzet, amely az általuk védett konvojhoz közeledett. Az autóban ültek az áldozatok.
Az amerikai Sunbelt Software kutatócsoportja, a Sunbelt Threat Research Center 2007. októberében is megjelentette toplistáját a szeptember hónap során legfertőzőbb kémprogramokról és számítógépes károkozókról.
A Magyar Posta Zrt. az uniós piacnyitásig, 2013-ig terjedő stratégiájában nem szerepel a társaság privatizációja, ám a legfontosabb, hogy a céget felkészítsék a piaci versenyben való helytállásra -...
A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) több megyéből jeleztek korrupciógyanús állami földértékesítéseket, így például Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből eddig három bejelentés érkezett - közölte a szervezet szövetségi igazgatója.
Kevesen fizetnek adót, így kevesekre hárul magas adóteher - hangzott el a gyakorta ismételt tételmondat az Országgyűlés előtt az adótörvények módosításáról szóló vitan. A kormány tervei mellett - többek között a kisadók összevonása, egyszerűsödés, becslés kiterjesztése, szja-kedvezmények - a pártok vezérszónokai is véleményezték a 2008-ra tervezett módosításokat.
Tetemes adósságai miatt több mint 2000 munkatársától kényszerülhet megválni a BBC. A Financial Times értesülése szerint a brit közszolgálati rádió vezérigazgatójának a jövő hétre kell elkészíteni...
Egy 1995-től működő cég átalakításával új pr- és kommunikációs ügynökség debütált nemrég Oscar Communication néven. A társaságot a korábban a Compradnál dolgozó Királyházi Henriett vezeti, aki egyben résztulajdonos is.
Tetemes adósságai miatt több mint 2000 munkatársától kényszerülhet megválni a BBC. A Financial Times értesülése szerint a brit közszolgálati rádió vezérigazgatójának a jövő hétre kell elkészíteni java...
Az EUR-CHF ma az 1,6687-es abszolút csúccsal harcol. Miután hétfön csak 1,6685-ig jutott az árfolyam, a mai csúcs 1,6681-en áll. Minél tovább nem sikerült átlépni az 1,6687-es értéket, annál nagyobb a visszaesés veszélye. A visszaesés biztosított lefelé 1,6535-nél. Ha sikerül új csúcsot elérni, a következö cél az 1,6745-ös érték. in-GFX
Az OMV osztrák olaj- és gázipari konszern a várható szinergiák fényében változatlanul a Mollal való összeolvadást tartja a legjobb megoldásnak - jelentette ki a cég vezérigazgatója Bécsben.
Csak az uniós irányelvek adta lehetőségekkel élt a magyar kormány, amikor elfogadta a közellátásban érintett cégek védelméről szóló törvényt - mondta az InfoRádiónak az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium osztályvezetője. Győri Enikő szerint a tőkepiaci törvény módosításai csak a részvényeseknek biztosítanak több jogot, a menedzsmentnek nem. Hozzátette: ha mégis a menedzsment tud élni ezzel a…
Az Európai Unió (EU) portugál elnöksége október 7-e és 9-e között nemzetközi online audiovizuális tartalommal kapcsolatos konferenciát rendezett Lisszabonban. Az eseményen Sarkady Ildikó kormánybiztos a jelenlegi magyarországi médiaszabályozás eredményeiről adott tájékoztatást.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint reggelig változóan felhős idő várható csapadék nélkül. Éjszaka sokfelé párássá válik a levegő, helyenként köd képződik. Szerdán napközben...
Idén 24 százalékkal nőtt a cégek fizetésképtelenségi mutatója az egy évvel korábbihoz képest, a leginkább kockázatos ágazatok közé tartozik változatlanul az építőipar, valamint a kis- és nagykereskedelem.
Aláírták a Jövő Nemzedékek ombudsmanjáról szóló törvényjavaslatot. Nem választották meg viszont az "Együtt Egymásért, Egy-másért Alapítvány" korrupciógyanús ügyekben való részvételének körülményeit vizsgáló bizottság tisztségviselőit és tagjait.
Elfogadta kedden a román szenátus a Kisebbségi vagy Regionális Nyelvek Európai Chartáját, amelynek az a fő újdonsága, hogy bizonyos részletekben szélesebb nyelvi jogokat biztosít, mint a már létező...
Polgári engedetlenségi mozgalmat helyez kilátásba az Emberibb Parkolásért Mozgalom annak érdekében, hogy a parkolási díjakból az önkormányzatok nagyobb mértékben részesüljenek - közölte Murányi...
Megkezdődött az izraeli miniszterelnök kihallgatása egy korrupciós ügyben. Ehud Olmertet a nyomozók a jeruzsálemi miniszterelnöki rezidencián arról kérdezik, hogy milyen szerepet töltött be a második legnagyobb izraeli pénzintézet, a Leumi bank magánosításában.
Albert Fert francia és Peter Grünberg német kutató kapta idén a fizikai Nobel-díjat - jelentette be Stockholmban a Svéd Királyi Tudományos Akadémia. A két tudós 1988-ban, egymástól függetlenül fedezte fel az óriás magnetorezisztencia jelenségét, amely az elmúlt években lehetővé tette a számítógépes merevlemezek miniatürizálását és a rajtuk tárolható információ mennyiségének jelentős növelését.
A vagyontörvény megsemmisítését kéri az Alkotmánybíróságtól (Ab) az a beadvány, amelyet első helyen Zlinszky János volt alkotmánybíró és Bencze Izabella, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság volt vezérigaz...
Németországi zsidók szervezete azt követeli, hogy zárják ki az utánpótlás-válogatottból Ashkan Dejagah iráni születésű labdarúgót, mivel megtagadta a játékot Izrael ellen.
Elhalasztották a Postabank-ügyben megvádolt Princz Gábor, volt elnök-vezérigazgató és társainak büntetőperét a Fővárosi Ítélőtáblán a háromtagú büntetőtanács egyik bírájának betegsége miatt. A másodfokú eljárás első tárgyalása szerdára volt kitűzve, és várhatóan egy hét múlva hirdette volna ki döntését a tábla.
Ma tovább erösödött az EUR-SEK. Bár átmenetileg emelkedik az árfolyam, csupán némi javulásról van szó a szeptember eleji csökkenö trenden belül. A devizapár megközelítette ennek 9,1800-nál futó felsö oldalát, így itt visszaesésre kerülhet sor. A kamatfantázia is a csökkenö jegyzések mellett szól. A Riksbank legutóbb utalt rá, hogy 3,75%-ról 4,50%-ra kívánja emelni alapkamatát. Azzal számolnak,…