Változtatni kell az MSZP habitusán, hogy támogatást szerezzen a reformokhoz. Erről Kiss Péter, az MSZP Baloldali Tömörülés Platformjának elnöke, az MSZP alelnöke beszélt szombaton Budapesten a...
Kilencedszer is megvédte címét Erdei Zsolt, a Boksz Világszervezet (WBO) félnehézsúlyú világbajnoka. A 33 éves magyar bokszoló a drezdai profi gálán megosztott pontozással győzött a panamai Tito Mendoza ellen.
A Fidesz és a KDNP azt kéri a titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli minisztertől, hogy Laborc Sándor helyett jelöljön új személyt a Nemzetbiztonsági Hivatal élére - mondta Simicskó István, a...
Több ezer életet követelhet az influenzajárvány ezen a télen Nagy-Britanniában, és a fertőzés elleni vakcina kevéssé hatásos - állítja a szer egyik kifejlesztője.
Az Egyesült Államok azt javasolta az annapolisi Közel-Kelet-konferencián részt venni szándékozó arab országoknak, hogy állítsanak fel egy végrehajtást ellenőrző bizottságot az izraeli-palesztin ügy nyomonkövetésére és hogy a szíriai, illetve a libanoni dosszié megvitatására januárban Moszkvában tartsanak tanácskozást - közölték szombaton diplomáciai források a szaúd-arábiai fővárosban.
Az Európai Unió jövő évi költségvetése segít növelni a közösség súlyát a világban; a pénteken elfogadott büdzsé tartható lesz - mondta Kovács László, az Európai Bizottság adó- és vámügyi biztosa szombaton az MTI-nek. "Az unió jövő évi költségvetése segíti Európa súlyának növelését a világban, a világpolitikában és a világgazdaságban" - mondta Kovács László.
Átkerült a KEK nyolcaddöntőjébe az MKB Veszprém, miután a férfi kézilabda Bajnokok Ligája utolsó fordulójában a szlovén Celje nyert a német Gummersbach ellen.
Gyorsan terjedő erdőtűz pusztít a dél-kaliforniai Malibuban: mintegy húsz ház leégett, további kétszáz veszélybe került, a lángok elől több száz embert költöztettek ki lakhelyéről a számos hollywoodi hírességnek otthont adó településen. A lángok szombatra virradóra csaptak fel egyelőre tisztázatlan okból az állami park területén lévő Malibu-tó közelében.
BUDAPEST – Miközben az Iszka utazását sikerrel vetítik a külföldi filmfesztiválokon, a főszereplő Varga Mária (14) ugyanazt a hétköznapi életet éli, testvérével, a filmben ugyancsak szereplő Rozival, mint korábban.
A felnőttek között férfi egyéniben Tyeklár Ramón, vegyes párosban Szilvási Angéla és Tyeklár Richárd, míg csoportban mindkét magyar egység továbbjutott a szombathelyi aerobik Európa-bajnokság kvalifikációjából a vasárnapi fináléba. Férfi egyéniben Tyeklár Ramón energikus gyakorlatával és magabiztos színpadi munkájával 20,550 pontot gyűjtött.
Sokezres tüntetést tartottak Rómában szombaton a nőkkel szembeni erőszak elleni világnap alkalmából. Több száz nőszövetség, feminista szervezet, leszbikus tömörülés szólított a felvonuláson való részvételre, s a felhívásnak a szervezők szerint vagy százezren tettek eleget.
A helyszínen meghalt egy nő Békésen, akit egy férfi nyakon szúrt az utcán szombat este - közölte a rendőrség az MTI-vel. A 48 éves békési férfit a rendőrök a tetthely közelében elfogták és megkezdték a helyszíni szemlét - mondta a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Bár nem egyszerű megszervezni, a névadó támogató tervei szerint valószínűleg jövőre is lesz Polgár-sakknap. Ezt Polgár Judit, minden idők legjobb női sakkozója mondta el az InfoRádió Gólvonal című sportmagazinjában.
