Majdnem 20 feladatot osztott ki a tárcáknak Gyurcsány Ferenc a négynapos falujáró programon - közölte Ficsor Ádám, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium szakállamtitkára a szombati...
A ciszjordániai Rámalláhban szombaton felavatták Jasszer Arafatnak, a néhai palesztin vezetőnek a mauzóleumát. A 11 méter hosszú, homokszínű kőből és üvegből emelt síremléket, három oldalról...
Viharos erejű széllökésekkel és sűrű havazással köszöntött be a tél a hét végén Ausztria nagy részén, kiváltképpen a hegyvidékeken. Tirol tartomány északi és nyugati körzeteiben szombatra...
Nógrád megyei tartózkodási helyén elfogták a rendőrök azt a 29 éves férfit, aki a gyanú szerint megölt egy újbudai férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese szombaton az...
Berlin – Nem is olyan régen az egész világsajtó tele volt a berlini állatkert kedvencével, Knuttal, a hófehér jegesmedve-boccsal. A Vasárnapi Blikk is beszámolt a tündéri csöppségről, „akinek" érkezése kimutathatóan megsokszorozta a berlini állatkert látogatottságát és ezzel persze jövedelmét is
Kisvállalkozásokat érintő adókedvezményi javaslatról is döntés születik a parlament hétfői ülésén, amely szerint hat százalékponttal csökkenhet az érintettek befizetési kötelezettsége - erősítette...
Francia konyakszakértők vezérletével ismét keresett világmárka lett a Sztálin szovjet diktátor és Winston Churchill brit miniszterelnök által egyaránt kedvelt, majd a 90-es években hanyatlásnak...
Lamperth Mónika szerint felül kellene vizsgálni a szabad iskolaválasztást. Erről a szociális és munkaügyi miniszter szombaton Budapesten beszélt az MSZP pedagógus tagozatának ülésén. Ha igazi...
Idősebb George Bush volt amerikai elnök, Mihail Gorbacsov egykori szovjet államfő, Helmut Kohl korábbi német kancellár és Horn Gyula volt magyar miniszterelnök, illetve egykori külügyminiszter...
Mihail Szaakasvili a rendkívüli állapot lehető leghamarabbi feloldását ígérte - mondta el Eörsi Mátyás az MTI-nek telefonon, miután szombaton találkozott a grúz elnökkel. Eörsi Mátyás úgy...
Mintegy 100 ember gyűlt össze szombaton délelőtt az orosházi vasútállomás előtti téren, hogy a várost is érintő vasúti szárnyvonal megszüntetése ellen tiltakozzon. A demonstráción, melyet az...
A pénzügyminiszter szerint Magyarország számára elérhető növekedési pályát kell megcélozni: a 4 százalékos fejlesztési növekedés benne van a magyar gazdaságban. Veres János erről beszélt Debrecenben a Hajdú-Bihar megye gazdaságának és legjelentősebb gazdálkodóinak teljesítményét elemző Top 100 című kiadvány bemutatóján.
Eltöltene egy éjszakát abban a szobában, ahol John Lennon és Yoko Ono a békéért tüntetett, vagy ahol David Bowie írta dalait? Megszállna abban a szállóban, amely a Rolling Stones Memory Motel című dalát ihlette? Íme az útikalauz a "rockhotelekhez".
Védekezésre kényszerült a rapper 50 Cent, mivel előzetes fenyegetőzése ellenére nem kíván visszavonulni azt követően, hogy Kanye West dala megelőzte az övét az amerikai slágerlistán.
Az EBESZ Grúziába küldte Josep Borrellt, az Európai Parlament volt elnökét, aki megpróbál közvetíteni a kormány és az ellenzék között. A szervezet szombaton kiadott közleménye szerint Miguel...
Évente több tízmillió forint bevételt remél a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. a Paskál Strandfürdő medencéit tápláló kút vízfeleslegének értékesítéséből - tudta meg az InfoRádió a részvénytársaság műszaki igazgatójától. A strandfürdőt tápláló kút fölé egy magántársaság lakóparkot épít, és azt ígérik, hogy a lakásokban termálvíz folyik majd.
Pénz(szét)szóró bombapersellyel akarja megtakarításra ösztökélni egy cég Japánban az embereket. A persely "klasszikus" bomba formájú: fekete gömb, halálfejes és lábszárcsontos ráfestéssel...
Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt vasárnap kora hajnalban Veresegyház és Csomád között. A Pest megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletesének tájékoztatása szerint háromnegyed...
Kettétört vasárnap reggel egy viharba került orosz olajszállító hajó a Fekete-tengeren - közölte az orosz média a közlekedési minisztérium illetékeseire hivatkozva. Egy minisztériumi szóvivő...
Az előzetes vizsgálatok szerint emberi mulasztás idézte elő azt a hajóbalesetet, amely az utóbbi csaknem húsz év legsúlyosabb olajszennyezéséhez vezetett a San Francisco-öbölben. A parti őrség...
Öt civil sebesült meg egy NATO-konvoj elleni öngyilkos merényletben Afganisztán déli részén. Az afgán védelmi minisztérium első jelentésében még öt halálos áldozatról számolt be. Közlése szerint a...
Az egyik legtöbbre becsült kortárs színész, Sir Anthony Hopkins szerint a modern színészet alapjaiban határozza meg a sztárkultusz. A színész saját bevallása szerint remeteként él, messze elkerülve a fiatal hollywoodi színészek világát.
Pucérra vetkőzött a bíróságon is az a férfi, akit éppen pucérsága okán citáltak a törvény elé Németországban. A 60 éves illető egy női focimeccsen dobta le magáról minden ruháját és rohant be...
Szorosabbá vált a verseny Hillary Clinton és Barack Obama között az elnökjelöltségért folyó küzdelemben New Hampshire államban, de a volt first lady előnye még mindig 11 százalékpont. A New...
130 évvel ezelőtt emelkedett a magasba egy milánói közparkból Enrico Forlanini helikoptere. Ma a jármű a milánói Leonardo da Vinci tudományos és technológiai múzeum új kiállításának ékessége. A...
Rangúnba érkezett vasárnap az ENSZ emberi jogi képviselője, első ízben négy év óta. Paulo Sergio Pinheirót, a világszervezet mianmari ügyekkel foglalkozó megbizottját 2003 novembere óta nem...
A Ferihegyi Repülőtér már ma is megfelel a schengeni követelményeknek, így a 2008 március 29-én életbe lépő új határátlépési szabályok többleterőforrást nem igényelnek az üzemeltető Budapest...