2007. október 9. kedd

okt. 9
20:20
Száznál több módosító javaslat (Gondola)
Ez nem az a korosztály, amelyik 40 éves korára milliomossá vagy milliárdossá tudott válni! A családtámogatási kifizetőhely is valamennyi munkáltatónál megszűnik. Közel 450 ezer ügyfelet zúdítanak az Államkincstár területi szerveihez.
okt. 9
20:25
A világ leglátványosabb show-ja Budapesten (Infostart)
Szerda este lép fel és mutatja be legújabb lemeze, a 2006-ban megjelent Black Holes and Revelations dalait a Muse a Papp László Budapest Sportarénában. Az angol zenekar előtt a pécsi 30Y játszik majd.
okt. 9
20:25
Orbán: Oroszországban nincs felelősség, nincs politikai verseny (Infostart)
A Fidesz elnöke szerint meg kell érteni, hogy Oroszországban nem olyan politikai rendszer épül, mint amilyen az Európai Unióban van. Orbán Viktor a prágai Fórum 2000 nemzetközi konferencián elhangzott előadása után az InfoRádiónak elmondta: csak így lehet az unió számára is előnyös kapcsolatokat kialakítani Moszkvával.
okt. 9
20:31
Gálamérkőzéssel búcsúztatják Bátorfi Csillát (HírTV)
Gálamérkőzéssel búcsúztatják kedden este a magyar asztalitenisz nagyasszonyának tartott Bátorfi Csillát. A 38 éves sportoló tiszteletére tartott gálán a világbajnok kínai válogatott csap össze az Európa-bajnok magyar csapattal.
okt. 9
20:31
Ismét bombát találtak az északi összekötő vasúti hídnál (Gondola)
Egy ötszáz kilogrammos bombát találtak kedden este az északi összekötő vasút hídnál - közölte Hajdú Gábor tűzszerész ezredes. A szerkezetre mederkotrás során bukkantak a híd harmadik...
okt. 9
20:36
"Szorgalmasabbak és jobb a munkamoráljuk" (Infostart)
Több bevándorlót kíván foglalkoztatni a Sainsbury brit áruházlánc, a vezetés szerint ugyanis a külföldről érkező munkások szorgalmasabbak és jobb a munkamoráljuk, mint a brit munkavállalóknak.
okt. 9
20:36
Szükséghelyzet a német kórházakban (Privátbankár)
Drámai a helyzet a német kórházakban egy kedden nyilvánosságra hozott jelentés szerint.  A Német Kórházszövetség beszámolójában arra figyelmeztetett, hogy a kórházak az elmúlt időszakban rendkívül súl...
okt. 9
20:36
Megvannak a Monet-kép megrongálói (Infostart)
A francia rendőrség előállított öt embert, akiket azzal gyanúsítanak, hogy megrongálták Az Argenteuil-i híd című Monet-festményt a párizsi Musée d'Orsayben.
okt. 9
20:41
Orbán: hiába perel Bajnai (Alternatív Energia)
A Fidesz elnöke megismételte kedden az InfoRádióban korábbi állítását, miszerint a kormányzat maffiamódszerekkel tünteti el a Magyarországra érkező európai uniós forrásokat. "Semmilyen pereskedés nem változtat azon a tényen, hogy a magyar embereknek küldött európai uniós források a minisztérium által szervezett akciók segítségével, központilag irányított maffiamódszerekkel eltűnnek" - fogalmazott…
okt. 9
20:47
Szókimondó önéletrajzot írt a volt miniszter (Infostart)
A német külügyminiszter kedd este nyitja meg az 59. nemzetközi könyvvásárt Frankfurtban, ahol 110 országból 7300 kiadó mutatkozik be. Magyarország főleg a kortárs irodalommal jelentkezik Frankfurtban.
okt. 9
20:48
Orbán: a kormány maffiamódszerekkel eltünteti az uniós forrásokat (Gondola)
A Fidesz elnöke megismételte kedden az InfoRádióban korábbi állítását, miszerint a kormányzat maffiamódszerekkel tünteti el a Magyarországra érkező európai uniós forrásokat. "Semmilyen...
okt. 9
20:48
Stingnek "komoly hangproblémái" vannak (HírTV)
A Police brit popzenekar kénytelen volt lemondani keddi és szerdai koncertjét, az énekes-basszusgitáros Sting "súlyos hangproblémái" miatt. A 30 éve alakult, 1983-ban feloszlott, majd a mostani koncertkörútra ismét összeállt trió a belgiumi Antwerpenben, szerdán pedig a németországi Mannheimben lépett volna fel.