Megnyílt a XXXVII. Észak-magyarországi Fotóművészeti Szemle szombaton Salgótarjánban. A borsodi, hevesi és nógrádi alkotók díjazott felvételeit január 4-ig láthatja a közönség a nógrádi megyeszékhely művelődési központjában, a tárlat január 4-től régiós vándorúra indul. Homoga József elmondta: felhívásukra 97 szerző 816 alkotását küldte el.
Megduplázza az őssejt kutatásra fordítható pénzeket Németország. Ezt az oktatási és kutatási miniszter jelentette be szombaton. Jelenleg évente 5 millió eurót (több mint 1,2 milliárd forint) költenek a kutatásra, Anette Schavan pedig közölte: ezentúl csaknem 10 milliót (2,5 milliárd forint) költhetnek a tudósok.
15 milliárd forintból 60 millió fizettek be a bliccelők a BKV kedvezményes pótdíj-befizetési akciója alatt szombat délutánig. A társaság októberben indította "Blicc Over" nevű akcióját, melynek keretein belül az ötödét elengedte azoknak a büntetéséből, akik 2002 óta kaptak csekket, és most befizették az elmaradásukat.
Az Airbus hosszú távú fennmaradását veszélyezteti a dollárral szemben túl erős euró. Erről a repülőgyártó konzorcium anyavállalatának vezetője beszélt a vasárnap megjelenő Bild am Sonntag című német lapnak. Louis Gallois azt mondta: ha az árfolyam a jövőben sem lesz kedvezőbb, akkor "csökkentenünk kell fejlesztési kiadásainkat".
Levélben tiltakozik a Villamosenergia-Kereskedők Egyesülete a kormány döntése ellen, amely szerint jövőre a lakosság után az állami közintézmények is kedvezményes áron kapnák a villamosáramot - számolt be az RTL Klub Híradója. Daróczi Dávid kormányszóvivő szombaton erősítette meg, hogy jövőre a lakosság mellett a közintézmények is külön, kedvezményes sávban kaphatják az áramot.
Jövőre nyit Magyarország első háromdimenziós IMAX mozija: január 17-én A mélység titkai című alkotás vetítésével kezdi meg működését a budapesti Aréna Plazában
Horvátországban vasárnap reggel megkezdődtek a parlamenti választások. A voksolás tétje, hogy a jelenlegi konzervatív kormánypárt, vagy a baloldali ellenzék kapja-e az Európai Unióba való...
Várhatóan a következő hetekben is bárki számára megfigyelhető lesz az a 25-30 ezer vadlúd, amelyek jelenleg is a tatai Öreg-tó vízén pihennek meg téli vándorlásuk közben - mondta el a Független Hírügynökségnek a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója szombaton.
A Richter-skála szerinti 6,2-es erősségű földrengés rázta meg vasárnap az indonéziai Szumátrát, a lakosság körében pánik tört ki - közölték szeizmológusok. A földmozgás epicentruma Bengkulutól...
Naívan feltételezték Amy Winehouse rajongói, hogy a sztár férjének lekapcsolása után jó útra tér kedvencük. Legalábbis a Sun magazin szerint, a lapban ugyanis exkluzív kép jelent meg a hölgy legutóbbi fellépéséről, kiemelve az Amy orrluka alatt világító fehér foltot, amely a lap szerint nem lehet más, csak kábítószer.
Mondta is a szárnyvonalak bezárása elleni tüntetést verbuváló legszervezettebb vasutas, hogy "sikeres volt és erőteljes" a sztrájk, ezért aztán - megismétlik.
Saját világrekordjukat megdöntve, 32 órán át táncoltak hip-hop figurákat Oroszlányban a CDF Táncegyesület tagjai, a teljesítményt a Guinness Magyarország jelenlévő ellenőre hitelesítette. Az...
Döntetlen született a férfi vízilabda Euroliga budapesti főtáblás csatájában, amelyet a C csoport nyitófordulójában vívott a két magyar együttes, a Vasas és a Honvéd szombat este a Komjádi uszodában.
Romániában megnyíltak vasárnap reggel a szavazóhelyiségek, ahová több mint 18 millió állampolgárt várnak, hogy megválasszák európai parlamenti képviselőiket, és egyben a Traian Basescu államelnök...