okt. 9
20:57
A kormány a börtönig üldöz! (Piac és Profit)
Bajnai Gordon szerint ha kell, a börtönig üldözik azokat, akik "szélhámossággal, csalással megpróbálják a nagy lehetőséget elvenni az országtól, hogy felzárkózzon az EU fejlettebb részéhez"; az önkormányzati és területfejlesztési miniszter erről kedden Cegléden egy regionális hulladéklerakó átadása alkalmából tartott sajtótájékoztatón beszélt.
okt. 9
21:03
Holland hatalomátvétel készül a Chelsea-nél? (Infostart)
Holland források szerint Henk ten Cate érkezése csak az első lépés lehet a Chelsea-nél a németalföldi invázió előtt. Az MTK egykori edzőjét holland labdarúgók is követhetik Londonba, majd jövő nyáron Frank Rijkaard vezetőedzőként csatlakozhatna a csapathoz.
okt. 9
21:03
Gurmai Zita az év EP-képviselője (Alternatív Energia)
Gurmai Zita (MSZP) elnyerte az Év európai parlamenti képviselője címet az EP Parliament Magazine című kiadványa által meghirdetett versengésben, a legjobb kampány kategóriájában. A kedden Brüsszelben tartott szavazásban a parlamenti képviselők, parlamenti asszisztensek és a frakciók munkatársai vehettek részt. A jelölésre nem-kormányzati és nonprofit, adott területen tevékenykedő szervezetek…
okt. 9
21:04
Ingyenes nyelvtanfolyam Miskolcon (HírTV)
Az idén is indítanak ingyenes angol- és német tanfolyamokat Miskolcon azoknak, akik nem tudják megfizetni a nyelviskolákat. Öt éve volt az első ilyen két hónapos képzés, ezeken minden évben körülbelül 400-an vesznek részt.
okt. 9
21:09
A leggazdagabb németek (Privátbankár)
Karl és Theo Albrecht, az Aldi élelmiszerdiszkont-hálózat alapítói az idén is a leggazdagabb németek. A Manager Magazin adatai szerint becsült vagyonuk egyenként több mint 17 milliárd euró. Karl Albre...
okt. 9
21:10
Újabb bombát találtak a fővárosban (HírTV)
Nem volt gyújtószerkezet abban a bombában, amelyre kedden este bukkantak Budapesten az északi összekötő vasúti hídnál, a Dunában. A környék már nincs lezárva, a vonatok is közlekednek.
okt. 9
21:14
Hogyan vigyázzunk a bankszámlánkra? (Infostart)
Az adathalászat nem szezonális tevékenység: a bankszámlákat gyakorlatilag folyamatosan fenyegeti - mondta az InfoRádiónak Jakab Péter, a Magyar Bankszövetség biztonsági munkacsoportjának vezetője.
okt. 9
21:15
Európa az egész világra kiterjesztené a halálbüntetés tilalmát (Gondola)
Az európai országok az egész világra kiterjesztenék a halálbüntetés náluk már jó ideje érvényben lévő tilalmát - derült ki az Európa Tanács (ET), az Európai Bizottság és az Európai Unió soros...
okt. 9
21:21
Wilfred Martens: Az EPP Tőkés Lászlót támogatja (HírTV)
Az EPP a függetlenként induló Tőkés László püspököt támogatja az RMDSZ jelöltje helyett - jelentette ki közleményében Wilfred Martens, az Európai Néppárt (EPP) elnöke. Javier Jiménez EPP-szóvivő korábban úgy nyilatkozott, hogy a Néppárt csak tagpártjainak jelöltjeit támogatja, függetleneket nem.
okt. 9
21:25
Szijjártó: a tandíj miatt csak a gazdagok tanulhatnak (Alternatív Energia)
A felsőoktatási tandíj bevezetése nagy veszélyt hordoz magában, mert csak a gazdagabb családok gyerekei juthatnak be az egyetemekre, főiskolákra - mondta Szijjártó Péter, a Fidelitas elnöke kedden Kecskeméten. "A tandíj becsukja a kaput a szegényebb családokból érkező fiatalok előtt, lezárja kaput, egy jobb, egy könnyebb élet irányába" - mondta Szijjártó Péter, aki a Fidelitas helyi szervezete…
okt. 9
21:26
Gondozónőjére támadt az 1,3 tonnás gyilkos bálna (Infostart)
Gondozónőjére támadt egy gyilkos bálna az egyik spanyol delfináriumban, a kanári-szigeteki Tenerifén.
okt. 9
21:30
Szakértő: Továbbra is ellentmondásos a kormány terve (Infostart)
Az egészségügyi szakértő szerint szűkülhet az ingyenes ellátások köre a kormány által elkészített biztosítási koncepció értelmében, a tárca államtitkára azonban ezt cáfolja.
okt. 9
21:30
Koszovó kikiáltja függetlenségét (Infostart)
Ha decemberben siker nélkül telik le a szerbek és albánok közötti tárgyalásokra kiszabott idő, akkor Koszovó kikiáltja függetlenségét Szerbiától - jelentette be Londonban Agim Ceku koszovói kormányfő.
okt. 9
21:36
Az SZDSZ nem támogatja a Gyurcsány-tervet (Infostart)
Az SZDSZ ügyvivői testülete nem tartja időszerűnek a kormányfő hétfőn bejelentett népszavazási kezdeményezését, mert bízik abban, hogy a tisztább közélet megvalósítására tett hétpontos javaslatról a parlamenti pártok egyezségre tudnak jutni. Ezt a párt ügyvivője közölte.
okt. 9
21:43
Szjjártó Péter: a tandíj bevezetése nagy veszélyt hordoz magában (Gondola)
A felsőoktatási tandíj bevezetése nagy veszélyt hordoz magában, mert csak a gazdagabb családok gyerekei juthatnak be az egyetemekre, főiskolákra - mondta Szijjártó Péter, a Fidelitas elnöke...
okt. 9
21:48
Sólyom ellenzi az összes tervezett erőművet (HírTV)
Ellenzi a Tokaj-hegyaljára tervezett összes erőművet, a vízit, a villamos és a hőerőművet is a köztársasági elnök. Sólyom László az aggteleki nemzeti parkban tett látogatásán azt mondta, a beruházások szétroncsolnák a zempléni tájat.
okt. 9
21:53
Az SZDSZ nem akar népszavaztatni! (Alternatív Energia)
Az SZDSZ ügyvivői testülete nem tartja időszerűnek a kormányfő hétfőn bejelentett népszavazási kezdeményezését, mert bízik abban, hogy a tisztább közélet megvalósítására tett hétpontos javaslatról a parlamenti pártok egyezségre tudnak jutni. Erről a testület kedd esti ülése után a párt ügyvivője beszélt. "Az öt parlamenti pártnak kell megállapodnia, és bízunk abban, hogy ez sikerülni fog. (...)…
okt. 9
21:53
Az SZDSZ nem tartja időszerűnek Gyurcsány népszavazási kezdeményezését (Gondola)
Az SZDSZ ügyvivői testülete nem tartja időszerűnek a kormányfő hétfőn bejelentett népszavazási kezdeményezését, mert bízik abban, hogy a tisztább közélet megvalósítására tett hétpontos javaslatról...
okt. 9
21:55
Agim Ceku: Koszovó kikiáltja függetlenségét (Gondola)
Ha decemberben siker nélkül telik le a szerbek és albánok közötti tárgyalásokra kiszabott idő, akkor Koszovó napokon belül kikiáltja függetlenségét Szerbiától - jelentette ki kedden Londonban Agim...
okt. 9
21:59
Újabb bundabotrány Olaszországban? (HírTV)
Súlyos vádak Delio Rossi ellen. Az olasz szövetség eljárást kezdeményez ellene vesztegetés gyanúja miatt, szerintük az edző ugyanis nem tiszta eszközökkel akarta megnyerni a Lecce elleni mérkőzést.
okt. 9
22:04
Őslényre bukkantak a folyóban (Infostart)
Egy történelem előtti tengeri szörny maradványát találták meg Belfastnál egy folyóban.
okt. 9
22:42
Nem kellene keresztre feszíteni Didát! (Infostart)
Gianluigi Buffon is kifejtette a véleményét kapustársa, Dida ügyéről. Mint ismert, a múlt heti, glasgow-i BL-mérkőzés utolsó percében egy a pályára beszaladó szurkoló éppen csak megérintette a brazil arcát. Dida összeesett, majd hordágyon vitette le magát a pályáról. Az UEFA vizsgálatot kezdeményezett a színészkedő kapus ellen.
okt. 9
22:54
Lex MOL = lesz MOL! (Gondola)
Hohó! Álljunk csak meg egy polgári szóra! Hát még Európa vezető ipari állama, e Mercedes-en guruló sem dobja csak úgy ukk-mukk-fukk oda a stratégiai vállalatait a globális tőkének?! No persze elképzelhető, hogy éppen Németország példája nyomán tartanak be nekünk.

Keresés